Új Kelet, 1995. május (2. évfolyam, 101-126. szám)

1995-05-16 / 113. szám

UJ KELET Autó 1995. május 16., kedd 9 Harmadszor is: Opel Immár harmadszor lett baj­nok a magyarországi autó- értékesítében az Opel. Tavaly mintegy 20300 hazai autóvá­sárló döntött úgy, hogy a nagy múltú gyár valamelyik jó hírű típusát választja. A sort az Ope­lek között az Astra vezeti, de a Corsa sikerét jelzi az eladott hatezer darab kiskocsi is. Az Opel Omegából fél év alatt 220 darabot vittek el. Ez azt jelenti, hogy a világnak ta­valy bemutatott új típus ver­senyképes a luxuskategóriában. És most néhány szó az Opel idén bevezetett újdonságairól: A Corsa első két ülése nagymé­retű légzsákot kapott és ké­szülőben a kiskocsi ötajtós vál­tozata is. A külsőségek mellett javult a belbecs is, amely már- már repülővé alakítja a Corsát. Az idei év újdonsága a Vectra Sport és az új for­májú Calibra is. Az Opel Tigra nemrég került a bol­tokba. —Fekete— Dr. Berényi János felajánlotta lemondását Továbra sincs csend idehaza a Forma-1 körül. Dr. Berényi János, a Hungaroring Rt. elnöke ugyanis a Napkelte hétfői adásában bejelentette, felajánlja le­mondását. Néhány napja írták alá a Hungaroring Rt. és a Magyar Autó- és Motorsport Szövetség (MAMSZ) közötti promo-teri szerződést, amely feltétele volt az augusztusi Magyar Nagydíj megrendezhetőségé-nek. —M iért pont most jutott erre az elhatározásra? — kérdezte dr. Berényi Jánost az MTI mun­katársa. — Régóta érlelődött már ben­nem ez a gondolat. Megtehet­tem volna három-négy héttel ezelőtt is, de nem akartam ola­jat önteni a tűzre. Úgy érzem, a nagy feladatot megoldottam, aláírtam azt a szerződést Berni e Ecclestone-na\ (A Forma-1-es Gyártók és Konstruktőrök Szö­vetségének elnökével — a szerk.), amely biztosítja, hogy lesz idén Forma-1 -es futam Ma­gyarországon, sőt, további hat évre opciót kaptunk. Jó magyar szokás szerint ezután jöttek a belső ellentétek. — Konrétan mire gondol? — A Dunaholding Rt., amely azért csatlakozott a Forma-1 mellé, hogy lefedje a pénzügyi hiányt, részvénypakettcserét ajánlott fel a Hungaroroing Rt.- ben, amelynek fő tulajdonosa a Pénzügyminisztérium, vagyis az állam. Elkezdődött egy végtelen­nek tűnő egyezkedés, amelynek egy helyben topogás lett a vége, s döntés a mai napig nincs. Köz­ben nem maradt energia a leg­fontosabbra, hogy augusztusban egy futamot is meg kellene ren­dezni. Szeretném hangsúlyozni, hogy az ellentét nem köztem és a Dunaholding vezetői között van, hanem a Dunaholding vitat­kozik az állam képviselőivel. Az Ipari és Kereskedelmi Miniszté­rium, személy szerint Dégen Ist­ván kabinetfőnök segített, pró­bált megoldást találni az ügyre, de patthelyzet alakult ki. —Ón mit tett a patthelyzetben ? — Néha hatáskörömet is túl­lépve fáradoztam a Magyar Nagydíj érdekében, aláírtam a szerződést a MAMSZ-szal, egy másikat a verseny tényleges szervezőjével, Frank Tamás úr­ral, s tárgyalok a biztosítókkal. Mindezt társadalmi munkában csináltam, s be kellett látnom, ez a funkció egész embert kíván. Közben pedig azt sem tudom pontosan, kik a főnökeim. —Tehát úgy döntött, távozik? — Felajánlottam a lemondá­somat. Nekem ez már túl sok, főállásban a GYSEV elnök-ve- zérigazgatója vagyok, ezenkí­vül több szakmai szövetségben látok el vezető funkciót. Jöjjön most már valaki más, aki a szak­mai és nyelvi ismeret birtokában alkalmas erre a feladatra. Én két- három hétig még csinálom, hogy az átmenet minél békésebb és zökkenőmentesebb legyen. Az utódomnak természetesen átadom az öt éven át szerzett ta­pasztalataimat, kapcsolatrend­szeremet. — A Hungaroring Rt.-nél ki dönt a: utódjáról? — Ez a közgyűlés feladata lesz. Autópiaci körkép A város két jelentősebb autókereskedésének kínála­tát tekintettük végig az elmúlt hétvégén. A helyzet rövi­den: árak a magasban, kínálat közepes, kerselet nulla. Egyetlen érdeklődő sem jelent meg a közszemlére kitett autók között. Néhány példa az árakra: Típus évjárat műszaki ár Drága fék Ha a papát elönti az ajándékozás hevüle­te, Porschét, Maseratit vagy akár vörös Fer­rarit is ajándékozhat a csemetéjének — az utak mindennapos ván­dorai rémületére. Az autó számára ugyan­is közömbös, hogy ki nyomja a gázt... A baleseti statiszti­kák azonban folyama­tosan jelzik, hogy a kezdő vezetők a sebes­ség bűvöletében élnek, nem érdekli őket sem szabály, sem morál. Január 1-től már úgy ülhet a papa karácso­nyi ajándékaként ka­pott Ferrarijába az olasz aranyifjú, mint­ha Fiat 500-ast vezet­ne — írja a milánói * autószaklap, a terve­zett sebességkorlátozást ismertetve. Eszerint minden új jogosítvá- nyos, kedző vezető csökkentett sebességgel haladhat valamennyi úton. Az autósztrádán nem téphet száznál többel, az alacsonyabbrendű utakon pedig legfel­jebb 90 kilométerrel utazhat. A tervezet két esz­tendeig érlelődött. Igaz, a szenátusban már a múlt év szeptemberé­ben sürgették a KRESZ kezdőket érintő vál­toztatást, a képviselő­ház azonban csak a gyors autók vezető­ülésétől kívánta eltil­tani a kezdőket. Mivel ma már nincs lassú autó, végül is a kormány azzal a ja­vaslattal ért egyet, hogy az első jogosítványo- sokat legalább három évig meg kell fékezni. És ha em fékeznének, szigorúan büntetni kell őket. Opel Campo 2.5D 1993 Opel Kadett 1985 Opel Corsa Joy 1993 Ford Fiesta 1.1 1993 Maruti 800 1989 Polski Fiat 126 1989 Nissan Sunny SLX 1989 Alfa Rómeó Sprint 1.5 1984 Toyota Celica 1.6 1984 Peugeot 309 GTI 1987 Fiat Croma 1990 BMW 520 1984 Renault Twingo 1993 Renault 4 1970 Lada Niva 1988 Lada 1200 1987 Lada Samara 1990 Lada 1200 1979 Moszkvich 2140/1500 1986 Volkswagen Passat GL 1978 Trabant 601 spec. 1983 Hogy az emberek hová néz­nek autóvezetés közben, azt eddig még senki sem tudta. A susxexi és edinburghi egyetem pszichológusai és neurobiológusai ezért kísérleti személyeket autóztattak ka­nyargós úton. Egy komputeres videorendszerrel egyszerre te­kintették át az utat, és figyelték a vezetők szemének mozgását. 1995. 07. 2 M 380 ezer 1996. 06. 395 ezer 1996. 11. 945 ezer 1996. 04. 890 ezer 1995. 11. 435 ezer 1997. 04. 149 ezer 1996. 10. 685 ezer 1996. 04. 257 ezer 1996. 03. 355 ezer 1996. 06. 515 ezer 1995. 11. 865 ezer 1996. 12. 420 ezer 1996 11. 945 ezer 1995. 02. 129 ezer 1996. 04. 379 ezer 1995 205 ezer 1996. 03. 415 ezer 1997. 02. 105 ezer 1995. 11. 76 ezer 1996. 03. 173 ezer — 37 ezer Az eredmény meglepően egyszerű volt: az autóvezetők pillantása 80 százalékban az úttest belső szélére irányult, érintőt alkotva az út görbüle­tével. A kutatók feltételezik, hogy agyunk így képes a legjobban felbecsülni az út görbületi su­garát, és szükség esetén kor­rigálni a kormány helyzetét. Pillantás a kanyarba A nagy autógyárak hatalmas összegeket fordítanak egy olyan autó kifejlesztésére, amely áttekinti az utat, és képes saját magát önállóan kormányozni.

Next

/
Thumbnails
Contents