Új Kelet, 1995. február (2. évfolyam, 27-50. szám)
1995-02-28 / 50. szám
/ •JH SZABOLCS-SZATMÁR-BEREG MEGYEI HÍRLAP II. évfolyam, 50. szám Ára: 12,50 Ft 1995. február 28., kedd Komárom-Záhony vasútvonal Az osztrák és a magyar vasutak együttmőködéséről folytat megbeszéléseket szerdán Kálnoki Kiss Sándor, a MÁV Rt. elnöke Bécs- ben. A megbeszélésen — tervek szerint — szóba kerül majd Franz Vranitzky kancellár egy korábbi javaslata, amely szerint osztrák-magyar beruházással létre kellene hozni Komárom-Székesfehérvár-Ceg- léd-Debrecen-Záhony között egy tranzit vasútvonalat, a kelet-nyugati irányú áruszállítás megkönnyítésére. Védett növényeket árultak A kárpát-ukrajnai beregi tájvédelmi körzetből származó védett növényeket koboztak el nagy mennyiségben a hét végén a debreceni és a nyíregyházi használt- cikk-piacokon. A kárpátaljai sáfrány nevű növényre a Tiszántúli Természetvédők Társulatának (TTT) szakemberei bukkantak, s a rendőrség közreműködésével a múlt héten Debrecenben 700 példányt, vasárnap Nyíregyházán pedig 9 ezer darabot koboztak el a többnyire ukrán árusoktól. Magyar festmények Moszkvában Először mutattak be hétfőn a moszkvai Puskin-múzeumban nyolc festményt a második világháború idején a Szovjetunióba hurcolt Hatvány- és Herzog-gyűjte- mény képei közül. A nyolc műalkotás egy összesen 63 darabból álló kiállítás részét képezi, amely hétfőn nyílt meg az orosz fővárosban. A kiállítás megnyitása előtt orosz illetékesek jelezték, hogy az „elszállított műtárgyak” jogi státusára vonatkozó, most készülő orosz törvény alapján, kompenzáció fejében lehet szó a fél évszázada elhurcolt műkincsek visszaszolgáltatásáról. Csabai Lászlóné társelnök Az önkormányzatok érdekképviseletét szeretné javítani a jövőben a Megyei Jogú Városok Szövetsége (MJVSZ). A szövetség pénteki, székesfehérvári ülésén megválasztott, új választmánya: a szövetség elnöke Hevessy József debreceni SZDSZ-es polgármester, társelnökké Csuhái Lászlónét, Nyíregyháza MSZP-s polgármesterét választották, az ügyvezető elnök Balasi István, volt székesfehérvári polgármester, a Fidesz ország- gyűlési képviselője lett. Az ENSZ az itthoni menekültekről — Nem felelnek meg a valóságnak a sajtóban megjelent azon híresztelések, miszerint az ENSZ kivonulna a magyarországi menekültügy finanszírozásából. Ez a gondolat fel sem merült — közölte hétfőn az MTI érdeklődésére Jungbert Béla. A Menekültügy és Migrációs Hivatal főigazgatója jónak és hatékonynak minősítette a magyar hatóságok és az.-ENSZ kapcsolatát. Horn Prágában Horn Gyula miniszterelnök hétfőn késő délután befejezte egynapos prágai villámlátogatását, és elutazott a cseh fővárosból. Horn Gyula délelőtt cseh kollégájával, Václav Klausszal tárgyalt elsősorban a kétoldalú gazdasági kapcsolatok fejlesztéséről, ezen belül a cseh-magyar áruforgalomban tavaly kialakult jelentős magyar passzívum megszüntetésének lehetőségeiről. Elfogadták Nyíregyháza válságköltségvetését A hónap végi időszerű közgyűlés isméteItervmaraton i ra sikeredett annak ellenére is, hogy az előzetesen kiadott napirendi javaslat 25 pontjából 5 előterjesztést nem tárgyaltak meg a polgármester asszony indítványozására. A napirend előtt került sor a Nyíregyháza Város Tudományos Életéért, valamint a Nyíregyháza Város Művészeti Életéért kitüntetések átadására. A Közművelődési, Sport- és Nemzetközi Kapcsolatok Bizottságának javaslatára az előbbit dr. Szabó Péter, az utóbbit pedig Fehér Ottó vette át. A legnagyobb vitát ezúttal is a távhőszolgáltatás díjainak az emelése váltotta ki. Az előterjesztésben javasolt 33,8 százalékos tarifanövelést több képviselő túlzottnak és elfogadhatatlannak találta. Tarnavölgyi György, a Független Képviselők Egyesületének frakcióvezetője javaslatára szavazás tárgyává tették a döntés újabb egy hónappal történő elodázását, valamint azt, hogy ne 33,8 százalékos, hanem 30 százalékos áremelést szavazzanak meg. Az indítványt a közgyűlés nem fogadta el, így a 33,8 százalékos díjemelés lép érvénybe március 1-jével. Számokra lefordítva ez azt jelenti, hogy míg tavaly 140,40 forintot fizettünk a fűtésért légköbméterenként, addig az idén 187,80 forintot fogunk fizetni. A meleg vízért az '94-es 93,50 forintos köbméterenkénti ár helyett 122,93 forintot fizetünk márciustól. Az 1995-ös költségvetési tervezet második fordulójában hosszas eszmecsere után a közgyűlés elfogadta a javaslatot. Erről részletesen a pénteki Közelképben tájékoztatjuk olvasóinkat. Nyíregyháza közgyűlése újabb megtisztelő címet ítélt oda. Nyíregyháza Város Díszpolgára kitüntetést vehet át március 15-én Scholtz Béla, a NYÍRTERV nyugalmazott igazgatóhelyettese. Csaknem egyöntetű vélemény alapján a közgyűlés megszavazta a Városi Sportkollégium és a Sportiskola összevonását, valamint az előterjesztésben leírtak alapján elfogadták a Jókai Mór Általános Iskola egyházaknak történő átadását is. Erről és a többi napirendi pontról ugyancsak a pénteki Közelképben olvashatnak további információkat. ÁLLATTARTÓK, FIGYELEM! A sertés- és baromfitenyésztés helyzetéről, lehetőségeiről, irányairól tanácskoznak neves mezőgazdasági szakemberek holnap Nyíregyházán a Tudomány és Technika Házában. A tanácskozáson szó lesz a sertés- és baromfitenyésztés helyzetéről, az abraktakarmány-igény biztosításának megyei lehetőségeiről, a hazai és külpiaci igényeknek megfelelő baromfi- és sertésfajtákról, a takarmányozással szemben támasztott igényekről, a baromfi- és sertésegészségügy aktuális kérdéseiről. Megváltoztatja Záhony távhívási körzetszámát a MATÁV Rt. A határ menti város telefonelőfizetőit március 3-án 14 órától — az eddigi 42-es helyett — a 45-ös körzetszámon lehet majd hívni. Az előfizetők jelenlegi hatjegyű kapcsolási számai nem változnak. lövusi a pénzügyi helyzet TÚL A CSŐDHULLÁMON Túljutott a csődhullámon Szabolc§,-Szatmár-Bereg megye gazdasága: a múlt évben már csak mindössze négy gazdálkodó szervezet jelentett be fizetésképtelenséget — hangzott el a Központi Statisztikai Hivatal megyei igazgatóságának hétfői, nyíregyházi sajtótájékoztatóján. Hajnal Béla igazgató elmondta: a csúcs 1992-ben volt, akkor 132 gazdálkodó szervezet vált fizetésképtelenné. A legutóbbi két évben — a tavalyelőtti 34 és a múlt évi 4 esettel együtt — összesen 170 csődeljárás indult Szabolcsban, s 157 már be is fejeződött. A bajba került cégek több mint fele — 53 százaléka — megegyezett az adósság átütemezéséről hitelezőivel, míg a többi a felszámolás sorsára jutott. A befejezett csődeljárások többsége kft.-ket, harmada pedig szövetkezeteket érintett. Közülük 31,2 százalék ipari, 26,5 mezőgazdasági, 24,7 százalék pedig kereskedelmi tevékenységet folytatott. A kis számú csődbejelentés is jelzi: javult a szabolcsi gazdálkodó szervezetek pénzügyi helyzete, tovább csökkent a bankokban nyilvántartott, úgynevezett tartozói sorban állások összege. A Magyar Nemzeti Bank által kiadott váltó tiltólistán 1994. december 31-én „csak,, 34 nyírségi cég szerepelt. Tavaly mintegy 38 ezer cég gazdálkodott Szabolcs megyében. A gazdálkodói kör csaknem 4500-zal nőtt, ennek 70 százaléka egyéni vállalkozás. A térség 29 ezer vállalkozója közül több mint tízezer kisparós, 11 ezer 500 pedig kiskereskedő. Agrárvállalkozóként 1200-an tevékenykednek. A szellemi szabadfoglalkozású vállalkozók száma 5500, s zömmel — ötezren — ingatlanügyekkel, illetve bérbeadással foglalkoznak. Makettkiállítást nyitottak meg Nyíregyházán, a Kossuth Evangélikus Gimnázium dísztermében február 27-én. A haditechnikát és az építészetet az ókortól napjainkig bemutató kiállítás március 4-éig tekinthető meg naponta 9-től 16 óráig Fotó: Bozsó § •3 arapjon rá! Kitűnő zene, riportok, játékok, érdekességek. Nyíregyháza 70,88 MHz 104,75 MHz-es kábelcsatorna Tt (42) 310-6