Új Kelet, 1995. március (2. évfolyam, 51-76. szám)

1995-03-02 / 52. szám

UJ KELET 1995. március 2., csütörtök 7 Tanítva tanultam a legtöbbet Hungarian rhapsody medallic works of Sándor Tóth 1994. december 13. E nap a leg­többünk emlékezetében már a hét­köznapok szürkeségébe fakult. Leg­feljebb a Luca-napi babonák, s a ki­lencféle fából eszkábált ülőalkalma­tosság, ha eszünkbe ötlik. Tóth Sán­dornak, a Nyíregyházán élő és több­nyire itt is alkotó neves szobrász- művésznek egészen más képzettár­sítása van e nappal kapcsolatban. A művészt az Őz utcai műtermében kerestük fel. — Igen, valóban emlékezetes az említett nap számomra, hiszen USA Colorado államában, Colorado Springsben nyílt akkor a kiállításom. A kiállítás helye az Amerikai Érem­művészeti Társaság Múzeuma, neve­zetesen: The Money museum of the American numismatic association. Maga a hely szellemisége, az egész­nek a megrendezése, a kiállított mun­kák megjelenítése, azt hiszem, cso­dálatot kiváltó a már világjárt tárlat­látogatók számára is. Éppen ezért há­lával tartozom Istennek, mert úgy ér­zem, nagy-nagy adománya a sorsnak, hogy ez a kiállítás megvalósulhatott. — A kiállítás a Hungarian rhapsody medallic works of Sándor Tóth címet viseli. Az április 14-éig tartó tárlaton 34 tárlóban 400 érmem szerepel, köz­tük arany- és ezüstpénzek. Mondhat­ni: az eddigi életem, munkásságom javát láthatja együtt a nagyközön­ség. S hogy ez mennyire örömmel tölt el, azt hiszem, nem szorul magyará­zatra. — Hogyan jött létre a kiállítás? — Nyolc évvel ezelőtt a FIDEM (Nemzetközi Éremművész Kong­resszus) alkalmából Magyarországról öten voltunk Colorado Springsben. Nekem nagyon megtetszett a hely, s elhatároztam, hogy én bizony oda visszamegyek. így is történt. A mú­zeum kurátora, Robert W. Hoge úr emlékezett a munkáimra, és megszer­vezte a kiállítást. A megnyitón is ő mutatott be a közönségnek, amelyen Colorado állam több magas rangú személyisége is jelen volt.-— Mennyi időt töltött Colorado- ban? — Egy teljes hónapot. A kiállítás előkészítése sok munkát adott, de maradt időm a ritka természeti szép­ségű vidékkel való ismerkedésre, ba­rangolásra is. Felkerestem a Sziklás­hegység lábánál az úgynevezett Iste­nek kertjét is, mely az indiánok te­metkezési helye volt. A kolosszális méretű, dőlni lát­szó szik- 1 a t ö m b lenyűgö­ző hatású. Készítet­tem egy érmet is róla. Az érem má­sik olda­lán ottani magyar barátai­mat — Gyarmat- hy Attilát és kedves feleségét — min­táztam meg öt­venéves házassági évfordu­lójuk al­kat m á - ból. Ha­sonlóan, készítettem érmet a múze­um kurátoráról, Robert W. Hoge úr­ról is. A kiállítás zárásakor viszem magammal meglepetésként. — Aztán hazakerülnek a kiállított érmek? — Nem, még maradnak, mert az Ohio állambeli Toledóban újabb be­mutatkozás vár rájuk. Az ottani Szép- művészeti Központban kerülnek be­mutatásra, a megnyitó május 21-én, Szeged napján lesz. (Toledo Szeged testvérvárosa.) Ezen a kiállításon 13 szobrom is helyet kap egy amerikai magángyűjtő jóvoltából, aki rendel­kezésre bocsátja ez alkalomra a ré­gebben vásárolt munkáimat. — Meglehetősen sokat van távol. Jut ideje újabb alkotásokra? — Kell, hogy jusson. A megrende­léseket teljesíteni kell. Az utóbbiak­ból néhányat megemlítek: Budapes­ten a vatikáni nagykövetség számá­ra készítettem a Magna Domina Hungarorum nevet viselő dombormű­vet, Angelo Acerbi nuncius úr kéré­sére. Az elmúlt évben volt nagyobb kiállításom Nyíregyháza finn testvér- városában, Kajaaniban, ahol több száz érmem és több mint harminc szobrom került bemutatásra. — Amin most jelenleg dolgozom, a nemzetközi vadászati világkong­resszusra készül a monacói nagyher­ceg megbízásából: egy ezüst kitűző. A 28 milliméter átmérőjű jelvényen Szt. Hubertus és a szarvas látható, Monaco címerével. Bay Zoltánról, a kiváló fizikusról készítek mellszobrot a Szegedi Szo­borpanteonba, a Dóm térre, ahol a legnagyobb magyar szobrászok, köz­tük volt mestereim szobrai állnak. — A ravennai Centro Dantesco. azaz a Dante Központ megbízásából készítek Daniéról e.gy érmet, amely a Dante Központ 1995. évi hivatalos érme lesz. A neves szobrászművész, Renzo Copat kiállítása alkalmából április 1-jén kerül először kiadásra. Ezenkívül vannak még adósságaim is tavalyról, egy Munkácsy Mihály- érem a nagy festő születésének elmúlt évi évfordulója kapcsán. Munkácsy 150 éve született, s ezt ha felezzük, egy számomra nagyon kedves taná­rom születésnapjára (75 éves) is em­lékezem. Az egyetlen élő mesterem­re, dr. Végvári Lajos professzor úrra, akiről a másik oldalra egy portrét ké­szítek. Ő a nagy Munkácsy monog­ráfia szerzője. — Megtisztelő feladatnak érzem, hogy a Nyíregyházán rendezendő XIII. Atlétikai Ifjúsági Európa-baj- nokság díjait is én csinálhattam, ezek egyébként már a pénzverdében van­nak. — Művész úr! Tudomásom szerint a sóstói alkotótelep gondolata is az ön fejében született meg, de nemcsak ötletszinten, hanem megvalósulásáért sokat is tett. r — Köszönöm az elismerést, ezt va­lóban a gyermekemnek tekintem. Az, hogy nem volt hiábavaló fáradozás, az bizonyítja, hogy az idén már a 19. alkalommal kerül megrendezésre. A világ éremművészei ismerik és elis­merik az alkotótelep munkáját, érté­két, a város pedig igen gazdag anya­got mondhat magáénak, hiszen ez idő alatt több mint ezer remek munkát hagytak örökbe az itt megfordult művészek, Közép-Európa talán leg­gazdagabb kortárs kisplasztikái gyűj­teményeként. — Ón nagyon sok embert tanított, többnek a mestere is volt. Foglalko­zik még tanítással? — Az egri tanárképző főiskolán tanszékvezető főiskolai tanár voltam utoljára. Mondhatom: tanítva tanul­tam a legtöbbet. Ma már nyugdíjas vagyok, s az életet, ami nekem még hátravan, azt munkával kívánom ki- avagy betölteni. Örömmel tölt el, hogy azt csinálhattam, csinálhatom, amit szeretek. Meggyőződésem, hogy a tehetség mellé még a fenékre is szükség van! A szorgalom mellé pe­dig, már koromnál fogva is, egy kí­vánkozik: a tevékeny élet kegyelmé­nek boldogsága, hogy nem dolgoztam hiába. — Művész úr, ehhez kívánunk jó egészséget! Lefler György „Ekhós szekéren" Ankét a Don-kanyar címé könyvről Mit is takar ez a név: Premier Szín­ház? Egy kicsit emlékezetünkbe idé­zi a régi ekhós színházat, csak mo­dernebb változatban. Dicséretükre válik, hogy pótolják a tájelőadásokat, melyek évekkel ezelőtt megszűntek. Járják a vidéket, mint a régi szép időkben a vándorszínészek, és eljut­nak olyan helyekre is, ahol még szí­nészt sem láttak, nemhogy színházi előadást. Egyébként a Miskolci Nem­zeti vagy más színházak művészei. Ez nem más, mint egy baráti társulás, ahol a demokrácia teljességében, ri­valizálás nélkül dolgoznak. Nyíregy­házán február 21-én mutatták be az igen népszerű Mágnás Miska című operettet. A rendezővel és a közön­ség kedvenceivel beszélgettem. A rendező nem más, mint Varga Gyula Jászai-díjas színész, aki még nyugdíjas korában is sokat játszik.-— Mi ragadta meg a műben, hogy ezt választotta megrendezésre? — Elsősorban olyan darabot keres­tünk, aminek szerepei kioszthatók voltak a kollégákra. A színészi képes­ségek és az egyéb elfoglaltságok is döntően befolyásolták a mostani sze­reposztást. — Valamit mindig üzen egy darab a közönségnek. Ez milyen mondani­valót tartalmaz? — Nincsen politikai mondanivaló­ja. Sokak emlékezetében él Gábor Miklós filmbeli alakítása, ahol egy picit eltúlozva mutatja be a grófi arisztokrata családok és az egészsé­ges paraszti ösztönök összecsapását. Mi nem szeretnénk kiélezni ezt a helyzetet játékunkban. Mi is az üze­nete? Ebben a zűrzavaros világban legalább kétórányi kikapcsolódást nyújt. Egyszóval szórakoztat. A pa­raszti és az úri világot egyaránt meg­jelenítette Marcsa, a mosogatólány (Ötvös Éva) és Miska, a lovászfiú (Somló István). — Nem okoz-e nehézséget a váltás a darab folyamán? Ötvös Éva: — Örülök és boldog vagyok, hogy ezt a nem könnyű sze­repet én kaptam és eljátszhattam. Azt hiszem, mindenki önmagából dolgo­zik. Mivel falun nőttem fel, nem állt tőlem távol a paraszti világ, de az úri sem, mert gyermekkoromban városon nyaraltam a nagynénémnél. Szeren­cse, hogy rá tudtam találni a két figu­rára. Somló István: — Attól szép ez a pálya, hogy különböző emberi sorso­kat élhetünk át. Nehézség, hogy ne­hezen szerezzük be a kellékeket, ru­hákat. Több helyen, mindig más-más környezetben mutatjuk be a darabot, és a díszlet nem mindig érvényesül kellőképpen. A hiányosságokat, a sok lehetetlen helyzetet színészi játékkal próbáljuk pótolni. A kedves, kíváncsi, kleptomániás nagymamát Komáromi Éva alakítot­ta. Élmondta, hogy közel 40 éve van a pályán, a szubrett és primadonna szerepkörök után ma már sorra kerül­tek a mamaszerepek, amiket a magán­életben is gyakorol. Boró Orsolya Népzenei Szövetség Budapesten, a Magyar Műve­lődési Intézet Népművelési Osz­tálya által szervezett népdalkör­vezetők konferenciáján megala­kult a Vass Lajos Népzenei Szö­vetség. A szövetség fő célja a magyar és a Magyarországon élő nemzetiségek, népzenével foglal­kozó személyek, csoportok, együttesek összefogása, tevé­kenységük támogatása, szakmai ismereteik bővítése és érdekeik képviselete. Mindazoknak a nép­zenei hagyományoknak megőr­zése, amelyeket Vass Lajos neve fémjelez. Az egyesület díszelnöke Vass Lajosné Kaposi Edit tánctörté­nész, elnöke Olsvai Imre népze­nekutató, titkára Káka Rozália, a Magyar Művelődési Intézet Nép- művészeti O sztályának a népdal­körökkel foglalkozó munkatársa lett. Az éves tagdíj egyéneknek 400 forint, együtteseknek csopor­tonként 3000 forint. A szövetség­hez való csatlakozást, belépési igényt Kóka Rozáliának, a szö­vetség titkárának lehet bejelente­ni: Magyar Művelődési Intézet Népművészeti Osztálya, 1251 Budapest, Corvin tér 8. (lefler) Nyíregyházán, a Jósa András Mú­zeumban tartották meg február 28- án azt az ankétot, amelynek vendé­ge dr. Szabó Péter hadtörténész volt. Az úttörő jellegű könyv szerzője az ankéton találkozott könyve még néhány túlélő nyíregy­házi hősével, így a 12. gyalogez­red volt katonáival is. A szerző több mint egy évtizedet fordított a kuta­tásokra, anyaggyűjtésre, valamint felhasználta a közelmúltban Bene Jánossal, a Jósa András Múzeum munkatársával közösen írott köny­vét, a Nyíri bakák a Donnál címűt és a most készülő, a 24. hadosztály­ról szóló könyv forrásanyagát. A szerző új szempontokból, más megközelítésből nézi a tragikus Don-kanyari fejleményeket. Míg a korábban e témával foglalkozók csak az 1943-as januári események­kel foglalkoztak, addig dr. Szabó Péter a 2. magyar hadseregnek a frontra való kiküldése előtti esemé­nyeit is feldolgozza. Foglalkozik a legénységi és tiszthelyettesi állo­mánnyal, a tisztekkel s magával a vezérkarral. Ugyancsak fontos he­lyet szánt a hadsereg felszereltsé­gének, előrenyomulásának, a kursz- ki csatának, a Don folyónál való ál­lóharcoknak, a részsikereknek. A mindenképpen tragikus sorsú 2. ma­gyar hadsereg veszteségeiről is sok­kal pontosabb adatokkal bír a szerző, mint az eddig erről megje­lent publikációk. Ez a hadsereg nem semmisült meg! A 250 ezer fős se­reg vesztesége elesettekkel, sebe­sültekkel és hadifogságba esettek­kel együtt 120 ezer fő. Tehát nem volt a sztálingrádi csatához hason­ló méretű vereség, amelyben a 6. német hadsereg teljesen megsem­misült. Dr. Szabó Péter objektivitásra tö­rekedett, indulatok nélkül foglal állást olyan fontos vitában is, mint Jánv Gusztáv hadseregparancsnok vagy Stom Marcel altábornagy te­vékenységének megítélésében. A könyv a Zrínyi Kiadó gondozásá­ban jelent meg januárban, s jelen­leg már a második kiadás is majd­nem elfogyott. A nyíregyházi an­kéton még hozzájuthattak a könyv­höz az érdeklődők. Budaházi István Robert W. Hoge úr és Tóth Sándor (jobbról) Foto: CsoR.

Next

/
Thumbnails
Contents