Új Kelet, 1995. március (2. évfolyam, 51-76. szám)
1995-03-09 / 58. szám
4 1995. március 9., csütörtök rcncnu TMmviMi UJ KELET „Nagy dolog az, hogy más nép nyelvét megértem" Életműdíj helyett VAROSRÓL E\ VAROSRA UJ KELET FEHÉRGYARMATON A tanulást sem hanyagolják el Sportoló Zalkások Négy évvel ezelőtt újszerű kísérletbe kezdett a fehérgyarmati Zalka Máté Gimnázium: nyolcosztályos gimnáziumi csoportokat indított. Ez mássá tette a testnevelő tanárok, Törökné Pintér Katalin és Angolét Bertalan munkáját is. Erről nyilatkozott Angalét tanár úr. — Tizenkét osztályban közel háromszázhetven tanuló jár iskolánkba. Ez önmagában is elég munkát ad két testnevelőnek. Speciális hely- • zet viszont, hogy tízévestől tizennyolc éves korig kell tervezni a test- nevelési órák és a sportigény kielégítését. Ezeket nem panaszként mondom, mert ez kellemes gond. — Akkor ez zsúfolttá teszi az órákat. — Egyáltalán nem így van, mert, a megyében egyedülállóan, az ésszerű órarend kialakításával elértük, hogy egyszerre csak egy osztálynak van <estnevelésórája a tornateremben vagy a sportudvaron. Egyébként sportlétesítményeink reggeltől estig kihasználtak. — Hogyan oldják meg a különböző életkori adottságokkal rendelkező tanulók testnevelési órán kívüli sportolását? — Az életkori sajátosság csak részprobléma, ettől lényegesebb, hogy kinek milyen sportághoz van tehetsége. A négyosztályos gimnázium első négy évében még nem a legfontosabb a sportági specializálódás, fontosabb, hogy sokoldalú foglalkoztatása legyen a gyerekeknek. A tizennegyedik életév után már konkrét sportághoz kötődnek a tanulók. Ezen elsősorban röpladbát, kézilabdát, atlétikát, labdarúgást kell érteni. Azok a tanulók, akik a versenyzési lehetőségből kimaradnak, nincsenek hátrányban, mert minden évben rendezünk a gyarmati középiskolákkal közösen városi bajnokságot. Ez, azon kívül, hogy a téli hónapokat kitölti, a szakemberek érdeklődése mellett zajlik, sok tehetséget így fedeztek fel. —A közelmúlt sportsikerei visszaigazolják előző állításait? — Ennek az évnek a legszebb eredménye a nyolcosztályos gimnázium harmadik-negyedik osztályának szereplése. Tiszafüreden hét, hasonló jellegű oktatási intézmény tanulói vetélkedtek, ahol a mi csapatunk harmadik lett. Több egyéni helyezés mellett Fehér Tamás és Nyíri Péter összesített elsők lettek. A röplabdás lány- és fiúcsapat a tizennégy év feletti korosztályban megyei döntőt játszik a közeljövőben. Feltéve, ha lesz annyi pénzünk, hogy az utazási költséget fizesse az intézmény. — Ezzel már elérkeztünk a gondokhoz is. — Ezt többes számban nem lehet mondani, mert korábban ilyen problémánk sem volt. Ami évek óta visszatérő jelenség: a tanulást nem hanyagolják a sportolás rovására a diákok, inkább fordítva van. Ez egyébként nem csak a Zalkában van így, minden középiskolában meglévő természetes dolog. Szorongás Hétköznap, reggel fél kilenc. A fehérgyarmati vasútállomásra néma csend ereszkedett. A vaspályák tompán csillognak, távolabb összeölelkeznek, s egyként futnak Penyige felé. Kihalt a váróterem, a rakodótereken néhány veréb és varjú jelenti az életet. Az iparvágányok koronája nem ragyog; sötétbarna bevonat alatt alusszák mély álmukat. A patinás állomásépület — mely méltóságteljesen emelkedik a sínek fölé — felújított, környezete tiszta, rendezett. Elbúcsúzott egy vonatpár február 26-án. Már nem indul 19.50-kor és nem érkezik meg 21.53-kor. A megszűnt vonatokon — főleg hétvégén —- 50-60 helybeli utazott. Busz ebben az időpontban nincs helyette. Az el nem indulás és a meg nem érkezés az egész Erdőhátat is sújtja. A krónikás teszi a dolgát, emlékezve Madách Imre intelmére: „Tehet s tegyen, kiben szent szikra van!” Az irodában dolgozók egykedvűen, mélabús arckifejezéssel fogadnak. A szemekben keserűség tükröződik. Nem nyilatkozhatom, tudja, a szabályzat...Tudom. Azért azt megkérdezhetem, hogy mi okozza a rosszkedvet? Nem. Mindenkinek családja van. Más jövedelmünk nincs. Nem nyilatkozhatok. Mitől félnek? — Szeretetteljes együttérzést tanúsítok. Konok csend. Az egyik arcon veríték csillog. Más a harmadik cigarettát gyújtja. Csak a szemekben tudok olvasni. Kétségbeesés, kilátástalanság, szorongás. Tiszta szívemből sajnálom őket. Elköszönök. A küszöbön utolér egy mondat. Nem tudjuk, kik mennek és kik maradnak. Most már értem. És egyáltalán: semmit sem tudunk! — egy ráadásmondat, mely átvezetett a megvilágosodásba. Kint a sínek nem félnek. Nyugodtan pihennek zúzottkő ágyukban. Egyelőre... Dani Negyvennyolc tanév. Generációk tanultak a sokoldalú pedagógus egyéniségtől-. Németet, magyart, latint, történelmet, földrajzot, kémiát. Becsületet, tisztességet, hazaszerete- tet. Hetvenhárom évesen ma is aktív. Tanít. Tóth László tanár úr, küzdelmes pályát tudva maga mögött, nincs megtörve. Hivatása élteti. Nyugodt, derűs arckifejezése arról árulkodik; megbékélt önmagával és a világgal, mely számára sokszor méltatlanul mostoha volt. — Hogy kezdődött? — Tizenhárom éves koromban határoztam el, hogy tanítani fogok. Középiskolás fokon-e, vagy sem, azt még nem tudtam. Az indított erre a gondolatra, hogy sokszor úgy gondoltam, ülök az iskolapadban, s aki nekem magyaráz, másként kellene mondania. Azért, hogy mindnyájan megértsük, hátha jobb lenne az eredmény. Sok társam nenj mindent értett. Azóta hosszú idő telt el, hatvan esztendő. Rájöttem: én sem tudom sokkal jobban csinálni, mert nekem sem sikerült egészen az, amit én akartam. Itt, Fehérgyarmaton jártam elemi iskolába, majd Kisújszálláson középiskolába, ott érettségiztem. A református reálgimnáziumban kitűnő tanáraim voltak. Az egyetemen, Budapesten, először magyar-német-olasz szakos voltam — olaszból csak két évet végeztem — így a magyar-német szakpárt fejeztem be. Bejöttek a németek, tanulmányaimat abba kellett hagyni, csak az abszolutóriumot kaptam meg. Katonaság és hadifogság következett: ’47-ben kerültem haza, és tüstént tanítani kezdtem. Egy évvel később megszereztem a diplomát. Azóta is tanítok, némi kényszerű megszakítással. Most a 48. tanévet szolgálom. Itt kezdtem Fehérgyarmaton, a református elemi népiskolában, később, az államosítás után az állami általános iskolában. 1952-ben átmentem az akkor szerveződő középiskolába. Igazgatóhelyettes voltam, amíg az ’56-os forradalom miatt le nem tartóztattak. Nagyon fájt, mert mindig szerettem a gyereket, úgy véltem, a gyerek is szeret engem. Kerestük egymást, hogy minél jobb eredményt tudjunk elérni a munkában. Mutatja közös eredményeinket, hogy sok tanítványom, különösen a környékről, ma általános vagy középiskolában pedagógus. Egész kis sereg állna mögöttem, ha számba venném őket, hogy hányán vannak. Ötvenhat forradalma után felelősségre vontak. Büntetésből áthelyeztek a szomszéd faluba; Tu- nyogmatolcsra. Persze beosztottnak. A munkát már nem tudtam megkezdeni, letartóztattak. Öt és fél év börtönbüntetést kaptam. Három évet kellett letölteni. Szabadulásom után nem kellettem pedagógusnak. Szeretett családomtól távol, fizikai munkára kényszerültem. Budapesten, Miskolcon majd Nyergesújfaluban. Bárhová mentem, miután megtudták, hogy a forradalom miatt nem tanítJubilál a szakközép A fehérgyarmati Petőfi Sándor Közgazdasági Szakközépiskola alakulásának ötvenedik évfordulóját ünnepli. A március 13-ától 18- áig tartó rendezvénysorozaton megemlékeztek az ötvenéves múltról. Öregdiákok keresik fel egykori iskolájukat. Történelmi vetélkedővel, szavalóversennyel, nosztalgiafocival, színművek bemutatásával fűszerezik a jubileumi rendezvénysorozatot. hatok, más szemmel néztek rám. Gyakran szégyelltem is magam, mert a munkatársak, vezetők nem engedtek dolgozni. Őrizzem a szerszámokat, és ne csináljak semmit. Nos, így telt el három gyötrelmes esztendő. — Milyen volt a folytatás? — Lehetőséget kaptam ’63-ban arra, hogy ismét katedrára álljak. Csengerbe jártam egy Panni motorral hat éven keresztül. Ott is együtt voltam a gyerekkel. A kartársak jó szívvel fogadtak, és barátilag viselkedtek. Nagyon megértettek. Szerettek és kölcsönösen tiszteltük egymást. Haza, Fehérgyarmatra, ’69-ben jöhettem. A gimnáziumban taníthattam, ahol akkor indítottak német tagozatos «sztályt. Elkezdtem a munkát, igyekeztem jól belelendülni. Világéletemben mindig így dolgoztam. Akár a forradalom előtt a technikumban igazgatóhelyettesként, akár később is. Általában kettő vagy három pedagógus munkáját vittem magammal. Volt, amikor a tanítás mellett nekem adták ide az összes pénzügyi anyagot, a bérelszámolást, és minden egyebet. Segítségem nem volt. Később engedélyt kaptam, hogy egy tanártársam néha segítsen. Vittem, csináltam jó szívvel, igyekezettel. Fehérgyarmaton végig osztályfőnök voltam. Vezettem az idegennyelvi munkaközösséget. Kiváló munkaközösség lettünk. Sok tanulót készítettem fel német és orosz nyelvből egyetemre és főiskolára. Legtöbbjük ma diplomás tanár, vagy külföldön folytatták tovább tanulmányaikat. 1983-ban nyugdíjba mentem.-— Tanár úr! Eredményeit, munkáját elismerték? — Olyan kitüntetésben, ami megilletett volna, sohasem részesültem. Alig telt el két hónap, máris változott a város önkormányzati képviselő- testületének összetétele. Visszalépett Tankóczi László, a ruhaipari szövetkezet elnöke, és helyére a választások alkalmával tizennegyedik helyre befutó Czellár István került. — A múlt hét keddjén kezdtem képviselői munkámat — kezdte bemutatkozását Czellár úr. — Egyébként a Keletvíz Rt. fehérgyarmati telepén vagyok művezető. Az első testületi ülésen máris komoly feladatot tárgyaltunk meg, olyan mint a kilenc- venötös költségvetés. Az önkormányzat pártok szerinti összetétele nem változott, mert a visszalépett személy is és jómagam is az MSZP-hez tartozunk, sőt én vagyok a párt helyi elnöke. — Milyen elképzeléssel kezdett munkához? — Egyelőre még csak tájékozódom, ismerkedem a város tényleges Ezt betudtam a forradalomnak. Betudtam annak, hogy az akkori kultúrpolitika szerint osztályidegen voltam. A munkámban kerestem és találtam menedéket. A gyerekek között. — Hogy telnek a nyugdíjas évek? — Amióta nyugdíjas vagyok, azóta is tanítok. Hol arra kértek, hogy segítsek ki óraadással, hol pedig alkalmaztak éves munkaszerződéssel. A gimnáziumban már csak néhány órám van. Kijárok falura tanítani. Szamossályiba. Nagy szeretettel teszem ezt. Nem érzem a fáradságát sem a kijárásnak, sem az új munkahelynek. Tulajdonképpen nem új nekem az általános iskola, hiszen a pályámat ott kezdtem. Szeretnék még — amíg bírom — tovább dolgozni. — Miért fontos ma az idegen nyelv ismerete? — Nagy fájdalmam volt mindig, mióta tanítok, hogy sohasem sikerült elérnem: ugyanannak a csoportnak tanítsam mind a három szaktárgyamat, magyart, németet és oroszt. A nevelési ráhatás, a magyar nyelv jó megtanítása, és a másik két idegen nyelv belekapcsolt könnyűvé tétele sok előnyt jelentett volna számomra. Sokszor elbeszélgettem a gyerekekkel arról, hogy milyen fontos valamely idegen nyelv ismerete. Nagy dolog az, hogy én más nép nyelvét is meg tudom érteni. Kimegyek abba az országba, és nem érzem magam elesettnek. Hazánknak óriási szüksége van arra, hogy nyugati nyelveket tudjunk. Évtizedekig az orosz nyelvet kellett tanulni mindenkinek. Hogy milyen fokon, arról nagyon szomorú tapasztalataink vannak. Orosz nyelvet tudó emberekkel el van látva az ország, talán tizenöt esztendeig nem lesz szükség arra, hogy valaki a helyüket felváltsa. Nagy szükség van németre, angolra, franciára, olaszra, spanyolra. A gyerekeknek magyarázom, sokszor hiába. Gyakran, érettségi után jönnek vissza: de jó lett volna, ha hallgatunk a tanár úrra. Azért vannak, akik megértik. A munkanélküliség növekedésével egyre többen értik meg. Persze sok szorgalommal és munkával, mert nem adják olcsón ezt a tudományt. Hiszem, hogy a munkanélküliségtől többen megszabadulnának. Azt látjuk, hogy különböző intézetek, termelőüzemek szinte két kézzel kapnak olyan munkaerő után, aki valamelyik nyugati, európai nép nyelvét beszéli, hiszen ez újdonság minálunk. A különböző országokkal erősödő kapcsolatok azt diktálják, hogy idegen nyelvből minél több képzett emberünk legyen. Európa felé csak így közeledhetünk. DANI helyzetével. Van több elképzelésem, ami településünk hasznára válna, de egyelőre azt tartom a legfontosabbnak, hogy az önkormányzat és intézményei működőképességét fenntartsuk, még akkor is, ha azt külső hitelekkel kell biztosítani, mert az elmúlt négy évben felvett kölcsönök komoly gondként jelentkeznek. — Az ön nevét hetek óta úgy emlegetik megyeszerte, minta parlamenti mandátumát visszaadni készülő Csabai Lászlóné utódját. — Ez még egy nyitott kérdés. Amikor hivatalosan rám gondoltak az országgyűlési képviselőséget illetően, akkor az volt a szempont, hogy mindenképpen vidékinek kell Csabainé helyére lépni. Ilyen szempontból pedig ez a szatmári rész az, amelyiken a megye településeinek egynegyede van, ennek ellenére itt nincs helybeli ember, aki e térséget közvetlenül képviselné. Keddtől képviselő
