Új Kelet, 1995. április (2. évfolyam, 77-100. szám)

1995-04-03 / 78. szám

LAPZARTA 1995. április 3., hétfő ÚJ KELET faragó, fafaragó Szabó Zsigmondi kőfaragó és Baráth Zoltán fafaragó közös kiállítását te­kinthetik meg az érdeklődők a Vásá- rosnaményi városi művelődési köz­pontban. A kőfaragóművész Kocsordon él családjával. Tanulmányait a Komá­rom megyei Sütőn végezte. A Buda­pesti Szobrászipari Vállalatnál dolgo­zott, mint épületkő-faragó. Több ne­ves középület felújításán vett részt. (Parlament, Festetics-kastély, Buda­vári Palota, Vörösmarty téri oroszlá­nos szökőkút). Most tartandó kiállí­tásán a márvány dekoratív lehe­tőségeit tárja a látogatók elé. Baráth Zoltán Csarodán kezdte művészi tevékenységét, jelenleg Vásárosnaményban él, miután mint nyugdíjas visszatért az útra indító beregi tájra. Salgótarjánban harminc- nyolc évig oktatta a leendő szakem­bereket, és itt készítette szülőföldje ihlette faszobrait. A fa megformálá­sában mindig a kisembert, az igazsá­got, a beregi emlékeket örökítette meg. Ezeket láthatják naponta az érdeklődők. A padtárs meghívója Általános iskolai diáklapok szerkesztőségeinek találkozója lesz 1995. ápri­lis végén Vonyarcvashegyen (Zala megye), az általános iskola diáklapjának ötéves fennállása alkalmából. A programban szerepel: újságíró-olvasó talál­kozó, konzultáció, kirándulás, helyi újság készítése. A háromnapos rendezvényre egy diáklap és egy egyoldalas bemutatkozó írás beküldésével lehet jelentkezni. Jelentkezési határidő: postafordultával! Cím: Általános Iskola, 8314 Vonyarcvashegy, Fő u. 84/1. Szervező: Kása Tamás, a DUE tanári tagozatának tagja. Telefon: 83/348-018. Bővebb tájé­koztató ezen a címen kérhető. (I. gy.) Farkas a lépcsőházban Egy izgatott hang jelentette az egyik kijevi rendőrőrs telefonján, hogy az Usakov utca 12. számú ház lakói nem mernek kimenni a lakás­ból, mert a lépcsőházban megjelent egy farkas. A rendőrök először egy részeg ember tréfájának fogták fel a dolgot, de aztán újabb bejelentések érkeztek, s így végül kivonultak a helyszínre. A kiküldött két rendőr valóban megpillantott a lépcső­feljáróban egy hatalmas szürke négylábút. Az állat békésen feküdt egy lábtörlőn. A rend őrei elbizony­talanodtak, hisz soha nem láttak még eleven farkast. Ezt is inkább kutyá­nak nézték. A biztonság kedvéért előkerítették a vadásztársaság egyik szakértőjét, aki az első pillantásra megállapította, hogy ez bizony egy farkas. Ezt követően a két bátor egyenru­hás szinte kúszva közelítette meg a békésen szunyókáló állatot. Egyikük közvetlen közelről két lövéssel vég­zett a szerencsétlen ordassal, melyről később kiderült, hogy nem is volt fe­nevad, senkinek sem veszélyeztette a testi épségét. Kijev környékéről már legalább száz éve, hogy kiirtották az utolsó farkast. Ez az állat úgy került ide, hogy még kölyökkorában bukkant rá az erdőben egy kislány. A gyerek pártfogásába vette az elárvult négy­lábút. Csakhogy a befogadó család akkor még egy falusi házban lakott. Beköltözve a városba, az ordast a la­kásból a lépcsőházba száműzték. Itt vélte benne felfedezni a vérszomjas fenevadat az egyik lakó, aki órási hisztériás rohamban tört ki. Neki köszönhető, hogy az ártalmatlan, bé­kés természetű állatot végül is lelőtték.-bacsa­<Staet Rehabilitációs Vállalat és Intézményei Faüzemek Keressék faipari üzemeinket! Gvümölcs- " gyümölcstároló rekeszek gyártása, _. - egreshez, meggyhez, almához, szilvához termesztők, - egyedi típusok kialakítása, gyártása vállalkozók ~ e6Yutas raklapok előállítása- raklapelemek nagytételű gyártása- különféle fűrészáruk szállítása Már most rendelje meg a gyümölcstároló rekeszeket! j Önt is várjuk: Nyíregyháza, Bujtos u. 32. Telefon: (42) 411-433/2009 titarr Rehabilitációs Vállalat és Intézményei Megnyitottuk a Fazekas J. téren az Otthon étterem volt büfé helyiségében ahol saját termékeink mellett a BOMA pékség készítményeit értékesítjük. Kenyér, péksütemény, finom pékáru.Tej és tejtermékek. Ezek a nyuszik már nem fog­nak húsvéti tojást hozni. A békéscsabai felvásárló olasz asztalokra szánja őket, kilón­ként 185 forintot fizet értük. Nyíregyházán a Molnár ut­cában kéthetente van felvá­sárlás. Fotó: Fekete Fordított nap Megpezsdült az élet március utolsó napján a nyíregyházi Zrínyi Ilona Gim­náziumban. Reggel nyolc órától hajnali hatig szó szerint állt a bál. A megnyitó után a korábbiakban győztesként — és a Diáknap programjának rendezőjeként — kikerült Generali Pausa csapata át­vehette az iskola kulcsát és a fordított péntek irányítását is. Olyan műsorkavalkádot produkáltak, amilyet még az iskola falai nem láttak. A párhuzamosan futó események kö­zött helyet kapott az Igrice és a Nyír­ség Táncegyüttes nagysikerű fellépé­se, alatta rocktörténeti előadást hallgat­hattak meg az érdeklődők egy ízig-vé- rig szakmabeli, rádiós műsorvezető tol­mácsolásában, különleges órát tartot­tak a tanárok a laborban, ahol a szűkre szabott tanórákba nem férő, látványos kísérleteket mutattak be, kártyabarlang is nyílt ez időre, ahol megelevenedett a húszas évek chicagói alvilága, és a menet közben feleslegesen felgyülem­lett -OH gyökű energiákat levezetni pe­dig a gumiszoba segített. A zrínyis együttesek koncertjeivel egy időben divatbemutatót tartott az East Mode-X stúdió, Szőnyi Kinga, a Knorr háziasszonya vezetésével. Mint mondta, csodálatos dolog, hogy az is­kola vezetése ennyire támogatja a diá­kok kezdeményezéseit, sőt velük együtt mulatják végig az egész éjszakát. A vendég véleménye szerint nagyon ara­nyosak és jókedvűek itt a tinédzserek, de jobban szerette volna, ha többen is vállalkoznak a kifutón való fellépésre, amit egyébként kitörő lelkesedéssel vé­gigtapsoltak, a legjobb közönséghez méltóan. Hajnali egytől nonstop hat­órás tánc verseny indult tízfős csapatok részére, s időközönként a szerencsések­re váratlan nyereményeső hullott. Rég felkelt már a nap, mikor az utol­só vidám, de megfáradt diákcsoport is elhagyta az addigra már elcsendesedett iskolát... —vépé— maximum minimum 18 3 jgr * H Lassanként tovább csökken a felhőzet, csupán északkeleten marad tartó- sabban felhős az ég. Számottevő eső már sehol sem valószínű. Az északnyu­gati, nyugati szél többfelé élénk, helyenként erős lesz. Melegszik az idő. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 3, 8, a lagmasabb nappali hőmérséklet általában 13 és 18 fok között, északkeleten 10 fok körül alakul. Reluxa-redőny, szalagfúggóny, roletta 33 színben, Harmónikaajtók 8 színben.csuklókaros napellenzők 25 színben. Közvetlen a gyártótól 48 óra alatt. Garancia idő: I év. Termékeink megtekinthetők, kipróbálhatók mintatermünkben Tóth Katalin vállalkozó Nyíregyháza, Kiss Ernő u. 40. Telefon: (42) 402-65C A Jonatán rádió műsora 12-től 24 óráig Állandó műsoraink: 12.00: Műsorismertetés. 12.30— 17.30: minden óra 30-kor hírek. Éló' meteorológia: 12.30 és 17.30. Élő útinform: 12.30, 14.30, 17.30. HÉTINDÍTÓ MOZAIK A nap szerkesztője: Bürget Lajos A nap témája: Korszerűség és tudomány. Vendégeink: Nagy László a me­gyei könyvtár igazgatója, dr. Len­ti István kandidátus. Zenei szerkesztők: 12.00— 14.00: Farkas Tibor 14.00— 16.00: Huszta Péter 16.00— 20.00: Bokor Károly 20.00— 22.00: Sinka Zoltán Gábor 22.00— 24.00: Pallagi Zoltán Elkészült Nagyhalászban a Florexim Kft. új telephelye, amelynek ünnepélyes át­adására pénteken került sor. Térségünk­ben a gyógynövény-termelésnek, -begyűj­tésnek ősi hagyománya van és ennek tu­datában lett felépítve ez a vállalkozás. A cél egy feldolgozó üzem létrehozása, amelynek eredményeként a felvásárolt gyógynövények kisebb kiszerelési egy­ségben történő forgalmzása történne, a belföldi és külföldi piacon egyaránt. Az új üzem képes a beérkező alapanyag egy helyen történő tárolására, feldolgozására a készáru raktározására és szállítására. További fejlesztési program keretében valósul meg a gyógynövényszárító-beren- dezések telepítése, amely már most fo­lyamatban van és pár hét múlva üzembe is helyezik. A hosszú távú program kere­tében valósulna meg a gyógynövény- lepároló-üzem létesítése, melyet 1996— 1997-re terveznek. A képen: Szoboszlai Ottó, Nagyhalász város polgármestere át­vágja a szalagot. (Bozsó) KALENDÁRIUM r~ i i i i i i i Április 3., hétfő A nap kel: 4 óra 20 perckor, í nyugszik: 17 óra 16 perckor. A hold kel: 5 óra 52 perckor, | nyugszik: 20 óra 54 perckor. Névnapok: BUDÁ, Emílián, Hóvi- ( rág, Indira, Irén, Keresztély, Múzsa, •. Richard, Sükösd, Ulpián. Száz éve született a Szolnok megyei : Túrkevén KORDA ZOLTÁN film- 3 rendező. A Corvin filmgyárban kezd­te a pályafutását, de már hamar külföld­re került, s előbb Bécsben, majd Lon­donban, illetve Hollywoodban dolgo­zott. Szép sikereket aratott kalandos történeteivel, különösen szívesen dol­gozta fel Kipling könyveit, ma is nép­szerű filmje A dzsungel könyve és az Elefántboy, illetve más témájú alkotá­sai közül a VIII. Henrik magánélete cs a Vihar a Nílus felett. Ma ünnepelné 75. születésnapját a tavaly nyáron meghalt kiváló orosz író, \ JURIJ NAGIBIN. Könyveiben főként az ötvenes-hatvanas évek szovjet va- : lóságával foglalkozott, s a Téli tölgy, | vagy A visszhang titka című elbeszé- r- ■ lései bizony nem túl vidám olvasmá­nyok. Szívesen vallotta magát a nagy orosz klasszikusok modern köve­tőjének, az ember belső harmóniáját kereső könyvei közül talán a Cigány- ■ sors és A szökevény a legismertebb. Boldog születésnapot! Harmincötödik születésnapját ün­nepli ma FÓRIÁN ÉVA sportlövő. Ti­zennégy éves kora óta versenyez, pá­lyafutását. nálunk, a Nyíregyházi Építők lövész klubjában kezdte, s ma már egyike a sportág legeredménye­sebb hazai képviselőinek. Sokszoros magyar bajnok, de világ- és Európa- bajnoki aranyakat is akasztottak mái a i nyakába. Már készül a visszavonulása ( sí: utáni időkre, s edzői oklevelet szerzett. | Még csak 30 éves ma kiváló színhá- I; | zi rendezőnk, TEUHAY PÉTER. Több színházban látható munkája, ven- § dégként a Móricz Zsigmond Színház- iá ban is bemutatkozott: január 14-én az ő rendezésében mutatták be Weiss: Jean-Paul Marat üldöztetése és meg­ái gyilkolás; KITH MÁRVÁNY Előrendelés alapján vállalom, természetes márványból, egyedi igény szerint is:- nagy és kis értékű, bel- és kültéri szökőkutak tervezését - asztali márványgömbös csobogók - víz­esések elkészítését, üzembehelye­zését- márványlapból készült cégtáblákra lézeres szöveg és FOTÓ minőségű ábra vésését- tükrösített márványgömbök (100-309 mm-ig) valamint balusz- terek készítését Termékeim, igényeknek megfelelően, rusztikus vagy tükrösített forgástestek. A márvány felületi minősége minden esetben 0,04 mikrométer. Tel./fax: (60) 355-726 Tel.: (42) 381-955/16 m Termékeimet megtekintheti: 4300 Nyírbátor, Császári út 77. (volt MEZŐGÉP) Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei napilap ISSN 1217-9914 Főszerkesztő: Kézy Béla. Szerkesztők: Hámori Fruzsina, Randa Ferenc. Sportszerkesztő: Száraz Attila. Főmunkatárs: Varga Attila. Szerkesztőség: 4400 Nyíregyháza, Tüzér u. 2—4. Tel.: 42/451 - 600. Hirdetési ügyek: 42/451-600/172 mellék, Telefax: 42/451-600/127. Kiadja az alapítók megbí­zásából az Új Kelet Press Rt. Felelős kiadó: Hajdú István lapigazgató. Hirdetésfelvétel: a szerkesztőségben és a megye postahivatalaiban, valamint Nyíregyházán, a Síp u. 16. sz. alatt. Tel.: 312-816. Terjeszti: Előfizetésben: Magyar Posta RT. Debreceni Igazgatósága 4046 Debrecen, Bethlen u. 1. Telefon: 06/52/412-111. Igazgató: dr. Kovács József. Árusításban: RÓNAHÍR Észak-Alföldi Postai Hírlapkereskedelmi RT. 4046 Debrecen, Péterfia u. 4. Levélcím: 4001 Debrecen Pf.: 270. Telefon: 06/52/347-988/21, 22 m. Fax: 06/52/347-988/21. Ügyvezető igazgató: Kuthy Antal. Előfizetési díj egy hónapra: 280,- Ft, negyedévre: 840,-Ft, fél évre: 1 680,-Ft, egy évre: 3 360,-Ft. Előfizethető bármely hírlapkézbesítő postahivatalnál, a postai, valamint hírlapkézbesítőknél és a kiadónál. Nyomtatás: START Rehabilitációs Vállalat és Intézményei Nyírségi Nyomdaüzeme, Nyír­egyháza, Árok u. 15. Felelős vezető: Balogh Zoltán vezérigazgató.

Next

/
Thumbnails
Contents