Új Kelet, 1995. március (2. évfolyam, 51-76. szám)
1995-03-24 / 70. szám
1995. március 24., péntek KÖZELKÉP III Iskolák az élvonalban A felsőoktatási intézményekbe felvett negyedik osztályos tanulók aránya szerint a gimnáziumok sorrendjében az előkelő megyei első helyet elfoglaló Zrínyi Ilona Gimnázium országos viszonylatban is az előkelő tizennegyedik helyen áll. A Krúdy Gyula Gimnázium az országos listán a tizenhetedik helyet foglalja el. A sikerek hátterében a kívülálló számára nem érzékelhető igen komoly — az oktatás minőségét szem előtt tartó — szakmai feladatok, valamint a diákok céltudatos, megfeszített munkája áll. Az iskolában folyó oktatónevelő munka nehézségeiről és eredményeiről, az intézmények struktúrájáról dr. Molnár Zoltán, a Krúdy Gimnázium igazgatója tájékoztatott: — Meg kell mondjam, jelenlegi helyzetünket nem is igazán könyveljük el sikeresnek, hiszen az eddigi eredményeinket tekintve mindig az első helyen voltunk. Most fordul elő második alkalommal, hogy csak a másodikak lettünk. — „Csak” másodiknak lenni is igen szép eredmény. Mi a siker titka? — Az iskola történetében kezdettől fogva (most a 26. tanévet írjuk 1969-től) a tagozatos osztályok biztosították azokat a tanulókat, akikkel lehetett foglalkozni. —Gondolom, az elért eredmények a beiskolázási módszerrel is összefüggésben vannak. — A felvételi rendszer a következő: a hozott pontszámokat 8 tantárgy — 7. osztály évvégi, 8 osztály félévi — osztályzatából számítjuk ki. így vesszük fel a négyosztályos gimnáziumba jelentkezőket. A másik szempont, hogy mindenekelőtt azok kerülnek a gimnáziumba, akik első helyen jelentkeztek ide. Két esetben felvételi vizsga is van: a speciális matematika tagozatra, valamint a hatosztályos gimnáziumba. Nagy örömünkre a hatosztályos gimnázium népszerűsége egyre nő, a felvételizők arányát tekintve emelkedő tendencia mutatkozik. — Milyen nagy területre terjed ki az iskola vonzáskörzete? — Régebben olyan vádak értek minket, hogy nagyon leszűkítjük a beiskolázási körzetet, ami akkor lényegében a városra korlátozódott. Nem volt, és máig sincs saját kollégiumunk. —Kérem, mondjon néhány szót az iskolában folyó tanulmányi munkáról. — Az iskola eredetileg természettudományos beállítódásé, amire nagyon büszkék vagyunk. Ezen nem is változtattunk, csak bővítettük. Nagyon sok diákunk van, aki a második osztályban az egyik, a negyedik osztályban a másik nyelvből megszerzi a középfokú nyelvvizsgát, sőt vannak, akik a felsőfokú nyelvvizsgáig is eljutnak. — Milyen nyelveket tanítanak az iskolában? — Az angol, német és orosz nyelvet, de tanulóink szorgalmára utal, hogy néhá- nyan már olasz, francia, spanyol nyelvből is nyelvvizsgát tettek. Egyébként diákjaink szorgalma megnyilvánul a tanulmányi versenyeken való gyakori részvételben is. — Milyen lehetőségei vannak a tovább tanulni szándékozó diákoknak a felvételi vizsgára történő felkészülésre? — A szakkörök, a fakultációs rendszer, valamint a tehetséggondozás, és természetesen vannak, akik ezen felül még a felsőoktatási intézmények felkészítő tanfolyamait is igénybe veszik. — Gondolom, erős a diákok iskolához való kötődése. — Igen, nagyon sokan eleve úgy jelentkeznek ide, hogy „krúdysok” akarnak lenni. A már végzett diákok egy része sem veszíti el a kapcsolatot az iskolával. Ezt példázza a Tojásfejűek Klubjának működése, melynek jelenlegi és már végzett diákok a tagjai. A Zrínyi Ilona Gimnázium neve immár fogalommá vált a köztudatban. Jelképe a tudásnak, a korszerű oktatásnak és a minőségi tanári munkának. Ez az intézmény kétségtelenül az értelmiségképzés előszobájává vált. A gimnázium igazgatóhelyettese, Balázs Lászlóné tájékoztatott az iskola belső viszonyairól: — Iskolánkat a közelmúltban azzal a váddal illették, hogy a kitűnők gyűjtőmedencéjeként az elitképzés központja kíván lenni. Tény, hogy az iskola színvonalát részben a legjobb tanulmányi eredményű gyerekek beiskolázásával kívántuk elérni, és ez a törekvés azóta is fennáll, de jelenleg a felvételi vizsga alkalmazásával valósul meg. — A végzős évfolyamok helyzetét tekintve milyen lehetőségeik vannak az ismeret- anyag bővítésére és elmélyítésére? — Elsősorban a fakultációs rendszer, valamint az egyéni lehetőségek szerint igénybe vett egyetemi, főiskolai előkészítő tanfolyamok. — A közvélemény részéről gyakoriak az olyan szkeptikus megnyilvánulások, mint például, hogy a gimnázium kiemelkedően jó eredményeit a felvételi vizsgaeredmények terén nem könyvelheti el egyértelmű szakmai sikerként, mert ebben a diákok iskolán kívüli privát képzésének, a magántanárok munkájának is szerepe van. — Erre csak azt tudom mondani, hogy akkor egyéb középiskolák diákjai miért nem tudják magántanárok segítségével ugyanazt az eredményt produkálni, mint a mi tanulóink? — Milyen a nyelvoktatás helyzete? — Az angol, német, orosz és francia nyelveket választhatják a tanulók, valamint fakultáció keretében az olasz nyelvet. — Jelenleg mennyire áll módjukban a fejlesztés, a változtatás? — Sajnos igen nehéz helyzetben vagyunk, főként anyagi téren. Ennek egyik következménye, hogy a kollégiumi viszonyok nem felelnek meg az elvárásoknak. De figyelemre méltó az a tény, hogy a kollégista gyerekek még ilyen körülmények között is jeles, kitűnő tanulmányi eredményt produkálnak. A jövőben e téren lenne szükség komoly átalakításokra. Matyi Zsuzsanna Veszélyben a vadaspark Eladják a szarvasokat Hallott-e már olyan esetről a Tisztelt Olvasó, hogy valamelyik önkormányzati költség- vetésből tevékenykedő intézmény azt nyilatkozta volna: ki tud jönni a megállapított keretből, jut fejlesztésre, új irodát építenek, lecserélik a berendezést. Nos, hallott ilyet mostanában? Ugye nem? Ismerve Nyíregyháza anyagi helyzetét, nem is lehet csodálkozni, hogy a városatyák nem osztogatják könnyelműen azt a három dolgot, ami nem csak a háborúzáshoz elengedhetetlen. így van ez a sóstói szabadidőpark esetében is. Petrilla Attila már szinte rezig- náltan veszi tudomásul az újabb és újabb megszorító intézkedéseket. — Az idei költségvetésünk valamivel kevesebb, mint a tavalyi — mondja. — A megállapított keretszám 16 millió 405 ezer a tavalyi 16 millió 804 ezerhez képest. Ez arra elég, hogy kifizessük belőle a dolgozók bérének 90 százalékát. Pozitív irányú változásokat nem is helyezhetünk kilátásba, ugyanis a közelmúlt egy városházi értekezletén elég siralmas Bariportré képet festettek a város gazdasági helyzetéről, ezért sok megszorító intézkedést foganatosítottak. A legkellemetlenebbül érint minket a létszámstop, ami nemcsak azt jelenti, hogy nem vehetünk fel új dolgozókat, hanem azt is, hogy az esetleg távozó munkatárs helyét sem pótolhatjuk. Ez szélsőséges helyzetben azt is okozhatja, hogy például gazdasági vezető nélkül maradunk. Persze ha egy ilyen helyzet előállna, az önkormányzat valószínűleg méltányossági alapon segítene. De súlyos — főleg szervezési — zavarokat okozhat ez a kisebb beosztású munkatársak esetében is. Jelenleg 76 állatfaj képviselteti magát a vadasparkban. Ez nem túl sok, csökkenteni semmi esetre sem szabad, hiszen akkor visszaesne a látogatottság is. A faj számot tehát nem csökkentjük, de tervezzük az egyedszám csökkentését. Egy szarvascsapat például nem hét állatból fog állni, hanem egy bikából és három tehénből. Az állatok eladásából bejön ugyan valamennyi pénz, de nem sok, mert nagyon kicsi a kereslet. Persze nem szívesen adjuk el azokat az állatokat, meíyeket az idők folyamán megszerettünk, és amelyek megszerettek minket, de a kényszerűség sajnos erre is rávisz. A takarmányárak, a húsárak három év alatt sokszorosukra emelkedtek. Akkoriban nyolc forintért vettük itt Nyíregyházán, most pedig jó, ha ötvenhatvan forintért meg tudjuk szerezni, és már nem is itt helyben. Közben ugye a fuvarköltség, az üzemanyagár sem a régi. Az épületek állagának megóvása, karbantartása is emészti a pénzt. Egyre kevesebb látogató érkezik azokra a rendezvényeinkre, melyekből bevételünk lehetne. Nemcsak azért, mert a városban egymás után nyílnak a szórakozóhelyek, hanem mert a művészek általában már csak fix összegért jönnek el, amit akkor is ki kell fizetnünk, ha például eső miatt nincs bevételünk. A tavalyi költségvetésből még épp hogy ki lehetett jönni, de csak úgy, ha minden lehetséges kifolyó pénzt megfogtunk. Egy idő után azonban már nincs mit ésszerűsíteni. A borítékra nem ragaszthatok 12 forintos bélyeget, ha 22 forintos kell rá! Már olcsóbb és környezetbarát újrapapír borítékot használunk, a villanykályhákat is kikapcsoltuk, cserépkályhában tüzelünk. A takarékosságra jellemző, hogy az éjjeliőr „Kevesebben leszünk... lámpája kétszázszor újratölthető elemmel működik, melynek ára már a negyedik feltöltés után megtérül. További ésszerűsítéseket képtelenség kitálalni! Ismerve az idei költségvetést, az a veszély is fennáll, hogy nemcsak újat nem tudunk mutatni a látogatóknak, hanem a megadott színvonalat sem fogjuk tudni tartani. Másfél éve emeltünk utoljára jegyárat öt forinttal, de így újabb emelésen kell gondolkodnunk. Ezt egyébként azért nem szeretnénk, mert ez az egyetlen olyan intézmény, ahová úgy tud elmenni a család, hogy nem megy rá az alsóneműje, amikor belép az ajtón, és egy egész napot tölthet el kellemesen. Vasas László A térképeket és a csendéleteket keresik Az arany Icözépúton Kollégiumi nevelő, szobrász, festő és családapa. Ez lenne röviden Lengyel Tibor. Miskolci születésű, négy éve — amikor megnősült — került Nyíregyházára. Ismerős helyre érkezett, hiszen itt szerzett rajz—földrajz szakon tanári diplomát. Egy ideig tanított, aztán úgy döntött, ha nem is teljesen, de részben szakít a pedagógusmúlttal. Szobrászkodik is, plaketteket készít. Miskolcon utóbbiakból kétszer volt kiállítása, arrafelé már ismerik a Lengyel Tibor nevet. Most indítja az „offenzívát” megyénk meghódítására. Egy kislánya van, Dóra a neve. Felesége szintén tanárnő. Mielőtt leültünk beszélgetni, Tibor behozta néhány festményét. Valamennyi tájkép, általában hegyes-dombos vidékek, a művész szülőhelyére utalva. — Mikor kezdett szobrász- kodni és festeni? — A főiskolán. Egyébként egész furcsán kerültem én a főiskolára. Miskolcon a Vízügyi Szakközépiskolába jártam, eszem ágában sem volt, hogy tanár legyek. Mindig is firkálgattam, plakátokat csináltam a suliban. Harmadikos lehettem, amikor egyik osztálytársam szüleivel találkoztam, akik pedagógusok voltak. Ekkortól készültem erre a pályára, és kezdtem el rajzolni. Elmentem szakkörökbe mesterekhez, mondván: — Ugyan mutassák már meg, hogyan kell ezt csinálni! A főiskolán fogtam a kezembe először agyagot! A csoportban nem voltam a rosszak között, sőt, büszke voltam arra, hogy semmilyen rajzos előképzettségem nem volt, mégis felvettek, és az egyik legjobb lettem. Elvégeztem, beálltam tanítani, majd a több szabad idő kedvéért kollégiumi nevelő lettem. —A festészet vagy a szobrászat áll közelebb önhöz? — Mind a kettő. A közelmúltban például a Finn—Magyar Baráti Egyesületnek volt a tízéves évfordulója. Eljött Nyíregyházára a finn nagykövet is, és ennek alkalmából csináltam egy kis emlékérmet. Nem akarom elszólni, de a finn követnek ez annyira tetszik, hogy csináltatni akar belőle egy nagyobb sorozatot. Ezzel akarja a későbbiekben megajándékozni azokat, akikkel jó viszonyban van. A nyíregyházi Krúdy Gyula Gimnáziumnak is csináltam egy emlékplakettet, amit azok a tanulók kapnak, akik négy éven át kimagasló tanulmányi eredményt érnek el. Ezt a munkát viszont felkérésre csináltam. — Van kereslet az igényes munkákra? — Véleményem szerint van. Ahol eddig a munkáimat megmutattam, ott pozitívan álltak hozzájuk, a vállalkozók egyfajta befektetésként is szívesen látnák otthonukban. Például a finn plakettre is lennének jelentkezők. — Most éppen mivel foglalkozik? — Festek, de őszintén bevallom, abban, amit most csinálok, nem kis szerepet játszik az anyagi oldal. Olyan képek ezek, amiket megvesznek, és az árukból tudom finanszírozni más munkáimat — például a szobrokat vagy azokat a festményeket, amiket magamnak készítek. —Hogyan választja szét azt, amit a „piacra”, illetve amit magának készít? — Bementem a galériákba, és megkérdeztem, „mi az, ami megy”? Ők mondták, hogy tájkép, csendélet, amelyek jól megkomponáltak. Saját részemre inkább figurális ábrázolásokat készítek. Nem egyszerűen gyönyörködtetnek, hanem katarzisélményhez juttatják a nézőt. — Minden művész keresi a saját hangját, stílusát, amely az övé, és csak rá jellemző... — Nem a nagyon kidolgozott, nagyon naturalista és nem Lengyel Tibor is a végletesen elvonatkoztatott stílus az enyém, hanem a kettő között keresem a helyem. Szeretnék témaválasztásban és a formai kidolgozásban is megmaradni az arany középúton. —Szakma ez vagy hivatás? — Hivatás. A tanítás és a művészet is. Nem tudnám nem csinálni. Nem érzem munkámnak, ezt kell csinálnom, mert úgy érzem, ezzel tudok örömet szerezni. — Megyénkben még nem igazán ismerik. Mikor és hova tervezi a következő kiállítást? — Mátészalkán a belvárosi magángalériában lesz kiállításom. Bevittem ide a képeimet megmutatni, mondjon véleményt egy hozzáértő róluk. A tulajdonosnő, Czibula Józsefné látott bennük fantáziát, ezért felajánlotta a lehetőséget egy kiállításra, ami február 25-én megnyílt. Kép és szöveg: Dojcsák Tibor
