Új Kelet, 1995. május (2. évfolyam, 101-126. szám)

1995-05-31 / 126. szám

Labdarúgás ÚJ KELET— Suller Só, megyei I. osztály Gyüre Csaba „merénylete” Vasárnap az utolsó helyen kullogó kemecseiek számára gyakorlatilag az utolsó lehe­tőség kínálkozott, hogy meg­fogják azt a bizonyos szalma­szálat. Csakhát egy lendület­ben lévő, erőteljes csapat ér­kezett hozzájuk, nevezetesen a Fehérgyarmat. A szatmári le­gények pedig nem voltak te­kintettel a hazaiak keserveire, berámoltak egy kettest, és an­golosan távoztak. Balogh Csa­ba, a gyarmati mester így em­lékezett vissza a Kemecse el­leni „merényletre”: — A vasárnapi találkozó előtti, szerdai kupameccsen pihentettem néhány embere­met, így a sérüléséből felépülő Varga és Szűcs is csatasorba állhatott. Tudtuk, hogy a ke- mecsei a megye egyik leg­rosszabb pályája, ezért nem játszthattuk a gyors passzokra épülő játékunkat. Mindenkép­pen meg szerettük volna úszni kapott gól nélkül az összecsa­pást, ez sikerült is. Védekező felállást vettünk fel, és lendü­letes kontrákra építettünk. Már az első félidőben is többet bir­tokoltuk a labdát, lehető­ségeinket viszont nem tudtuk értékesíteni. — A második negyvenöt percben mennyiben változott a játék képe? — Gyüre Csaba első talála­ta után az addig lelkes hazaiak megadták magukat, ekkorra már erőnléti fölényünk is ki­domborodott. Végül a remekül focizó Gyüre még egy gólt szerzett, így alakult ki a 2-0- ás végeredmény, ami kissé hízelgő a Kemecse számára. Hiszen — sajnos — ezen a meccsen is megmutatkozott gyenge helyzetkihasználá­sunk. — Mi ennek az oka? — A fiatal, ifísta játékosok dominálnak együttesemben — például a csatárposzton is —, akik bár gyorsak, de rutintala- nok, szertelenek. Ha ez a ke­ret együtt marad, szép jövő elé néz. Persze most sem panasz­kodhatunk, már csak azért sem, mert utóbbi nyolc mécs­esünkön ötször győztünk, és egyszer sem kaptunk ki. A fi­úkat motiválja ez a nagyszerű sorozat, a végén az ötödik helyre odaérhetünk. Egyéb­ként hoszszú idő óta ez volt az első idegenbeli győzelmünk. — Ki tette ezért a legtöbbet? — A gólfelelős Gyürén kí­vül a beállós Nagy I., a csapat- kapitány Kondor, valamint Pál és Varga produkciója dicsér­hető. A következő, Nyírlugos elleni összecsapásunkon vissza kell vágnunk az őszi 0-3-ért. Csiky Nándor Szimku, a lugosiak réme „Normális”, átlagos bajnoki találkozónak ígérkezett a va­sárnapi, Nyírlugos—Tisza- szalka mérkőzés. Hogy miért nem lett végül is az? Erre egy név a válasz: Szimku András. Az Ukrajnából érkezett kapu­védő olyan fantasztikusan vé­dett, hogy még egy gép sem tette volna azt tökéletesebben. A derék hálóőr ezentúl bizo­nyára rémálmaiban ijesztgeti majd a lugosi focistákat és nézőket. A hazaiak edzője, Domokos János sem tudott érzelemmen­tesen nyilatkozni. — Én ilyen meccset még nem láttam! Az első pillanat­tól kezdve az 88. perig támad­tunk, rögtön a kezdő sípszó után gólhelyzetet teremtettünk, de a tiszaszalkai kapusnak egy­szerűen nem lehetett gólt rúg­ni. Komolyan mondom, hogy a városkörzeti bajnokságtól az NB I-ig sehol nem láttam még ilyen kapusteljesítményt! Ha­talmas, 15-16 méteres kapás­lövéseket zúdítottunk hálója felé, lapos szabadrúgásokkal, felső sarokra irányzott fejesek­kel veszélyeztettünk, összesen 30-40-szer tüzeltünk a kapujá­ra — hiába. A Tiszaszalka csak nagyritkán merészkedett át a felezővonalon. A játék képe alapján gólokkal kellett vol­na nyernünk. És végül még örülnünk kellett a döntetlen­nek. —Az utó 1st Jt-három perc­ben alakult ki az 1-1-es vég­eredmény. Mi történt a végjá­tékban? — A 88. percben egy várat­lan előreívelés nyomán gólt kaptunk. A vendégek egyetlen helyzete volt ez az összecsa­páson. Nem akartam hinni a szememnek, elkeseredésem­ben felálltam a kispadról, és bementem az öltözőbe. így azt sem láttam, hogy csapatom — jogos vagy jogtalan tizen­egyesből, nem tudom — ki­egyenlített. — Előzetesen hány pontra számított? — Győzni szerettünk volna. A játékvezetés korrekt volt, engem csak az idegesített, hogy tengernyi lehetőségünk maradt ki. — Nem lehet, hogy a játé­kosai tették naggyá Szimkut? — Ebben is van igazság, hi­szen az is előfordult, hogy egy az egyben vezettük a labdát a tiszaszalkai kapusra, de ő há­rított. És így utólag visszagon­dolva, talán kissé hátravontab- ban kellett volna játszanunk. De nem vagyok letörve, remé­lem, hogy a vasárnapi játék nem sokkolja, hanem inkább feldobja a fiúkat. Játékosaim közül nekem a hibátlanul ját­szó Balogh Félix, továbbá Zsuk Józsi, Sinka Csaba és Sinka Laci produkciója tetszett. — Felröppent a hír, misze­rint Krekket figyelik. — Ezt pontosan nem tudom, mindenesetre mióta ez felme­rült, Krekk Gyuri elvesztette magabiztosságát, és görcsössé vált. most sem játszott jól. —A Tiszaszalka elleni játék­ból mit kell átmenteni a következő, Fehérgyarmat elle­ni találkozóra? — A lendületet, a harcossá­got, a pontosságot. Ezekkel most sem volt probléma.-csiky­Erimpex Magyar Kupa Slágermeccs Sényőn Vonzó programot kínál az újabb kupaszerda. A négy közé jutás a tét a megyei selejtezőn még állva maradt csapatok szá­mára. A mérkőzések közül ki­emelkedik a Nyíregyházi FC sényői vendégjátéka, amely akár előrehozott döntőnek is beillik. A felszállóágban lévő, második vonalbeli együttes háza táján teljes a nyugalom, mi több, a létszám is, így kel­lemes gondjai vannak Tóth János klubigazgatónak a kezdő tizenegy kijelölését illetően. A házigazdák Kegye felépülésé­ben bizakodnak, a középpá­lyást térdsérülése akadályozza. Minden bizonnyal tekintélyes létszámban jelennek majd meg a szurkolók, akik Capatinát is láthatják, mert a csatárt ugyan kiállították vasárnap Karca­gon, azonban a kupaszabályok lehetővé teszik pályára lépését. Baktalórántházán már a hét­végi bajnokavatásra készülnek, ám fél szemüket Nyírbátoron tartják. Gdovinék hagyomá­nyosan komolyan veszik a ku­paszereplést, és nem is esély­telenek a továbbjutásra a sze­zon végére leeresztett harmad- osztályú gárdával szemben. Forró percek várnak Záhonyra, a Tiszamenti SE befűthet ott­honában a megyei első osztály élcsapatának. Gergelyiugor- nyán az aranylábúak pihenés­sel töltötték a hétvégét, miu­tán a bajnokságban szabadna­posak voltak. így alaposan rá­készülhettek az összecsapásra, csakúgy, mint lelkes közönsé­gük, mely most is bravúrt vár a kedvencektől. Rögös úton jutott el a Kárpát-Hús Volán ellen vívandó találkozójáig az ibrányi legénység. A megye- székhelyre érkező látogatók hétfőn még Kemecsével mécs­eseitek, tíz gólt hintettek a jobb sorsra érdemes Hegyes kapu­jába, de kevés idejük maradt a regenerálódásra a játékosok­nak. A Bellus vezérelte nyír­egyházi támadósor nagy küz­delemre késztetheti fáradtabb vetélytársát, nehéz megjósol­ni a derbi kimenetelét. Valamennyi helyszínen 17 órakor indul útjára a labda. A párosítás: Tiszamenti SE— Záhony, V.: Zahorán (Varga Z., Máté), Kárpát-Hús Vo­lán—Ibrány, V.: Mónus (Már­ta, Szabó Z.), Baktalóránt- háza—Nyírbátor, V.: Tassy (Lőrincz, Kozsla), Sényő— Nyíregyházi FC, V.: Kerezsi (Adóiján, Nagy S.). 1995. május 31., szerda A játékvezetők megbeszélésén hallottuk Egy ütés itt, két rúgás ott A játékvezetők megszokott hét elejei értekezlete még alig tartott pár perce, mikor a te­remben ülők sóvárgó tekintet­tel pásztázták a sötétítőfüg­gönyöket. Azok keskenysége szabad utat biztosított a nap­sugaraknak, mire mindenkiről patakokban folyt a verejték. A szaunái hangulat illet a meg­beszélés hangulatához is, iz­zasztó mérkőzésekről folyt a diskurzus. Elsőként visszakanyarodtak az elmúlt hét szerdáján félbe­szakadt Ibrány—Kemecse Magyar Kupa-találkozóra. Közismert, hogy a hatvanadik percben a vendégek kiállított labdarúgóját, Sztojkát az öltö­zőhöz érve megütötte a szünet­ben lecserélt ibrányi Bíró, erre reagálva a játékvezető véget vetett a meccsnek. A szövet­ség fegyelmi bizottsága újra­játszást rendelt el, továbbá el­marasztalta Balogh sípmestert, mondván: elhamarkodottan cselekedett. O ezzel nem ért­vén egyet, kifogást emelt Gerliczki János főtitkárnál. A vitában Ambrus László, a me­gyei JB elnöke telefonon kikér­te Nagy Miklós véleményét. A játékvezetők országos testüle­tének vezetője válaszában kö­zölte: „Kár volt idő előtt lefúj­ni az összecsapást”. Ez sem békítette meg a bírói kart, nem kizárt, hogy az ügynek később folytatása lesz. A Levelek—Nagyhalász megyei első osztályú kilenc­ven perc tudósításában indisz­ponált játékvezetésről tettek említést. Nagy József szerint a hazai csapat a második félidő kezdetekor bekapott korai gól jogosságát hányta szemére, lest reklamálván. A sípmester kitartott ítélete mellett, és egy másik eset kapcsán sem érez lelkiismeret furdalást. A hajrá­ban a leveleki támadás közben hangos csattanástól kísérve ta­lálkozott a labdával a halászi­ak védője. A spori nem látott kezezést, s a partbíró is hason­lóképpen foglalt állást. Takács János vezetőedző a befejezést követően nem rejtette véka alá azon véleményét, miszerint együttese tévedés áldozata lett, ezt az öltözőben a bíróknak is tudtára adta. A történteken ez nem változtat, a vendégek be­zsebelték a három pontot. Hétfői számunkban a me­gyei másodosztály eredménye­inek közlésekor röviden beszá­moltunk arról, hogy miért kel­lett fél órával a zárás előtt le­vonulni a pályáról a Nyír- ibrony—Demecser szomszéd­vári rangadón. A kalamajkát két felhevült hazai drukker okozta, akik megtámadták dr. Maródi partjelzőt. A mit sem sejtő feketeruhást előbb arrébb taszították, majd combjába térdeltek, végezetül hátulról egy jól irányzott „tal­passal” is megkínálták. Az ol­dalvonal mellett posztoló rendezők éberségét kijátszó elkövetők sokat ártottak ked­venceiknek, feladva a leckét a fegyelmi bizottságnak, mely súlyos retorzióval élhet. Koncz Tibor Megyei II. osztály „Sajnálom a történteket’" Mint arról már korábban be­számoltunk, a Kárpát-Hús cso­portban a Nyíribrony;—De­mecser labdarúgó-mérkőzés a 65. percben 1-1-es állásnál fél­beszakadt. A meccsről, annak hangulatáról és a félbeszakadt találkozó körülményeiről kér­deztük Balogh Lászlót, a Nyír- ibronyi Sport Egyesület elnö­két. — Milyen összecsapásnak lehettek szemtanúi a nézők a hatvanöt perc alatt? — Körülbelül ezer szurkoló tekintette meg a derbit. Az ötö­dik percben a vendégek szerez­tek vezetést, majd a tizedikben egyenlítettünk. Eddig nem volt semmi rendbontás a nézőtéren. — Mi lesz azokkal a szurko­lókkal, akik berohantak a pá­lyára, és inzultálták a part­jelzőt? — Amíg félbe nem szakadt a meccs, több helyzetet is ki­dolgoztunk, s lett volna esé­lyünk arra, hogy itthon tartsuk a három bajnoki pontot. Na­gyon sajnáljuk a történteket, és elnézést kérünk a megyei játékvezető testülettől, vala­mint a labdarúgó-szövetségtől. Az a két néző, aki berohant a játéktérre, örökre ki lesz tiltva a nyíribronyi csapat hazai mérkőzéseiről. — Azért, hogy a későbbi­ekben ne forduljon elő ilyen eset, mit próbálnak tenni? — Ősszel már a pályát kö­rülvevő védőkorlát — ami most három méterre található a küzdőtértől — hat méterre lesz az oldalvonaltól. Továb­bá igyekszünk erősíteni a rendezői felügyeleten. — A fegyelmi bizottság részéről milyen döntés várha­tó? — Valószínűleg a három pont elúszik, és elképzelhető, hogy betiltják pályánkat, vagy pedig zárt kapuk mögött le­szünk kénytelenek lejátszani hazai meccseinket. Még egy­szer hangsúlyozom, nagyon sajnálom a történteket. T.M. Kállósemjén feltámadt Az Erimpex csoportban a 23. fordulóra került sor. A tavasz első fordulóiban gyengélkedő Kállósemjén Olcsvát látta ven­dégül, és a hazai csapat 6-0 arányban letarolta ellenfelét. A mérkőzésről és a gárda javuló tavaszi teljesítményéről Cze- czeli Károly, a kállósemjéniek vezetőedzője mondta el észre­vételeit. — Két hete itthon megverték 2-0-ra Encsencset, ugyanakkor a múlt héten Jánkmajtison szenvedtek 7-0 arányú veresé­get. Most egy hatost gurítottak Olcsvának. Minek volt kö­szönhető a vasárnapi jó játék és a javuló hazai produkciók, valamint a Majtison kapott méretes zakó? — Most már felszabadultab­ban játszanak a fiúk. Jánk- majtis jobb csapat, de ennyi gólt nem lett volna szabad kap­ni otthonukban. A vasárnapi meccsen a futballisták végre megtalálták góllövőcipőiket, ám ennek ellenére helyzetek garmadát hagyták ki. Ölcsva ellen csak a gólarány volt kér­déses, egy percig sem forgott veszélyben győzelmünk. Na­gyobb odafigyeléssel akár két­számjegyű eredményt is elér­hettünk volna. — A találkozó előtt mit mon­dott focistáinak? — Nyugodtan kell játszani, és szorosan embert fogni, to­vábbá stabilan védekezni. Ezt az utasítást a labdarúgók ma­radéktalanul betartották a meccs folyamán. Nagyszerűen vezették a támadásokat a szé­leken, góljaink zömét beadá­sok utáni lövésekből és feje­sekből szereztük. A szünetben már 3-0-ra vezettünk, de azt mondtam a srácoknak, hogy ne álljanak le, és ne üljenek az eredményre, mert az meg­bosszulhatja magát, hanem próbáljuk kiszolgálni lelkes közönségünket. A továbbiak­ban valóságos örömfocit ját­szottunk.-— Kik jeleskedtek a derbin? — Cseh Árpi kétszer iratko­zott fel a góllövők listájára. Bokri, aki a középhátvéd posztján szerepelt, egy elké­pesztően nagy gólt fejelt tizen­egy méterről. Jobb oldali kö­zéppályásunk, Molnár szintén sokat dolgozott, fáradhatatla­nul zakatolt, és futotta be az egész pályát. — Nem volt durva összecsa­pás? — Sportszerű keretek között zajlott le a kétszer negyvenöt perc. Az olcsvaiak kapuvé­dőjét a szünetben állítólag sé­rülés miatt lecserélték. Ezen­kívül senki nem dőlt ki a so­rokból. — Kezd összerázódni az együttes, mi ennek a titka? — Most már tulajdonképpen az általam elképzelt kezdő ti­zenegyet küdhettem pályára az elmúlt fordulókban. Éelépültek a maródiak, és az eltiltottak is letöltötték büntetéseiket. Olcs- va ellen balhátvédünket, Bács­káit voltam kénytelen nélkü­lözni, de Nagyecsed ellen a következő fordulóban már szá­mításba vehetem, miután letöl­ti sárga lapjai miatti kény­szerpihenőjét. Vinkler motor­balesetét követően egyelőre harcképtelen, de állapota roha­mosan javul. Most már kezd kialakulni egy egészséges ver­sengés a keretben. Míg koráb­ban csak egy-két futballistát tudtam becserélni, az utóbbi derbiken már négy-öt focista ült a kispadon. — Három megmérettetés vár a csapatra. Idegenben Nagy­ecsed és Nyírbéltek, hazai kör­nyezetben Nyírmihálydi ellen hány pontot tervez? — Nagyecseden tisztes helytállásra számítok, Nyír- mihálydit le kell győznünk, Nyírbélteken pedig minden le­hetséges... Tóth Mihály

Next

/
Thumbnails
Contents