Új Kelet, 1995. május (2. évfolyam, 101-126. szám)
1995-05-05 / 104. szám
UJ KELET Kultúra 1995. május 5., péntek Siker a versenyen Nemrégiben rendezték meg Székesfehérváron az országos Szakma Kiváló Tanulója verseny döntőjét, ahol megyénket Somogyi Zsolt, a 110. Számú Ipari Szakközépiskola és Szakmunkásképző Intézet növendéke képviselte a géplakatos szakmában, nem is akármilyen eredménnyel. A következő beszélgetés vele és szakmatanárával — a kosárlabdázók által jól ismert — Elek Tamással készült. — Tanár úr, hogyan döntötték el, hogy kit küldjenek erre a versenyre? Volt az iskolán helül valamiféle megmérettetés? — Nem, erre nem volt szükség. Mivel ismerjük tanulóink képességeit, nem okozott túl nagy gondot kiválasztani a legmegfelelőbb embert. Az elődöntőre Budapesten került sor, amelyről Zsolt is bejutott a döntőbe. — Zsolt, hányán maradtatok a legjobbak között, és itt milyen eredményt sikerült elérned? — A döntőben harmincán mértük össze tudásunkat a géplakatos szakmából, és én személy szerint 70 százalékos teljesítménnyel a 8. helyezést értem el. — Miből állt a verseny? — Két nap alatt a teljes szakmunkásvizsgát megcsináltuk a hároméves anyagból, ami szakmát, szakrajzot, mechanikát, anyagismeretet és mindezek gyakorlatban való alkalmazását jelentette. — Milyen előnyökkel járt a jó szereplés? — A bírák által felállított mércét harminc versenyzőből huszonkilencünknek sikerült teljesíteni, így nekünk nem kell már az iskolában is letenni a szakmunkásvizsgát. —- Tanár úr szerint milyen diák Zsolt? — Jó képességű és igen szorgalmas tanuló, aki három év kitartó munkájának gyümölcsét épp most arathatta le. Emellett tavaly az országos matematika-versenyen ért el első helyezést, ami szintén ragyogó teljesítmény. — Most, hogy kikerülsz az iskolából, hogyan képzeled el a jövődet, Zsolt? — Tulajdonképpen nem hagyom még itt teljesen az iskolát, mert levelező tagozaton szeretnék tovább tanulni, hogy sikeres érettségi vizsgát tehessek. Hogy azután mi lesz, még nem tudom, mert manapság akármilyen eredménnyel végez a diák, nehéz elhelyezkednie. — Tanár úr, áz iskola milyen helyet foglal el az országos rangsorban? — Azt hiszem, nyugodtan mondhatom, hogy országos szinten valahol az élvonalban vagyunk. Ezt bizonyítja az is, hogy ebben a tanévben jelenleg már három tanulónk kapta meg a szakmunkásbizonyítványt jó országos szereplése jutalmául a bíráktól. Krasznai Kata Két ember, két jellem A távoli jövőből hamar lesz holnap 9 A technikusok már rég lementek a városi művelődési központ koncertszínpadáról, helyüket a közel nyolcvan fős Miskolci Szimfonikus Zenekar tagjai foglalják el. A zenészek hangolják a hangszereiket, beigazítják a kottatartókat, a koncertmester némán, csupán kezeivel irányítva kialakítja a színpadi felállást. Megannyi, ezerszer begyakorolt mozdulat, odafigyelést nélkülöző rutincselekedet, mert a lényég nem igazán a külsőségekben van. A művészek lelke a kulcs, amellyel dallamokat varázsolnak hangszereikből a karmester vezényletével. Rendnek kell lenni és fegyelemnek, mert a koncert komoly csapatmunka, minden muzsikus egységnyi része az egésznek, és az így felcsendülő dallam kellemes érzéssel tölti el a hallgatókat, és sikerélményt biztosít a zenekarnak. A muzsikusok hangolása és gyakorlása közben sikerült néhány szót váltanom Oravecz György zongoristával, az elhangzott Amerikai Est szólistájával. Fiatal, ruganyos járású, életkorát meghazudtoló tudású zeneművész ő, akinek nevét olyan zenedarabokkal azonosítják, mint Liszt Haláltánca. (Megjegyzem, profilból nagyon hasonlít a nagy zeneművészre.) A művész zongorája ma már az élete része. Megkérdeztem tőle, hogyan került kapcsolatba vele? — Hűha..., nehéz erre válaszolnom — mondja emlékeiben kutatva. — De azt hiszem, hogy amikor elmúltam nyolcéves, akkor kaptam szüleimtől egy pianínót, s melléülve eljátszottam a Himnuszt két szólamban — de csak két ujjal! Csodálkozó szemeimben kérA művészek, de leginkább a színművészek élete csupa rohanás: egyik színházból ki, a másikba be, közben a szinkronstúdióból egy másik próbára kell sietni, majd az esti fellépésre. Egyszóval az életük kész hajsza, hiszen az őket éltető siker nem várat magára. A néző, miközben kedvenc művészének műsorát élvezi, ennek a fáradtságnak — szerencsére — a nyomát sem látja. A színpadi, csodás átváltozáshoz önmagában a smink kevés. Kell valami plusz, ami a pakolásokon is áttör: ez a tehetség. Hernádi Judit, közkedvelt színművésznőnk az említettek egyikében sem szűkölködik. Szinte hihetetlen, de két pont közötti rohanása közben sikerült egy pillanatra elkapni őt, s így végre beszélgethettünk. — Az egészben az a nehézség, hogy öt-tíz perc múlva el fog kezdődni a műsorom, és én még itt állok ruhával a kezemben, pedig már egy órával ezelőtt megérkeztem, de a hangpróbának csak most lett vége — mondta leültében, egy szuszra elhadarva. — Ne is kérdezzen semmit, már mondom is magamtól: szép, hosz- szúra nyúlt gyermekkorom volt, amit mindenki próbáljon elképzelni, mert most ezt elsorolni sajnos nincs időm. Mélyen belesüppedt a puha székbe, s kissé fáradtan rám nézett azzal a mindenki által jól ismert, „végzet asszonya” tekintetével. — Mondja, ne kíméljen! — búgta mélyen zengő altján, elnyújtózva a fotel adta kényelemben. — Állítsunk ellentéteket: a népszerűség és a kezdeti sikertelenségek... — Nem tudom, milyen az utóbbi helyzet. Mindig színésznő akartam lenni, de meg kellett várni egy bizonyos kort, amikor ez sikerült. Nagyon hamar lettem közismert, úgyhogy nem éltem meg azt az állapotot, amikor nem voltam népszerű. Gyerek voltam, felnőtt, egyszer csak színésszé váltam, nagyon gyorsan jött minden, és nem tapasztaltam meg azt a helyzetet, hogy népszerű akartam lenni, de nem lettem az. Nem tudom kimondottan az ellentéteket összehasonlítani, ahhoz különbözőségek kellenének. — Sorolom, mint a folyton fogyó percek: szerepálmok, fúrnék, rendezők... — Nincsenek szerepvágyaim, ha az embernek álmai vannak, azok általában csalódást okoznak. — Ez kicsit pesszimistán hangzik — vetettem közbe. — Azonnal megmagyarázom — mondta kedvesen. — Csalfák a vágyak, mert kétféleképpen okoznak csalódást. Egyszer úgy, hogy nem teljesülnek, ez a változat persze a legegyszerűbb, a másik az, hogyha valóra válnak. Olvastam valahol, hogy a Jóisten azokkal tol ki a legjobban, akiknek minden kívánságát teljesíti. A rendezők között pedig 1 Oravecz György zongoraművész Kovács László karnagy dőjelek látszódhattak, mert nevetve, mintegy védekezőleg folytatta: — Akkoriban az iskolai énekkarba jártam, és az ott hallott dallamok a „fülemben” maradhattak. Mint elmondta, a szüleit megragadta ez az élmény, és zenei általános iskolába íratták, majd miután végigjárta a muzsikusélet „szamárlétráját”, lediplomázott. — Nem mintha az a papiros olyan sokat jelentene — mondta legyintve —: még sohasem kérte senki számon tőlem. Persze az igaz, hogy nem is orvosnak készültem — tette hozzá mosolyogva —, mert hát ki feküdne oda egy diploma nélküli doktor kése alá. Nem, a zene egy egészen más világ. Ott van például Richard Clayderman. Neki annyi a diplomája, mint a lenti portásnak, és mégis csodálatos dolgokat csinál. Belekapaszkodtam a gondolatba, úgyhogy a tehetség felé tereltem a beszélgetés fonalát. — Születt zsenik vannak — vette át a „feldobott labdát” —, de önmagában ez kevés vagy szinte semmit sem ér, ha Villámbeszélgetés Hernádi Judittal Az álmok csalókák nem csinálok rangsort. Mindig az a rendező a legkedvesebb számomra, akivel éppen dolgozom. Persze tudom, hogy kivel szeretek kevésbé dolgozni, de azt nem mondom meg, mert sokkal többen vannak, akikkel jóban vagyok. A kedvenc filmem? — felhúzott szemöldökkel merengett. — Az is sok van, de elsősorban talán a Volt egyszer egy Amerika. — Kedves művésznő, Ön a nagy hajsza ellenére is meg- őrizete kislányos báját... — ...vagy nem lát jól, vagy nem ül elég közel hozzám, de azért köszönöm, nagyon kedves. Ez azért van, mert én huszonkét éves koromtól negyvenéves szerepeket játszom, tehát huszonkét évesen mint negyvenéves színésznő kezdtem el a pályát, és azóta sem értem még el azt a kort. — Sok kollégája néha fájónak nevezi a népszerűséget... — A, dehogy — legyintett egyet —, egészen biztosan férebeszéltek. Az öltöző felé rohanva, mosolyogva visszaszólt: — Nem fáj, kimondottan jólesik... —vp— nincs a sok tanulás, a véget nem érő gyakorlás. Ezek után a kedvenceiről beszélgettünk. Nem volt köny- nyű téma, mert szerinte a jó zene, az jó zene, műfajtól függetlenül. — Amelyik muzsikában a zenei teljesítmény értékelhető — magyarázta az általa felállított értékrendet —, azt szívesen meghallgatom, legyen az a rock and roll vagy akár rap. De például a techno — húzta el szája szélét —, hát, az nem az én világom. Sok zenésztársam, ha otthon van, és ki akar kapcsolódni, mondjuk Pink Floydot hallgat, mert az igényes zene, mint mondogatják, a nagybetűs MUZSIKA. De már rohant is, mert a karmester, Kovács László kiintett érte, hogy a West Side Story szimfonikus táncait gyakorolja. Lejőve a színpadról kérdeztem a mestertől, hogy milyen a terem akusztikája? — Gershwin és Bernstein nem ilyen kis légtérbe való zene, úgyhogy várható egy kicsit nagyobb hangerő, de ettől még élvezhető marad — mondta izzadt homlokát megtörölve. — Ez a koncertterem nem idegen Önnek, hiszen itt született, Nyíregyházán — jegyeztem meg. — Régen volt az már — mondta a karmester. — Tizennégy évesen elkerültem hazulról a debreceni konzervatóriumba. Azóta sok minden történt velem, de hál’ istennek most rengeteg munkám van. Az elfoglaltságairól beszélve elmondta, hogy immár tizenkét éve a Miskolci Szimfonikus Zenekar vezetője, de például az Operában folyamatosan dolgo zik, illetve az akadémián és i főiskolán is tanítja a fein., vekvő, új muzsikusnemzedéke; Idejébe belefér még a nyírbátori nyári zenei tábor szervezése és vezetése is, vagy a Probra rézfúvósegyüttessel való állandó próba és az ezzel járó fellépések. Rengeteg munka, meg érdeklődtem hát, hogy ha eg' pici szabad idő áll a rendel ke zésére, mit csinál olyankor? — Ha éppen semmit, de tényleg semmit nem csinálok — hangsúlyozta nyomatékosan —, akkor jazzt hallgatok, abból is leginkább a klasszikusokat. Bár a tizenhét éves fiam eláraszt az új zenei stílusok kavalkádjával, aminek nagy részét még meg is hallgatom, feltéve — koppantott ujjával az asztalon —, ha változatos a muzsika. Igaz, hogy a Chicago vagy Jimy Hendrix „régi motorosok” a szakmában, de az ő zenéjük példaértékűen színes. Folytatva az elvarratlan szálat elmondta, hogy a mai zenészek — meglátása szerint — sajnos a kül- csínnel takarják el az esetleges művészi hiányosságokat, ám a monotonságot nem tudják elrejteni tarkabarkasággal. A karmester irányít, vezényel, emelvényéről átlátja az egész zenekart, az ő feladata, hogy valahonnan elindulva valahová eljuttassa a muzsikusokat és a nagyérdeműt. A célkijelölés számára fontos, erről beszélgetve mondta: — Mindennaposak a céljaim, a vágyaim. —Nem értettem egészen tisztán. — O, ez nem kétértelmű gondolat, hanem úgy kell értelmezni — folytatta vidáman —, hogy most az a fontos: az esti koncert sikerüljön, holnap az lesz, hogy a karmesterversenyre fel tudjam készíteni a zenekaromat, holnapután pedig az éppen aktuális feladat lesz a hangsúlyos. A távoli jövő nem annyira érdekes, mert egyszer úgy is közel kerül, és pillanatok alatt holnap vagy ma válik belőle — és a megoldandó feladat akkor jelentkezik majd... —Vitéz Péter— A Harmónia Kamarazenekar koncertje Nyíregyháza zenei élete új, ígéretes kamarazenekarral gazdagodott. A Művészeti Szakközépiskola Harmónia Kamarazenekara már eddigi fellépései során is tanúsította: kiválóan felkészült, értékes muzsikát közvetítő együttes, méltán illeszkedik a megyeszékhely kulturális tradícióihoz. Az együttes rangját jelzi: fővárosi művészek vállalták az együtt muzsikálást a Harmónia Kamarazenekarral. Május 7-én, vasárnap a nyíregyházi evangélikus templomban rendezik a barokk hangversenyt. Ez alkalommal hallhatja a közönség C. Ph. Telemann e-moll trombita versenyét, A. Corelli g-moll Concertóját, A. Vivaldi C-dúr Simfoniáját, valamint J. S. Bach két hegedűre írt d-moll koncertjét. A barokk zeneirodalom remekműveit a Harmónia Kamarazenekar adja elő, és a koncerten fellép Bonisz- lavszkyné Rudnyicki Tatjána és Boniszlavszky Attila hegedű- művész. A Telemann-mű tol- mácsolója Tóth Tamás trombitaművész, az együttes művészeti vezetője és karnagya. A május első vasárnapján megrendezésre kerülő hangverseny, melyre a belépés díjtalan, egyben tisztelgés az édesanyák előtt, hiszen ez a nap az anyák napja.
