Új Kelet, 1995. május (2. évfolyam, 101-126. szám)

1995-05-25 / 121. szám

16 1995. május 25., csütörtök Lapzárta r I UJ KELET Sötét pillanatok Hamis ötezres Egy eddig még ismeret­len személy Kállósemjénben egy palackozottital-iizletben ezer forint értékű italt vásá­rolt és ötezressel fizetett. Később, az elszámolás során kiderült, hogy az ötezres ha­mis volt. A bankjegyet a Pénzügyminisztériumban megvizsgálták és kiderült, hogy fénymásolat volt. A nyíribronyi í. Sándor (65) ellen azért indított eljá­rást a rendőrség, mert ittas állapotban Ramocsaházán a Kossuth úton lévő italbolt előtt összeszólalkozott egy 15 éves és egy 61 éves em­berrel, majd összeverte őket. A verekedés közben a gye­reket egy késsel hátba szúr­ta, míg az idősebb férfit „csak” megsebesítette. Ismeretlen kerékpáros gázolót keres a rendőrség. Még hétfőn délután három órakor történt a baleset a Szarvas utcán. Két kerékpá­ros gyerek közlekedett a jár­dán a Kígyó utca irányába. Ugyanabban az időben, ve­lük szemben gyalogosan, kettes oszlopban haladt tíz gyerek, felnőtt kísérettel. Az elöl haladó kerékpáros a hát­só sorban menő 15 éves lányt elütötte, majd megállás nél­kül továbbkerekezett a Csip­ke köz felé. Az elgázolt sze­rencsétlen gyerek az előzetes orvosi vélemény szerint sú­lyos, de nem életveszélyes sérüléseket szenvedett. A gázolót keresi a rendőrség. Három nyíregyházi férfit csípett fülön a rendőrség, mert május 22-én a Rákcózi utcán lévő betéti társaság telepéről számla nélkül meg­kíséreltek kivinni két köteg zártszelvényt, aminek az ér­téke 300 ezer forint volt. A napokban ismét sok személygépkocsit törtek fel Nyíregyházán. A Május 1. téren a tulajdonos lakása előtt parkoló Fordból, az ajtó ablakának betörése után, ki­szedték a rádiós magnót. Az Ady Endre utcán egy Skoda volt a kiszemelt. Kiszedték a hátsó szélvédőjét, és abból is a magnót vitték el. Az Ungvár sétány parkolójában egy Peugeot is áldozatul esett, ebből is a magnós rá­diót szerelték ki. Ismeretlen tettes (tette­sek) után nyomoz a rendőr­ség az alábbi ügyekben: Betörtek a mandabokori általános iskolába és óvodá­ba. Elvittek egy darab vide­ót, egy magnós rádiót és já­tékokat. Nyíregyházán az Erdő soron egy lakás elől elvezet­tek egy Lada személygépko­csit. A kár 800 ezer forint. Nagykállóban egy kft. Magyi út végén található hulladékgyűjtőtelepét kö- rülvelvő kerítésből 224 mé­tert leszedtek és elvittek. Biri határában Kisgö- rény elnevezésű területen lévő méhkaptárakból 5-öt méhekkel együtt elvittek. A tulajdonos kára 100 ezer fo­rint. Ofehértón a Felsőerdő melletti vasúti sínnél talál­ható végelzáró doboz fede­lét ellopták, ezzel a vasúti közlekedés biztonságát ve­szélyeztették. A leveleki általános isko­lába is betörtek, elvittek egy darab porral oltó készüléket és két hangszórót. Élvezze otthon családjával a strandolás minden örömét! A TRANS-TECH KFT. a kellemes fürdőzés védjegye Kínálatunk: — különböző méretű és alakú acélpalástú medencék Találkozzunk a Kelet-Nyugat Expón, az A pavilonnál! Címünk: Nyíregyháza, Tokaji út 3. Telefon; 433-418 «IW/ X" Gyerekek, hozzátok anyut, aput, nagyit, papit! Rehabilitációs Vállalat és Intézményei | A gyermeknapon 1995. május 28-án Keressétek a START termékeket a gyermeknapon is a Városi Stadionban- széles választék, kellemes árak- figyelmes kiszolgálás, egész nap Már szombat délelőtt ott leszünk. A kék pavilon, a START pavilon. Hetenként ismétlődő húszórás alapfokú intenzív számítógé­pes tanfolyam indul a nyári szünetben tizenegy évnél idősebb diákoknak a Kertvárosi Közösségi Házban. Minden csoport fog­lalkozása hétfőn kezdődik, és pénteken fejeződik be. A foglal­kozások ideje napi 4 x 45 perc, kezdete 9, befejezése 12.30 óra. Egy csoprtba maximum 12 főt tudnak fogadni. Géptípus: IBM-PC/486 Program: A Windows-kezelés alapjai. A tanfolyam részvételi díja: 3000 forint. Jelentkezni: a Kertvárosi Közösségi Házban (Prága utca 7.) személyesen, vagy a 342-213-as telefonszámon lehet. Van mit kerülgetni Nyíregyházán a Vasvári utcán Templomavató Elkészült a hodászi görög katolikus cigány egyházkö­zösség új temploma, melynek szentelésén 1995. május 28-án részt vesz dr. Lotz Károly közlekedési, hírközlési és vízügyi miniszter is, majd találkozik a Szabad Demok­raták Szövetségének helyi csoport jával. Utolsó foglalkozás A városi képzőművészkor utolsó foglalkozását 1995. má­jus 27-én szombaton 9-13 óráig tartja a Városmajori Közös­ségi Házban. Konzultációt tart Szepessy Béla grafikusmű­vész. Önt is várjuk: a gyermekével együtt május 27-én és 28-án Mi legyen a gyerekke >19 A nyári vakáció beköszön- tével a lakótelepek útjain megjelenik a csapatokba verődött gyereksereg. Jobbá­ra csak lődörgéssel, csavar­gással töltik a napot. Szétnéz­tünk a megyében, hogy mi­lyen lehetőségek kínálkoz­nak táborozásra, vagy csak napközbeni felügyeletre', ahol még értelmes elfoglalt­ságot is tudnak nyújtani. Ál­talános tapasztalat, hogy az iskolák többsége szervez nyári táborozást. Legelőször itt érdemes érdeklődni a szülőknek. Az ismertebb és felkapottabb (nem utolsó szempont, hogy olcsóbb) tur­nusok már beteltek. Azért még maradt néhány lehetőség. A Vidám Delfin GMK június közepétől au­gusztus közepéig heti turnu­sokban szervez vízi-, kerék­pár- és vegyestúrákat. Ez utóbbi két nap a Bükkben, két nap a vízen és két nap kerék­páron, a Tiszabecs—Domb- rád—Tokaj útvonalon, amely fejenként 6400 forint­ba kerül. Lehetőség van még nemzetközi vízitúrára is Huszttól Tuzsérig 7400 forint az egy hét ára. A Bodrog-túra a szlovákiai Siravár-tótól Sátoraljaújhelyen át Tokajig tart. Ennek ára hasonló az előbbihez. Tiborszálláson a volt úttö­rőtábort a Környezetvédelmi Egyesület működteti. A szakmai programokon kívül a mátészalkai művelődési központ három (tánc-, nyel­vi és kézműves) turnust is indít, 4500, illetve 6000 fo­rintba kerül 1-1 hét. Akinek nincs lehetősége ilyen árat fizetni a nyaralásért, de még­is felügyelet alatt szeretné tudni gyermekeit, annak hét­köznap délelőttönként (8- 12-ig) Mátészalkán a műve­lődési központban a művelő­dési stúdió önköltséges áron programokat szervez. Már hagyományos Nyír­egyházán a Sóstói Vadas­parkban a Póni-suli és az Erdei suli. Június 19-től — hétköznapokon — heti vál­tással hasznos elfoglaltságot tudnak nyújtani a gyerekek­nek. A napi háromszori ét­kezésért 3000 forintot kell fizetni. Érdemes szétnézni a vá­rosokban és a falvakban működő művelődési házak­ban, ahol esetleg felvilágo­sítást tudnak adni a lehe­tőségekről. Az időnként erősebben megnövekvő gomolyfelhőzet mellett az or­szág nagy részén több órás napsütés várható. Elsősorban északkele­ten valószínű eső, záporeső, néhol zivatar. A változó irányú szél mér­sékelt lesz. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 8, 13, a legmaga­sabb nappali hőmérséklet általában 22, 27 fok között alakul. > BliB Reluxa-redőny, szalagfüggöny, roletta 33 színben, Harmónikaajtók 8 színben, csuklókaros napellenzők 25 színben. Közvetlen a gyártótól 48/óra alatt. Garancia idő: I év. Termékeink megtekinthetők, kipróbálhatók mntatermúnkben Tóth Katalin vállalkozó Nyíregyháza, Kiss Ernő u. 40. Telefon: |42| 402-450 A mai szám szerkesztője: Hámori Fruzyina Csütörtöki hírügyeletes: Kovácsvölgyi Zoltán Telefon: 437-006 437-007 437-009 A Jonatán rádió műsora 12.00: műsorismertetés, 12.30— 17.30: minden óra 30 perckor hí­rek, élő meteorológia: 12.30 és 17.30, élő útinform: 12.30,14.30 és 17.30. A nap szerkesztője: Várkonyi Zsuzsa Europop Coca-Cola-slágerlis- ta Vendégeink: Demeter Csaba pilóta, Béres József képviselő. Zenei szerkesztők: 12.00— 14.00: Farkas Tibor 16.00— 20.00: Gömöri Róbert 20.00— 22.00: Zsíros Sándor 22.00— 24.00: Húszta Péter Tíalot A KÁLÓT Népfőiskola 1995. május 25-én, csütörtö­kön délután 18 órakor tartja foglalkozását a TESZ Luther u. 4. sz. alatti helyiségében. A rák megelőzéséről tart előadást dr. Juhász Lajos főorvos úr. A tagokon kívül a vendégeket is szeretettel várjuk. Egyben itt lehet jelentkezni a június 10-i kirándulásra, 200 forint buszköltség befizetése mellett. oooooooooo KALENDÁRIUM Május 25., csütörtök A nap kel: 4 óra 57 perckor, nyugszik: 20 óra 26 perckor. A hold kel: 2 óra 56 perckor, nyugszik: 16 óra 37 perckor. Névnapok: Béda, Egon, Er­vin, Gergely, György, Madléna, Magda, Magdolna. Márka, Már­kus, ORBÁN, Urbán, Urbána, Száznegyvenöt éve született CZEINER NÁNDOR szőlő- termesztő. A kárpátaljai vidék legtekintélyeseb szőlészének számított, ő alapította a Bereg­szászi Szőlőexport Szövetkeze­tét, amelynek az elnöke is ő volt. Bár elméleti munkássága is jelentős, főként a szőlőter­mesztés gyakorlati kérdései ér­dekelték. Kidolgozott egy — róla elnevezett — zöldoltást, amelyet a kevés élettani ismere­tekkel rendelkező gazdák is si- , kerrel alkalmazhattak. A Czeiner-féle zöldoltás, illetve a ..baranyai zöldojtás” csakhamar az egész várost meghódította, és jelentősen hozzájárult a hazai szőlőkultúra megújulásához. Alapító tagja — sőt egy időben alelnöke — volt a Magyar Sző­lősgazdák Egyesületének. Huszonöt éve hunyt el ASZ­TALOS SÁNDOR költő és kri­tikus. Megyénkben, Tiszalökön született, s kiváló zenekritikus volt, 1957-től haláláig a Muzsi­ka című folyóirat főszerkesztője. Fő műve a Bíró Lajos, a nagy magyar utazó című életrajzi könyve, Az élet hőse című vers­ciklusa, valamint Mitra című költeménye. Boldog születésnapot! Ma ünnepli születésnapját a 40 éves CONNIE SELLECCA amerikai színésznő. A magyar képernyőkön pár éve egy sam­ponreklám közreműködőjeként tűnt fel, s akkor még csak sejtet­tük, hogy nagy sztár, hiszen a reklám szövege ezt állította. Ez azóta számunkra is kiderült, hi­szen ő a TV2-n manapság is futó P. S. I Love You című tévésoro- , zat főszereplője. De eljutott ha­zánkba a Fordítsd vissza az időt!, ; valamint a Gyilkosság megren­delésre és az FBI, mint esküvői tanú című filmje is, a magyar té- ; vében pedig legutóbb április 22- én láthattuk, amikor a TV 1 -en az i Útlevél a halálba című filmjét [ vetítették. Luptulajdonos es kiadó: Start Rehabilitációs Vállalat és Intézményei Nyíregyháza. Bujlos u. 32. Tel.: 411-433 Felelős kiadó: Balogh Zoltán vezérigazgató Főszerkesztő: Kézv Béla Szerkesztők: Hámori Fruzsina, Kanda Ferenc, Tanácsadó szerkesztő: Tarnavölgvi György Főmunkatárs: Száraz Attila Sportszerkesztő: Révay Zoltán Lapigazgató: Hajdú István Szerkesztőség cs lapigazgatóság: 4400 Nyíregyháza. Árok u. 15. Tel.: 42/437-006. 437-007. 437-009 Fax: 130-as mellék Hirdetésfelvétel a lapigaz.gatóságoö Tel.: 42/437-006/128 és a megye valamennyi postahivatalában. Terjeszti előfizetésben a Magyar Posta Rt. Debreceni Igazgatósága (4046 Debrecen. Bethlen u. I.. telefon: 52/412-11 I) Igazgató: dr. Kovács József Árusításban terjeszti a Rónahír Észak-Alföldi Postai Hírlapkereskedelmi Rt. (4046 Debrecen. Péterfia u. 4. Levélcím: 4001 Debrecen pf. 270. Telefon: 52-347-988/21. 22. Fax: 52-347-988/21.. Ügyvezető igazgató: Kuthv Antal. Előfizetési díj: egy hónapra 380 Ft. negyedévre 1140 Ft. fél évre 2280 Ft. egy évre 4560 Ft. Előfizethető bármely hírlapkézbesítő postahivatalnál, postai, valamint hírlapkézbesítőknél cs a kiadónál. Nyomtatás: a Start Vállalat Nyírségi Nyomdaüzemében Nyíregyháza. Árok u. 15. Felelős vezető: Murczkó Károly nyomdaigazgató ISSN 1217-9914

Next

/
Thumbnails
Contents