Új Kelet, 1995. június (2. évfolyam, 127-151. szám)
1995-06-19 / 141. szám
UJ KELET Interjú 1995. június 17., szombat7 A falusi turizmus több, mint szobakiadás Megszállottság és diplomácia A nyári hónapok elérkeztével korunk népvándorlása a turizmus is felerősödik. Aki teheti, utazik. Pihenni, kirándulni, világot látni, ismereteket bővíteni, kikapcsolódni, esetleg kereskedni száll vonatra, repülőre, indul útnak autóval vagy gyalog. A turizmus hagyományos, jól bevált formái mellett egyre inkább teret hódít és izmosodik az idegenforgalom viszonylag új vagy újra felfedezett hajtása, a falusi turizmus. A kifejezést mind gyakrabban olvashatjuk lapok hasábjain és prospektusok ajánlásai között, találkozunk vele utazási irodákban, de valljuk meg, arról, hogy a fogalom valójában mit takar, vajmi keveset tudunk. Mennyiben más, mivel nyújt többet vagy kevesebbet mint a korábban megismert elfogadott, és művelt turisztikai gyakorlat? Milyen külső és belső motivácók mozgatják? Mik a céljai, mi a magyarázat a gyors térhódításának? Mennyire életképes? Arra kértük Kórikné Terebes Máriát, megyénk egyetlen, e területtel foglalkozó vállalkozóját (s majd meglátják: szerelmesét, gyámolítóját, már-már megszállottját), segítsen megválaszolni ezeket a kérdéseket. Kórikné Terebes Mária — A falusi turizmust a mezőgazdasági termelés viszszaesése, az eredmények, s így az ott Szerezhető jövedelem csökkenése hívta életre, úgy, hogy a megszorult gazdák a kiadható szálláshelyek értékesítését összekombinálták megmaradt áruik eladásának lehetőségével. A 45-50 évvel ezelőtti Franciaországban, Németországban, Ausztriában ez a jelenség nagyon jól tetten érhető. Segítette kialakulását és fejlődését, hogy ezen államok hamar felismerték a folyamat nemzetgazdasági szerepét, s nem kis dotációkkal segítették előremozdulását. Ez egyaránt jelentett a kopófélben lévő szálláshelyek felújítását, s a bedugult termékforgalom felszabadítását. A közeli Ausztriában például a falusi turizmus házigazdái rendszeres amortizációs támogatást kapnak. Nálunk sajnos ilyenről nem beszélhetünk. —Csak európai országokról volt szó. Sajátosan európai jelenség a falusi turizmus? — Igen. Amerikában van ugyan a farmerturizmus, de az is egészen más. Ázsia és Afrika üdülési szokásai pedig össze sem hasonlíthatók a mieinkkel. Előfordult már, hogy magyar ismerőseik által kíváncsivá tett amerikaiak vették igénybe szolgáltatásainkat — nekem is volt már ilyen vendégem —, nagyon jól érezték magukat de igazán nem ez a jellemző. Visszajáró holland, német, osztrák turisták, viszont annál többen vannak. — Magyarországon hogy alakult ki ez az üdülési forma? — Részben, de csak részben a már említett európai államokéhoz hasonlóan. A két háború között a városban élő emberek szívesen vitték gyerekeiket vidékre nyaralni, élvezni a friss levegőt, az egészséges zöldséget-gyümölcsöt, a frissen fejt tejet, a csendet, a nyugalmat. Ez afféle egzotikumnak számított. A magyar ember természeténél fogva vendégszerető, szívesen fogadták hát a városiakat, szert téve persze némi többletjövedelemre is. Az állam azonban végig távol tartotta magát a folyamattól. A háború után a helyzet gyökeresen megváltozott. A vidéki látogatásokat mindössze az idősebbeknek még ismerősen csengő falujárások jelentették. Az újabb lökést — s ez már az egészen közeli múlt — a nagy városok mindinkább elviselhetetlen zsúfoltsága, szennyezett levegője előli menekülés adta, s ehhez szorosan kapcsolódott a kedvező árú üdülési lehetőségek beszűkülése. — A falusi turizmus olcsó? — Olcsóbb. Egyszerűen azért, mert kisebb ráfordítással többet tudunk adni. — Mi határozza meg az árakat? — A kereslet-kínálat állandó törvénye, és a nyújtott szolgáltatás színvonala. És ez utóbbi nagyrészt rajtam múlik. — Ha már önmagát említette, kérem, beszéljen egy kicsit saját magáról. Hogyan lett Ön az, ami? — A megye szülötte vagyok. Kisvárdán éltem gyermekéveimet, ott jártam általános iskolába. Nagyon jó iskola volt, azt hiszem, ott oltották belém azt a fajta lokálpatriotizmust ami, történjen bármi, soha ki nem hal az emberből. Úgy hozta a sorsom, hogy húszéves koromtól fogva járnom kellett az országot. Reklámpropagandista voltam egy nagy cégnél. Utazásaim közben csak lehangoló, lekicsinylő véleményeket hallottam a megyéről. Akkor volt „sláger” a „fekete vonat" és még jó néhány más, a megyére kitalált szlogen, és ezeket mondták. Nem rólam, de nekem. És csupa rosszakat. Mikor ebben a megyében annyi, de annyi érték van! Úgy éreztem, hogy ezeket nekem meg kell mutatnom annyi embernek, amennyinek csak lehet. Ennek az ideje érkezett el akkor, amikor hat évvel ezelőtt, csak úgy, mint annyi más ember alól, alólam is kiszaladt a munkahelyem. Szerencsére már volt néhány dolog a tarsolyomban, ezek közül választottam ki a falusi turizmust. Képességeimhez, tapasztalataimhoz és céljaimhoz ezt találtam legmegfelelőbbnek. Fél évig teljesen magamra hagyatva, szakirodalom nélkül, egyedül kezdtem foglalkozni azzal, amiről jószerével még azt sem tudtam, micsoda. — Akkor a jelenlegi szervezeteknek még jelei sem voltak. — Még semmi. De volt néhány ember, akik tudták, hogy ez jó. Meghirdettek egy menedzser kurzust, megpályáztam a részvételi lehetőségeket, elfogadták, már utaztam is Pécsre. A FAO ott oktató szakembereitől kaptam az első jelzést arra, hogy jó úton járok. Nagyon boldog voltam. Sínre kerültem. —Már „csak” a tanultaknak a gyakorlatba való átültetése volt hátra. — Hát igen. A kurzus elvégzése után feladtam egy hirdetést, hogy hálózatot szeretnék kiépíteni. Nagyon sokan jelentkeztek. Mindegyiküket végiglátogattam, s kiválasztottam a legalkalmasabbnak látszókat. — Milyen szempontok szerint szelektált? — A legfontosabb kritérium maga a házigazda volt. Az ember. Nagyon fontos volt, hogy pozitív gondolkodású, nyitott személyiség legyen. Olyan, aki alkalmas a vendéglátásra, s később fejleszthető, képezhető. Ezután következett a ház külleme, tisztasága, alakíthatósága. Hiszen, a porták javarészét természetesen úgy formálták meg, ahogy azt a mezőgazdasági termelés megkívánta. Ezt kellett — ha lehetett — a vendéglátás kívánalmaival ötvözni. Végül a környék, a környezet következett.-— Mik a motivációik azoknak, akik a házukat kiadják? Mennyire meghatározó tényező a magányosság? —Elsősorban idősebb, gyermekeiket már szárnyukra bocsájtott, magukra maradt bácsik és nénik jelentkeznek a hálózatba. Némelyikük társaságra vágyik, másoknak szükségük van arra, hogy ha gyermekeikről már nem is, valakiről gondoskodhassanak. Igen ám, de ezt a rokonok nem nagyon veszik jó néven. Féltik az öregek biztonságát. — Joggal? — Nézze, manapság minden megtörténhet, de öt év távlatára visszatekintve elmondhatom: soha, senki még csak veszélybe sem került. Néhány pohár eltört, ezenkívül semmi nem történt. Ez megnyugtató lehet számukra, és meg kell nyugtasson másokat is. — A meglévő vendégházak közül mennyi, az olyan ahol a házigazdák ott vannak akkor is, amikor a vendégek, s hányán akik csak odaadják a házat? — Most már körülbelül felefele az arány. Persze ezt az is befolyásolja, hogy a vendég akarja-e, hogy házi társasága legyen, vagy jobban szeretne teljesen egyedül lenni. Az első évben látni sem akarták a házigazdákat. Rájöttem, a dolognak ez a része annyiban tőlem is függ, hogy hogyan és milyen lehetőségeket mutatok meg. Kicsit alakul is a dolog. Ugyanakkor a vendéglátó részéről egyszerűbbnek is látszik, ha neki csak annyi a dolga, hogy átadja a kulcsot, s egy héten kétszer-háromszor odakukkant, hogy minden rendben van-e. Mert azért ez még nem olyan hű, de nagy üzlet, hogy annak akinek számtalan más dolga volna, megérje átszervezni az életét. — Gondolom, hosszú hónapok, esetleg évek tapasztalata szükséges ahhoz, hogy a házigazda érezze a határt: Meddig szükséges a jelenléte, s mikortól van az, amikor már zavar. — Persze, persze. Ez. annyira fontos, hogy külön felkészítési időszakot szánunk rá. Helyzetgyakorlataink vannak, melyeket többször átveszünk és nagyon-nagyon sokat beszélgetünk. Egy gesztusból, egy tekintetből kell érezniük a pillanatnyi helyzetet. Néha elkeserednek. Úgy érzik, felesleges volt minden fáradtságuk, valahol, valamit biztosan elrontottak, mert némelyik vendégük nem jelentkezik újra. Pedig csak arról van szó, hogy sokan mindig új és új helyeket akarnak kipróbálni. És ebből lesznek az ő új vendégeik is. — Történik-e olyan, hogy a vendégek bekapcsoódnak a házigazda napi munkájába? Mondjuk, elmennek szüretelni, gyümölcsöt szedni, aratni. — Igen. Igény is van rá, de nem minden gazda fogadja szívesen az avatatlan segítséget, ha mégoly önzetlen is az. Inkább azt csinálják, hogy kijelölnek egy kis parcellát: garázdálkodjon ott a kedves vendég, ahogy akar, de a munka igazi menetét ne hátráltassa. —Részesülnek-e a vendégek a hamisítatlan falusi rendezvények (disznótor, kenyérsütés, lekváfőzés) örömeiben? — Elég gyakran. Nekünk is — ha hátra néz, láthatja — itt van a kemencénk. Sütünk, főzünk, sok helyen csinálják. Imádják a vendégek. Az előbb arról beszéltünk, hogy nem nagy bolt ez az egész. Nem, de fantasztikus emberi kapcsolatok alakulnak ki, barátságok szövődnek, ez az igazi értelme a falusi turizmusnak. Ezzel több, mint a szimpla szobakiadás. Hogy a városi ember közelről látja, milyen a jó értelemben vett józan parasztész, és a saját bőrén érezheti: milyen nehézségekkel kell megküzdeni a falun élőkben7 a földért és a megélhetésért. A városiak dörzsöltségóket, talpraesettségüket vihetik a kapcsolatba. S ez már szociális, szociológiai funkció. Ennek megvalósítása az egyik álmom. — Melyik házigazdájához menne el legszívesebben nyaralni? — Erre a kérdésre két okból nem tudok válaszolni. Egyfelől, ha volna ilyen, sem mondanám meg. De igazán nincs. Más-más okokból, de mindegyik nagyon kedves a számomra. Másfelől úgysem tudok elmenni nyaralni. —Mária! Mit csinál, amikor éppen nem a falusi turizmussal foglalkozik? — Falusi turizmust! Célom, szenvedélyem, életformám. Kilenchónapig dolgozom azért, hogy a szezon három hónapja alatt a dolgok a legnagyobb rendben menjenek. Ellenőrzők, látogatok, szervezek, rendbehozatok, javíttatok, felkészítek és felkészülök. Társadalmi funkcóim is e területhez kötnek. Tagja vagyok a falusiturizmus megyei szervezete vezetőségének és az Országos Falusi Turizmus Szövetség elnökségének. Egyedüli ilyen vállalkozó vagyok a megyében, rengeteg a munkám. Most egy menedzserképzés szervezésén dolgozom, melytől a megye hatékonyabb fogadókészségének megteremtését várjuk. — Ez már kisebb fajta diplomácia. — Ha így látja^ én nagyon szeretnék jó diplomatája lenni a megyének. Kanda Ferenc A szép környezet és a ház is meghatározó. A kép Csarodán készült
