Új Kelet, 1995. március (2. évfolyam, 51-76. szám)

1995-03-10 / 59. szám

II KÖZELKÉP 1995. március 10., péntek Virágözön a városban? Parkosítás és kutyagumi Csabai Lász/órté, Nyíregyhá­za város polgármestere is meg­jelent a Köztisztasági Kft. csü­törtökön megtartott sajtótájé­koztatóján. Mint mondta: egy női polgármester nem engedhe­ti meg magának, hogy a városa piszkos legyen. Ezért döntött úgy a város a február 27-i köz­gyűlésen, hogy Nyíregyháza közterületeinek a gondozását és felügyeletét egyetlen felelősre, a Köztisztasági Kft.-re bízza. A kft. igazgatója, Soltész Jó­zsef elmondta, hogy megkötöt­ték a zöldfelület fenntartásával megbízott vállalkozókkal az 1995. évi szerződéseket. Bár idén sem jut több a város pénzéből a közterületek fenn­tartására, a Köztisztasági Kft. szeretné a korábbiaknál jobban elvégezni a feladatokat. A pénz jobb felhasználásával és átcso­portosításokkal hatékonyabban próbál ják majd az egész város területét lefedni. Évről évre csökkent a városi virágfelület, de az idén a növe­lése mellett a minőséget is ja­vítani kívánják. A parkok virág­felületének a megtervezése — milyen fajtájú, minőségű és szí­nű legyen — megtörtént, így Nyíregyházán közel százezer tő egynyári. 62 ezer kétnyári s 12 ezer hagymás növény lesz el­ültetve 4 millió 642 ezer forint értékben. Visszaállítják a Szé­chenyi utcai virágsávot, s a Kossuth tér füves területének egy részét is virágosítani fog­ják. A zöldterület gondozása sok­szor esztétikai szempontból is szükséges, hiszen például a Petőfi téren annyi a szemét, hogy ott mindennap takarítani kell. A tér pavilonsor mögötti része évek óta kezeletlen, sze­métdombszerű. A MÁV hajlan­dó átadni a területet, ahol akár egy parkolót is létre lehetne hozni. A Köztisztasági Kft. feladatul területének gondozását is, ezen kívül nagy akciót terveznek a parlagfű irtására. Foglalkoznak égy premizálási rendszer kiala­kításával is, ami annyit jelent, hogy az iskolák a parlagfű irtá­sáért pénzt kapnának. Ebben az évben komplett fel­újítást kap a Benczúr, a Bes­senyei tér s a Hősök terének zöldterülete is. Kívánatosnak tartják az illegális szemétle­rakóhelyek megszüntetését, s kérik a lakosság segítségét: je­lentsék be, ha a lakóhelyük kö­zelében ilyet látnak. Április végétől indul a lombtalanítási, de terveznek fásítási s balkon- föld-akciókat is. A lakosság fü- vesítési szándékát a kft. földdel és fűmaggal kívánja támogatni. Soltész József és a zöldterü­letet gondozó vállalkozók sze­rint Nyíregyháza tisztaságáért tettekre s fegyelmezésre van szükség. Vannak itt élők. akik az erkélyről ürítik a szemetes­kosaraikat. s nemcsak a, J<utya- gumival” van baj, hanem a kel is. Mindez a kulturáltság és a nyilvános illemhelyek hiányá­nak tudható be. V. A. kapta Nyíregyháza két erdő- parkban lévő emberi ürülékek­Közműhiba miatt tegnap felbontották, ám dicséretes gyorsa­sággal helyre is állí­tották a Kossuth téri díszburkolatot (Fotó: Csonka Róbert) Katasztrófáról a kábeltévén Tasnádi János pv. alezredes, aki korábban a helyőrségpa­rancsnok helyettese volt, a Nyíregyháza Székhelyű Körze­ti Illetékességű Polgári Védel­mi Parancsnokság parancsnoka tavaly május 1-jén foglalta el beosztását. Nem sok időt töltött eddig e poszton, hiszen a na­pokban fejezte be a polgári vé­delem felsőfokú iskoláját kivá­ló eredménnyel, aminek kö­szönhetően soron kívül előlép­tették alezredessé. — Volt értelme a továbbkép­zésnek? Tudja hasznosítani a tanultakat mindennapi tevé­kenységében ? — Két részre kell választani a kérdést, illetve az arra adan­dó választ. Egyrészt a leadott tananyag minden alapot meg­adott ahhoz, hogy ebben a bo­nyolult kérdéskörben eligazod­jak. Másrészt a tanulócsopor­tunk a Záhonytól Szentgott- hárdig, Komáromtól Dombó­várig tevékenykedő pv. pa­rancsnokokból tevődött össze, így egymástól rengeteg értékes tapasztalatot, módszert és öt­letet vettünk át, tanultunk egy­más hibáiból is... — A polgári védelemről za­varos, egymásnak ellentmondó híreket lehet hallani. Hogyan látja ön e szervezet helyzetét? — Úgy gondolom, hogy ezekről nyilatkozni elsődle­gesen nem az én feladatom. Nekem az a véleményem, hogy a polgári védelem is keresi és egyre inkább megtalálja helyét a megváltozott társadalmi, gaz­dasági környezetben. Tavaly több évi kihagyás után végre újra létrehoztuk a polgári védel­mi szervezeteket -— háromezer főt osztottunk be —, kialakítot­tuk a riasztási rendszerüket. Az anyagi lehetőségek függvényé­ben szeretnénk korszerűbb szakanyagokkal és védőru­hákkal mind nagyobb mérték­ben ellátni őket. — Milyen a parancsnokság anyagi helyzete? — Központi elosztásból csak a bér- és bérjellegű költségein­ket fedezik. A dologi kiadása­inkat magunknak kell előte­remteni. A kialakult gazdasági körülmények között egyik fő feladatunk a körzeti polgári vé­delmi parancsnokság működő- képességének a biztosítása. Eh­hez, a körzethez tartozó 27 te­lepülés összefogásával, egy ún. pv. önkormányzati társulást hoztunk létre. Az önkormány­zatok szinte kivétel nélkül meg­értették és a költségvetések tár­gyalásánál reális, szerény igé­nyeinket figyelembe vették, annak ellenére, hogy az ő pénz­tárcáik sincsenek tömve. A má­sik igen fontos terület a tavaly létrehozott pv. szervezetek ri- aszthatóságának magasabb al­kalmazási készenlétbehelyezé­sének megszervezése. A mun­kaidőn túli riasztás megszerve­zésében korrekt együttműkö­dést tudtunk kialakítani a Ma­gyar Postával. Most készítünk elő kétoldalú megállapodásokat azokkal a gazdálkodó szervek­kel, ahol szervezeteink megala­kultak. Ezek tárgya a munka­időben történő riasztás, alkal­mazási készenlétbe helyezés. — Milyen feladatokat tűztek ki ez évre? — Mindenképpen előbbre kell lépnük a lakosság felkészí­tésében egy esetleges kataszt­rófa esetére. Ezt a tömegtájé­koztatás, a sajtó segítségével lehet elérni. Igen ígéretes együttműködés előtt állunk a Nyíregyházi Kábelkom Kft.-vei mind a propaganda, mind a la­kossági riasztás, a tájékoztatás területén. Ennek lényege, hogy rendkívüli helyzetben figye- lemfelhívás-képpen először a szirénák szólalnak meg a sza­bolcsi megyeszékhelyen. A ki­alakult helyzetről és a magatar­tási szabályokról a Kábelkom saját adásán kapnak Nyíregyhá­za lakosai információt. A rész­letes tudnivalókat parancsnok­ságunk felelős munkatársai számítógépünkről, az adást megszakítva tudják közölni. Megkezdtük a települések pol­gármestereinek, pv.-parancs­nokságainak szakmai felkészí­tését. Keressük az együttműkö­dési lehetőséget, kapcsolatot minden számításba jöhető szer­vezettel, így a karitatív, a cent­rális irányítású szervezetek he­lyi képviselőivel, az oktatási intézményekkel, gazdasági egységekkel és nem utolsósor­ban a történelmi egyházakkal. Kovácsvölgyi Zoltán Luther tér. Hatalmas tömb­jével emelkedik ki a környe­zetből a régi telepesek evan­gélikus temploma. A hajdani kuruc temető helyén, a régi város legmagasabb pontján, kandeláberekkel szegélyezett lépcsőzeten jutunk Nyíregy­háza legrégibb és egyetlen műemlékéhez, melyben az utóbbi években gyakran ren­deznek orgona- és kórus- hangversenyeket. Létrejöttét II. József türelmi rendeleté­nek köszönheti. A templom építésével Kriechbaum Ignác vármegyei mérnököt bízta meg az egyház, aki 1786-ban be is fejezte a munkálatokat. A templom nagyharangját 1833- ban újraöntötték, s az épületet magát 1886-ban neoreneszánsz részletekkel egészítették ki. Az épület a nyíregyházi evangéli­kusok első kőtemploma. A templom homlokzatával átel- lenben, a Luther utca 7. szám alatt épült eklektikus stílusban a volt evangélikus elemi isko­la egyemeletes épülete, a mai 4. Számú. Kodály Zoltán Ál­talános Iskola. A tér északi sarkán, a templom mögötti szerény földszintes ház Nyír­egyháza régi, igen jó kenye­ret sütő pékségeinek egyike. E heti kérdésünk: — Kinek a tervei alapján és mikor épült az említett iskola? Múlt heti megfejtésünk: — A Váci-szobor 1976-ban készült, és ifj. Szabó István al­kotása. A jó megfejtést beküldők közül Végh Dávid nevét sor­soltuk ki, aki postán kapja meg könyvjutalmát. Finom és egészséges Ehető manÓCSka. A Shiskelli Társaság kóstolóval egybe­kötött termékbemutatójának adott otthont március 7-én a Kispi- pa étterem. Rostanyagban gazdag, emésztést elősegítő, koleszte­rinmentes, kalóriaszegény, olcsó ételekként mutatta be a kósto­lásra szánt termékeket Benkéné Sági Katalin kereskedelmi me­nedzser. A tájékoztatón nagy létszámban jelentek meg a szakem­berek és más érdeklődők. Ä Shiskelli egy fantázianév — kedves manócskát jelent. A társaság ezzel a névvel illette egyik finom ételüket. A gyorsfagyasztott, biozöldségekből készült különle­gességeket már néhány üzlet forgalmazza, de a vendéglők, étter­mek étlapjára még sajnos nem került fel. Kozma Ibolya SportműsoR Szombat: Kézilabda NB IB. nők: Kölcsey DSK- NYSI—Füzesabony, Bujtosi Szabadidő Csarnok, 14 óra. Kézilabda NB l, ifjúsági mérkőzés: Nyíregyházi KC—Komló, Bujtosi Szabadidő Csarnok, 15.45. Kézilabda NB /. férfiak: Nyíregyházi KC—Komló. Bujtosi Szabadidő Csar­nok, 17.30. Sakk megyei csapatbajnokság, 5. játék­nap: Széchenyi u. 19. sz. (Vízügy-szék­ház), 9 óra. Vasárnap: Röplabda, 1995196. év extra ligás tag­ságért kiírt mérkőzés: Nyíregyházi VSC—LR1-MALÉV, Bujtosi Szabad­idő Csarnok. 16 óra. Sakk NB IB: Nyíregyházi VMK SC— Győr, Váci Mihály Művelődési Köz­pont, 8.30. (Sportműsorunk megjelenését az Erzsé­bet söröző és étterem támogatta.) Szombat és vasárnap 20% kedvezmény az árból. Nyugdíjasoknak 200 ft-os menü. § •3 éa éttér®1" Sóstófürdő, Blaha L. stny 35-37. Telefon (42) 479-700 ' kontraszt... (Bozsó Katalin felvétele)

Next

/
Thumbnails
Contents