Új Kelet, 1995. március (2. évfolyam, 51-76. szám)

1995-03-25 / 71. szám

UJ KELET SPORT-REJTVENY 1995. március 25.. szombat 9 Itt járlak a „régi csibészek" Hiterősítő nosztalgiafoci Nyírkárászban Azt hallom meg olvasom minden­felé, hogy a foci népszerűsége csök­ken, az embereket már nem is nagyon érdekli, mert jócskán megvan a ma­guk egyéb baja, mert a másodgazda­ság, mert a harmadmunka, mert az árak, különben is, az egész úgy rossz, ahogy van. Hol vannak már a régi szép idők, amikor vasárnap délután a ház kapuja előtt kisszéken sütkérező bácsi, meglátván a szomszéd falu csa­patának a falun átgördülő stráfkocsi- ját(!), felemelte kis sámliját, kiballa­gott vele a pályára, s letette valahol a 16-ossal egy magasságban az oldal­vonal mellé. Ma már stráf sincs, fut­ball sincs, közönség sincs. Mondom, ezt hallom meg olvasom minden­felé. Ezzel szemben gördülünk végig Nyírkárász utcáin, s mit látunk: em­berek kisebb-nagyobb csoportja tart a futballpálya felé. Tudjuk, hogy oda igyekeznek, mert megálltunk kérde­zősködni, s még az ablakot sem te­kertük le, a buszmegállóban álló asszonyok szinte egyszerre emelték a karjukat: arra van a pálya. Eszükbe sem jutott, hogy máshova is mehet­nénk. Ma ez az ESEMÉNY a falu­ban. Itt fognak játszani a Fradi Öreg­fiúk a Nyírkarászi Öregfiúk ellen. Persze, ezek még nem azok a régi, s nem is az annyira szép idők, de FOCI várható! Előmérkőzés is lesz. Ed­zőmérkőzésen találkozik az NYFC és a helyi csapat. Akkor pedig: irány a pálya! Ott már a focimeccs szinte minden kelléke együtt van: szotyi- és mogyo­róárus, üdítős (megvallom, inkább egy kis „erősesre” ácsingóznék), szé­pen előkészített játéktér, rendezők, közönség. Igen, közönség! Még há­romnegyed kettő sincs, de már van­nak úgy kétszázan. Pedig kutya hideg van, nincs több 3-4 foknál, ráadásul egyéb szempontok szerint is utálatos irányú, metszőén hideg északkeleti szél fúj. És ők ott állnak körben a korlátok mögött, kicsit összehúzzák magukat, magukon a kabátot, és alig várják, hogy kezdődjék a játék. Hát akkor most hogy is van ez? Jávor Pál, a helyiek edzője jön, hozza az összeállításokat (jó régen ismerjük egymást, sosem tudjuk el­dönteni, melyikünk szerelmes jobban a fociba), és meséli, hogy a fradisták első szóra, ellenvetés nélkül elfogad­ták a meghívást, megígérték, hogy a lehető legerősebb csapattal jönnek. (Budapest, ugye, nem a szomszéd­ban van, s ezeknek a fiúknak a döntő többsége már ré­gen nem a fociból él — egy ilyen ki­ruccanáshoz bi­zony kell egy tel­jes nap), csak jön­nének már — lá­tom, hogy kicsit ideges —, mert alig egy óra van a kezdésig, s a nagy ellenfélnek sem híre, sem hamva. Amúgy — mond­ja — semmilyen különleges alka­lom nem szülte a két mérkőzést. Egyszerűen tudta Rab és Szokolai te­lefonszámát, a Fágus Bt. és a Nahe- xim Kft. vállalta a költségeket, a ta­lálkozók pedig létrejöttek. Néha na­gyon egyszerűnek tűnik az élet. A pályán közben folyik az edző­mérkőzés. Pali dohog, mert szerinte az ő fiai jöttek úgy ki, mint akik NB II-sek, a nyíregyháziak pedig hajta­nak, futnak, becsúsznak, harcolnak. Be is rámolnak a félidőig annak rend­je és módja szerint ötöt. A második félidőben annyi történik, hogy úgy a 30. perc táján zöld melegítős embe­rek szállingóznak az öltöző felé. (Já­vor szívéről ledübörögnek a kövek.) A közönség — most már lehetnek öt­százan is, pedig hidegebb van, mint délben — egyre többet fordít hátat a pályán zajló eseményeknek, inkább a jövevényeket mustrálgatja. Az ar­cok a régiek. Az alakok viszont, hogy is mondjam, kicsit elmozdultak de­rékirányban, de — időközben a fél­idei 5:0-ával szinte észrevétlenül vé­get ér az előmérkőzés — a bemelegí­tés és a mérkőzés alatt meggyő­ződhetünk róla: Rab a korábbi meg­bízhatósággal állja útját minden tá­madási kísérletnek; Takács talán többet fut, mint tíz évvel ezelőtt; Ebedli technikája mit sem kopott; Jancsika a régi magabiztossággal sze­rel; Forintos ugyanolyan gólerős és Pogány... szóval megint volt egy ti­zenegyes. És Pogány Laci (elárulom, nagy kedvencem volt), csakúgy mint A mezbe öltözött játékosok, balról jobbra. Állnak: Wéber, Martos, Jan­csika, Katona, Rab, Seres. Guggolnak: Ebedli, Selenka, Forintos, Törő, Pogány, Takács fa Ön elég nőies jellem. Elfogadó, alkalmazkodó, nehezen ad ki r í | információt önmagáról. Az emberekkel szemben bizalmatlan, távogságtartó. Önmagáról még nincsen határozott véleménye: mire képes, hogyan viselkedjen a környezetével, stb. Annyi biztos, hogy több Önben a kishitűség, mint az önbizalom. Sokoldalú, jól tűri a vál­tozásokat. Önmagát határozottan fel meri vállalni, s ez fokozódni fog, ha le tudja küzdeni az előbb említett (korral járó) gátlásait. Nagy önkont­rollal rendelkezik, feladatait odafigyelve, aprólékosan végzi. Jó a megfigye-lőképessége. Munkatempója egyenletes, képes a kitartó mun­kára, bár nem a leggyorsabb. Kritikái, bírálatai eléggé sajátosak, élesek. Képes tudatosan megbántani társait, kimondani gondolatait, amelyek bán­tóan hatnak a környezetére. Elsősorban nem az érzelmekre hat „szóki- mondásával”. Dodó Leveleiket a szerkesztőség címére küldjék. Kérem, tüntessék fel nemü­ket, életkorukat. foglalkozásukat és persze a választott jeligéjüket. annak idején, most is maximum húsz centivel a kapus bokája mellett rúgta el a labdát. A kapusnak, csakúgy mint annak idején, mégsem volt a legki­sebb esélye sem arra, hogy hárítani tudja. (Meg is kérdeztem tőle a meccs után, hogy minek az eredménye ez: adottság, gyakorlás vagy vagányság. Ő azt válaszolta, hogy sok-sok gya­korlás, de aki látta egy-egy ilyen gól után a csibészes vigyort a képén, in­kább az utóbbi felé hajlik.) A vége 8- 3, de, gondolom, ez itt a legkevésbé lényeges közlendő. Nem is biztos, hogy mindenki tudja, aki ott volt. Én is csak az ő kedvükért és a történeti hűség okán írom le. A meccs után kellemes környezet­ben ízletes vacsora. Nézem ezeket a fiúkat. Van köztük, aki biztos egzisz­tenciát teremtett magának, van olyan, aki még mindig játszik valamelyik osztrák kiscsapatban, némelyikük fu­varos, másikuk vállalkozó. Azon gon­dolkodom, mennyire kötődnek .egy­kori klubjukhoz. Van-e más összekötő kapocs azon kívül, hogy minden hé­ten egyszer magukra húzzák a zöld­fehér mezt, és lejátszanak egy bajno­kit az öregfiúk között. A válasz gyor­san jön és csattanós. Úgy háromne­gyed hat tájban egyszerre mozgolód­ni kezdenek, hirtelen mindenki az óráját nézegeti, az­tán egyikük kibö­ki: — A stadion­ban most van a Kispest-Újpest félideje... a srácok mennek öltözni... Értik ugye?! Még nem játszanak, még csak nem is melegítenek: öl­tözni mennek. S már magasban az adrenalinszint, szaporább a pul­zus, a gondolatok már csak egy irányban mozog­nak: kupameccset játszanak az UTÓ­DOK. Az utódok, akik­ről meglehetősen sok szó esik még az est folyamán, de mi még marad­junk az elődöknél. s mivel egyikünk sem fiatalodik, időnk sem, energiánk sem marad a maihoz hasonló mérkőzésekre. Ide azonban szívesen jöttünk, nagyon kellemes emlékeink vannak a me­gyéről. Tavaly is nagy szeretette] fo­gadtak bennünket Baktalórántházán, jól éreztük magunkat, hát most sem mondtunk nemet. Aki tudott, jött. — Nyilasi ezek szerint nem tudott. — Tibor rendszeresen játszik közöt­tünk, több győzelmünkben jelentős része van. Most olyan elfoglaltsága akadt, amit nem tudott elhalasztani, egyébként nem szokta magát kivonni a közös utazásokból. Ugyanez a hely­zet Szokolaival, aki egész egyszerűen nem tudta másra hagyni jelenlegi csa­pata, a Szondi edzésének vezetését. — Fontos önöknek a jó szereplés az Óregfiúbajnokságában? — Mi nagyon komolyan vesszük a bajnokságot, olyannyira, hogy meg is fogjuk nyerni. Akárcsak Lipcseiék. Es már újra a maiakról beszélünk. Mert nyerhettek ezek a fiúk akárhány Jelenet az elómérkózésról Martos Győző, a Blohin-ölő jobb­hátvéd, a volt belgiumi idegenlégiós és Volán-elnök mellé ülök le (illetve hát ültetnek: ő a kapitány, ő már el­nök is volt, ő nyilatkozzon!): — Rendszeresen játszunk az Öregfiúk- bajnokságban. A fiatalabbak szomba­tonként valamelyik alacsonyabb osz­tályú osztrák csapatban szerepelnek, bajnokságot, szerezhettek élményeket Honoluluban és New Yorkban, a leg­fontosabb kérdés mégiscsak az: ho­gyan szerepel MOST a csapat. Volt egy focidélután Nyírkárász­ban. Játékkal, szórakozással, nosztal­giával. És én újra meg újra hiába hal­lom, meg olvasom mindenfelé... Kanda Ferenc KERESZTREJTVÉNY Helyezze el az alábbi szavakat, be­tűcsoportokat — tíz kivételével — az ábrában! Egy szót könnyítésül előre beírtunk. A tíz megmaradt szóból a következő vicc csattanóját állíthatja össze: így töpreng az autós: — Na végre, több órás bolyongás után sikerült parkírozóhelyet talál­nunk... (A folytatást lásd a rejtvény­ben!) Kétbetűsek: AR, EB, EL, FA, JÓ. Hárombetűsek: AAG, AZT, DOH, GIG, KOK, LAK, MAR, MÁR, NET, NÉZ, RÉN, ROM, SAT, TAB, TAL, TLA. Négybetűsek: ALEF, ALUL, ARAB, CSAK, ELAL, IPAR, KARÓ, LIGA, LÍRA, LÓRA, MOST, PALA, UGAT, ULTI. Ötbetűsek: ALTAT, BADAR, BO­KOR, BOTOR, CÉLOK, DOROG, ÉRTÉK, GORÁL, LEGEL, LEKAP, LENNE, LÓGAT, LUKAS, MA­GAS, MOROG, MOTOR, NOBEL, PENTA, PÉCEL, RÁBÍR, RETÚR, ROKON, ROTOR, SETÉT, TÉGLA, TONIC, TUDNI, VALÉR. Hatbetűsek: ALAKOR, EL­AKAD, ÉLELEM, KITÁRÓ, KUPO­LA, LAPOLÓ, MELYIK, VA­GYUNK. Hétbetűsek: ÁRTANAK, KARO­TIN, KARÓZÓK, KEREKES, KO­MORAK, LÉTALAP, LIMITÁL, MAMELUK, PARAPET, PASALIK, PELERIN, RAKAMAZ. Nyolcbetűsek: APERTÚRA, HA- BOSÍTÓ, VÁROSBAN. Múlt heti helyes megfejtésünk így szól: — Ha lehetne, akkor közben. A jó megfejtést beküldők közül Kol­lár Istvánné, Csenger, Béke u. 51. szám alatti olvasónk nevét sorsoltuk ki. K.OU- roL^ 11 OiC\Jk_ phó^ó-^-^-- lJLiUajl>­c* .\_ O-^o-lc tool uJ^(X_uji_Ä^!ir ^ cxLi-V_^ C«— VX3 ^fcöA-' i^XJUaa^-ilo ua^LsC J <kű_ <. to ^sxi.jel. £XoJUlu>-~í>«^'' v-u3U^dLa-K_o_— NINCS

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents