Új Kelet, 1995. május (2. évfolyam, 101-126. szám)
1995-05-23 / 119. szám
16 1995. május 25., kedd Nyíregyházán először, ám a tavalyi év sikerére való tekintettel országosan már második alkalommal rendezik meg a közeljövőben az Országos Pincér Futóversenyt. A nyíregyházi megmérettetésre június 17-én délután kerül sor. A versenynek a Bujtosi Szabadidő Csarnok ad majd otthont. A nevezéseket június 1-jéig lehet leadni a helyi szervezőbizottságnál, a Szabadság tér 11. alatt, a Szabolcs Interservice- nél. Részvételre jogosultak mindazok a pincérek, akik a megadott határidőig leadják nevezésüket, mellékelve a munkaadó igazolását is. A pincérek kezükben tálcával, pohárral és üveggel a következő útvonalon futnak majd végig: a rajt a BUSZACSA parkolójában lesz, innen a Hunyadi, a Szegfű, a Géza és a Bujtos utcán visz végig az út, mielőtt visszakanyarodna a csarnok udvarába. A táv összesen 1 kilométer. S ha a profik az első pillanatban nem is tudják majd, hogyan kell ezt csinálni, a helyszínen összeverbuvált óvodások csoportja biztosan szívesen tart bemutatót. A kicsiknek az lesz a feladatuk, hogy léggömbökkel a kezükben 100 métert fussanak. Az első három helyezettnek az Ancsi Baba ajánlott fel díjakat. S ha már a díjaknál tartunk, nézzük, mit kapnak a nagyok. Az első hat helyezettet jutalmazzák, akik amellett, hogy továbbmennek az országos döntőbe, 5000—30 000 forint értékű díjakat kapnak. Az országos megmérettetésre másnap, június 18-án délután kerül sor, ahol a megyék hat-hat és a főváros 12 legjobb pincére méri össze tudását. Földszinten Fotó: A.B.A. s iar^némséínl aá ialalIáV aóioétilidurfafl ^ n Jioqozo izßjilißs3 v Megoldjuk szállítási gondjait, ha velünk szállíttat! .Ifivótusiarlaíabl .Isviaoolqégylémesa >inutllláx3 -aiXim Jjsviaoojlíöq ygsv nßdölöxa ,lfivötusi9rl9í .üssaaudöíus .lesaaud-xaudcnÁim ißzloiioqoao ddeeixl 8étlll&X8Ylém9xS 9iblötled ,lEX88udötuE tß^ohoqoao ddoyQsn ,Ibx8 .ínéi6¥Q9 siblötlüá aé-Q9l s .teqég .toQBynfi 9látn9bnim eéílllóS9i9rl9T lésato se gi-t ES s Iöídd98i8 léns YQfiv IfivöboMfit Jrihexa ynági ,nál9lűn9l saég9 pésaio sb gi-t ES s Iötdd9ai8 .lütlr .ánírtöá Taéböxiexa nóteae aáflttáxa aenexabneR-UBierietabi .Btiaoojlqógylémess tshédleooilqéO .nőié öxevbezl siót tednutioqoao iaéílllésa 933919)! .nfidaéii ygsv ngaaylémexa nödnüqoleí ittßlß .x* .8 .u némléX t8xáriYQSi)yM e n0n0t9l9t 9VÍ9IIÍ .noáoméxa as-80A-r tF ,GS£-t (££) £ Költözhet, szállíthat a START Vállalatra számíthat! mmm: |(3E?) Rehabilitációs Vállalat és Intézményei Dekorációs üzeme — ^ Reklámtáblák crnftok Vállalkozók, társaságok, alapítványok, 3koták- cégtáblák, tablók, feliratok, reklámtáblák- irányítók, útbaigazítók készítése- fémre, fára, textilre, műanyagra- festett és ragasztott kivitelben Forduljon hozzánk bizalommal! Ön elképzeli, mi megtervezzük, elkészítjük. | Önt is várjuk: Nyíregyháza, Árok u. 15. Telefon: (42) 319-977 Lapzárta Sötét pillanatok Szigonnyal támadt UJ KELET A nyírbátori S. András az egyik este a Béke úton a lakása előtt az utcán előzetes szóváltást követően egy szigonynyal támadt egy 16 éves fiúra. A szerencsétlen gyerek karját eltörte, és a homlokán a szigony hegyével repesztett sérülést okozott. Tekintettel az eszközre, komolyabb sérülés is keletkezhetett volna. A rendőrség államigazgatási eljárás keretében vizsgálatot folytat M. László (55) nyíregyházi lakos rendkívüli halálesete ügyében. A férfi a lakása előtt az utcán, erősen ittas állapotban, alkoholmérgezés és fulladás következtében elhalálozott. Az eddigi adatgyűjtés során bűncselekményre utaló nyom nem merült fel. Csoportos rablás bűntettének alapos gyanúja miatt a nyíregyházi rendőrkapitányság őrizetbe vette V. László (26), V. Mihály (41) és M. László (22) helyi lakosokat. A három férfi május 19-én este tíz órakor a Centrum Áruház előtt megtámadott két férfit, és fenyegetés közben erőszakkal elvettek tőlük egy karórát, egy gyűrűt és 80 forint készpénzt. Az útonállók rács mögött várják büntetésüket. Súlyos balesetet szenvedett egy kismotorral közlekedő férfi Kántorjánosiban. Az 57 éves ember egy földútról úgy hajtott rá a főútra, hogy nem biztosított elsőbbséget az ott elhaladó személygépkocsinak, így a kereszteződésben összeütköztek. A figyelmetlen motoros súlyos sérüléseket szenvedett. Harapós kedvében volt egy kékesei asszony. Megharapta vitapartnerének, egy 48 éves nőnek a hüvelykujját. Az ártatlannak tűnő harapásból komoly, súlyos sérülés lett. ¥7* 1. „1 l a 1 • 1 Ki helyezhet ki 1 Az időjárás javulásával megyeszerte szaporodnak az útfelbontások. Ä közműfejlesztések és -karbantartások időről-időre komoly forgalmi fennakadásokat okoznak. Az egyik legújabb ilyen dugó Nyíregyházán, a Kossuth utca közepén (a Sarkantyú és a Dob utca között) gázvezetékfektetés miatt keletkezett. A reggeli és a délutáni csúcsforgalomban kaotikus állapotok uralkodnak. A jelzőtábla értelmében csak a célforgalom és az autóbusz- járatok hajthatnának keresztül. Saját — nem reprezentatív — felmérésünk alapján legalább minden második autós szívfájdalom nélkül keresztülhajt. Közeleg a nyár, és várhatóan még több forgalomkorlátozásra kell majd számítani. Mi módon kerülhetnek ki ezek a jelzőtáblák? Ezt kérdeztük Hering Istvánnétól, a nyíregyházi polgármesteri hivatal városüzemeltetési irodájának munkatársától. — Mi a lakosságot a sajtó útján tájékoztattuk a készülő forgalomkorlátozásról, így időben értesülhettek az arra közlekedők. (Csak megjegyzés: az Új Keletet kihagyták a sorból! — a szerk.) A Kos1*2 f i ZOl suth utca esetében a kivitelező, a Nyírbau Kft. készített egy forgalomtechnikai tervet, amely a korlátozás helyét és a kihelyezésre kerülő jelzőtáblákat is tartalmazta. Ezt a tervet irodánk jóváhagyta, és csak ezt követően állították fel a táblákat. A táblák folyamatos meglétéért a felelősség a kivitelezőt terheli. Ugyanez az eljárás minden hasonló esetben. Az ilyen forgalomelterelések a rendőrségre is pluszterheket rónak. Az állandó létszámgondok közepette mit tudnak tenni? — Ezt már a rendőrség közlekedési osztályának munkatársától kérdeztük. — A közúti jelzőtáblák kihelyezésekor sem engedélyezési, sem véleményezési jogunk nincs. Ha a létszám megengedi, néha arra küldünk egy járőrt. Többet nem tudunk tenni. Nem jött be a számítása annak a két nyírteleki fiatalembernek, akik a Tiszti Klub(mel- lékhelyiségében maradtak záróra után azzal a szándékkal, hogy márkás italokat isznak, és természetesen lopnak is. Nem volt szerencséjük, mert a tulajdonos elkapta őket. A vásárosnaményi rendőr- kapitányság eljárást indított egy újfehértói férfi ellen. A naményi Tisza-hídnál történő ellenőrzéskor kiderült, hogy Mercedes kisteherkocsijában 1100 liter gázolajat szállított, melynek eredetét nem tudta igazolni. Az ügyet a vámhivatal vizsgálja tovább. Ismeretlen tettes (tettesek) után nyomoz a rendőrség az alábbi ügyekben: Bököny-Veszprémitanyán egy gazdálkodó akoljából 21 darab pecsenyebárányt elloptak. A gazda kára 120 ezer forint. Nyíregyházán a Huszár téren, a Topán Kereskedelmi Rt. telephelyéről a falra felszerelt tűzcsapot ellopták. Ilk, Gemzse termelőszövetkezet telepéről öt darab akkumulátort fújtak meg. Kibontották a falat, és úgy mentek be a kisvárdai Vas-és Gépipari Szövetkezet raktárába az eddig még ismeretlen fosztogatók. Színesfémrudakat loptak el, melyek értéke a becslések szerint 1 millió 558 ezer forint volt. A Gyulatanyán lévő kísérleti állomás irodaépületébe saját kulcsával ment be a tolvaj, és elvitt egy 150 ezer forint értékű rádiótelefont. A Kossuth Gimnázium melletti parkolóban két személygépkocsit is feltörtek, és alaposan kirámolták őket. Rádiósmagnót és más mozdítható értéket vittek el az autókból. maximum minimum 21 5 a Gyakran erősen megnövekszik a felhőzet, és szórványosan eső, záporeső is várható, azonban több-kevesebb napsütés mindenütt lesz, és inkább csak a keleti megyékben valószínű csapadék. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 5 és 10 fok között, a legmagasabb nappali hőmérséklet kedden 16 és 21 fok között lesz. : _________________i______________________________________ Re luxa-redőny, szalagfüggöny, roletta 33 színben. Harmónikaajtók 8 színben, csuklókaros napellenzők 25 színben. Közvetlen a gyártótól 48 cro alatt. Garancia idő: 1 év, lermékerk megtekrthetők, kipróbálhatók míntatermúnkben Tóth Katalin vállalkozó Nyíregyháza, Kin Ernő u. 40. Telefon: |42| 402-050 A mai szám szerkesztője: Kézy Béla Keddi hírügyeletes: Lefler György Telefon: 437-006 437-007 437-009 A Jonatán rádió műsora 12.00: műsorismertetés, 12.30— 17.30: minden óra 30 perckor hírek, élő meteorológia: 12.30 és 17.30, élő útinform: 12.30,14.30 és 17.30. A nap szerkesztője: Veszprémi Erzsébet 14.00: Mamiműsor 16.10: Kapcsoljuk az Europop zeneszalont 19.00: Rohanás — a Jonatán rádió ifjúsági műsora Vendégeink: Palotai Ferenc- né pedagógus, Gincseiné Erdélyi Zsuzsa gyógytornász, Tóth József (Tool Optika). Zenei szerkesztők: 12.00— 14.00: Farkas Tibor 16.00— 19.00: Gömöri Róbert 20.00— 22.00: Felföldi Oszkár 22.00— 24.00: Sinka Gábor Torna Móricz Zsigmond Művelődési Ház callanetics-tornára várja a magukra valamit is adó hölgyeket. Hátfájdalmakra, gerincbetegségekre is ajánlott! A foglalkozások délelőttönként hétfőn és szerdán, délutánonként hétfőn, kedden, szerdán és csütörtökön vannak. Érdeklődni: Nyíregyháza, Szabolcs u. 10. Telefon: 314-402. OOOOOOOOOO KALENDÁRIUM Május 23., kedd A nap kel: 4 óra 59 perckor, nyugszik: 20 óra 23 perckor. A hold kel: 2 óra 04 perckor, nyugszik: 14 óra 30 perckor. Névnapok: Ders, Dézi, DEZSŐ, Emil, Mihály, Mikes, Renáta, Vilma, Vilmos, Viola. Hatvanöt éve született kiváló írónőnk, RAFFAI SAROLTA. Tanítói oklevelet szerzett, s 1950-től '68-ig Kalocsa környéki kis falvakban volt pedagógus. Irodalmi pályafutását versekkel kezdte, 1966-ban jelent meg Részeg virágzás című kötete, első komoly sikerét azonban csak egy év múlva, Egyszál magam című regényével aratta. 1972-től '78-ig a Forrás című irodalmi folyóirat versrovatát vezette, majd a Petőfi Irodalmi Múzeum főigazgatójaként dolgozott korengedményes nyugdíjazásáig. 1981 -ben kérte rendkívüli indokkal korai nyugállo- , mányba helyezését. Úgymond alkotói szabadságra vonult, de tisztában volt vele, hogy gyó- i gyíthatatlan betegségben szén- j ved. A Föld, ember, folyó című regényét már betegen írta. Nagyszerű életművet hagyott maga után, sokunknak kedves olvas- : mányélménye a Morzsahegyek I és a Jöhetsz holnap is című regénye, valamint a Legyen krizantém című elbeszéléskötete. Boldog születésnapot! Harmincadik születésnapját ünnepli ma MARTINÉK JÁNOS öttusázó. 1984-ben lett tagja a válogatottnak, és csapatban már 1987-ben világbajnokságot nyert. Egy év múlva a világ legjobb öttusázója lett, hiszen a szöuli olimipán nemcsak a csapatban szerzett aranyérmet, de az egyéni küzdelmek végén is a dobogó legfelső fokára állhatott. Azóta még nyert pár aranyat, lassan azonban át kell adnia helyét a fiataloknak. Ma lett 85 éves ARTIE SHAW amerikai jazzmuzsikus. Klarinéton játszott és zenekarvezetőként is tevékenykedett, több számot komponált. Híres big bandet alapított, legnagyobb slágere az 1983-as Begin The Beguine. €! Xelet SZABOLCS-SZATMAR-BEREC MEGYEI Nt Laplulajdonos és kiadó: Start Rehabilitációs Vállalat és Intézményei Nyíregyháza, Bujtos u. 32. Tel.: 411-433 Felelős kiadó: Balogh Zoltán vezérigazgató Főszerkesztő: Kézy Béla Szerkesztők: Hámori Fruzsina, Kanda Ferenc, Tanácsadó szerkesztő: Tarnavölgyi György Főmunkatárs: Száraz Attila Sportszerkesztő: Révay Zoltán Lapigazgató; Hajdú István Szerkesztőség és lapigazgatóság: 4400 Nyíregyháza, Árok u. 15. Tel.: 42/437-006. 437-007, 437-009 Fax: 130-as mellék Hirdetésfelvétel a lapigazgatóságon Tel.: 42/437-006/128 és a megye valamennyi postahivatalában. Terjeszti előfizetésben a Magyar Posta Rt. Debreceni Igazgatósága (4046 Debrecen, Bethlen u. 1., telefon: 52/412-111) Igazgató: dr. Kovács József Árusításban terjeszti a Rónahír Észak-Alföldi Postai Hírlapkereskedelmi Rt. (4046 Debrecen, Péterfia u. 4. Levélcím: 4001 Debrecen pf. 270. Telefon: 52-347-988/21, 22. Fax: 52-347-988/21., Ügyvezető igazgató: Kuthy Antal. Előfizetési díj: egy hónapra 380 Ft, negyedévre 1140 Ft, fél évre 2280 Ft, egy évre 4560 Ft. Előfizethető bármely hírlapkézbesítő postahivatalnál, postai, valamint hírlapkézbesítőknél és a kiadónál. Nyomtatás: a Start Vállalat Nyírségi Nyomdaüzemében Nyíregyháza, Árok u. 15. Felelős vezető: Murczkó Károly nyomdaigazgató ISSN 1217-9914