Új Kelet, 1995. június (2. évfolyam, 127-151. szám)
1995-06-16 / 139. szám
121995. június 16., péntek UJ KELET Sötét pillanatok Eltűnt Füstmérgezés A nyírbátori rendőrkapitányság államigazgatási eljárás keretében vizsgálatot folytat G. György (44) penészleki lakos rendkívüli halálesete ügyében. A férfi június 13-án éjszaka a Kollár-tanyán egyedül tartózkodott egy lakásban. A konyhában tűz keletkezett, és a férfi füstmérgezésben meghalt. Az eddigi vizsgálatok szerint a helyiség egy égő cigarettacsiktől gyulladt ki. Egy kétéves gyereket gázolt el egy személygépkocsi Gégény községben a Táncsics úton. K. Dóra kétéves kislány az útmenti járdáról át akart szaladni az úttesten, amikor egy személygépkocsi fékezés közben elütötte. A kisgyermek súlyosan megsérült. Egy mikrobusz Fülesd irá» nyából Kölese felé tartott 80 kilométeres sebeséggel. Előtte azonos irányba haladt egy lovasfogat, amit meg akart előzni. A jármű vezetője előzés közben későn észlelte a szembe jövő forgalmat, és hátulról fékezés nélkül a lovaskocsinak ütközött. A fogatot hajtó férfi súlyosan megsérült, a gépkocsiban 200 ezer forintos kár keletkezett. Pofozkodó kedvében volt egy fehérgyarmati férfi, aki a Petőfi utcán a járdán előzetes szóváltás után megvert egy 42 éves asszonyt, aki bordatörést szenvedett. Méhteleken az egyik este tíz óra körül egy eddig még ismeretlen személy bement egy 81 éves férfi portájára. A zajra az idős ember kiment az udvarra. Szerencsétlenségére, mert a késői látogató valamivel jól fejbekólintotta és elmenekült az udvarról. A tiszavasvári rendőrkapitányság azért indított eljárást T József (44) tiszaeszlári lakos Rehabilitációs Vállalat és Intézményei I Nyíregyháza, Bujtos u. 32. START UZLETHAZ Nyíregyháza, István utca 3. 1 Élelmiszer, pékáru, :j P!2“TM*1 TMUa,)Ya?> hétfőtől-péntekig 6.30 - 18.30-ig : hús es huskeszitmenyek szombaton 6.30 - 12.00-ig Önt is várjuk: áruinkkal és árainkkal Telefon: (42) 411433 Rehabilitációs Vállalat és Intézményei Ortopéd cipészete Értesítjük kedves megrendelőinket, hogy Elköltözött, ORTOPÉD CIPÉSZETÜNK uj helyre, 6IK0lt0Z0ttf a Gyógyászati Segédeszközöket Gyártó ,,|i ■■■ . üzemünkbe költözött. BIKOITOZOTL Nyíregyháza, Pacsirta u. 27. Kedvezőbb feltételek, kellemesebb körülmények várják Önöket. Önt is várjuk: mint megrendelőnket Telefon: (421 118-977 ^ Rehabilitációs Vállalat és Intézményei ) Üzletháza, Nyíregyháza, István u. 3. ^--------------------- -------------------------Üzletházunkban az akció tovább tart! Akciós áron vásárolhatja meg az alábbi termékeket: sertéscomb..................480 Ft/kg sertés lapocka...............465 Ft/kg rövidkaraj.......................480 Ft/kg hosszúkaraj...................465 Ft/kg tarja.........................................440 Ft/kg oldalas....................................400 Ft/kg lehúzott sertéshús fej nélkül..................... 352,80 Ft/kg bőrös malachús..........340-370 Ft/kg Beszerzési áron kapható: 2,8%-os tej (1/1)............44 Ft félbarna kenyér (1/1)......58 Ft Párizsi.................................... 245 Ft/kg kifli, zsemle..................5,50 Ft/db Áraink az áfát is tartalmazzák! Keresse István utcai üzletházunkat! Szolid árak, nagy választék. ellen, mert az egyik este lakásukon összeveszett a feleségével, majd a vita során az asszonyt egy 10,8 centiméteres konyhakéssel hasba szúrta, aki súlyos, életveszélyes sérülést szenvedett. Lassan kezdődik az aratás, rendbe kell tenni a kombájnokat. így gondolhatta az a tolvaj is, aki a tiszavasvári Munka Szövetkezet telepéről a kombájnokról különféle alkatrészeket szedett le, és azok valószínűleg máshol kerülnek felhasználásra. A termelőszövetkezet kára 900 ezer forint. Bosszút akart állni egy ismeretlen rongáló, aki Nyíregyházán a Fészek utcában parkoló IFA tehergépkocsinak a kerekeit kiszúrta, fékcsöveit és elektromos vezetékeit elvágta. Császárszálláson egy kft. telepére törtek be ismeretlen fosztogatók, és onnan 500 liter gázolajat, elektromos vezetékeket és a telepen lévő talajművelő eszközök világítóberendezéseit is elvitték. A mai szám szerkesztője: Kanda Ferenc Pénteki hírügyeletes: Aradi Balogh Attila Telefonszámaink: 42/437-006 437-007 437-009 A rendőrség eltűnés miatt körözi Szilágyi József Székely, Petőfi köz 4. szám alatti lakost, aki 1995. április 23-án az esti órákban egy ismeretlen házaspárral munkavállalási céllal távozott lakásáról. A házaspár egy ismeretlen típusú bordó színű, nagyméretű személygépkocsival jelent meg Szilágyi lakásán és bérfűrészelési munkát ajánlottak neki Nagykanizsán. Nevezett személy április 23. óta nem adott életjelt magáról. Személyleírása: 44 éves, 170 cm magas, vékony testalkatú, haja rövid, fekete, fejtetőn kopasz, szeme kék, arca hosszúkás. Eltűnésekor viselt ruházata: sötétkék farmernadrág, világoskék alapon fehér csíkozásé ing, barna félcipő. A rendőrség kéri azokat, akik Szilágyi József hollétéről, valamint az őt elszállító házaspárral kapcsolatosan bármilyen információval rendelkeznek, jelentkezzenek a 42/358-134-es telefonszámon, vagy személyesen a Kemecse Rendőrsön, illetőleg bármelyik rendőri szervnél. Helyreigazítás Szerkesztőségünk az alábbi levelet kapta a kisvárdai korház orvos igazgatójától, dr. Molnár Károlytól: „ 1995június 15-én jelent meg az Új Kelet kisvárdai oldalán A minőségi betegellátásért cím alatt a velem készített interjú teljesen más formában, mint ahogy a nyilatkozatot adtam. A fehérgyarmati kórház vonatkozásában a fekvőbeteg-ellátás leépítéséről és a sürgősségi osztály felállításáról nem nyilatkoztam, ez Népjóléti Minisztérium tervezetében szerepel, mely tárgyalási alapként szolgál, de a vásárosnaményi kórház vonatkozásában. Az ápolási és gazdasági igazgató szükségességét mindig hangsúlyoztam a saját munkaterületén, de az egyszemélyi orvosvezetői feladat megvalósulásán lenne a hangsúly, és nem azon, hogy egy ember is tökéletesen el tudja látni mindkét feladatot. Tisztelettel kérem az újságban a helyesbítést. Csak mellékesen jegyzem meg, hogy a kisvárdai városi kórház igazgatója esetén névelírás is történt. “ ( dr. Molnár Károly helyett dr. Malom Károlyként idézte az újságíró a kisvárdai kórház orvosigazgatóját — a szerk.) A tévedésért elnézést kérünk. Mikor nem lesz melegvíz? Közeledik a kánikula, jön a dinnyeszezon, és vele együtt elérkezik az ideje a távhőszolgáltatóknál a nyári karbantartásoknak. Ilyenkor leállnak az erőművek, mert a gerincvezetékeket csak így tudják kijavítani. Körkérdést intéztünk a megye távhő- és melegvízszolgáltatóihoz, hogy hol, mikor lesznek a leállások? Mátészalkán öt napig kell nélkülözni a fogyasztóknak. Július 10-től 14-ig tart a szünet az energiaszolgáltatásban. Kisvárdán egy hét alatt, július 31-től augusztus 6-ig végezni szeretnének a munkálatokkal. Záhonyban és Nyírbátorban az idén nem terveznek leállást, ha mégis, akkor — ígéretet kaptunk rá — időben tájékoztatni fogjuk olvasóinkat. Legtovább Nyíregyházán kell nélkülözniük a lakosoknak. Július 10-től 20-ig tart a kényszerszünet. Ráadásul a ; forgalomban is fennakadás ; várható a Vasgyár utcán, a j Tb-székház előtt és az Októ- , bér 23. téren, szerelvény-be- j építés miatt. Ezenkívül a Ko- ! rányi közben és a Holló utcán ; fognak egy-egy rövidebb j csodarabot kicserélni, ami 1 szintén nehezíti a közlekedést. -maximum f ^ minimum L 28 10 1 a | A gyakran erősen megnövekvő felhőzetből szórványosan [ várható eső, zápor, zivatar. A napközben megélénkülő északi szél zivatar környezetében átmenetileg megerősödhet. Reluxa-redőny, szalagfüggöny, roletta 33 színben. Harmónikaajtók 8 színben, csuklókaros napellenzők 25 színben, Közvetlen a gyártótól« óra alatt Garancia idő: 1 év Termékeink megtekinthetők, kipróbálhatók witatemónkben Tóth Katalin vállalkozó Nyíregyházé, Kiss Ernő u. 40. Telefon: |42| 402-650 A Jonatán rádió műsora 12.00—24.00 óráig Állandó műsoraink: 12.00 Műsorismertetés. 12.30—17.30: minden óra 30- kor hírek. Elő meteorológia: 12.30 és 17.30. Élő útinform: 12.30, 14.30. 17.30. 14.00: Zöldpatika 18.00: Királytelek slágerlista IHarsányi Gábor színművészt köszöntjük 50 születésnapján. Vendégeink: Makai István és Balogh István. Zenei szerkesztők: 12.00—14.00: Kovács Tibor 16.00—18.00: Zsíros Sándor 19.00—21.00: Felföldi Oszkár 21.00—24.00: Farkas Tibor , Szivattyú értékesítése,javítása WILO, FO, DK, APOLLO, TTA szivattyúk javítása. A fenti típusok forgalmazása nagykereskedelmi áron. Szaktanácsadás. Ipari szerelvények forgalmazása. UNIPIPE fűtési rendszer forgalmazása, garanciával. HŐTRANSZ Kft. Nyíregyháza, Jég utca 2. Tel.: (06-30) 432-372, (42) 408-4291 Fax: (42)408429 oooooooooo KALENDARIUM iii n~rn Június 16., péntek A nap kel: 4 óra 46 perckor, I nyugszik: 20 óra 43 perckor. A hold kel: 23 óra 07 perckor, I nyugszik: 8 óra 45 perckor. Névnapok: Abrahám,Ajtony. I Arany, Auréliusz, Bennó, Círus, j Ferenc, Hajna, Julitta, JUSZ- ! TIN, Jusztina, Péter, Tina. Mai évfordulóink Hetvenöt éve hunyt el KÖ- 1 RÖSFŐI-KRIESCH ALADÁR 1 festő és iparművész. Székely I Bertalan és Lotz Károly tanítvá- | nya volt, majd külföldi tanul- I mányút után 1901-ben Gödöl- j lön művésztelepet alapított. A I csoport fő törekvése volt, hogy I a gazdag magyar formakincset I a művészet különböző ágaiban 1 felhasználják. 1902-ben ő készt- ] tette az Országház ebédlőtermé- I nek két freskóját, majd a Zene- I akadémia falképeit. Bútorokat, I gobleineket és mozaikokat is I tervezett, élete végén pedig I szobrászattal foglalkozott. Em- I lítésre érdemesek arcképei és I üvegfestményei, sőt szakíróként I is elismerést szerzett. Nyolcvanöt éve született I KESZI IMRE zenetudós és író. I | Éveken át volt a Film, Színház, I Muzsika című lap zenekritikusa, I és tanított a Színház- és Filmmű- I vészeti Főiskolán. Első szépiro- I dalmi sikereket novelláival arat- I ta, regényei közül az Elysium és I a Végtelen dallam emelkedik ki. | az utóbbiban Wagner életét írta I meg. Több hangjátékát mutatták i be, és műfordítói munkássága is | számottevő. Boldog születésnapot! Hatvan éves ma 1 ISI DINE J amerikai festőművész. A pop art ! követője volt, ezt fejleszti to- i vább, illetve sajátos törekvései- j vei párosítva egyéni stílusú }. műveket alkot. Többet közülük tavaly a Ludwig Múzeum tárla- ; tán nálunk is kiállítottak. Ma ünnepli 25. születésnapját COBI JONES amerikai labdarúgó. A tavalyi világbajnok- 1 ságon kellemes meglepetést szerzett válogatott tagjaként tűnt fel, s annyira jó benyomást keltett, hogy megrohanták a játékosügynökök. így most | azon kevés amerikai focisták i egyike, akik igazi profi bajnokságban játszhatnak; az angol Coventry City légiósa. Laptulajdonos és kiadó: Start Rehabilitációs Vállalat és Intézményei Nyíregyháza, Bujtos u. 32. Tel.: 411-433 Felelős kiadó: Balogh Zoltán vezérigazgató Főszerkesztő: Kézy Béla Szerkesztők: Hámori Fruzsina, Kanda Ferenc, Tanácsadó szerkesztő: Tarnavölgyi György Főmunkatárs: Száraz Attila Sportszerkesztő: Révay Zoltán Lapigazgató: Hajdú István Szerkesztőség és lapigazgatóság: 4400 Nyíregyháza, Árok u. 15. Tel.: 42/437-006, 437-007, 437-009 Fax: 130-as mellék Hirdetésfelvétel a lapigazgatóságon Tel.: 42/437-006/126 és a megye valamennyi postahivatalában. Terjeszti előfizetésben a Magyar Posta Rt. Debreceni Igazgatósága (4046 Debrecen, Bethlen u. L, telefon: 52/412-111) Igazgató: dr. Kovács József Árusításban terjeszti a Rónahír Észak-Alföldi Postai Hírlapkereskedelmi Rt. (4046 Debrecen, Péterfia u. 4. Levélcím: 4001 Debrecen pf. 270. Telefon: 52- 347-988/21, 22. Fax: 52-347-988/21., Ügyvezető igazgató: Kuthy Antal. Előfizetési díj: egy hónapra 380 Ft, negyedévre 1140 Ft, fél évre 2280 Ft, egy évre 4560 Ft. Előfizethető bármely hírlapkézbesítő postahivatalnál, postai, valamint hírlapkézbesítőknél és a kiadónál. Nyomtatás: a Start Vállalat Nyírségi Nyomdaüzemében Nyíregyháza, Árok u. 15. Felelős vezető: Murczkó Károly nyomdaigazgató ISSN 1217-9914