Új Kelet, 1995. május (2. évfolyam, 101-126. szám)

1995-05-18 / 115. szám

2 Belföld-külföld 1995. május 18., csütörtök / V nemzetközi Gyűlnek a vallomások Gyűlnek a beismerő vallomások a tokiói metrón végre­hajtott gáztámadással vádolt szekta ügyében, amely min­den jel szerint döntő fordulatot vett az alapító guru, Aszahara Soko keddi letartóztatásával. A nyomozók azt remélik, hogy ezek után már fényt deríthetnek mindazokra a bűncselekményekre, amelyek elkövetésével az AUM Sinrikjót gyanúsítják. Maga Aszahara tagadja ugyan, hogy bármi köze lett volna a metróincidenshez, rendőrségi for­rások szerint azonban a nyomozók már tudják, hogy ő és a szekta további, mintegy 40 vezetője milyen szerepet ját­szott a 12 halálos áldozatot követelő merényletben. Összecsapások Csecsenfóldön Az orosz csapatok Csecsenfóldön megöltek 27 csecsen harcost — jelentette szerdán az orosz hadsereg sajtóköz­pontjára hivatkozva az Interfax. Az összecsapásokban meg­halt három orosz katona is, kettő pedig megsebesült. A dpa által idézett jelentés szerint az orosz légierő lerombolt több csecsen állást. A délnyugati Bamut körzetében az orosz tüzérség lőtte a csecsen erőket. Kétnyelvű oktatás — Amennyiben a szlovák művelődési tárca jogszerűen, a szülők szabad választásának eredményeként vezeti be a kétnyelvű alternatív oktatást, nem lehet ellene semmi ki­fogásunk. Ha viszont szeptembertől erőszakosan alakulná­nak alternatív osztályok, a polgári engedetlenséget választ­juk — nyilatkozta a legnagyobb példányszámú pozsonyi lap, a Novy Cas szerdai számában Sidó Zoltán, a Szlováki­ai Magyar Pedagógusok Szövetségének elnöke. Sztrájk Varsóban A lengyel fővárosban több ezer ember részvételével kezdődött meg szerdán délben az Ursus gépgyár dolgozói által kezdeményezett sztrájk és tüntetés. A megmozdulás békésnek semmiképpen sem nevezhető, hiszen Varsó bel­városa petárda durrogtatástól hangos és az utcákat égő au­tógumik füstje árasztotta el. A tömeg a rendőrség hozzájá­rulásával megváltoztatta úticélját, s az elnöki palota he­lyett a miniszterelnöki hivatal felé vonult. Itt a feldühödött dolgozók egy kisebb csoportja lángoló gumidarabok mel­lett egy, a miniszterelnököt jelképező bábut is felgyújtott, s az idő előrehaladtával egyre erőteljesebbek a kommunis­taellenes jelszavakat szavaló kórusok hangjai. A pátriárka Bonnba megy II. Alekszij pátriárka, az orosz ortodox egyház feje még az idén első ízben látogatást tesz Németországban. A né­met katolikus egyház szerdai bejelentése szerint a pátriár­ka a Katolikus Püspöki Konferencia és a Német Evangéli­kus Egyház meghívásának tesz eleget november második felében. A közlemény szerint a németországi egyházak és az orosz ortodox egyház közötti párbeszéd eddigi legfőbb eseménye lesz a pátriárka látogatása. Angol rajtaütés Váratlan és eddig példátlan rajtaütést hajtott végre szer­dán a londoni rendőrség a Greenpeace nemzetközi kör­nyezetvédő mozgalom helyi központjában. A szervezet szóvivője az MTI érdeklődésére elmondta: értesüléseik szerint a hatósági fellépés azzal a húsvéti Greenpeace-akci- óval áll összefüggésben, amelyet a csoport aktivistái az aldermarstoni atomfegyvergyár területén hajtottak végre. A forróság és az eső áldozatai India északnyugati Rádzsasztán államában huszonheten vesztették életüket a forróság következtében, az ország keleti partvidékén viszont esőzések okozták 28 ember ha­lálát. A keddi mérleg Rádzsasztánban kilenc halott volt és így a térségben napok óta uralkodó forróság áldozatainak száma 27-je emelkedett — közölte a Hindustan Times. A lengyelek szállítanak A washingtoni kormányzat színfalak mögött kifejtett til­takozó kampánya ellenére Lengyelország úgy döntött, hogy leszállítja Iránnak azt a több mint száz T-72-es, szovjet gyártmányú harckocsit, amelyek eladására egy üzleti meg­állapodásban kötelezettséget vállalt. A The New York Ti­mes szerdai varsói keltezésű jelentése szerint az ügylet SO­TO millió dolláros bevételhez juttatná Varsót. Bernstein után is nyomoztak Állítólagos felforgató tevékenység gyanújával a Központi Hírszerző Hivatal (C1A) és a Szövetségi Nyomozó Hivatal (FBI) még a hetvenes években is adatokat gyűjtött a világ­hírű amerikai zeneszerzőről és karmesterről, Leonard Bernsteinről. Az FBI a közelmúltban kezdte nyilvánosságra hozni a West Side Story alkotójáról összegyűlt, ám még mindig cenzúrázott dosszié iratait. Göncz—Vranitzky-tárgyalások EU osztrák segítséggel Chirac államfő UJ KELET Franz Vranitzky osztrák kancellár szerdán Bécsben talál­kozott a hivatalos ausztriai látogatáson tartózkodó Göncz Árpád köztársasági elnökkel, és biztosította arról, hogy az 1996-os felülvizsgálati konferencián síkraszáll Magyarország EU-tagságáért. Göncz magyar újságíróknak nyilatkozva a találkozót „in­kább baráti megbeszélésnek, mint tárgyalásnak” nevezte, amely számára rendkívül ta­nulságos volt. Vranitzky rész­letesen és igen érzékletesen be­szélt arról, hogy miként tette meg Ausztria az Unióba vezető nem könnyű utat; másrészt el­mondta tapasztalatait azzal kapcsolatban is, hogy milyen nézetek alakultak ki Brüsszel­ben a keleti bővítéssel kapcso­latban — érdekkörök, földraj­zi helyzet szerint. Az osztrák politikus arról is beszélt, hogy milyen érvelés a legcélszerűbb és leghasznosabb a kételyek­kel szemben. A magyar államfő azért ta­lálta a találkozót hasznosnak, mert éppen az ilyen tapaszta­latátadás segíthet eligazodni a felvételi feltételek rengetegé­A pótköltségvetés általános vitájában több ellenzéki képvi­selő is improvizatívnak nevez­te a kormány előterjesztését, a koalíciós honatyák viszont an­nak átgondoltsága és indokolt­sága mellett érveltek. Ader János (Fidesz) a javas­latnak a pártok költségvetési támogatását visszafogó pasz- szusait kifogásolta, szembeállít­va ezzel a törekvéssel azt, hogy például az Alkotmánybíróság, az Országgyűlés és a Legfőbb Ügyészség a korábbival azonos összeget kap. Boross Péter (MDF) szerint a kormánynak a választási programjában meg­határozott prioritásokhoz akkor — Mindaddig, amíg nem si­kerül egységes értékelési rend­szert kialakítani, nem lehet bevezetni a vagyonadózást, mert enélkül számos jogvita alakulna ki, — mondta el Pitti Zoltán, az APEH elnöke szer­dán Siófokon egy vállalkozói fórumon. Arra is felhívta a fi­gyelmet, hogy szükség van a társadalom fogadókészségére is, a felismerésre, hogy az adó­zás nem más, mint a közterhek igazságos, jövedelemarányos viselése, amely közös érdeke minden állampolgárnak. A vagyonadózás bevezetésé­nek előkészítése mindazonáltal folyamatban van — közölte —, el kell dönteni, ki és milyen szempontok szerint mérje föl a vagyont, milyen háttérintézke­dések szükségesek ahhoz, hogy a valós vagyoni állapotról ké­pet kapjanak. Mindez az APEH elnöke szerint legalább két-há- rom évet vesz igénybe. A személyi jövedelmadóval kapcsolatosan ismételten kifej­tette: a bevallások alapján jó oka van az adóhatóságnak feltételez­ni, hogy ezek sok esetben nem a tényleges számokat tartalmaz­zák. Ezt persze bizonyítani is kell, éppen ezért a jövőben szi­ben. Vranitzky a találkozó után osztrák újságírók kérdésére válaszolva arról is beszélt, hogy Magyarországnak a gaz­daság, a közlekedés, a mező- gazdaság, valamint a költség- vetési, pénzügyi kiegyenlítés problémáira kell az EU-val folytatandó tárgyalásokon összpontosítania. Az osztrák EU-csatlakozás nyomán kialakult bilaterális problémákról nem volt szó a találkozón. Mindamelett Vra­nitzky kancellár egy kérdés­ben, a határátlépési gondok enyhítésében cselekedett: fel­kérte kormánya pénzügymi­niszterét, hogy vizsgálja meg a megoldási módozatokat. Kuncze Gábor belügyminisz­ter mindezt biztatónak tartja, mert a létszámátcsoportosítás pénzügyi vonzatainak megol­dása is jelenthet előbbre lépést. is tartania kellene magát, ha „szorul a kapca”. A képviselő úgy vélte, hogy a forint-leérté­kelés bejelentésének rossz re­torikája az import felpörgeté­sével hatalmas károkat oko­zott az országnak. Ungár Klá­ra (SZDSZ) az ország több év­tized alatt kialakult eladósodá­sával, a költségvetés kiadási ol­dalának ebből adódó determi- náltságával érvelt a megszorí­tások szükségessége mellett. Elmondta azt is: hosszú távon az adóterhek csak akkor enyhít- hetők, ha csökkentik a költség- vetés jóléti kiadásait. Torgyán Józsefi FKGP) a külső adósság- állomány felülvizsgálatát indít­gazdasági ellenőrzéseket. Az APEH elnöke rámutatott: a sze­mélyi jövedelmadó jelenlegi formájában — éppen az előb­biek miatt — arra sem alkalmas, hogy egy rászorultságra épülő szociális rendszer kiindulási alapja legyen. Azon is el kell gondolkodni — mondta —, hogy legyen-e családi jövede­lemadózás, vagy hogy éppen az idén felére csökkentett társasá­gi adó beváltja-e a hozzáfűzött reményeket, vagyis hogy kisebb adóterhek esetén reális bevallá­sokra számíthatunk-e. Pitti Zoltán fontosnak tartja azt is, hogy behajtsák a köztar­tozásokat, megszüntessék a költségelszámolási érdekeltsé­get, átfogóbb és hatékonyabb intézkedésekkel visszaszorítsák a feketegazdaságot, mivel elfo- gadhatalannak tartják, hogy egyesek mulasztása, ügyeskedé­se, azaz jövedelem-eltitkolása miatt mások viseljék a terheket. Szükség van tehát az adórend­szer reformjára — szögezte le, hozzátéve: ezt csak az államház­tartás megújításával együtt lehet elvégezni, ami azt jelenti, hogy jövőre még biztosan a mostani adónemek lesznek érvényben. Látogatásának szerdán dél­után lezárult bécsi hivatalos részét Göncz Árpád igen pozi­tívan értékelte. Fontosnak mondta azt is, hogy minden jel szerint a két ország össze tud­ja kapcsolni a magyarországi millecentenárium és az auszt­riai milleneum ünnepségeit. Szerdán délelőtt Göncz Ár­pád a Városházán Michael Häupl polgármesterrel folyta­tott eszmecserét, s beírta nevét az Aranykönyvbe. A Nemzeti Könyvtár meglátogatása után a két elnök szakadó esőben sétált a belvárosban. Az államfő szerda délután, Klestil magánjellegű meghívá­sának eleget téve — kísérete nélkül — Mürzstegbe utazott, az ottani rezidenciáról indul­nak majd az államfők csütör­tökön Burgenlandba. Az elnök kíséretében tartóz­kodó Suchman Tamás tárca nélküli privatizációs miniszter szerdán Bécsben, a magyar pri­vatizációban érdekelt osztrák üzletemberekkel találkozott. ványozta, olyan szempontok alapján, hogy annak mely részét használták fel valóban Magyar- országon. A képviselő azt is el­mondta: pártja három gazdasá­gi alternatívát dolgoztatott ki az adósság menedzselésére. Hosszú vitát váltott ki ezu­tán Leitner Gábor (KDNP) kö­zel egyórás beszéde. A képvi­selő ugyanis a koalíciós pártok és a kormány eddigi tevékeny­ségét értékelte, elítélően szól­va az SZDSZ „köpönyegforga­tásáról”, az MSZP-nek a vá­lasztópolgárokat „becsapó” politizálásáról s a kormányról, amelytől az ellenzéknek kell „megvédenie” a népet. Koalí­ciós oldalról többen visszauta­sították Leitner minősítéseit, ezzel szemben a kisgazda és a kereszténydemokrata honatyák úgy vélték: az általános vita megfelelő fórum a kormány eddigi tevékenységének kritiká­jára. A pótköltségvetés általá­nos vitáját végül elnapolták. Szerda dél óta ténylege­sen Jacques Chirac a Fran­cia Köztársaság államfője: az Elysée-palotában befe­jeződött a hatalom átadásá­nak folyamata. Ő a Francia Köztársaság 22. elnöke. A másfél héttel ezelőtt megválasztott Chirac, a gaulle-ista mozgalom veze­tője egy szimbolikus aktus­sal kezdte szerdai napját: néhány órával az ünnepé­lyes párizsi ceremónia előtt a kelet-franciaországi Co- lombey-les-Deux-Eglises- be látogatott, hogy lerója kegyeletét az V. francia köztársaság megalapítójá­nak, de Gaulle tábornoknak a sírja előtt. Ezt követően visszarepült Párizsba, ahol pontosan 11 órakor meg­kezdődött az államfői tiszt­ség átadás-átvételének szi­gorúan szabályozott folya­mata: Chiracot az Elysée- palota lépcsőjén elődje, a most nyugalomba vonuló Francois Mitterrand fogad­ta, majd a két politikus egy­órás megbeszélést folytatott egymással. Mitterrand ek­kor ismertette utódjával a különböző, bizalmas állam­ügyek részleteit, s ekkor ke­rült sor a francia nukleáris erők esetleges alkalmazásá­hoz szükséges szigorúan tit­kos kódrendszer átadására is. (A francia alkotmány ér­telmében a köztársasági el­nök a hadsereg főparancs­noka, s adott esetben az ő feladata az atomfegyverek bevetési parancsának kiadá­sa: erre a célra egy parancs­noki bunker, az úgynevezett Jupiter-terem szolgál, ame­lyet az Elysée-palota alatt építettek ki.) Mitterrand a megbeszélés után — immár egyszerű ál­lampolgárként — a francia Szocialista Párt székhelyé­re, a Szajna túlsó partjára hajtatott, hogy elbúcsúzzon eddigi harcostársaitól, a szocialista párt vezetőitől, híveitől. Szabolcsi befektetések Két befektetésben való részvételről döntött az Észak­kelet-magyarországi Regio­nális Fejlesztési Kft. taggyű­lése szerdán Nyíregyházán: határoztak arról is, hogy vál­lalkozói parkok kialakításába kezdenek, s az elsőt Szabolcs- Szatmár-Bereg megyében hozzák létre. Az ülést követő sajtótájékoztatón a társaság vezetői elmondták: a magán- személyek által alapított Nyíregyházi Sylenta Kft. to­vábbi fejlesztésébe 35 millió forintot fektetnek be. A koc­kázati tőkekihelyezéssel a számítás és irodatechnikai ke­reskedelmet folytató cég pia­ci részesedésnövelését sze­retnék pénzügyileg megala­pozni. Á balkányi Virilis Kft. 15 millió forint tőkét kap üzemépületének és energiael­látási rendszerének korszerű­sítéséhez. A Virilist egyéb­ként szintén magánszemélyek hozták létre, a Balkányi Ál­lami Gazdaság privatizáció­ja után jutottak annak épüle­teihez és mezőgazdasági te­rületeihez. Jelenleg a térség legnagyobb baromfitenyésztő telepével rendelkeznek, to­vábbá intenzív gyümölcster­mesztéssel és műtrágya-ke­reskedelemmel foglalkoznak. A fejlesztési kft. — melynek alapítója 24 önkormányzat, nyolc beruházással foglalko­zó társaság, egy alapítvány, illetve a VOSZ, az ÁVÜ és a Magyar Befektetési és Fej­lesztési Bank Rt. —- a taggyű­lés szerdai határozata alapján vállalkozáspark-építési kon­cepció megvalósításába kezd. Az első parkot Újfehértón hozzák létre. Az elképzelések szerint a minden infrastruktú­rával ellátott területre 4-5 vál­lalkozást fogadnak be. Az első „beköltöző” egy mű- anyagipari vállalkozás lesz, melynek társtulajdonosa a fejlesztési társaság. Vita a pótköltségvetésről Az adózásról (APEH-) elnöki szemmel gorítani fogják a pénzügyi és

Next

/
Thumbnails
Contents