Új Kelet, 1995. február (2. évfolyam, 27-50. szám)
1995-02-03 / 29. szám
10 1995. február 3., péntek SPORT UJ KELET Kézilabda NB I Törleszteni akar a Remélhetőleg jó mérkőzést láthatnak azok a nézők, akik ma kilátogatnak a Kisvárda—Békéscsaba NB I-es női kézilabda-mérkőzésre, ami 17 órától kezdődik a városi sportcsarnokban. Nagyon készültek erre az összecsapásra Prokék, mert a legutóbbi szezonban, a hazai pályán elszenvedett 20-16-os vereségért most szeretnének visszavágni. A Békés megyei csapat jól menedzselt, igazi profi gárda. Az elmúlt szezonhoz képest több változás is történt náluk. A válogatott irányító Hochrajter a Vasashoz távozott. Mezőségi Irén anyai örömök elé néz, ezért leállt. A TF-et végzett Kovács Tímea jobbkezes átlövőt visszaigazolták. Aztán Bagoly Flórika személyében új irányítójuk van Aradról, és több tehetséges ifi és junior válogatottat építettek be a csapatukba. Szülés után visszaállt posztjára továbbá a lövő Bállá Mária is. Fő erősségük a kapus Kovácsáé, Kovácsi Tímea lövő, és Kovács Judit balszélső. Ez azt jelenti, hogy a balszárnyuk igen erős, és a gólok nagy részét is itt Kisvárda lövik, illetve beállásuk is eredményes. A várdai lányoknál szerencsére nincs sérült. MostanraLendvai is rendbejött, és bizakodva várják a meccset. A két pontot mindenképpen szeretnék itthon tartani. A találkozó érdekessége, hogy a jelenleg NB I-ben dolgozó két edzőnő is megvív egymással. Ugyanis a csabaiaknál szintén hölgy a mester, Total Jánosné, a volt válogatott beállós irányítja őket. A felnőttek után a két csapat ifi játékosai is összemérik erejüket. —fuli— Atlétika Fedettpályás versenysorozat gyerekeknek és felnőtteknek Ebben az évben rendeznek először gyermek serdülő- és ifjúsági korosztályba tartozó gyerekeknek fedettpályás atlétikai viadalt, méghozzá négy hétvégén keresztül. Sajnos, ilyen jellegű versenyt eddig pénz hiányában nem tudtak rendezni, és most is csak szoros összefogás eredményeként állhatnak rajtvonal mögé a fiatal atléták. Három „társaság” pénztárcája kellett a viadalsorozat lebonyolításához. A Városi Sportiskola atlétikai szakága, az NYVSC atlétikai szakosztálya, és nem utolsósorban a Szabolcs-Szatmár- Bereg megyei Atlétikai Szövetség jóvoltából már most szombaton megindulhat a vetélkedés. A versenysorozat konkrét programjáról Szabó László, a Városi Sportiskola atlétikai szakágának vezetője tájékoztatta lapunkat. — Ez egy februári küzdelemsorozat lesz, amiben három fedettpályás és égy szabadtéri viadal szerepel, különböző korosztályoknak. A kiírásban mint Szabolcs-Szatmár-Bereg megye Fedettpályás Atlétikai Bajnoksága kerül megrendezésre. Az első viadal február 4-én a serdülő B korosztállyal (1980, 1981 és 1982-ben születettek) indul. Minden versenyszámban próbáljuk a rajtvonal mögé állítani a fiatal titánokat. A következő „randevú” 12-én lesz, a serdülő A (1978-ben és 1979-ban születettek), ifjúsági (1975, 1976,1977-bén születettek), valamint a felnőtt fedettpályás bajnokság, ahol az előzőhöz hasonló versenyszámokat rendezünk. Egy hétre rá a gyermekkorcsoportosok (1983, 1984 és 1985- ben születettek) megyei bajnokságát szervezi meg a rendező „hármasfogat”. Február legvégén, 25-én vagy 26-án — ez a dátum még nincs letisztázva — egy úgynevezett krosszver- seny lesz, ami leginkább a mezei futóviadalra hasonlít, ez a Városi Stadion salakos labdarúgópályáján kerül megrendezésre. A többi verseny a tanárképző főiskola fedettpályás atlétikai csarnokában lesz. Minden versenyezni vágyót szeretettel várunk a megye bármely részéből. B. J. Kosárlabda NB I rájátszás Idegenben nenn nnegy ? A Nyíregyházi TK Isobau férfi kosarasai szerdán Baján játszottak, az eddig A csoportos és nagy múltú helyi Bácska SE együttese ellen. A nyíregyháziak eddig még nem játszottak ellenük bajnoki mérkőzést, s rögtön idegenben kezdtek. Az előjelek nem voltak túl rosszak, hiszen a főiskolások két győztes hazai meccs után indultak Bajára, míg a Bácska az elmúlt szombaton Salgótarjánban kikapott. Ennek ellenére a győzelem kisebbfajta bravúrnak számított volna. A TK-sok nagyon készültek a mérkőzésre, de Jankovics Zsolt sérülése miatt továbbra is hiányzott, ráadásul Takács és Szmolinka is megsérült, ezért csak nyolc emberrel érkezett a vendég együttes a Duna partjára. A bemelegítő dobásoknál, a főiskolások közül többen nehezen lendültek bele. Ezért volt, hogy a mérkőzés alatt nem nagyon vállalkoztak távoli dobásokra. A találkozó jól kezdődött, hiszen a TK Isobau 8-2-re is vezetett. Ekkor azonban, beindult a hazai gépezet, ennek a motorja természetesen Vujadinovic volt. A két méter feletti bedobó, nyolc méterről is simán elküldi a labdáit, s ezekből a helyzetekből is alig hibázik. Az első félidőben nem is találtak ellenszert erre a nyíregyháziak, s elsősorban emiatt vezettek húsz pont feletti előnnyel a bácskaiak. Aztán Borosnyai Szabolcs irigyelte meg a szerb bedobó-center hármasait, s egymás után dobott hármat ő is, a félidő végén kiharcolt öt büntetővel a TK- sok nyolc pontra csökkentették hátrányukat. A második játékrészben rögtön az elején Vujadinovic begyűjtötte negyedik büntetőjét, s ezzel szinte tálcán kínálta a lehetőséget, hogy mellette betörjenek, Flutás Laci is többször élt ezzel a lehetőséggel, közelről is több kosarat szerzett, a szerdai estén azonban nem mert távoli dobásokra vállalkozni, pedig akadt volna rá lehetősége bőven. Elsősorban rá igaz, hogy a bemelegítés alatti sikertelen kísérletei elkedvetlenítették. Vujadinovicra visszatérve, négy hibájával együtt végig játszhatta a találkozót, s nem sikerült ellene hibát kiharcolni. Ebben a játékrészben elsősorban Klisura húzta maga után a többieket, s mégegyszer sikerült a vendéglátók nyomába eredni. Már csak négy ponttal vezettek, de ekkor több rutintalanságból elkövetett hiba következett, s mégegyszer már nem tudtak újítani a főiskolások. Ekkora már többen négy személyi hibánál tartottak és ki is pontozódtak, ami szintén hátráltatta a gárdát. Végül is maradt a hazaiak tízpontos előnye a mérkőzés végére. Úgy látszik, az eddigi két mérkőzésen sikeres taktika, most harmadszorra már nem volt gyümölcsöző, s a mérkőzés közbeni váltás nehezen sikerült. A bácskaiak a Jankovics nélküli csapattal szemben magassági fölényben voltak, s ezt kamatoztatni tudták. A TK-Isobau játékosainál egy nagyon fontos dolgot dicsérni kell, végig mindent beleadtak, az utolsó pillanatig küzdöttek. A szerdai estén a cserepadon ülők megint fontos szerephez jutottak, de nem tudták megismételni a az elmúlt két találkozón nyújtott teljesítményt. Míg akkor a döntő helyzetekben sikerült pontot, vagy labdát szerezniük, most ezekben a helyzetekben hibáztak. Az viszont hozzá tartozik a dologhoz, ha ezek a hibák nincsenek, akkor is legalább kétesélyes a mérkőzés, csak kiélezettebb lett volna a küzdelem. Vujadinovic mellett, ugyanis Tamás is nagyon jó teljesítményt nyújtott, s amikor kellett Gebernyev is besegített. Az előző fordulóban a B csoportosok otthon nyertek az A-sok ellen, addig most pont fordítva, otthon minden A nyert. Egy mérkőzés - Székes- fehérvári KC — Battai SE - elmaradt, ezt jövő héten szerdán játsszák le. A forduló további eredményei: Nagykőrösi KK—Salgótarjáni KK 98- 65 (52-37), MAFC—Dombóvár 95-80 (43-44). Rájátszás a 13-20. helyért (a rájátszás végén az első négy tovább játszhat a 9-16. helyért. A csapatok az alapszakaszból az egymás elleni eredményeket magukkal hozták). A tabella állása: 1. Nagykőrösi KK 8 7 1 727-587 0.938 2» Dombóvár 8 5 3 666-645 0,813 3. TK-Isobau 8 4 4 712-700 0,750 4. MAFC 8 4 4 659-664 0,750 5. Salgótarján 8 4 4 672-694 0,750 6. Battai KE 7 3 4 548-579 0,714 7. Bajai BSE 8 3 5 650-660 0,688 8. Fehérvári KC 7 1 6 513-619 0.571 Röptében Parti József továbbra is szakosztályvezető Az NYVSC röplabdacsapatának háza táján az elmúlt év végi nagy kérdés — a szereplés mellett — azt volt, hogy a szakosztályvezetés első számú embere, Parti József marad-e a posztján. Ugyanis december 31-e volt a szerződésének lejárati napja. A további munkaszerződésnek alapvető feltétel volt, hogy Parti a csapat a létfentartásához megfelelő szponzorokat tud a gárda mellé állítani. E kérdésben kerestük meg az egykori feladójátékost, akinek most is vezető szerep jut a csapat életében. — A december végi határidő után történt valami változás a szakosztály vezetésén belül? — Semmiféle személyi csere nem történt. A csapaton és a szakosztályon belül minden megy tovább, ahogy eddig. A fent említett dátum után is él a munkaszerződésem, meghatározatlan ideig. Amikor az felröppent a hír, hogy elégedetlenek a munkámmal, én akkor is hangsúlyoztam, nem minden felel meg a valóságnak abból, amit terjesztettek. — A támogatás megszerzésénél mégis voltak problémák, amik téged személyesen is érintettek. — Az egész abból adódott, hogy a tavalyi évben szinte teljesen lecsökkent a szakosztály önkormányzati támogatása. Sajnos, akkor ott tartottunk , hogy a szakvezetés bérét nem tudjuk kifizetni, és a vezetőedzőn valamint a játékosokon kívül mindenkinek menni kell, mert nem tudunk fizetni. így személy szerint, mint szakosztályvezetőt, engem érintett legsúlyosabban a pénztelenség, hiszen vezetőként a feladatom volt a pénzszerzés, ami sokszor nem a leg- hálásabb feladat. Most nem azt mondom, hogy dúskálunk az anyagiakban, de viszonylag — máról holnapra — normálisan tudunk fizetni. Ez azt jelenti, hogy a fiúk eddig mindig megkapták a bérüket, a mérkőzés lebonyolításához szükséges pénzt legkésőbb a meccs napjáig mindig előteremtettük. — A játékosok most is megkapják a fizetésüket? Információink szerint nem volt meg a teljes összeg. — Valóban hiányzottvalamennyi összeg a teljes havi bérkeretből, de megoldottuk ezt a problémát is, mint az elmúlt időszakban már oly sokszor. — Tulajdonképpen most hogy áll fel a szakosztályvezetés, és kinek a dolga a pénzszerzés? — Jómagam mint szakosztályvezető, Szabó Péter technikai vezető és Járosi János mint vezetőedző szerepel a szakosztály vezetésében. A pénz után pedig mindenkinek mennie kell reggeltől estig, hogy csapatunk meg tudjon élni, és fenn tudjon maradni. bat Röplabda extra liga, juniorok Nyíregyházi VSC—Tungsram SC 3-0 (4,11, 12) NYVSC: Varga, Grexa, Hreskó, Pampuch, Kiss, Horváth. Csere: Fekete, Járási, Tolnai, Hadházi. Edző: Szabó Péter. Magabiztos játékkal hozta a mérkőzést a hazai csapat. A gárda az első számú feladó Vitéz nélkül is megérdemelten nyert ilyen arányban is újpesti ellenfelével szemben. A viadal — nyíregyházi szemszögből — egyetlen érdekessége a tizenöt éves Fekete Gábor játéka volt, aki ezen a találkozón szerepelt először a juniorok között, és a tehetséges játékos nem okozott csalódást. Batai Sportszövetségeink februári kínálata Februárban is bővelkedni fognak sporteseményekben a megye sportolói a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei sportszövetségek jóvoltából. A hó első hétvégéjétől kezdve minden szombat-vasárnapra jut valamilyen rendezvény, illetve verseny. Az egész hónap folyamán nyolc sportágban mérhetik össze tudásukat a versenyzők. De nézzük a kínálatot: Rögtön a legelső szombaton, azaz negyedikén Tiszavasváriban bonyolítják le a Kelet-12 elnevezésű asztali labdarúgó versenyt. Szintén e szombaton indul útjára kézilabdában az Új Kelet Férfi Kézilabda Kupa. Ezt a tornát egyébként februárban minden szombaton megrendezik majd, különböző helyszíneken, mégpedig Csengerben, Mátészalkán, Nyírbátorban és Kisvárdán. Ugyancsak ezen a hétvégén az asztaliteniszezők is az asztal mögé állhatnak, mivel Nyírbátorban ekkor rendezik a megyei egyéni bajnokságot. A következő hét szombatján, azaz tizenegyedikén három sportágban, három helyszínen lesznek viadalok. Nyírturán a súlyemelő fiatalok mérhetik össze erejüket a területi minősítő verseny első fordulójának keretén belül, ami egyben diákolimpia megyei döntője is lesz. Tiszabercelen ugyan ezen a napon a modellezés szerelmesei mutathatják be tudásukat illetve legjobb „járgányukat” az R/C autó megyei bajnokságán. Nyíregyházán a duat- lonosok adhatnak egymásnak randevút, hisz ekkor rendezik a kéttusa versenyt. Vasárnapi programként, azaz tizenkettedikén a leány V. kor- csoportos diákolimpia megyei döntőjét bonyolítják le kézilabdában itt Nyíregyházán. Szintén Nyíregyházán és szintén vasárnap a megyei első fordulóját rendezik meg az Olimpiai Reménységek Versenyén az úszóknak. Rá egy hétre ugyanennek a versenynek a területi első fordulóját bonyolítják le, ismét városunkban. Ugyanezen a vasárnapi napon indul asztaliteniszben a felnőttek részére Nyírtéten a csapatbajnokság. Február utolsó hétvégéjén a labdarúgásé és. újra az asztaliteniszé a szó illetve a pálya. Szombaton Nyíregyházán rendezik a fiatal focisták számára a Kölyök Kupát, majd vasárnap az asztaliteniszezők részére a harmadosztályú minősítő versenyt bonyolítják le Nyírbátorban. Tehát februárra ez a kínálat a megyei sport- szövetségek részéről, s reméljük, az eseményeken minnél többen állnak majd rajthoz. B.J. Egy hét haladék Kacsának bizonyult az a hír, miszerint a tegnap délutáni edzésre már nem öltöznek le az NYKC kézisei. Az ok egyszerű, a játékosoknak közel tíz hónapja a fizetésen kívül semmilyen plusz pénzt nem kaptak, amit a győztes meccsek után állapított meg a klub vezetése. Az öltözőből a fiúk „munkaruhában” jöttek ki a csarnok küzdőterére. Igaz, többen is lehajtott fejjel és lógó orral. Aztán mielőtt a bemelegítésre sor került volna, Szőke edző és Kardos László lelültette a fiúkat egy rögtönzött rendkívüli megbeszélésre. Az edző azzal kezdte, hogy a hét folyamán eddig a játékosok kritikán aluli edzésmunkát végeztek. Kardos László is hangsúlyozta, hogyha közösen nem fognak össze, akkor valóban nem tudnak kilábalni a mostani nehéz helyzetből. Végül is együttesen arra az elhatározásra jutottak játékosok, vezetők, hogy a vasárnapi Pécs elleni' mérkőzésre mindenki lelkiismeretesen készül és a két pontot mindenképpen itthol tartják. Viszont ha ezután sem történik kedvező változás, akkor a játékosok nem garantálják a folytatást. Fullajtár