Új Kelet, 1995. június (2. évfolyam, 127-151. szám)

1995-06-17 / 140. szám

Sport ÜJ KELET 1995. június 19., hétfő13 Anita a Fradiba tart „Köszönök mindent!” Már négy évvel ezelőtt, mi­kor Nyíregyházára került, ki­tűnt rendkívüli kézilabdás adottságaival. Az első perctől a kapusok réme lett. Később az NB II-ben már érettebb, tuda­tosabb játékot produkált, de a végeredmény nem változott, ontotta a gólokat. Meg is lett az eredménye, az elmúlt évben az NB II gólkrrálya, az év já­tékosa címet erdemelte ki. Lendülete a magasabb psztály­­ban sem hagyott alább Nem ijedt meg a magasabb faiaktól, az erősebb védelemtől, tovább gyártotta a gólokat. Nagy ré­sze van abban, hogy a Kölcsey DSK-NYS1 a csapata az NB I B-ben is fölényesen megállta a helyét, másodikak lettek. Góljai száma tovább növeke­dett. Volt olyan mérkőzés, ahol egymaga húsz találatot ért el! Nem hivatalos források szerint most az NB I B-ben is gólkirály lett Kulcsár Anita, hiszen ki másról is lenne szó, aki most az érettségi után a magyar bajnok Fradi felé tart. Ilyen a sors, négy, Nyíregyhá­zán eltöltött szép és eredmé­nyes év után most megválik a népszerű nyíregyházi csapat­tól. Az együttes szezonzáró ün­nepségén a társaitól való nehéz búcsú után váltottunk szót Ani­tával a jövőről, — Túl vagy az érettségin. Megtudhatnánk, milyen ered­ménnyel? Kulcsár Anita — Jó négyes átlaggal sike­rült letennem. Talán a matek­eredményem lehetett volna jobb is. — Szomorúan vettünk tudo­mást arról, hogy távozol Nyír­egyházáról — Valóban így van. de az élet már ilyen. Előbb úgy volt. hogy Pécsen folytatom a tanul­mányaimat az ottani testneve­lési egyetemen, és NB I B-ben kézilabdázóm. Aztán közben minden megváltozott. Jelenleg úgy néz ki, hogy a Ferencvá­rosban folytatom a kézilabdát, és a budapesti Testnevelési Egyetemen sportmenedzser szakra fogok járni levelező ta­gozatra. Ez egy hároméves képzés, ami végül is nem áll messze az eredeti elképzelé­semtől. Hiszen később is csak a sportvonalon szeretnék dol­gozni. — Ne értsd félre, de a baj­nokcsapatban a te posztodon több nagynevű játékos is van. Szerinted milyen lehetőséghez jutsz majd? — Ezzel tisztában vagyok. Viszont előttem még igazából most nyílnak meg a lehető­ségek. Úgy gondolom, most van itt az ideje, hogy bizonyít­sak. Rajtam múlik, mikor ke­rülök a csapatba. Természete­sén ígérték a játéklehetőségét, ' és a két hónapos alapozás után minden elválik. Játszani aka­rok, és ez mindennél fontosabb. — Mint tudjuk, tagja vagy a junior világbajnokságra készü­lő szőkébb válogatott keretnek is. Túl vagytok a selejtező­mérkőzéseken, ezek neked ho­gyan sikerültek? — A svédek és a litvánok el­len játszottunk, és mindkét mérkőzést biztosan nyertük. Az első találkozón jó közepes tel­jesítményt nyújtottam, míg a litvánok ellen már jobban ment a játék. A sajtó szerint is ki­emelt voltam. A két mérkő­zésen összesen öt gólt lőttem. Ez nem tűnik soknak, de mind fontos találat volt, mondhatnám sorsdöntő. —Mire számítasz a szeptem­ber 6—19. között Brazíliában megrendezésre kerülő vb-n? — Mint játékos arra számí­tok, hogy kezdő ember leszek a világversenyen. A magyar csapatot az első nyolc közé vá­rom a 16 csapat közül. A világ­bajnokság esélyesei talán az oroszok. — Térjünk még vissza egy gondolatig Nyíregyházára. Ne­héz volt a búcsú ? — A Nyíregyházán eltöltött éveim legszomorúbb pillanatai voltak. Hiszen nem kevtS * négy év, amit itt eltöltöttem. Nem utolsósorban mindent en­nek a csapatnak köszönhetek. Itt nőttem fel, innen ismertek meg, innen lettem válogatott is. Aztán a játékostársaimmal — a pályán és azon kívül is — nagyon jó kapcsolatom volt. — Hogyan látod volt csapa­tod jövőjét? — Nagyon fogok szorítani értük a következő bajnoki sze­zonban. Sok tehetséges játékos van a csapatban, akik biztosí­tékok lehetnek a jövő szem­pontjából. Mivel rajtam kívül még más is távozik, és a he­lyünkre csak az itt maradók lép­nek, ezért lehet hogy nem vé­geznek majd hozzánk hasonló­an dobogón, de nem lesznek ki­esési gondjaik. így, az újságon keresztül is szeretném megköszönni az edzőm, Hadobás István négy­éves munkáját, amit rám fordí­tott és tanítását. Nagyon bízom benne, hogy még büszke lesz arra, hogy a tanítványa voltam. Neki és a csapatnak is további sikereket kívánok. Köszönök mindent... Fullajtár A ndrás Atlétika Győzelem — irány Jablonec? Alig egy hete ragyogó sikert értek el az NYVSC-NYSI atlé­tái a Budapesten megrendezett ifjúsági országos csapatbajnok­ságon, ugyanis mind a lányok, mind a fiúk az első helyen vé­geztek. A versenyen Orendi Mihály, az NYVSC atlétikai szakosztályának vezetője is személyesen jelen volt, és ha­zaérkezve jóleső érzéssel em­lékezett vissza a látottakra. A viadal történetét firtatva el­mondta. hogy azt 1990 óta ren­dezi meg a Magyar Atlétikai Szövetség, és már rögtön az első évben sikerült az NYVSC- nek a kettős győzelmet megsze­reznie, de akkor — anyagi ne­hézségek miatt — nem vehe­tett részt az őt mint győztest megillető Bajnokcsapatok Ifjú­sági Európa-kupáján. Hogy ez évben fenyget-e ez a veszély, kiderül a következő beszélge­tésből. — Egy nagyon fiatal csapat­tal indultunk — hangsúlyozta Orendi Mihály. —Ez azt jelen­ti, hogy az ifjúsági korosztály felső korhatárával (19 év) da­colva a két csapatban mind­össze négy 19 éves verseny­zőnk volt a 40-ből, a többiek 18 évesek vagy még fiatalabbak voltak. Hogy ez a fiatal társa­ság Magyarország ifjúsági csa­patbajnokságán győzni tudott, bizonyítja, hogy az a fajta kon­cepcióváltás. amit elsősorban a gazdasági kényszer, másodsor­ban pedig magyar és a nemzet­közi atlétika mozgáslehető­ségei váltottak k úgy tűnik, eredményes. Hiszen valamikor a 70-es években a nyíregyházi atléti­ka arról volt híres, hogy dön­tően saját nevelésű sportolói­val ért el sikereket, és ez a mostani társaság is a mi szisz­­tematikus nevelőmunkánk eredményeképpen jutott el oda, ahova. A gyerekek között vannak páran, akik alkalmasak lehetnek arra, hogy a későb­biek során is a hazai élvonal­ban versenyezzenek, és adott esetben a nemzetközi élvonal­ban is elfogadható teljesít­ményt produkáljanak. — Számítottak arra, hogy mindkét csapat az első helyen futhat be és már-már NYVSC-s hegemóniáról lehet majd be­szélni? — A lányok elsőségét vala­hol sejtettük, hiszen árgus sze­mekkel figyeljük a különböző szakosztályok eredményeit, fejlődését, így természetesen a mieinket is. Úgy éreztük, hogy van egy-két kiemelkedő ké­pességű versenyzőnk a lányok között, és minden szakágban vannak kimagasló képességű sportolóink. Nagyon tehetsé­ges a vágtázok között Vajkó Vanda, közép- és hosszútávfu­tóink között is van két ifi Eb­kerettagunk: Fogarasi Hajnal illetve Rakonczai Beáta. Az ugrók mezőnyében Kántor Andrea említhető meg. aki akár távol-, akár magasugrás­ban képes korosztálya élvona­lában szerepelni, és nem utol­sósorban a doöószámok speci­alistája, Kürti Éva, aki már tel­jesítette is az ifi Eb résztvételi szintjét, tehát ő már biztos in­duló. A megemlített lányok hozták is formájukat, csak Éva bizonytalankodott kicsit. És volt egy pár nagyon kellemes meglepetés. Közülük Gál Ani­ta 400 méteres győzelme egyáltalán nem várt siker, ő nagyon kemény küzdelemben, egyéni csúccsal győzött. Vágó Hona pedig gerelyhajításban diadalmaskodott — nagy örö­münkre. Tehát azt mondha­tom. hogy a lányoknak nem volt egy gyenge pontja sem, magabiztosan győztek. — És a fiúk? — A fiúknál más volt a hely­zet. Előzetesen abban remény­kedtünk, hogy a harmadik, esetleg a második helyet el­csíphetjük. Győzelemre abszo­lút nem számítottunk, hiszen tudtuk azt, hogy mind a veszp­rémiek, mind a Fejér megyei­ek (és persze az újpestiek is) nagyon erős versenyzőkkel, válogatottakkal rendelkeznek. Hogy mégis az első helyre „ugrottunk”, az a kiegyensú­lyozott átlagteljesítményünk­nek köszönhető. A fiúk csak egy számban tudtak egyénileg nyerni: a szintén az ifi Eb-re készülő Majoros László, aki egyéni csúccsal diadalmasko­dott. A többiek viszont sorrá a második, harmadik helyeket kaparintották meg, s ez annak köszönhető, hogy sokan saját rekordot állítottak fel. A mi malmunkra hajtotta a vizet az is, hogy a vetélytársainknak voltak „üres” számai, amelyek lerontották az összteljesít­ményüket. A fiúk versenye roppant izgalmas volt, az utol­só szám, a 4x400.méteres vál­tó döntött. Ebben mindenkép­pen meg kellett vernünk Fejér megye válogatottját, mert csak fél ponttal volt több nekünk, mint nekik, ami gyakorlatilag semmi. Végül sikerült őket úgy legyőznünk, hogy közénk és közéjük még egy csapat szorult. De így is voltak bőven izgalmak, hiszen csak az utol­só métereken dőlt el az elsőség sorsa. — Elégedetlenségnek tehát nyilvánvalóan nyoma sem le­het... — Annál is inkább, mert na­gyon tehetséges ez a társaság, amely szorgalommal, kitartás­sal messzire juthat. A csapat­­szellem is remek volt. a kettős elsőség az NYSI és az NYVSC közös sikere. De sajnos innen kezdve, az öröm után sorakoz­nak a problémák. — Bizonyára a Bajnokcsa­patok Ifjúsági Európa-kupájá­ra gondol... — Igen. Szerencsénk, hogy az idén nem Nyugat-Európá­­bán rendezik ezt meg, ahova borzasztóan magasak lenné­nek az utazási költségek. Abba a városkába utazunk — a csehországi Jablonecbe —, amellyel már 20 éve mondhat­ni baráti kapcsolatban va­gyunk. Ez a viadal egyébként szeptember végén lesz. Azt hiszem, hogy nem utolsósor­ban az ifjúsági Eb marketing­­munkája eredményeképpen szakosztályunk jabloneci ven­dégszereplése biztosítható lesz. C siky Nándor Ez történt az NB I-ben Vác FC-Samsung—ÚTE-Novabau 2-0 (0-0) Óvatos első félidő után az egyre bátrabbá váló Vác telje­sen megérdemelten győzött az ÚTÉ ellen. Vasas Casino Vigadó—Zalaegerszegi TE 1-0 (0-0) A Vasas megőrizte előnyét, és megérdemelten szerzett értékes három bajnoki pontot. Csepel-Kordax—Békéscsabai EFC 1-1 (0-0) Gyenge játékot mutatott be a két csapat, győzelmet egyik együttes sem érdemelt, így a döntetlen igazságos eredmény. Ferencváros—Parmalat FC 2-3 (1,-1) Közepes iramú mérkőzésen a Parmalat jól kihasználta, hogy a már bajnok Ferencváros leeresztett erre a mérkőzésre. Debreceni VSC—Kispest Honvéd FC 2-1 (0-1) Az egyre magabiztosabban játszó hazai csapat megér demeltenfordított az eredményen. Nagykanizsai Olajbányász—Győri FC 1-0 (1-0) Végeredményben a hazaiak ak több lehetőségük volt, így győzelmük megérdemeltnek r .ható. Vác FC-Samsung—ÜTE-Nova 2-0 (0-0) Óvatos első félidő után a oá rabbá vá Vác teljesen meg érdemelten győzött. PMSC-Fordan—BVS< Oreher 4-2 2-0) A minden csapatrészében jobb PMSC- Fordan megérde melten nyert az átlagosnál jobb színvonalú találkozón. Stadler FC—EMDSZ-Soproni LC 4-0 (1-0) A második félidőben döntő fölénybe került a Stadler, könnyedén játszadozott a Sopronnal. 1. Ferencvárosi TC 29 17 7 5 61-40 58 2. ÚTE-Novobau 29 15 6 8 57-34 51 3. Debreceni VSC 29 14 7 8 44-35 49 4. BVS-Dreher 29 14 4 11 50-43 46 5. Kipest-Honvád FC 29 13 6 10 57-41 45 6. Békéscsabai EFC 29 10 15 4 43-30 45 7. PMSC-Fordan 29 12 6 11 36-39 42 8. Zalaegerszegi TE 29 11 6 12 46-55 39 9. Stadler FC 29 9 9 11 29-33 36 10. Vác FC-Samsung 29 8 11 10 37-43 35 11. Csepel-Kordax 29 8 10 11 23-26 34 12. Vasas Casino Vigadó 29 9 7 13 35-44 34 13. Győri FC 29 10 5 14 41-40 32 14. Parmalat FC 29 8 7 14 42-49 31 15. Nagykanizsai O.SE 29 7 6 16 23-54 27 16. EMDSZ-SoproniLC 29 6 10 13 35-53 25 Kézilabda NB I Újabb játékos Nyíregyházán Megyénk NB I-es kézilab­dacsapatainak vezetői nem tétlenkednek a nyári szünet­ben. Míg a csapatjátékosai a nemrégiben befejeződött baj­nokság fáradalmait pihenik ki, addig ők erősítések után rohangálnak, hiszen a játé­kospiacon ilyenkor még van mit keresni. Mint arról ko­rábban már beszámoltunk, a kisvárdai női gárda már négy új játékost igazolt. Ezúttal a nyíregyházi ké­­zisek vezetőitől kaptunk jó híreket. A debreceni Bécsi János után a hétvégén sike­rült megállapodniuk a szol­noki Dengi Zoltánnal. A fia­tal, tehetséges ceglédi kézi­labdás 3—1- éve játszik Szol­nokon. Fő posztja a beáliós, de a védelemben is kitűnően használták, mivel 199 centi­méter magas. A töbszörös juniorválogatott játékos 20 éves, három évre szerződött Nyíregyházára. A klub vezetői a Tisza­­vasváriba távozó Boczák.Jó­zsef helyére továbbra is ke­resnek egy megfelelő kapust. A több kiszemelt közül még egyelőre nem sikerült meg­állapodni senkivel, de re­mény van rá. hogy rövidesen Lencsés és Szabó mellé egy harmadik kapuvédő is kerül. Ezenkívül előrehaladott tár­gyalásban vannak egy szin­tén fiatal, 20 éves balátlövő­vel is, aki jelenleg NB 1 B- ben játszott és hajlandóságot mutat, hogy az NB I-ben, Nyíregyházán folytassa pá­lyafutását. Napokon belül eldől az ő sorsa is. A játé­koskeret összeállításán kívül már a felkészülésre is gon­dolnak a klub vezetői. El­mondták. hogy két év kiha­gyás után, augusztus végén nagy valószínűséggel ismét megrendezik a Nyíregyháza Nagydíjat. A szüneteltetés oka egyértelműen az anyagi­ak hiányára vezethető vissza. Most viszont ebben is előre­lépés történt, úgy néz ki, hogy összejön a rangos nem­zetközi torna, ami egyben jó erőfelmérés lesz a rá két hét­re induló bajnoki idényre. Megtudtuk még, hogy rö­videsen lejár az NB I-es baj­nokságra való nevezés határ­ideje. A nevezési díjaknál is érvényesül az infláció, mert az elmúlt évi 70 ezer forin­tos nevezési díjjal szemben az 1995/96-os bajnoki sze­zonra kereken 100 ezer fo­rintot kell fizetni.-fuli -Újpesti futballkrónika A nagy múltú Újpesti TE labdarúgó-szakosztályának történetét dolgozza fel az a közel 300 oldalas könyv, amelynek szerzője Mravik Gusztáv és Mező László. A száz archív fotóval és sok érdekes írással színesített kötet az ÚTÉ ( Újpest FC, Újpesti Dózsa) valamennyi bajnoki, hazai és nemzetkö­zi kupamérkőzését részlete­sen bemutatja (összeállítá­sok, gólszerzők stb.) 1905-től 1995-ig. Az augusztusban megje­lenő könyv könyvárusi for­galomba nem kerül, csak azok juthatnak hozzá az A/ 4-es formátumú, szép kivite­lű kiadványhoz, akik a kö­vetkező címen megrendelik és vállalják a 998 forintos vé­telár és postaköltség átvétel­kor történő kifizetését: MR Stúdió 1301 Budapest, Pf : 4.

Next

/
Thumbnails
Contents