Új Kelet, 1995. április (2. évfolyam, 77-100. szám)

1995-04-18 / 90. szám

UJ KELET MEGYÉNK ELETEBOL 1995. április 18., kedd 3 Idén ötvennél többen pályáztak Alapítvány a tehetségekért Kocsis Zoltán és mátészalkai szüle­tésű felesége, Hauser Adrienne világ­hírű zongoraművészek ezelőtt hét év­vel alapítványt hoztak létre a máté­szalkai és környékbeli tehetséges fia­talok támogatására. Azóta a Kocsis­Hauser Művészeti Alapítvány számos művészjelöltet támogatott, olyanokat, akik valamilyen területen kiemel­kedően teljesítenek. Idén Kocsis Zol­tán zongoraművész mátészalkai kon­certje előtt vehették át a díjakat azok, akik 1994-ben erre méltónak bizo­nyultak. Másnap — április 12-én — a színházteremben mutatkoztak be az ez évi pályázók az előadóművészeti ka­tegóriákban, a művelődési központ ka­maratermében pedig a tárgyalkotó pályázók munkáiból nyílt kiállítás. Ebben az évben több mint ötven fiatal pályázott a Kocsis-Hauser Alapítvány díjaira hangszeres zene, versmondás, versírás, ének, népdal és képzőművé­szeti alkotások kategóriákban. A kuratórium tagjai nyílt ülésen hallgatták meg a művészeti ágakban pályázók produkcióit, és megtekintet­ték a képzőművészeti kategória kiál­lítását is, majd döntöttek a díjak odaítéléséről. Ennek értelmében az idén kilenc fiatal tehetséget támogat a Kocsis-Hauser Művészeti Alapítvány. A díjazottak: Asztalos Zsolt (képző­művészet-rajz), Aradi Csilla (furulya­fuvola), Bácsi Krisztián (fotó),Feren- czy Anett (magánének), Filep Anita (rajz-tűzzománc), Fülöp Gábor (rajz), Harcsa Diána (szobrászat), Kőhalmi Judit (népdal) és Néma Mónika (rajz). Kép és szöveg: Szamosi István FŐHE'95 A nyíregyházi Bessenyei György Ta­nárképző Főiskolán más sok éves ha­gyománynak hódol a Főiskolások He­te, röviden csak FŐHE. A jövő héten indul a programsorozat, amelyből min­denki kiválaszthatja a neki megfelelőt. A komolyabb műfajtól a gondtalan ne­vetésig igyekeztek minden igényt kielé­gíteni a szervezők, Aranyosi Péter, Báni Pál és Juzsöl János. Április 18-án délután érkezik a főiskolára Dobos Krisztina képviselő, aki fórumot tart a leendő tanárokat is érintő Nemzeti Alaptantervről. Ezután egészen más műfaj következik, Gór Nagy Mária színi tanodájának vendég­játéka. Görgey Gábor: Komámasz- szony, hol a stukker? című darabját adják előAdám Tamás rendezésében. Az est hátralévő részében táncoslábú fiatalokat vár a jazz-rockot játszó Le­gitim együttes, a SKA-zene legidősebb képviselője, a rock and roll-t játszó Kabinet Rt. és a Jane Ooe zenekar. Raj­tuk kívül zenél még a Pál utcai fiúk, a Kispál és a borz és a Tankcsapda. A második nap programját a főisko­lán működő N.-N. Színpad előadása nyitja meg Balassi Bálint Szép magyar komédiájának bemutatásával. Majd a népszerű Kató néni, azaz I hős József lép a nagyszínpadra, hogy gondtalan kikapcsolódást nyújtson kö­zönségének. A Zsebszínház kitűnő helyet bizto­sít az egész este nyitva tartó Blues-kocs- mának. A zenei aláfestést a SAN YIÉK Blues Band adja. Az este ezen a napon is a koncerteké lesz. Fellép a GP-cso- port, majd Müller Péter vezetésével a hazai alternatív zene képviselője, a Szi­ámi zenekar. Indul a METRÓ! Azaz szabadtéri diszkó a legkülönbözőbb zenékkel. Közben éjfélkor óriási nyeremények várják a tombolatulajdonosokat. Akinek még ezek után is maradt ener­giája, az csütörtökön összemérheti érejét a Non Stop Koli vetélkedőn. A tavalyi, teltházas szereplés után az idén is meg­hívást kapott a L’art Pour L’art Társulat. Az est vendége lesz az Unfit Ass. rockzenekar, a punk zenét játszó Üve­ges Csirkeszemek és a rockparódiáik­ról ismert Irigy Hónaljmirigy. Közben a Zsebszínházban néptáncház indul, amelyhez a talpalávalót a főiskola nép­zenészei biztosítják. A záró nap prog­ramját az egész héten folyó pártharc­ból győztesen kikerülő csapat szervezi. Amint a fenti ízelítő is mutatja, a programokra érdemes jegyet váltani, amire a helyszínen van lehetőség. A FŐHE szervezői köszönetét mon­danak támogatóiknak: Nyír-Silenta, Eszak-Piért Rt., Budapest Bank Rt. Nyíregyházi Fiókja, Cartonpack Ala­pítvány, Garancia Biztosító Rt. Sza- bolcs-Szatmár-Bereg megyei Főigaz­gatóság, Multitrade Kft. Debrecen. „Büszkén vállalom, hogy magyar vagyok" , Jelenünk alapproblémája nem is az atombomba, hanem az emberi szív, így ma, ezekben az időkben egy határozott, kikerülhetetlen vagy-vagy előtt állunk. Vagy morális átalakulás, vagy pedig végérvé­nyes megsemmisülés következik. Vagy megújul az érzület, vagy pedig elpusztul az élet. Az igazi prob­léma áz emberek szívében és gondolataiban rejlik, nem fizikai, hanem etikai probléma ez.” Albert Einstein gondolataival fejezte be előadását Pécsi Géza nyugalmazott egyetemi tanár a kárpátaljai iskola- vezetők egyhetes baktalórántházi to­vábbképzésén. A tanár úr hitvallása: szemben a korábbi nevelési szolgaság­gal, az én célom mindig az volt, hogy az embereket jobbá neveljük. Azt, hogy okosak legyenek, könnyűszerrel elérhetjük. A jó embernevelésnek van­nak különleges útjai. Azt az utat nem ismeri a magyar pedagógia, az embe­reket nem tudja érzelmileg közelíteni egymás felé. Tanítványaink érzelmi életét kell fejleszteni! Ennek nincs más eszköze, csak a művészetek, ezen be­lül is a zenével történő nevelés. — Pécsről érkezett a tanár úr. — Számomra ez valami csoda. Vol­tam Erdélyben, és valamennyi elcsa­tolt magyarlakta területen. Tudom, hogy mi a sorsuk, helyzetük. A velük való együttérzés munkálkodik ben­nem. Amit teszek, nem a zenei neve­lés, hanem a személyiségnevelés mű­vészete. Előadásaimban ezért Haszná­lom, hogy ez nem más, mint kulcs az emberek szívéhez. A regionális központ egyszerű,ám barátságos kis szobájában beszélget­ve kárpátaljai pedagógusokkal, az óra mutatói sebesen róják a köröket. Már lassan hajnalodik. Eletek, sorsok, megpróbáltatások. Törékeny asszo­nyok mindennapi hősies küzdelme a magyarság megtartásáért, felemelé­séért. — Milyen a pedagógus élete Kár­pátalján? Hulpa Ljudmila középiskola-igaz­gató Beregszászról érkezett: — Nehéz szülőnek, gyereknek, pedagógusnak egyaránt. Csekély a pedagógusok fi­zetése, utoljára azt is januárban kap­tunk. Táti Éva, a nagydobronyi középis­kola fizikatanára: — Az iskolaszék és az iskolatanács nélkül iskolánk már működésképtelen lenne. Olyan viszo­nyok között élünk, hogy fizetésünk a megélhetés minimális szükségleteit sem fedezi. Iskolánk tárgyi, dologi feltételeit a szülők finanszírozzák. Kesztyűben és bundában tanítani és tanulni nem lehet. Azok a szülők, akik még megtehetik, havonta egy kenyér árával járulnak hozzá a működéshez. Ebből veszünk villanykörtét, seprűt, és ami szükséges. Hiába lelkesek a taná­rok, saját fizetésükből ők sem vállal­hatnak át mindent. Turányi Katalin, középiskolai igaz­gatóhelyettes, Beregszász: — Mind­nyájan nagyon nehéz helyzetben va­gyunk. Az orosz, az ukrán iskola ép­pen úgy, mint a magyar. A Kárpátalján végbemenő ellehetetlenülés hatással van a tudás megbecsülésére is. Luxus­nak szá­mít, ha egy családban az egyik házastárs megen­gedheti magának azt, hogy tanítson! Vagy a fér­jünk, vagy a szüléink tartanak el. Másik vá­lasztás: el­adjuk Ott­honról azt. ami még van. Zon­gorát, bú­tort, vagy amit nél­külözni le­het. Nincs mivel ösz­tönözni a pedagógusokat, egyre nehe­zebb az iskolavezetés dolga. Az igazi nagy baj, hogy nem látjuk a kiutat. Egyre csak megyünk beljebb az alag­útba, és nem látunk semmi pislákoló fényt. Dávid Ljudmila, az ápszeri általános iskola igazgatónője: — Nálunk is ha­sonló a helyzet. Az iskolánk festését, felújítását a szülők végezték a peda­gógusokkal. Ugyanis oktatni kell a szépre, a jóra, ez a feladatunk. Ha csú­nya az iskola fala, ha az ajtó kopott, hiába beszélek én a szépérzék fejlesz­téséről. Szükségleteinkre egyáltalán nem kapunk pénzt, csak a szülők se­gíthetnek. Valami szörnyűséges do­log történik. A szülők és a gyerekek egyre kevésbé értékelik a tudás meg­szerzését. Látják, hogy a tanár nem tud megélni a fizetéséből. Az értelmisé­giek zömmel munkanélküliek. Bein­dult a feketepiac: a gázolaj- és ben- zinseftelés, cigarettacsempészés. Szo­morú látvány, hogy a gyerekek iskola után a túloldalról érkezőknek árusít­ják a cigarettát. Mindenki a pénzt haj­szolja. Megértem, hogy nélkülöz a Tanácskoznak a pedagógusok család, de ez borzasztó, hogy újabban a gyerekek iskola helyett seftelnek. Nem tudom, mi lesz a vége. Az átlag­család helyzete rettenetes. Egy átlag kolhozista, ha kap ötszáz forintnak megfelelő fizetést, az jól meg van fi­zetve. Az én tanári fizetésem igazga­tói munkakörben — amit már három hónapja nem kapok meg — ötezer fo­rintnak felel meg. Torma Erika, a csongori általános iskola igazgatóhelyettese: — Az osz­tály négy fala között megszabadulunk a gondoktól. Ezt meg kell tanulnunk. A gyermek is az iskolában talál me­nedéket. Túl nehéz a tanterem falain kívül. Érzékeltetésül: egy átlagos pe­dagógusfizetés 15 kg sertéshús árának, vagy 60 darab kenyérnek felel meg. Egy takarítónő egy havi fizetése 2 kg (!) hús árát jelenti. Egy pedagógus­nyugdíj 5 kg húst vagy 20 kenyeret ér. Gyógyszerhez Csak: feketepiacon.' lehet jutni. Mire az ember hozzájut, vagy meggyógyul, vagy akár tragikus fordulatot is vehet állapota. Fáj az, hogy sokszor még mindig megalázó­ak a határátkelések. Ez a sorsunk. — Mostoha körülményeik ellenére mi az, ami önöket a pályán tartja? Hulpa Ljudmila: .— Valószínűleg az az öntudatosság, hogy valakinek azért ott kell rharadnl. Tizennyolc éve vagyok a szakmá­ban. Azt szeretném, ha Kárpát­alján is olyan szin­ten kap­nák meg a gyerekek á tudást, ék az emberi értékeket, mint Ma­gyarorszá­gon. Mi nem érzé­keltetjük sem a gye­re kekkel, sem á szü­lőkkel sa­nyarú sor­sunkat. So­kat jelente­nek szá­munkra az anyaországban tartott kép­zések, tanfolyamok. Köszönet minda­zoknak, akik évről évre szervezik. Ne­künk ez erőt ad. Fontos, hogy a szere­tet, a kialakult barátságok nincsenek a határ által korlátozva. Torma Erika; — Mindenki ott kell, hogy leélje az életét, ahol született. Mindenki nem tud elvándorolni. És nem is szabad. Hiszen akkor mi lesz a kárpátaljai magyarsággal? Mi ugyan­azok a magyarok maradunk, akik ed­dig voltunk. És ma is büszkén válla­lom, hogy magyar vagyok. Gyerme­keink is azt vallják, hogy Ukrajnában élő magyarok. Turányi Katalin: — Aki legalább ti­zenöt éve a pályán van, úgy érzi; eh­hez ért, ezt tudja. Az iskolában a gyer­mek nem tehet arról, hogy nem kapok fizetést. Túl kevesen vagyunk Kárpát­alján ahhoz, hogy megengedhessük magunknak, hógy'gyérmekeink kimű­veletlenek maradjanak. Aki a pályán maradt, úgy érzem, hogy kötelessége teljes szívvel, tudása legjavát adva ta­nítani. Ha nem érzek felelősséget, belső indíttatást a közösségért, akkor ott kell hagyni. — Mit várnak az anyaországtól? Turányi Katalin: — A morális jelét kell.éreznünk annak, hogy Magyaror­szág mögöttünk van, támogatja az anyanyelvi oktatást, segít minket. Le­het az egy szaloncukorka vagy fény­másolt feladatgyűjtemény-lap. Azzal is segítenek, ha rendezvényeinken részt vesznek. Ilyenkor azt érez­zük: tartsatok ki, lélekben veletek va­gyunk. Táti Éva: - Köszönettel tartozunk. Nyáron továbbképzésen voltam az Eöt­vös Lóránd Tudományegyetemen. Amit két hét alatt kaptam, azt soha nem felejtem el. Elmeséltem a gyerekeknek, hogy öt évig tanultam az ungvári állami egyetemen. Armyi hasznosítható gya­korlatot, kísérletet az öt év alatt nem láttam — amit hasznosítani tudtam vol­na —, mint itt a két hét alatt. Ilyen in­tenzív továbbképzés minden tantárgy­ból kellene. És tartották bennünk a lel­ket! Mert voltak itt Erdélyből, Fel vidék­ről is matematikusok, fizikusok. Ez a kéthetes lelkesedés még most is tart bennünk. Jó lenne szélesíteni a képzési formákat más értelmiségiek irányába is. Hulpa Ljudmila; — Egy problémát látok, és ezt jó lenne továbbgondolni. Sok olyan módszer van, amit mi már fejlesztettünk, tudunk és használunk. Ezeket a módszereket kölcsönös ta­pasztalatcseréken kellene egyeztetni, hiszen ezzel mi is segíthetnénk. Itt van mindjárt az idegennyelv oktatása. Is­kolánk tanulói angol nyelvből orszá­gosan is jó eredményeket érnek el. Einstein mondott még valamit: „Eu­rópának nemcsak anyagisága volt, hanem szellemisége is” — nem ismer­te beszélgetőtársaimat, de az az érzé­sem, mintha üzenete nekik szólna... Kiss Dániel

Next

/
Thumbnails
Contents