Új Kelet, 1995. április (2. évfolyam, 77-100. szám)
1995-04-15 / 89. szám
Feltámadás a sziklasírból A húsvét a fiatalabb generáció nagyobb részének nem jelent többet, mint egy újabb napot, amikor ajándékot lehet kapni és adni, illetve az ünnep másnapján, hétfőn lehet menni locsolkodni a lányok, asszonyok legnagyobb örömére vagy bánatára. Elüzletiesedett, rendszert váltott országunkban szerencsére azért sokan vannak még, akik emlékeznek e magasztos ünnep igazi jelentésére, arra, hogy nagyapáink korában többet jelentett a húsvét, mint a manapság oly jellemző, semmitmondó, méregdrága ajándékozási versengés. Évtizedek alatt sokat változott az uralkodó nézet hazánkban, s miként feloldódott az eszmei korlát, úgy a húsvét is viszanyerhette valós tartalmát. Miként tavasszal a természet újjászületik, úgy húsvét napján a hívő lélek is újjáéled. Erről, a hajdan kialakult és megőrzött szokásokról, a húsvét szimbolikájáról, a katolikus egyház szertartásainak változásairól és a szent ünnep vallási tartalmáról beszélgettünk dr. Váradi József római katolikus egyházi helynök, plébános úrral. Az ünnep és jelentéstartalma — A húsvét a felszabadulást jelentette időtlen idők óta a Jézus-hívő embereknek, de egyben a vele kapcsolatos egyiptomi húsvéti bárányvacso- rát is, amit a hajdani zsidóság mindig megünnepelt. Érdekes színfoltja a kultúrtörténetnek az, hogy hogyan vált ez keresztény ünnepé. Jézus Krisztus a zsidók húsvéti ünnepét és az előbb említett bárány vacsorát használta fel arra, hogy földi életének az utolsó, általa rendezett nyilvános cselekedetén, mintegy végrendeletképpen, az utolsó vacsorán barátai körében, a tanítványaival együtt legyen. A keresztények első ünneplése kezdettől fogva ez a húsvéti vacsora volt, és mivel az őskeresztények már az apostolok korában is a vasárnapot tekintették ünnepnapnak a zsidók szombatja helyett, ezért az ókeresztény korban minden vasárnap megünneplése mintegy kis húsvéti ünnep volt. Ugyanis ezen a jeles napon támadt fel Krisztus, és a szent lelket húsvétkor küldte el Isten. Mindezek mellett a szentlélek legfőbb megjelenései vasárnapi napokon voltak, ezért is nevezték az első keresztények ezt a napot az Úr napjának, ahogyan a szentírásban és az apostoli hagyományokban is szerpel. Csak később, a második-harmadik században kezdett kialakulni — a zsidó húsvéti szertartásokkal egy időben — a keresztény húsvét tradicionális megünneplése. Mindenesetre tény, hogy a legősibb keresztény ünnep a vasárnap, amit kishúsvétnak is szokás nevezni, de emellett az igazi központi esemény a nagyhúsvét megtartása, ami a tavaszi napéjegyenlőséget követő holdtölte utáni első vasárnapra esik. Ez a történelmi hagyománya a húsvéti összejövetelek kialakulásának. Az igazi keresztények számára ez a nap jelenti a krisztusi életmű teljessé válását: azaz hogy a hívő keresztények is átmennek ugyanazon stációkon, amin Jézus Krisztus. Más szavakkal, ezen azt kell érteni, hogy csatlakozunk Istenhez a keresztségben, a lelkünk és személyiségünk megnyílik Isten és a hit által, hogy Isten vezetésével és irányításával éljük le az életünket, és viseljük méltósággal halálunkat, illetve részesülünk abban az örömben, hogy a hit erejéből Krisztus feltámadása is osztályrészünkké válik. Ez a legfőbb tartalma a húsvéti örömünnepnek, és ezáltal a közös feltámadás leendő élményévé válik. Sonka és tojás helyett pattogatott kukorica Az emberek jól tudják, hogy az egyházak ünneprendszerében a karácsonyi időszak az, amely az ősezredéveket, Jézus születését idézik meg, utána Krisztus véráldozatát és szenvedését követi a negyven napos nagyböjti idővel, aminek az utolsó hete szinte óráról órára, napról napra Krisztus szenvedéseinek és feltámadásának eseményeit állítja a hívek elé. Ez kerül a hívő életének a középpontjába, ez a negyven napos ünneplés, ami a nagyböjt nevet viseli. Húsvét napján sokféle dolgot tesznek a hívők. Ahol még élnek a néphagyományok, ott a virágvasárnappal kezdődik a húsvéti ünneplés, amikor is barkaágakat szenteltetnek és körmenetet tartanak a templomokban. A déli országokban pálmalevelekkel, pálmaágakkal és virágokkal dí- szítetten halad a körmenet, szimbolizálva ezzel Jézus jeruzsálemi bevonulását. A hét további napjai a hús- vétra való készülés jegyében telnek el. Mindenhol, a templomokban is, tavaszi nagytakarításokat tartanak, régebben még az oltármosás is nagypénteken volt. A gyermekek ekkor kaptak új ruhát, cipőt, még azoknál a házaknál is, ahol sok kisgyermek volt. Az én gyermekkoromban is ugyanígy történt, ez egy nagy, tél utáni megújulási időszak volt. A nagyböjt legutolsó szakasza a két legszigorúbb böjti nap nagypéntek és nagyszombat. Még hajdan is úgy volt, hogy nagypénteken már főtt a sonka és annak levében a tojás, de senki sem nyúlhatott hozzá, bármennyire is ínycsiklandozó volt. Ezeken a napokon az egész családunk pattogatott kukoricát evett, még a gyerekek is — és mégis mindenki kibírta. Legkorábban a feltámadási körmenet után volt szabad megkóstolni a húsvéti ételeket, vagy pedig csak másnap kora hajnalban, pászka- szentelés után. Vidékenként más és más a szokás, de ez is szervesen hozzátartozik a húsvét ünnepléséhez, illetve a feltámadási szertartáshoz. A kántorok és a passiójátékok Az ünnep keresztény hagyományaihoz hozzátartozik még a virágvasárnapi passiójátékokban való részvétel vagy a játék meghallgatása. A passiót a falu lakóiból álló énekkar adta elő. A legkisebb falvakban még ma is őrzik ezt a nemes hagyományt. A kántortanítói állások megszüntetésével a falvakban a zeneértő énekvezető kántor általában elveszett. Nem volt olyan ember, aki irányíthatta volna a játékokat. De most már sok helyen felelevenítik a hagyományokat, kántort hívnak, aki levezeti a templomi énekes játékokat. További keresztény szertartás a kereszt hódolata, a szent sír látogatása is, amelyek ősi népi szokások voltak Magyarországon, de sajnos kezdenek kimenni a köztudatból. A szent sír látogatásán nem zarándoklatot kell érteni, hanem azt, hogy a városok, falvak lakói nagypéntek napján, a szertartás után kisgyermekeikkel templomba mennek, ahol egy úgynevezett szent sír van kialakítva. Ez virágokkal van díszítve, ahol Krisztus holtteste vagy egy letett kereszt található, ami mellett az emberek imádkoznak, majd letérdelve megcsókolják a keresztet, mintha a sírba letett Krisztust tisztelnék meg ugyanazzal a szeretetteljes érzülettel. Ez tehát a szent sír látogatása, de ugyanezt szokták tenni nagyszombat napján is, egészen a feltámadás szertartásáig. A gyerekeknek két ilyen hagyományos templomi élményük volt. Az egyik a betlehemi jászol a szamarakkal, a királyokkal, a kisbikákkal és a pásztorokkal, Jézuskával középen, a másik pedig a szent sír látogatása. Ez a két dolog köti igazán a templomhoz a gyermekek fantáziáját, a látvány megragadja a szívüket, és érthetővé teszi számukra Jézus személyét. Ezek a legfőbb keresztény húsvéti szokások. Szokásjog, nem egyházi előírás! Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében nagyon vegyesek a hagyományok, mert élnek itt görög és római katolikus, illetve református hívek, és mindegyik közösség más-más hagyományokat ápol. A szokások sok mindenben hasonlítanak egymásra, de vannak bizonyos egyedi különbségek. Legszigorúbban a görög katolikusok tartózkodnak a hagyományos ételek fogyasztásától. Csak a pászkaszente- lés után ehetnek a húsvéti ételekből, ezt a mai napig szigorúan betartják. Ezek nem egyházi előírások! Régen nem egyszerűen egyházi parancsokkal szabályozták az ilyen társadalmi rendet, hanem a szokásjog alakította ezt ki. Az ünnepi szertartásokból senki sem maradhat ki, aki önmagát hívő görög vagy római katolikusnak, illetve reformátusnak vallja. Ősi szimbólumok Ötven évvel ezelőtt faluhelyen mindenhol általános volt a karácsonyi kántálás, a betlehemezés. A városokban nem volt annyira jellemző, itt inkább az iskolások rendezték meg, mert ezek a közösségek már nem olyanok, mint faluhelyen, ahol ezeket mindig szigorúan megtartották. A nagyhét hagyományos szertartásai után következett a húsvéthétfő, ami már semmiképpen sem az úgynevezett liturgikus húsvéti ünneplés, hanem egy bizonyos tavaszvárás jellegű, feltámadás szimbolikájú ünnep. Ez húsvét gondolatiságához mindenképpen passzol, mert a világ romlat- lanságba való öltöztetése, ami abban nyilvánul meg, hogy tavasszal a természet halott állapotából valamiképpen felébred, minden kivirul. Ez lehetőséget ad arra, hogy a fiúk megöntözzék a lányokat, akik a festett tojást mint a kikelő élet jelképet nyújtják át a locsolóknak. A tojás a keresztényi szimbolika szerint a sziklasírból kijövő Krisztust jeleníti meg. Ezeknek tehát nagyon sokrétű, népszokásonként változó a kultúrhagyo- mánya. Pusztán életmegújulást is jelenthetnek, ám ugyanúgy termékenységi varázslatok is lehetnek — az öntözés erre utal —, de párhuzamba lehet állítani az újrakereszteléssel is, mert ilyenkor, húsvét alkalmával a keresztény ember megújítja a kereszt- ségi fogadalmát, a feltámadt Krisztushoz való hitbeli és főleg meggyőződésbeli csatlakozását, úgyhogy a keresztséggel nagyon szoros kapcsolatban van. A szertartás Az emberben a történelmi kultúr- hagyomáriyok sok réteget képviselnek. Pusztán a biológiai élet megújulását és a termékenységet is, de az élet örök voltát is, mert az emberben ezek a fogalmak nincsenek elválasztva, és nem is választhatók el. Tulajdonképpen a kultúrtörténetben a kultúrák nem egyszerűen egymásra rakódtak, hanem az emberek kulturálódása jelenti azt, hogy együttesen élik meg mindazokat a szellemi értékeket, amiket az előző generációk megszereztek a természettel és az Istennel való kapcsolat során. Este nyolc órakor a tűzszenteléssel kezdődnek az ősi szertartások itt, a templomban, a kovakőből kipattanó szikra és az abból gyújtott tűz jelképezi Krisztusnak a sziklasírból való feltámadását. Ezzel a tűzzel gyújtják meg a húsvéti gyertyát — ez szintén Krisztus szimbóluma —, amibe öt kis aranyozott tömjéngömböcske van beleillesztve, amik Jézus öt dicsőséges sebét jelentik: a négy szeg által okozott sebet a kezén és a lábán, illetve az oldalán a lándzsa által ejtett sérülést. Emellett rajta van az alfa és az ómega, a kezdet és a vég nélküli Isten jelképeként, és rá szokták tenni az évszámot is, amire azt szokták mondani a régiek, hogy anno domine, tehát az Úrnak azon esztendejében, amikor ünnepelnek. Utána mindenki kezében gyertya gyúl, ez annak a szimbóluma, hogy a feltámadt- tól kapjuk az életünket, hitünket és az örök életet. Ezt a gyertyát a szertartás során a keresztségi fogadalomnál is kézbe veszik. Ezután következik az allelu- jás szentmise, aminek a végén indul el a feltámadási körmenet. Ezzel ország-világ elé visszük Krisztusba vetett hitünket, de van ebben egy ősi Krisztus-keresési szertartás is, ahogyan Jézus első hívei éjszaka és hajnaltájban, de még mindenképpen napkelte előtt mentek a szent sírhoz, keresvén a feltámadot- tat. A körmenet újra este indul A körmenetre tíz óra körül kerül sor. A hívek csak itt, a Kossuth téren járnak körbe, gyertyával a kezükben. Régen hatalmas tömegek vettek részt ezen az eseményen, egészen addig, amíg a szertartás megújított rendjét a zsinat be nem vezette. Tudniillik valamikor elvégezték a feltámadás előszertartását már szombat délelőtt, és alkonyatkor tartották meg a körmenetet. A támadásra, ahogy a falusi emberek mondták, a feltámadási körmenetre mentek. Az egész falu és város lakóközössége elment alkonyatkor, gyertyával a kezében. „Feltámadt Krisztus e napon, alleluja, hála legyen az Istennek, alleluja, hála legyen az Istennek, alleluja” — énekelték. Ez jelentősen változott az elmúlt negyven esztendőben, mert körmeneteket nem volt szabad tartani. Időközben változott a liturgia ünneplésének szabálya az 1960—64 között megtartott második vatikáni zsinat rendelkezése által, amely az ősi ün- neplési szertartásokat állíttatta vissza, miszerint éjszaka kell megtartani a feltámadási ünnepeket, mint ahogyan a karácsonyi mise is éjfélkor van. A görög egyháznál mindig is megmaradt a körmenet nélküli éjszakai mise, de ott is korábban kellett megtartani, mert a kommunista időkben nem lehetett este nyolc után misét celebrálni a templomban. Ez a feltámadási körmenet látogatottságát erősen visszaszorította, de így is tele szokott lenni a templom. Istennek hála, mert ez annyit jelent, hogy négy- nyolcszáz ember egyszerre ünnepel és vesz részt a körmeneten, magukénak érezvén húsvét szent ünnepének magasztosságát. • —Vitéz Péter—
