Új Kelet, 1995. május (2. évfolyam, 101-126. szám)
1995-05-13 / 111. szám
10 1995. május 13., szombat Huszonöt éve UJ KELET A Túr órák alatt földig rombolta a két falucskát Az emberemlékezet legnagyobb árvize Ezüstösen fénylik a Tisza, amint átkanyarog a zöld, buc- kás mezőkön. Onnan jön, ahol hegyek őrzik az örökkévalóság kék titkait, és a sík földek felé tart álmatagon. Ott, ahol folyása elvékonyulni látszik, tavaszi esőfelhők hullatnak fátylat a vizére, és a tükrén ábrándok alszanak. Méltósága kényszerében tűri, hogy mellékfolyói beléömöljenek. Most lassan, tűnődve folyik, mintha sosem hozta volna lázba a tavasz. Nagy nyugalma mégis eszünkbe juttat valamit a 25 évvel ezelőtt történt tragédiából: Zord hideggel köszöntött be az 1970-es esztendő. Mindent vastag hóruhába takart a tél. Tavasszal hatalmas erejű szélviharok támadtak, szüntelenül ömlött az eső. Háromszor áradt meg a Szamos, a Kraszna és a Túr, de tükrük lassan elsimult. Megnyugodtak az emberek. Május elején hirtelen újra didergősre fordult az idő, és felhőszakadásszerű záporok áztatták a földeket, megtöltötték a folyók medreit a Tisza- völgyben. Heves hullámok futottak egymásra. Május 13-án a vízügyesek már tudták, hogy gyors lefolyású, hatalmas áradás jön. Ezen a tájon a csapadék lehullása és az áradás között csak néhány óra van, ezért azonnali készültséget rendeltek el. A hegyekből lezúduló víz a Felső-Tiszán és áradó mellékfolyóin egy nap alatt 3- 5 méterrel duzzasztotta meg a ‘^»«szintet. Emberemlékezet óta nem mértek ilyen magas vízállásokat az országhatárok mellett. A Tiszán, a Szamoson és a Túron szinte egy időben tetőztek az árhullámok, és érkeztek Vásárosnaményhoz. Itt kilenc méternél magasabban zuborgott a folyó, szintje má- us 13-ról 14-re virradó éjjel közel hét métert nőtt! Percnyi szünet nélkül dolgoztak a Felső-Tisza-vidéki Vízügyi Igazgatóság dolgozói, hogy megemeljék a töltést Tiszabecs környékén és a Batár patak bal partján, Uszka közelében. Ezeken a helyeken ugyanis kicsapott a víz, és átszakadással fenyegette az ingadozó töltést. Ám a határon túl már átszakadt a Tisza gátja, a bőgve vágtató folyó elsöpörte az ott fekvő falvakat. Magyar területen csöndeseden az áradás, de a munka lázasan folyt tovább, mert szivárgás, csurgás, átfolyás ellen védeni kellett a víz iszonyú erejével küzdő töltéseket. Eközben szakadt az eső. A Túr többszörösére dagadt, és a határ menti magyar területen hét, román oldalon nyolc métert kiszakított a töltésből, Romániában két helyen kiszakadt a gát. A Sáréger völgyébe zúdult a víz, és kiöntött a csatorna jobb partján. 1970. május 16-án este rárohant a mélyedésben fekvő, töltésekkel körülzárt Kishódosra és Nagyhódosra. A máskor szelíden csordogáló Túr órák alatt szinte földig rombolta a két falucskát. Akik ott maradtak segíteni a védekezőknek, sírva nézték, hogyan roppantja szét a házacskákat. Tízezernél több ember dolgozott a gátakon, hogy megtartsák a vizet a töltések között. Ekkor azonban már bekövetkezett a megyében minden idők legnagyobb árvízi katasztrófája a Szamos mentén... A Szamos május 14-én este, a Sáréger kilépésével egy időben tetőzött Csengéméi és Komlódtótfalunál. A folyón az 1888. évi árvízkor mérték az sodort minden állatot, amit elért. Akik nem menekülhettek el időben, házaik tetejére, magas fák hegyébe másztak, és imádkozva várták a csónakokat. Tengerré vált a táj. A víz 90 ezer holdnyi területet öntött el a Tisza-Szamos és a Szamos-Kraszna közén. Ebből 70-75 ezer holdat a Szatmárnémeti közelében történt gátszakadások miatt árasztott el. A példátlan méretű áradás 40 községet szinte letörölt a föld színéről, 5200 lakóházat pusztított el, kétezret megrongált. Állatok felfúvódott tetemeinek ezreit halászták ki a folyamból, és az emiatti járványveszéllyel is meg kellett küzdeni. A védekezés szervezettségének köszönhetően e terület minden lakóját megmentették. Sokuknak csak a puszta élete maradt meg, odaveszett összes vagyonuk. Egy hónap alatt sikerült helyreállítani a kiszakadt és megnyitott töltésszakaszokat. A végleges helyreállítást nehezítette az erősen átázott talaj és a harmadik szamosi árhullám, amely június 11-15. között vonult végig a folyón. A addig legmagasabb, 743 centiméteres vízállást. Most a haragos hullámok kilenc méternél is magasabban csapdostak. Aznap alkonyatkor a romániai Szatmárnémeti közelében a folyó kilenc helyen áttörte jobb parti gátjait. A robajló víz éjjel elérte Nagygéc községet. A védekezők gigászi küzdelmet vívtak az áradással. Pár óra alatt a határtól 23 kilométer hosszan kiépítették a nyúlgá- tat. Május 15-én hajnalban a Szamos mégis kicsapott Náb- rád határában, és a bal parton Tunyogmatolcsnál, majd kiszakította a gátat. Zúgva rohant le a síkságon, kitépte a fákat, a villanyoszlopokat, ledöntötte a házakat, magával Kraszna is júniusban áradt meg, ekkor mérték a mind ez idáig legmagasabb, 651 centi- méteres vízállást. Az árvíz mai árakon közel 50 milliárd forint kárt okozott a megyében. Az áradás kritikus időszakában a Tiszán a Balaton vízmennyiségének hatszorosa folyt le! Az 1970-es Tisza-völgyi árvíz súlyosságát csak a firenzei, az indiai és a pakisztáni áradásokkal lehet összehasonlítani. Ha nem sikerült volna a gátak között megtartani a vizet, közel 3 millió holdnyi területet, falvak százait, nagy alföldi városokat, egymilliónál több ember otthonát és sok milliárd forintnyi értéket pusztított volna el. Tóh M. Ildikó Karhatalommal fenyegettek A nagyobbik fiúval a feleségem felvételizni volt, én meg a kisebbikkel Mátészalkán, amikor elöntötte Komlódtótfalut a zöldár. Hát el lehet elmondani azt, hogy milyen látvány fogadott, amikor visszajöttünk? — tette fel önmagának a kérdést a hatvanhat éves Juhos Miklós. — Egy kanál zsír, egy takar ró nem maradt. A ház összedőlve, a tető roncsán kapaszkodó macska. A kerítést nem bírta kivinni a víz, legalább azelőtt megállhattunk, hogy elsirassuk szorgalmunk gyümölcsének elvesztését. A tehén valamikor meglett, de a többi sok minden elveszett, mert voltak, akik lopásra használták az időt, bitang világ volt az. Ment itt tovább a bitangság árvíz után is, mert hogy Csen- ger város legyen, felírogatták az emberek nevét, hogy mennek oda lakni, Tótfalun meg nem lehet építkezni. Csen- gerbe vitték a segélycsomagot, aztán aki elhagyta Tótfalut, annak adtak, aki nem, az legfeljebb kapott egy rövidujjú inget. Tizennégy méter hosszú házamat meg a melléképületeket rombolta le a víz. A biztosító adott hetvenezer forintot, azonkívül senki egy krajcárt sem, mert nem adtam az aláírásomat, hogy elhagyom a szülőfalumat. Saját kezemmel építettem egy három méter hosszú, három méter széles vityillót, hogy legyen hol meghúzni magamat a családdal. Büntetést küldtek rám, hogy engedély nélkül építkeztem. A tanácselnök meg a titkár behívatott, és azt mondták, karhatalommal bontják le, ha nem fizetek. Azt mondtam az elvtársnak, amikor az árokparton feküdtünk senki nem jött, hogy segítsen. Több mint húsz évig így voltunk, se kint. se bent. Nem tudom, meg- érem-e, hogy újra ezerháromszáz lakója legyen Komlód- tótfalunak. A könnyek megmaradtak Nekünk az árvíz egy örökös szívfájdalom — kezdte szomorú történetét Homoki Dezsőné. Május 14-én estére a víz már ott hömpölygött a jánkmajtisi utcákon. A gyerekeket az erősebb házakban gyűjtötték össze az emberek, mert a vályogfalak már kezdtek ledőlni. A mi két lányunk és fiunk is a tizedik szomszédban volt, onnan vitték őket a katonák, hogy kimenekítsék Bereg- surányba. A vállakon ültek a gyerekek, de már így is a cipőjüket érte az ár, mert annyira sebesen nőtt. A férjemmel megnyugodtunk, hogy jó helyen lesznek a gyerekek. Mi még maradtunk, hogy mentsünk valamit a két kezünk munkájából. Amikor engem is elvittek Surányba, kerestem a gyerekeket, de a tizenegy éves Ilona lányomat nem találtam. Kérdeztem a falumbeliektől, de ők csak jajgattak és néztek rám. Saliga Pál, aki a másik lányomat megmentette, elmondta, hogy Jánkmajtis és Zsarolyán között, a Gőgő pataknál az ár lesodorta az útról a teherautót. Fákba kapaszkodtak az emberek, sok gyereket alig tudtak megmenteni, amíg jött a csónak és a helikopter. Gyulai István bácsit és Ilona lányunkat nem találták a mentők sem. Kilencedik napra, amikor a víz nagy része levonult, lett meg a gyerek. Én soha többé nem láttam, mert az apjának amikor megmutatták elájult, ezért engem közel sem engedtek szegénykémhez. A másik két gyereknek már felnőtt családja van. Nekünk meg huszonöt éve csak a könnyek jönnek a szemünkbe. Aradi Balogh Attila Nem maradt semmink... Csak jött a víz — Máshonnan jött a víz, mint ahonnan vártuk — idézte a múltat a komlódtótfalui Veller Ferencné. — A férfiak 13-án este is kint voltak a gáton, hogy próbálják a töltést erősíteni. Akkor a rádió már mondta, hogy nagy baj lesz, mi meg semmit nem tudtunk, de a gyerekek meg a nők a kastélyban gyülekeztek, mert az a falu legmagasabb pontja. Másnap hajnalban Szatmárnémeti irányából. hátulról jött az áradat. Azt nem lehet elmondani, pedig olyan, mintha most történne. A gyerekek sírtak, a nők, férfiak mentették volna az életük munkáját, de nem volt hova. mert mindentkörbevett a víz. A házak dőltek, még fel sem keltünk reggelre, máris úgy maradtunk, mint az ujjam. Azt mondták, a románok engedték ránk a vizet, mert különben nem lett volna ez az árvíz. Ki tudja itt már, hogy mi az igazság, mert a szegény embernek sohasem mondják meg. Az eltűnt falu Részlet az Új magyar lexikonból: Nagygéc önálló tanácsú község, csengeri járás, nyolcszáztíz lakossal. Részlet a valóságból: a csen- gersimai magyar—román határátkelő előtt egy kilométernyire apró fatáblán felirat: Nagygéc. Az egy kör volt település főutcáján gidres-gödrös kövesút. Mezei nyúl sétál az útpadkán. Néhány rogyadozó ház, zöldellő halmok jelzik, itt valamikor falu volt. A templom ajtaja, ablaka korhadó darabokban. Egy portán bekerített birkanyáj, az idegenre esi holó kutyák. Szépen gondozo kertek, uborkatermelésre k; rók. Valakik hét végén látoga ják egykori szülőfalujuka Tavaszi szürkületkor egy t< remtett lélek sincs a romc között. Állítólag öten lakjt Nagygécet. Az árvíz elsőké: erre a településre zúdult Rom nia felől. Éjjel lepte meg ; áradás az embereket. A polit ka meg a természeti csap; után a fontos eivtársak új döntöttek Nagygécet nem ke újjáépíteni