Új Kelet, 1995. március (2. évfolyam, 51-76. szám)

1995-03-01 / 51. szám

NAGYECSED ÚJ KELET Egy osztály középfokon Ismét van gimnáziuma a nagy­községnek. Az iskola teljes neve: Nagyecsedi Báthory István Refor­mátus Gimnázium és Kollégium. Ebben az évben egy osztállyal in­dult, jelenleg huszonnégy fő tanul itt, közülük nyolc kollégista. A diá­kok egy részét arról kérdeztem, miért jöttek ide tanulni, és hogyan érzik magukat a félévi bizonyít­ványosztás után. — Ez egy jó középiskola, és nekem helyben van. Intenzíven tanulom az angolt, a németet és a számítástechni­kát, szeretném erre alapozni a jövőmet. (Erdélyi Valéria) — Apukám lelkész Márokpapin. tőle tudtam meg, hogy indul itt egy gimnázium. Segítjük egymást a tanu­lásban, és rendezünk műveltségi vetélkedőket, mint a tévében, hogy ezzel is fejlesszük ismereteinket. (Bakó Éva) — Én is helybeli vagyok, ez döntő volt abban, hogy idejöttem. Az is lé­nyeges, hogy számítástechnikából érettségizünk. Hat fiú van összesen, sok itt a lány. (Jakab Csaba) — Hamar megszoktam a többieket, bár az osztály egyharmada nem hely­beli, mint én. Megfordult a fejemben, hogy teológiára vagy hitoktatóira me­gyek, de ahhoz még sokat kell tanul­ni. (Sarkadi Anita) — Ez nem egy olyan vallásos isko­la, mint amit képzelnek. Én például katolikus vagyok, mégis ide járok. (Szántó Mária) — Szerettem volna Magyarországon tanulni, azért jöttem ide Kárpátaljáról. Már élményem is van: egy pályázatra megírtam az Ecsedi-láp lecsapolásá- nak történetét, és harmadik helyezést értem el vele. (Bizilja Rozália) — Szigorú az iskola, mert itt min­denkinek bizonyítani kell. Két szilen- cium van, ami után már sokszor fáradt vagyok. Azért amikor tehetem, meg­nézem a községet, mert én Újdomb- rádról jöttem. (Zsanda Csilla) Mi leszek, ha nagy leszek? Laczkó Anita — Annak ellenére, hogy általános iskolás koromban biológia, kémia ver­senyeket nyertem, másfelé irányult az életem — kezdte vallomását Laczkó Anita. — Apu azt mondta, közgazda- sági végzettséggel jobban el lehet he­lyezkedni, ezért mentem nyíregyházi középiskolába, és érettségiztem a Szé­chenyi Közgazdasági Szakközépben. — Mintha nem az öt évvel ezelőtti elképzelés szerint alakulnának a dol­gok. — Nem tudom, mire gondol, mert mérlegképes könyvelői végzettségem lesz rövidesen, és a családi szeszfőzde könyvelését máris én vezetem. Ezen­kívül az üdítőpalackozó adminisztrá­cióját is nemsokára átveszem. — És a fodrászat? — Az egy másik dolog. Már kisis­kolás koromban én készítettem kiter­jedt családom tagjainak a frizuráját. Nem tudom, milyen belső késztetés miatt, de egyszer csak elkezdtem nyír­ni a családot, és azóta már szenvedé­lyemmé vált ez a munka. Hogy meg­tanuljam a szakmát, fodrásztanulónak mentem, idén meglesz a végzettségem. — Akkor lehet választani a fodrá­szat és a könyvelés között. — Lehet, hogy ruhatervező leszek, mert megtanulok szabni, varrni, ha ezeket az iskolákat befejezem. Nagyon szeretek rajzolni, festeni, már van is néhány munkám. Kedvelem Salvador Dali munkáit, de nem utánzóm, sze­retném, ha saját stílusom lenne. Majd valakitől megtanulom a festészetet is. Addig viszont tervezem a címkéket az üdítőspalackokra. A bor a gyógyszere Az ecsedi ember nemcsak a munkát, a bort is szereti. Míg az előbbit dolog­időben mértéktelenül, az utóbbit ünnep­napokon is csak mértékkel. Ráadásul a kortyolgatni valót megtermeli minden jó- ravaló magyar ember a kertjében. A jó gazda gondossága még ennél is többre képes. — Ma már országos híre van az ecsedi borversenyeknek — húzta ki magát büsz­kén Ozsváth Sándor a pincéjében. — A házi megméretés után a megyei és orszá­gos vetélkedőkön is előkelő helyezése­ket érünk el évről évre. Én fehér bor ka­tegóriában már országos harmadik helye­zett is voltam, de még nálam is vannak jobbak a faluban. Mintegy két évtizede hoztuk létre a Kertbarát Klubunkat, az­óta folyamatos a működésünk. Igaz, a ti­zenhat alapítóból már csak fele issza e világon a bort, de a helyükre jöttek újak. Általában nemes szőlőfajtákat tartunk, ez az ecsedi bor titka, mert nekünk nincs hegyünk, itt a lápi síkon gondozzuk a tőkéket. Nemespenészért én is Tokajba mentem, mert ez nagyon fontos a must forrásakor. — Általában öt-kilencszáz liter körül állítanak elő bort a gazdák. Nekem olyan nyolcszáz szokott lenni, de ez is alig éri meg az újat. Naponta megiszogatok egy liternyit, mert nekem hetven felett is ez a gyógyszerem. Aztán, ha mi, termelők összejövünk valamilyen rendezvényen, még több is elfogy, amíg elkészül a gu­lyásleves, és elénekeljük néhányszor a székely himnuszt. Ha hazajönnek a gye­rekek, azok sem mennek vissza üres kor­sóval, hanem viszik az ecsedi bor hírét az országba. A falu A közel hétezer-hatszáz lako­sú nagyközség az Ecsedi-láp kis­térségi központja. Van általános iskolája, gimnáziuma, gyógy­szertára, háziorvosi ellátása, rendőrőrse. A lakosság nagyob­bik része református. A honfog­laló vezérek egyike, Tas, földvá­rat építtetett a mocsarak által körülvett dombon, majd később kővár épült, de ezt — a telepü­lés Rákóczi-féle szabadságharc­ban betöltött hazafias szerepe miatt — a függetlenségi törek­vés leverése után leromboltat­ták. A trianoni országcsonkítás Nagyecsedet határ menti telepü­léssé tette. Most remény van arra, hogy a tizenhetedik század után ismét városi rangot kapjon. 1995. március 1., szerda 3 Nagyközségből kisváros — Úgy gondolom, méltán pályá­zunk a városi címre — kezdte beszél­getésünket Szűcs Gusztáv polgármes­ter. — Még kilencvenkettő februárjá­ban döntött úgy a képviselő-testület, hogy kezdeményezi a városi cím el­nyerését. Ezután elkészült a pályázati munka, amit azóta a minisztérium ké­résére kiegészítettünk. Trianon előtt központi szerepe volt ennek a telepü­lésnek. A megye tizedik legnépesebb települése vagyunk, mégis évtizedekig elhanyagoltak bennünket. Nem titkolt elvárásunk, hogy ezzel nőhet telepü­lésünk népességmegtartó ereje, kultu­rális központ szerepe. Célunk, hogy az itt élő fiatalok ne menjenek el, mert a múlt arra kötelez, hogy Nagyecsednek és lakosainak jövője is legyen. — Ez korábban nem így volt? — Valamikor lényegesen több la­kosa volt településünknek, de az ipar ide nem jött el, a mezőgazdaság meg kevés volt a lakosság eltartásához7 ezért nagy volt az elvándorlás. Van­nak az országnak olyan városai, mint például Dunakeszi, Érd, Székesfehér­vár. ahol egész ecsedi utcák vannak. — Milyen eséllyel pályáznak a vá­rosi címre? — Most próbálunk, a legnehezebb időszakban, kimászni úgymond a sár­ból. Egy szép, kulturált települést sze­retnénk. Nem vettünk fel pénzt, nincs folyamatban lévő beruházásunk. Sokat fejlődött infrastruktúránk az elmúlt években, de még a mostani állapoton is szeretnénk javítani. Szerintem, a meglévő feltételeink és a megvalósítás előtt álló terveink alapján lehet remé­nyünk a városi cím elnyerésére. Remé­lem, hogy az ország egyre bonyolultabb politikai-gazdasági helyzete nem befo­lyásolja kedvezőtlenül törekvéseinket. Jé évet zárt az ÁFÉSZ Kiszolgálni a lakosságot A Nagyecsed és Vidéke ÁFÉSZ né­hány környező településnek és a több mint hétezer lakosú lápi „fővárosnak” a kereskedelmi ellátásáról gondosko­dik évtizedek óta. Múltról, jelenről és a leendő kihívásról kérdeztem az el­nök asszonyt. — Veszteséggel vagy anélkül sike­rül ezt folytatni? — A korábbi évekhez hasonlóan most is plusszal zártuk az évet. Még arra is van lehetőségünk, hogy más szövetkezeteknek kölcsönözzünk. Ezt sajnos a lakossággal szemben nem te­Tóth Jánosné — Pár éve vagyok elnök — mondta Tóth Jánosné —, de is­merem az egész hálózatunkat, mert korábban másfél évtizedig főkönyvelő voltam. Ha még visszább tekintünk, akkor azt is elmondom, hogy mint kezdő közgazdasági érettségizett, itt kezdtem pályafutásomat, és a mai napig ez az első és utolsó munkahelyem. A magánszféra megjelenéséig minden ment a maga útján. Az utóbbi évek vál­tozásai minket is lépésre kény­szerítettek. A kevésbé jöve­delmező, lakossági igényként nem jelentkező tevékenysége­inket megszüntettük. Szolgálta^ tásaink másik részét, a vendég­látást, bérüzemeltetésre adtuk. Tulajdonképpen a kiskereske­delmi profil az, ami dominál munkánkban. hetjük meg, mert visszafizetési prob­lémák jelentkeztek. — Az ÁFÉSZ elnöksége hogyan fo­gadná a várossá válást? — Ha megadják ezt a rangot, akkor egy régi történeimi'település lesz gaz­dagabb általa. Nekünk is öröm lesz. Többletfeladatot jelent, de vállaljuk, mert ez a településünk érdeke, jövője. Az oldalt írta és fényképezte: Aradi Balogh Attila „Árvának születtem" A legidősebb polgár — Amikor iskolás korom­ban a tízórait kicseréltem kukoricacsőre... — emléke­zett a majd száz év előtti időkre özv. Bulyáki Dánielné. —Azt tessék megmondani, hogy Jakab Eszter hogyan került Kocsordról Nagy- ec sedre? — He? Hát hogy kerültem vóna, hoztak. Még meg sem születtem, amikor apámat megütötte a mezőn az isten haragja. Később anyám férj-1 hez jött Ecsedre, én meg ve-1 lük. Itt vett el az uram tizen-1 hét éves koromban. De me-| gint megárvultam, mert alig-1 hogy megtörtént ez, elvitték Danimat a háborúba, a tizen- négyesbe. Négy évig vártam, hogy hazajöjjön, de nem ad-, tam én magam más férfihoz, nem kellett nekem, csak az uramat vártam, aki írt is nekem leveleket, hogy egyszer hazajön. Az anyám vett nekünk a szomszédjukban egy házat, abban laktunk mi. Vót ne­kem sok bajom, mert amelyik évben az egyik fiamat elvesztettem, lebénult a Danim is. Rá három évre meghalt az uram, meg ebben a hatvanhetes évben a másik fiam. Már csak a lá­JH nyom, meg a Bibliám meg a H kis nyugdíjam van. Amikor OH iskolás koromban a tízórait |B kicseréltem... —Azt tessék megmondani. hogy most hogy szolgál az EEJ egészsége? H —Hát, már két éve nem bí- H rok felkelni, estik nézem a té­li vét, hogy mozognak benn P mert nem hallom. Olvasom a ■ Bibliámat, meg várom az ■H unokákat, dédunokákat. Ami- I kor iskolás koromban a tízó- ■m! rait... ■ — Pontosan hány éves tet- *8 szik lenni? I —Hallom én, mit kiabál az I 1 úr! Most voltam a múlt héten I százéves. Vagy kilencvenki- I lene? Mindig elfelejtem, de I később eszembe jut. —Akkor jövőre, a századik születésnapján meglátogatom Esz­ter nénit. — Hogy elrohan, pedig most akartam beszélgetni vele. Amikor iskolás koromban... V y

Next

/
Thumbnails
Contents