Új Kelet, 1995. április (2. évfolyam, 77-100. szám)
1995-04-20 / 92. szám
I ( LAPZÁRTA 1995. április 20., csütörtök 12 Sötét pillanatok UJ KELET Nem múlt el a húsvét szurkálás nélkül. T. Sándor (26) szabolcsve- resmarti lakos húsvét hétfőn az esti órákban a lakásuk előtt előzetes szóváltást és dulakodást követően egy konyhakéssel nyakon szúrta S. Zoltán (38) helyi lakost. A megszúrt férfi az előzetes orvosi vélemény szerint életveszélyesen megsérült. A csegöldi K. János (43) ellen is életveszélyt okozó súlyos testi sértés miatt indított eljárást a rendőrség. A férfi április 17-ét megelőzően több esetben megverte a vele egy háztartásban élő F. Jenőnét (39), élettársát, aki ennek következtében súlyos, életveszélyes sérüléseket szenvedett. Emiatt kórházba is került, ahol megműtötték. A nyírbátori rendőrkapitányság eljárást indított egy férfi ellen, aki a balkányi víztelepről 4500 liter fűtőolajat ellopott, ami 230 ezer forintot ér. Két nyíregyházi férfit — az egyik fiatalkorú — lefüleltek, amikor az Árok utcán egy Lada személygépkocsiból húsz liter benzint leszívtak. Ismeretlen tettes (tettesek) után nyomoz a rendőrség az alábbi ügyekben. Rosszul fejeződött be egy nagy- kállói férfi húsvéti locsolkódása, mert este hat óra után a Kállai Éva úton 180 ezer forintját elrabolták. Póruljárt az a Mercedes-tulajdo- nos is, aki április 17-én a délutáni órákban Nyíregyházán, a Bátori utcán parkolt. A jobb első ajtó üvegét valaki egy kővel betörte, és a kocsiból egy hordozható telefonkészüléket elvitt. Oroson az egyik portáról húsvét hajnalán 70 ezer forint értékű fenyő fűrészárut csentek el. Kótajban a 8. számú főcsatornán átvezető ivóvíz vezeték alumíniumburkolatát ellopták. Az okozott kár 90 ezer forint. Kedd reggelre betörtek a Lugosi Szövetkezet tulajdonát képező, Szabadságtelepen lévő szeszfőzdébe, és onnan rézüstöt, rézcsöveket vittek el. A kár 300 ezer forint, míg a rongálással 100 ezer forintos kárt okoztak. Újkenézen az óvodát látogatták meg a zsiványok, és ellopták az étkészletet. Ezzel még nem elégedtek meg, vandál módon 500 tojást összetörtek. Betörtek a fehérgyarmati könyvtár épületébe, és 116 ezer forint értékű műszaki cikket elvittek. Demecserben még a ravatalozót sem tartják tiszteletben a fosztogatók. Április 18-ára virradóra feltörték az épületet, és elloptak egy darab erősítőt. Kisarban egy idős férfitől négy darab diófát elloptak, ami 80 ezer forintot ér. Ismét „dolgoznak” a vagonfosztogatók. A Budapest és Fényeslitke MÁV-állomások között közlekedő vasúti kocsit megdézsmálták, margarint loptak el belőle. A Sopron és Fényeslitke között közlekedő teher- vagonból 147 doboz Gösser sört csentek el. Tavaszi bérlet Tavaszi bérlet néven három előadás bői álló zenei sorozatot indít a mátészalkai városi művelődési központ általános és középiskolások részére. A bérletsorozat első előadása április 21-én, pénteken lesz, amikor a mátészalkai Ifjúsági Színkör bemutatja a Bástyasétány 77 című zenés vígjátékot, három felvonásban. A sorozat második előadását április 27-én tartják. Ekkor a nyíregyházi Zrínyi Ilona Gimnázium ZIG Singers ének- együttese ad műsort, melyben részletek hangzanak el a Hair című musicalből, valamint közismert dallamokat, örökzöld melódiákat és népszerű musicalrészleteket is hallhatunk. A befejező — harmadik — előadást május 9-én rendezik meg, amikor a világhírű nyíregyházi Cantemus kórus hangversenyét tekinthetik meg az érdeklődők. Szabó Dénes Liszt-díjas karnagy énekkara a nyáron Japánban vendégszerepei. Ezt a nagy utazást előzi meg a mátészalkai fellépés, amelyen ugyanazt a műsort hallhatják a szalkaiak, mint amit a „felkelő nap” országának zenekedvelői. Mindhárom előadás este hat órakor kezdődik. I Szamosi István Emlékmű 40 év után Több éves munka után végre elkészült a Székelykapuként ismert Székely Hadosztály emlékműve Kocsordon, a Kraszna-híd mellett. 1934-ben felavatták, az ’50-es években lerombolták, most pedig eljött az újjászületés ideje. A Makovecz Imre tervéi alapján épített emlékművet a Székely Hadosztály Emlékműve Alapítvány kuratóriuma, Kocsord és Mátészalka önkormányzata Szabolcs-Szatmár-Bereg és néhány Hajdú-Bihar megyei határterületi település polgármesterei számára rendeznek fórumot a nyírbátori laktanyában április 21-én 10 órától. Terítékre kerülnek az elmúlt év eseményei, a határnyiladékok és egyéb aktuális problémák. JW Rehabilitációs Vállalat és Intézményei Építőipari Kivitelezési részlege- épületek szerkezetkész, kulcsrakész építését- épületek teljes felújítását, átalakítását- szakipari munkák kivitelezését- egyedi kivitelezésű bútorok gyártását- egyedi szerkezetű és egyéb lakatos termékek gyártását Önt is várjuk: Nyíregyháza, Bujtos u. 32. Telefon: (42) 411-409/2058 utó indul! A vasutassztrájk idején a Jonatán rádió új szolgáltatással igyekszik könnyíteni az utazni vágyók helyzetén. Biztosan vannak olyanok, akik az elkövetkező napokban gépkocsival indulnak el a megye vagy az ország területén elintézni üzleti ügyeiket, vagy csak családlátogatásra mennének. Valószínű, hogy ezek az autók nem mindig lesznek tele. Aki vállalja, hogy elviszi egy vagy több hallgatónkat is a meghatározott útvonalon, kérjük, jelentkezzen! Jelentkezhetnek azok a hallgatók is, akik utazni szeretnének. Mi vállaljuk, hogy összehozzuk egymással őket. Az élet szülte ezt a helyzetet, segítsünk egymáson! Hívjanak bennünket! Jonatán rádió, 310-653. A jelszó: Autó indul! maximum minimum 24 6 2bE Túlnyomóan napos idő várható. Csak időnként növekszik meg a felhőzet, számottevő csapadék nem lesz. Sokfelé élénk, helyenként erős lökések kísérik a déli, délnyugati szelet. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 6 és 11, a legmagasabb nappali hőmérséklet több- nyire 19 és 24 fok között alakul. ____________ ______ Relu xa-redőny, szalagfúggöny, roletta 33 színben. Harmónikaajtók 8 színben,csuklókaros napellenzők 25 színben. Közvetlen a gyártótól 48 óra alatt. Garancia idő: 1 év. Termékeink megtekinthetők, kipróbálhatók mintatermúnkben Tóth Katalin vállalkozó Nyíregyháza, Kiss Ernő u. »0. Telefon: (42) 402-65( Méhészközgyűlés A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Méhész Egyesület 1995. április 22-én 10 órakor Nyíregyházán, az Árok utca 53. szám alatt (110-es Számú Szakmunkásképző Intézet) tartja II. negyedévi közgyűlését. Az értekezleten többek között szó esik a méhtolvajokról, a lépesméztermelésről, a mézfelvásárlásról, valamint Lukács Gábor előadást tart a méz minősítéséről. Rendőrségi nap Baktalörántházán szervezésében 1995. április 21-én 14 órakor, katonai tiszteletadással avatják fel. Avatóbeszédet Für Lajos történész, ünnepi beszédet Jakab Zsigmond, kocsordi polgármester mond. Az emlékművet felszenteli Tempfli József megyéspüspök. Az ünnepi műsorban közreműködik Buzogány Béla színművész, valamint Mátészalkáról a Pedagógus Énekkar és a zeneiskola fúvószenekara. Gazdag programok, látnivalók várnak azokra, akik szombaton kilátogatnak Baktalórántházára, a Sárkányölő Szent György napja alkalmából megrendezésre kerülő hagyományos Rendőrségi napra. Az egész napos rendezvényre a megyei tűzoltó parancsnokság pihenőházában kerül sor, ahol reggel kilenc órától késő délutánig színes program várja az érdeklődőket. Izeiíiő a műsorból: reggel kilenc órakor Baktalórántháza főterén és a rendezvény színhelyén a mazsorettek zenés műsora fogadja az érdeklődőket. Az ünnepélyes megnyitót követően a Jonatán akciócsoport önvédelmi-technikai bemutatója lesz. Nem maradnak ki a rendőrök négylábú segítői, a kutyák sem, ők is „villogtatni” fogják tudásukat. Ezenkívül karate, kínai harcművészeti bemutató szórakoztatFelhívás A Sóstói Múzeumfalu a május 27-én a múzeumban tartandó gyermeknap alkalmából színpadi bemutatkozási lehetőséget kínál minden olyan amatőr gyermek- csoportnak, amely be szeretné mutatni tudását, felkészültségét. Elsősorban olyan csoportok je-* lentkezését várjuk, amelyek for- mációs tánccal, színjátszással, bábozással. hangszeres zenével és énekszámok bemutatásával szeretnének tehetségükről számot adni. A jelentkezőknek 10 perces műsoridőt biztosítunk, valamint rendelkezésükre bocsátjuk a múzeum hangosító berendezését. Akik élni akarnak ezzel a lehetőséggel. május 10-ig jelentkezhetnek a 479-704-es telefonszámon. ja majd a jelenlévőket. Megismerkedhetnek az állampolgárok a traffipaxos gépkocsival és a rendőrségi motorokkal, de lesz lőfegyver-bemutató is. Az ujjlenyomatvétel és más bűnügyi technikai eszközök rejtelmes világába is betekintést nyerhet bárki. A rendezők nem feledkeznek meg a vagyonvédelmi eszközök bemutatásáról sem, és hasznos bűnmegelőzési tanácsokkal is szolgálnak majd. Elhangzik a D.A.D.A.-program ismertetése is. A Varizo Bt. kerékpárszaküzlete ajándék fényvisszaverőket szerel fel, illetve az Elcotech Kft. gépkocsiriasztókat és biztonságtechnikai eszközöket mutat be. A jó hangulatról a Dongó együttes gondoskodik. A nap zárásaként a rendőrök és hozzátartozóik a Mandala Színház díszelőadásán vesznek részt Nyíregyházán, a Városi Művelődési Központban. A Jonatán rádió műsora | 12-tol 24 óráig ~ Állandó műsoraink: 12.00: Műsorismertetés. 12.30— 17.30: minden óra 30-kor hírek. Elő meteorológia: 12.30 és 17.30. Elő útinform: 12.30. 14.30. 17.30. SZABAD A GAZDA... A nap szerkesztője: Hadházi László A nap témája: A Tanárképző Főiskolai Hetek mai programjának legérdekesebb eseményei. 14.45: Kapcsoljuk az Europop zeneszalont. 16.20: Batai János telefonos bejelentkezése a Bujtosi Szabadidő Csarnokból, az NYVSC—Kazincbarcika férfi röplabdamérkőzésről. Zenei szerkesztők: 12.00— 16.00: Farkas Tibor 16.00— 19.00: Gömöri Róbert 19.00— 20.00: Felföldi Oszkár 20.00— 22.00: Sinka Zoltán Gábor 22.00— 24.00: Húszta Péter 0000000000 KALENDÁRIUM 1 l I I l l l l Április 20., csütörtök A nap kel: 5 óra 46 perckor, nyug- 5 szik: 19 óra 40 perckor. A hold kel: - . nyugszik: 9 I óra 50 perckor. Névnapok: Aladár. Aladin, Dejte. | Konrád. Marián. Odetl. Tihamér. TIVADAR. Teodor. TÖHÖTÖM. Mai évfordulóink Krisztus után 65-ben ezen a napon halt meg GAIUS PISO római államférfi. Korának egyik leggazdagabb senatora volt. s a nép nagyon szerette. Hatalmas vagyonából szívesen támo- j gáttá a művészeket, sőt maga is írt ver- | seket. Ezzel keltette fel a véreskezű | császár, a szintén verselgető Nem fél- f tékenységét. így végzetét megelőzendő összeesküvést szőtt Császár ellen. Mintegy félszáz arisztokrata vett részt a íj mozgalomban — köztük a ma is híres | költő. Lucanus—. s Nero életét az mentette meg. hogy Piso a római jellemmel ellentétesnek ítélte, hogy a császárt akkor öljék meg. amikor az vendégségben éppen nála tartózkodik. Az össze- esküvőket később elárulták, s vala- : mennyi az életével fizetett. Pisót a pa- ' lotájába törő katonák ölték meg. Nero 1 parancsára ekkortájt lett öngyilkos a t. tekintélyes filozófus. Seneca is. Boldog születésnapot! Ma ünnepli 80. születésnapját a magyar színművészet élő legendája. SZELECZKY ZITA „Kár leírni a női főszereplő nevét, többé úgysem fog a filmvászonra kerülni”— írta legelső , filmje után a kritikus róla. ifc-Oem lett igaza. Sőt, ő volt a két világháború közötti időszak egyik legünnepeltebb magyar színésznője. Mind a színpadon, mind a filmen csodálatos alakítások fűződnek a nevéhez, bár 1945 óta külföldön él, így személyesen csak az utóbbi pár évben láthattuk. Valutaárfolyam Angol font 194,17 Ausztrál dollár 89,10 Belga és lux. frank (100) 431,35 Dán korona 22,50 Finn márka 28,65 Francia frank 25,17 Görög drachma (100) 54,57 Holland forint 79,30 ír font 199,75 Japán yen (100) 149,49 Kanadai dollár 87,76 Kuvaiti dinár 414,62 Német márka 88,77 Norvég korona 19,74 Olasz líra (1000) 70,98 Osztrák schilling 12,61 Portugál escudo (100) 84,03 Spanyol peseta (100) 98,84 Svájci frank 107,32 Svéd korona 16,58 USA-dollár 120,26 ECU (Közös Piac) 162,08 Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei napilap ISSN 1217-9914 Főszerkesztő: Kézy Béla. Szerkesztők: Hámori Fruzsina, Kanda Ferenc. Sportszerkesztő: Száraz Attila. Főmunkatárs: Varga Attila. Szerkesztőség: 4400 Nyíregyháza, Tüzér u. 2-4. Pf.: 143. Tel.: 42/451-600. Hirdetési ügyek: 42/451-600/172 mellék, telefax: 42/451-600/127. Kiadja az alapítók megbízásából az Új Kelet Press Rt. Felelős kiadó: Hajdú István lapigazgató. Hirdetésfelvétel: a szerkesztőségben és a megye postahivatalaiban, valamint Nyíregyházán, a Síp u. 16. sz. alatt (tel.: 312-816). Terjeszti: előfizetésben a Magyar Posta Rt. Debreceni Igazgatósága (4046 Debrecen, Bethlen u. 1., . telefon: 06/52/412-111). Igazgató: dr. Kovács József. Árusításban: RÓNAHÍR Észak-Alföldi Postai Hírlapkereskedelmi Rt. (4046 Debrecen, Péterfía u. 4). Levélcím: 4001 Debrecen Pf.: 270. Telefon: 06/52/347-988/21, 22 m. Fax: 06/52/347-988/21. Ügyvezető igazgató: Kuthy Antal. Előfizetési díj egy hónapra: 280,- Ft, negyedévre: 840,-Ft, fél évre: 1 680,-Ft, egy évre: 3 360,-Ft. Előfizethető bármely hírlapkézbesítő postahivatalnál, postai, valamint hírlapkézbesítőknél és a kiadónál. Nyomtatás: START Rehabilitációs Vállalat és Intézményei Nyírségi Nyomdaüzeme, Nyíregyháza, Árok u. 15. Felelős vezető: Balogh Zoltán vezérigazgató.