Új Kelet, 1995. április (2. évfolyam, 77-100. szám)
1995-04-12 / 86. szám
ÚJ KELET 1 II KULTÚRA m n 1995. április 12., szerda Tiz év a süllyesztőben Gump-történet Hat Oscar-díjat nyert, s bevonult az egyetemes filmtörténetbe Robert Zemeckis és Tom Hanks filmje, a Forrest Gump, melynek alkotói legalább akkora üzletet csináltak az életben, mint a kissé együgyű, de a kudarcoktól soha vissza nem riadó hős a filmvásznon. A Forrest Gump már az Oscar-jelölés pillanatában 600 milliló dollárt söpört be, s ez olyan szám, melynél nagyobbal csupán az ET, a Jurassic Park és a Csillagok háborúja dicsekedhet. A Paramount azonban nem az első stúdió volt, melynél a Forrest Gump forgatókönyve megfordult. Ameny- nyit e film történetéből tudunk, aszerint legalább két stúdió, legalább négy író és legalább nyolc év türelmes várakozás kellett hozzá, hogy Forrest kifuthassa a maga formáját Hollywood akadálypályáin. Nem csoda, hogy utólag nagyon nehéz válaszolni a kérdésre: tulajdonképpen kinek is köszönhető ez a kirobbanó filmsiker? A forgatókönyv alapját képező könyvet Winston Groom írta, akinek nevét egyetlenegyszer sem lehetett hallaui az Oscar-díjakat követő köszönőbeszédekben. Egyedül a Vanity Fair című folyóirat emlékeztet a szerző nevére, akinek könyvére közel tíz évvel ezelőtt lett figyelmes Wendy Finerman, a hollywoodi felső tízezer egyik befolyásos tagja (az egyik nagy stúdió vezetőjének felesége). O vitte el a könyvet a Warner Bros stúdióhoz, ő nyerte meg a stúdió vezetőit a témának, s ő kérte fel Groomot, hogy írjon forgatókönyvet saját könyvéből. A forgatókönyv nem sikerült, akkor újraíratták két másik szerzővel, s bár a téma még mindig mindenkinek tetszett, előbb az Esőember, majd a Dominick and Eugene forgatása kezdődött meg, hátrasorolva a Forrest Gumpot, hisz az említett filmek is értelmi fogyatékosokról szólnak, akikből egy- kettőnél többet egy évben Hollywood sem tud elviselni. Finerman azonban, aki napi nyolc kilométert gyalogol, és egyébként sem tartozik a könnyen visszahúzódó filmipari személyiségek közé, nem adta fel a tervet akkor sem, amikor a Warner Bros már lemondott az egészről. Kevin Jonesnak, a Paramount egyik alelnökének a segítségével sikerült elolvastatnia a sztorit a stúdió vezetőivel, akiket azonban nem sokkal e sikeres manőver után egészen más okokból menesztettek. Minden kezdődhetett tehát elölről, méghozzá most már egy újabb forgatókönyvíró, Eric Roth közreműködésével, aki egyes cselekményszálakat kihagyott, s alaposan felerősítette a Gump reménytelen, ám kitartó sze-relméről szóló történetet, kihagyta viszont azokat a részeket, melyek Gumpot elképesztő teljesítményekre képes szeretőnek tüntették fel. Az így újjászületett forgatókönyvet Finerman fél tucat rendezővel olvastatta el, köztük Ivan Reitman- nal. Választásuk végül Robert Zemeckisre esett, aki a Roger nyúl a pácban és a Vissza a jövőbe direktoraként tette magát híressé, mint a szívhez szóló történetek mestere. Mivel eközben a film költségvetése az eredeti 25 millió dollárról már 45 millióra nőtt, s a Paramount nem volt hajlandó ezzel a költség- vetéssel elkezdeni a forgatást, Tom Hanks és Robert Zemeckis bejelentette: nem kér fizetést, beéri utólagos részesedéssel a film hasznából. Egyedül az egyébként oly kitartó Finerman ragaszkodott produceri gázsijához. De végre megkezdődhetett a forgatás. Hanks, aki — túl az első Oscar- díjon — eredetileg 8 millió dolláros gázsit kötött ki magának, eddig 40 millióval lett gazdagabb a Forrest Gump által. Körülbelül ugyanennyivel került ki ebből a hollywoodi nagy kalandból Zemeckis rendező is, aki eredetileg 4 millióra szerződött volna. Finermannak — aki az év legjobb filmjét producelte — inkább csak a dicsőség jutott... (Atlantic Press) Profilban Művésziesen Kiss Gyuláné a képzőművészet szinte minden ágát kipróbálta, a batikolástól kezdve a fonáson, a kerámián keresztül a festészetig. Ha műhelyébe bepillantunk, tűzzománc festmények, ékszerek árulkodnak arról, hogy mostanában mivel foglalkozik. Művésznézőben jártunk Demecser- ben, ahol Katika beavatott minket e pálya szépségeibe és nehézségeibe. — Hogyan derült ki, hogy különleges tehetség birtokában vagy? — A művészi hajlam öröklődött famíliánkban. Balkezes gyerek voltam, szüleim megpróbáltak leszoktatni erről — sikertelenül. Az lett az eredménye, hogy mindkét kezemet egyforma ügyesen tudom használni. Amikor Miskolcon az általános iskolában tanultam, egy rajzpályázatot hirdettek. Toldiról kellett illusztrációkat készíteni, amire én is beadtam egy ötletemet. Megvádoltak azzal, hogy biztosan a bátyám műve. Sírva fakadtam, mert bizonygatnom kellett, hogy ez nem így van. Ekkor hatodik osztályos voltam. — A középiskolában mennyire tudtál érvényesülni? Hol szerezted tudásod alapjait? — A nyíregyházi Zrínyi Gimnáziumban folytattam tanulmányaimat. Sokszor fölkértek egy-egy ünnepség, rendezvény színhelyének feldíszítésére, és még címert is készítettem. Azt hiszem, hogy a tokaji rajztábor határozta meg pályafutásom alakulását, alapját. Itt két héten keresztül reggeltől estig kellett dolgozni különféle eszközökkel. Naponta 50-60 alkotást mutattam be. Annyit dolgoztam abban az időben, mint más két év alatt. — Te minden nyáron táborokat szervezel és vezetsz. Mikor kezdted ezt?. — Úgy 8-9 éve, egy tantestületi megbeszélésen arról volt szó, hogy a tehetséges gyerekek számára egy tábort kellene létrehozni. Én vállalkoztam erre úgy, hogy megteremtettem az anyagi feltételeket is. Nem hitték el, hogy meg tudom szervezni, mert ekkor még nem ismertek. Bebizonyítottam, hogy számomra nincs lehetetlen. — Idén terveztek ilyen foglalkozást? — Pályáztunk, és remélem, hogy az anyagok költségét sikerül megkapni. A tehetséges gyerekeket nem szabad megfosztani a lehetőségektől csak azért, mert nem tudják kifizetni az önköltségi árat. — Matematika—rajz szakos pedagógus vagy. Az utóbbi érthető választásodnál. De miért az előzővel párosítottad? — Édesapám azt tervezte, hogy érettségi után a Volán egyik irodájában keresem majd napi betevőmet. Nyaranta ott segítettem, hogy egy kis zsebpénzem is legyen, és már akkor eldöntöttem, hogy ezt nem nekem találták ki. Más választás nem volt, csak az, hogy első próbálkozásra felvegyenek a főiskolára. Azt gondoltam, rajzolni tudok, és így mentem be felvételizni. Előző éjjel egy öreg nénivel beszélgettem álmomban. Másnap pedig egy olyan hölgy ült a három választható modell között, aki megszólalásig hasonlított rá. Mellette döntöttem. Szénnel készítettem a portrét, mely olyan jól sikerült, mint a főiskolai éveim alatt is csak ritkán. Ez eddigi egyik legjobb munkám. A matematikát mindig szerettem, így ez lett a másik felvett szakom. — Mióta festesz tűzzománc festményt? Hogyan készül egy-egy képed? Milyen mértékben befolyásol az ihlet, környezet? — Komolyabban négyöt éve foglalkozom ezzel. Először készítek egy tervrajzot arról, amit meg akarok valósítani. Ezt a napi események, a történések is kiválthatják belőlem. A legjobb terveim tantestületi értekezleteken születnek. Stílusomat, technikámat magam alakítottam ki, nem követtem egyetlen irányzatot sem. A próbálkozások után merészebb lettem, és az ékszerek mellett képeket is festettem. Barátaim unszolására megszerveztünk egy kiállítást Kemecsén, melynek nagy szakmai és közönségsikere volt. Azóta már sok helyen megismerkedtek műveimmel. Legutóbb az ibrányi közösségi házban találkozhatott a közönség a munkáimmal, májusban Vásárosnaményban újra közszemlére tehetem őket. Aki valaha is látta képeit, vagy a közeljövőben ismerkedik meg vele, az felismerheti egyedi, harmonikus színvilágát, dinamikusan sodró lendületét. Minden képe valamit tükröz személyiségéből, akkori állapotáról. Boldog lehet az az ember, akinek a szakmája és a hobbija valahol összefonódott. Tehetségével hamar kitűnt a szakmabeliek közül, és biztos, hogy a jövőben is fogunk még hallani sajátos alkotásairól. Boró Orsolya Usztics Mátyás, akit az ország bugyuta kabarékomikusként ismert meg, ma már 63 filmszerepet tudhat magáénak. Az igazi sikert az Angyalbőrben című filmsorozat kicsit oktondi főtörzsőrmesterként érte el, amit tovább fokozott a Kisváros című film. A szabolcsiak büszkék lehetnek rá, hisz penészleki születésű. — Mennyire kötődik a megyéhez? — Nemcsak azért mondom, mert manapság divat nosztalgiázni, de nagyon kötődöm. Penészleken születtem, nem mostanában, hanem 1949-ben. Bár nem itt nőttem fel, de gyerekkori nyaraimat mindig itt töltöttem nővéremmel és öcsémmel. Egy életre felejthetetlen élmény marad. Minden napfényes, gyönyörű volt, és a végtelen szabadság érzetét is átélhettem. Kapcsolatom a mai napig rendszeres, megpróbálok hazajönni a lakodalmakra, keresztelőkre, házszen- telőkre, és sorolhatnám tovább. Érdekel, hogy mi történik Szabolcsban. Ha Nyíregyházán járok, és időm engedi, a Móricz Zsigmond Színházba is ellátogatok. Legutóbb feleségemmel a Sári bírót néztük meg, nagyon jól szórakoztunk. Remekül játszottak a kollégák. — Nem futcsa, hogy a közönség nem drámai színészként vagy komikusként, hanem „ afőtörzsőmester” -ként emlékezik Önre? — De igen. Elég hihetetlen, hogy a közönség nem hajlandó emlékezni a drámai, rádiós szerepekre. Ez, úgymond, benne van a pakliban. Egy öreg bölcs is azt mondta, hogy „a siker az utca emberéé, a dicsőség a kiválasztotté”. A színjátékosnak számot kell vetnie azzal, hogy megismerik, és ezért szeretne sok Siker vagy dicsőség mindent elpalástolni. Ha ez az idő eljön, nem tud vele mit kezdeni. — És Ön? — Szerencsésnek mondhatom magam, mert amikor beköszöntött a siker, már túl voltam a csikókoron. Ezelőtt is megismertek az utcán, a boltban. Azt hiszem, hogy aki népszerű, meg kell tudni tanulnia ezzel élni, s erre nincs recept. Emberből van a színész is. Van, amikor jó a népszerűség, de néha rossz. A legváratlanabb pillanatban megrohannak autogrammot kérni, ami szerencsésen jön ki, ha nincs rossz napom. Nem szabad, hogy a közvetlen állapot rányomja bélyegét a rajongóra.'Tudni kell jókedvűnek látszani, illetve lenni. — Működik még a színitanodája? — Papíron létezik a Bodnár István Drámai Akadémia. Nevét első mesteremről kapta, aki ma már sajnos nem lehet köztünk. Az első évfolyam befejezte tevékenységét, és öt féléves képzés után úgy döntöttem, hogy nem indítok több oszályt. E beszélgetés keretei nem teszik lehetővé, hogy elmondjam az okokat, talán majd legközelebb. Annyit elmondhatok, hogy három lábon próbáltunk állni. Volt egy egyszakos képzés a Corvin Egyetemmel szövetségben, és középfokú angol nyelvoktatás az Eötvös Lóránd Tudomány Egyetemmel karöltve. Azért volt fontos ezt a modellt fölállítani, mert ma a színész diplomája egyre kevesebbet ér. Választhatók vagyunk, ha nem választanak, akkor boldogtalan az ember. Nagyobb lehetőséget adunk az érvényesülésének. Ha nem ezt a mesterséget akarja űzni, akkor még mindig célba érhet az angoltudással vagy a bölcsész szakmával. — Nem gyakran vállal fellépést vidéken. Minek köszönhető, hogy most mégis találkozhatunk a békéscsabai színpadon Önnel? — Bajor Imrével nemrégiben közös műsorban léptünk fel. Megkérdezte, hogy nem játszanám-e el az Én és Kis,- öcsém című darabban a pénztáros szerepét. Gondolkodási időt kértem, végül igent mondtam. Nem tudom megmagyarázni, hogy miért, hisz előtte az ilyen fölkéréseket visszautasítottam. Az embereknek szükségesebb a humor, mint a dráma. Remélem, sikerre fogjuk vinni a darabot. B. O. Kulimár János: Életbenmaradás Úgy élj minden órán és úgy fogd a társ-kezet, minta várostromló: kinek életén bármelyik pillanat a pont lehet. A század liftje csattog, elfáradt, baljós a szerkezet. Társak ezre száll ki menetközben: ám Te tiszteld az életet! Szorítsd kezedben erősen a remény igazgyöngyeit: úgy őrizd, miként csukott pillák óvják befelé sírók könnyeit. Könyvespolc Horváth Sándor: Az ugató lány A beregszászi születésű, Ungváron élő Horváth Sándor író, újságíró új könyve az Intermix kiadó gondozásában jelent meg, a Kárpátaljai Magyar Könyvek sorozatában. Már a 70-es évek végén néhány komoly írásával magára terelte a.figyelmet. Igazi áttörését azonban 1981-ben, az Itt és most című verseskötetével érte el. Azóta több verseskötet szerzője és novelláskötet társszerzője. Új könyve, Az ugató lány elsősorban novellákat, irodalmi értékű tárcákat és szociográfiai pontossággal megírt életképeket tartalmaz. A novellák a beregszászi gyermekkor világába adnak betekintést, így a nyári csavargásokról, a kamaszodó fiúk első élményeiről, a kalandokról. Ám a felnőttként visszatérő író már nem nosztalgiázik. Pontos képet ad a 70-es évek Kárpátaljának társadalmi viszonyairól. A jobb és több áruért az elosztó vezetőjével lefekvő boltosnőről, a korruptsá- gokról, a szétbomló házasságokról, különös emberekről, akik valami álomvilágban élnek. Eretnekégetés című novellájában éppen az ilyen másságot képviselő, jobbítani szándékozó ember életét tárja elénk. Életünk, vágyaink, szenvedélyünk, szerelmünk elégését, hamuját. A VOLT-at, a tegnapokat, s a mát, amiben lennünk kell. Kötőanyagként, amivel majdani korokat építenek, és látni gyermekeink arcában az eljövendő századokat. Külön erőssége a kötetnek A fej nélküli baba című szociográfiai rész. Valami különleges érzékkel tud Horváth Sándor az általunk alig látott, vagy talán éppen látni nem kívánt társadalmi réteg mindennapjaiba behatolni. Igaz jelentés ez a mélyből, a putrik világából, de a meghasonlott, nyelvében sem élő, magát magyarnak valló, de csak ruszinul tudó fiatalság kilátástalanságát is ebben a fejezetrészben ismerhetjük meg. A könyv befejező része időrendben is a mát tárja elénk. A Felkavart állóvíz című fejezet azonban elsősorban a rendszerváltással, a kárpátaljai változásokkal foglalkozik. Kétségkívül szükséges e híradás, az események leírása, kommentálása. Az önvallató kérdés felvetése is, hogy „milyenek vagyunk”, vagy éppen a kisebbségtudatról alkotott vélemények ütköztetése. A rendszerváltás politikai, társadalmi vetületeit ábrázolja. A szegénységet, a szülőföldet elhagyni kényszerítő körülményeket, a mindennapi alkoholizmust, az ember, a hétköznapi ember harcát, küzdelmét a hatalommal, a parancsuralommal szemben. Minden értéke mellett azonban ezek az írások elsősorban reflexiók. Egy-egy eseményre, álláspontra adott írói válaszok. Igaz, ma már a felgyorsult események követése is nehéz feladat. Kevés az idő arra, hogy egy-egy részterületet alaposabban vizsgáljon, gyöngyhalászként alámerüljön. Ezért tűnik, tűnhet a kötet lezáratlannak, katarzis nélkülinek. Mindezek ellenére érdemes elolvasni Horváth Sándor kárpátaljai híradását, könyvét. Az ugató lány írójának egyéni hangja arra enged következtetni, hogy jó úton jár ez a rokonszenves, határon túli magyar író. Budaházi István
