Új Kelet, 1995. május (2. évfolyam, 101-126. szám)
1995-05-24 / 120. szám
AZ ÚJ KELET MELLÉKLETE Mandabokori látogatás Váci Mihály nyomában Ha Kálmánháza felé elhagyjuk a megyeszékhely peremét, hamarosan tábla jelzi az utat Alsóbadur felé. Ahogy azt a helybeliek mondták: — A baduri kövesúton letérnek, ezután először találkoznak az Egymandában lévő új házsorral, azután jön Kettőmanda, ahol Váci tanított, mert magukon látszik, hogy őt keresik. Az első ember, akivel találkoztunk, ifj. Subert Pál, a Váci Iskolával átellenben lévő mezőgazdasági szövetkezet portása (mint később megtudtuk, egyben társtulajdonosa is). Az ő feladata többek között nyit- ni-zárni a Váci-emlékszobát. Míg a kulcsot keresi, gyorsan elmondja mondókáját. Mivel nemcsak a költő emlékét jöttünk idézni, szívesen meghallgatjuk: — A Ságvári Tsz tulajdonában volt ez a telep is, de a rendszerváltozás után az itteniek megvették. Most már a mienk — már akik megmaradtunk az eredetileg harminc résztulajdonosból —, tizenötünké... Lehet, hogy megszűnik a télen, mert a magántermelők előttünk vannak, jobbak a gépeik. Nekünk nincs elég gépünk, kicsi a földterület, nem nagyon lehet gazdaságosan művelni... de nem értek én ehhez, kérdezze meg inkább az irodán... Ezután Subert úr készségesen elvállalja, hogy kerékpárjával felkutat olyan embereket, akik ismerték, vagy akiket tanított Váci tanító úr. A Manda Termelő Szolgáltató és Kereskedelmi Szövetkezet irodájában Molnár András, a szövetkezet felügyelőbizottságának vezetője fogad bennünket. A tsz-ben nagy létszámleépítésre készültek, ezért a tagok úgy döntöttek, hogy „kiviszik” a vagyont. Ebből a vagyonrészből alapítottuk a szövetkezetét. — Mivel foglalkoznak ? — Háromszáz hektár megművelhető területünk van, állattartással nem foglalkozunk, bérmunkát végzünk a tagoknak és a magántermelőknek. —1 Tudnak gazdaságosan működni? —- A béreket és a működési költséget kigazdálkodjuk, másra egyelőre nincs lehetőségünk. — Nem veszélyezteti ez az együtt maradást? — A hosszú távú fennmaradáshoz ezer hektár kellene, ezenkívül több gép és a felvásárlási árak realizálása. Igaz, hogy mindent el tudunk adni, de nem mindegy, milyen áron. Ha ott, fönt nem születik ez irányú döntés, akkor az egész mezőgazdaság összeomlik. — Tagsági viszony nélküli alkalmazottjuk alig van. Uojgy fér meg ennyi tulajdonos? — Ezzel nincs baj. Az ügyvezető irányításával a tagok közös döntés után vállalják kötelezettségeiket... A Váci-emlékszoba ajtaja nehezen nyílik, a padlót ellepi az út pora, az ajtó hasadékán keresztül bemerészkedett néhány falevél — valószínűleg még az ősszel. Sok a pókháló! A régi mandabokori iskola épületének ez az elkülönített része a tanítói lakáshoz tartozott, ebben lakott a kezdő pedagógus Váci Mihály. Itt dolgozott, írt és álmodozott a jövőről. Olyan dokumentumokat találtunk itt, amelyek szülővárosával, családjával, közéleti munkájával kapcsolatos emlékeket idéznek. „A nyírségi tanyavilág tanítója” — olvassuk egy helyen, majd rátalálunk néhány önvallomásra: „Dűlőutak, külvárosok porában botorkáló gyérmekeket segítettem az egyetemre... Úgy éltem én, ahogy itt élni kell, ahogy érdemes élni.” — Ez a mondata vezérelt bennünket, mikor megkérdeztük: él-e még a Váciörökség az itteni emberek szívében? Özvegy Tárai Györgyné: — Tizenkét éve lakom az egykori tanítói lakásban. Járnak ide tanárok, diákok, újságírók, elvétve megjelenik egy-egy írócsoport, Váci tisztelői. Akkoriban tanácstag voltam, emlékszem, hogy sokat járt be az irodába, intézte az emberek ügyes-bajos dolgait. (Folytatás a 8. oldalon) A KLIÓ történelmi szemléző folyóiratról Történelem a füzetben Iskolai tanulmányainknak két réme volt. Az egyik a matematika, a maga logikus, de éppen ezért félelmetes és felfoghatatlan rendszerével, a másik a történelem, az események végeérhetetlen és párhuzamosan végtelenül sok szálon futó láncolatával — ugyanolyan felfoghatatlan és megta- nulhatatlan. Ám aki megtartotta érdeklődését a rég- és a közelmúlt történelmet formáló eseméifyei és azok összefüggései iránt, s újabb kutatási eredményekre kíváncsi, örömmel forgathatja a Nyíregyházán félévenként megjelenő Klió című vékonyka folyóiratot, melynek idei első száma a napokban került a könyvesboltokba. A harmincnyolc tanulmány szerzői között a hazai egyetemek és főiskolák, a Magyar Tudományos Akadémia, a Teleki László Alapítvány neves történészei mellett ezúttal egyháztörténész, sőt egy-egy frankfurti, illetve kolozsvári szakíró is található. Sem fölsorolni őket, sem bármelyiküket kiemelni nincs helyünk, de megállapíthatjuk, hogy mind- annyiukat a kutató szenvedély vezeti a múlt ösvényeire, és az a szándék, hogy választott korszakuk történelmi eseményei esetleg máig ható tanulságait elénk tárják. Ehhez felkutatják és ismertetik Kelet és Nyugat legismertebb történészeinek kutatási eredményeit. A legizgalmasabb talán a folyóirat első fejezete, amelyben Új elméleti megközelítések cím alatt több országot, esetleg egész kontinenst érintő, sorsát meghatározó korszakokról tárnak fel eddig még nem ismert összefüggéseket: Európai régiók kapcsolatai, Háztartás- és fáluközösség Délkelet-Európá- ban, Franciaország és Románia történelmi kapcsolatai, Jugoszlávia: történelmi szükségszerűség avagy történelmi tévedés? és Baltikum — a megvalósult álmok tragédiája. Amint a címek is mutatják, igen izgalmas gondolatokat találhatunk bennük. A történettudomány történetéről szóló rövid fejezet után összefoglalásokat találunk az ortodox egyház balkáni szerepéről, az oszmán birodalom népességéről, Majna-Frank- furtról és egy szlovák kisközség, Habura történetéről. A folyóirat nagyobbik része történelmi koronként gyűjtve mutat be külföldi tanulmányokat a legváltozatosabb korokból és országokból. Ezek közül igazán csak néhány fér már ide: Róma politikai életének árnyoldalai, A korai középkor kutatása Ausztriában, Útleírások a cári Oroszországról, Utcai erőszak a XIX. században, Angliában és Ukrajna a II. világháborúban — csupán egy- egy a koronkénti összefoglalásokból. A kellemesen krémsárga színű füzetecske, amelyet a Klió Alapítvány jelentetett meg, minden szemelvénye után pontos bibliográfiai adatokat is közöl. Kutatóknak hasznos, laikusoknak, történelembúvároknak pedig igen érdekes, változatos olvasmányélményt nyújt. Erdélyi Tamás Sóstó — idény előtt Ragyognak a zöldek, a kékek, a sárgák, nyárközeit susognak a lombok. A vízsugár szorgalmasan csobog a tó felszínén, kis habot kavar, zubog a szikrázó víz, tölti, frissíti a fördőzőknek a tavat. A csúszda még elárvultán pillog a tükrös felszínre, magányában kiáltozó gyerekek hangja pattan meg műanyag palástján, a székekről gondos kezek törlik a tél porszemeit, söröskorsók szomjaznak a polcokon. A virágpompa már teljéhez közéig, kavics roppan a cipőtalp alatt, hajladozik a tölgy a fel-feltámadó szélben. Vendégekre vár a Sóstó. Szegény Blaha Lujza — gonosz kezek rakták talapzata mellé Új kútból zuhog a víz a tóba >*•. ' A jó vendég megérdemli, hogy tisztára töröljük alatt a széket Csonka Róbert felvételei
