Új Kelet, 1995. február (2. évfolyam, 27-50. szám)
1995-02-02 / 28. szám
1995. február 2., csütörtök H 111 NAGYHALÁSZ II! NI ÚJ KELET VAROSRÓL jsS VAROSRA UJ KELET NAGYHALÁSZBAN „Halló, itt Nagyhalász” — hangzik el Ragány Sándorné telefonközpontos bejelentkezése január 23. óta naponta számtalanszor. Ugyanis ekkor kezdődtek el a crossbar- telefonbekötések, és várhatóan, mire ezek a sorok megjelennek, már 360 előfizetőnél csörög a rég várt telefon. Vannak kezdeti nehézségek. Közben a számok megváltoztak. Ami a telefonkönyvben van, azt el kell felejteni, de majd csak egymásra talál mindenki. A lényeg az, hogy a világhoz Nagyhalász is közelebb került Korrekt árverseny, beruházások, béremelés Naponta hétezer vevő . A Nagyhalászi ÁFÉSZ mindig is stabilan gazdálkodó szövetkezet volt. Az öt évvel ezelőtti változások mellettük sem mentek el nyomtalanul. A különféle gazdasági kényszerek hatására, ma már szinte csak az alapellátással foglalkoznak. Azt azonban igyekeznek a lakosság igényeinek megfelelően végezni, hiszen a magánszféra megjelenése ellenére a működési területükön élő lakosság több mint fele az ÁFÉSZ üzleteiben vásárol be nap mint nap. Emellett jól működő sütőüzemük van. Nagyhalászon kívül a környező településeket is ők látják el friss kenyérrel és péksüteménnyel. — Lassan elkészülnek a múlt évi mérlegek. Milyen eredményről számolnak majd be a tagságnak a küldöttgyűlésen? — kérdeztük Tóth Lajos kereskedelmi osztályvezetőt. — Előreláthatólag hárommillió forintos veszteséggel számolunk. Ennek oka, hogy az elmúlt év elején összejött mintegy hétmillió nyereséget teljes egészében visszaforgattuk, egységeinket korszerűbbé tettük, a sütőüzemünkben áttértünk gázüzemelésre, kicseréltük a gépparkot... Végül is egy 13-14 milliós beruházást, fejlesztést hajtottunk végre, ezért hiányos most a kassza. Dolgozóinknak 20 százalékos béremelést adtunk. — Hogyan próbálják stabilizálni a helyzetet? — Minden veszteséges tevékenységet megszüntettünk, ilyen volt a vendéglátás és a felvásárlás is. így zömében csak élelmiszerboltokkal rendelkezünk. Van még egy vasműszaki boltunk, ami nagyon jól működik, nemcsak Halászt, de a környéket is kiszolgálja. — Ebben a térségben korábban is komoly mezőgazdasági kistermelés folyt, gondolok itt a különböző zöldségfélékre. Nem hiányolja a lakosság a felvásárlást? — Ezt még nem zártuk le véglegesen. Két dolog kellene, hogy újraindítsuk ezt a tevékenységet. Biztos feldolgozóháttér, illetve olyan finanszírozási lehetőség, hogy bizonyos előlegeket tudjunk adni a zavartalan termeléshez. Ebből jelenleg egyik sincs meg. Ezzel szemben ezen a területen a maffiaszerű kereskedelem folyik. Aztán amiatt is nagyon meg kell gondolnunk a felvásárlás újraindítását, hogy a korábbi tevékenységünkből jelenleg is 3-4 millió forintos kintlévőségünk van, amire már lehet, hogy hideg vizet ihatunk. — A konkurencia mennyire van jelen? — Főleg olyan területen működnek, ahol az áru gyorsan fordul meg, és ami könnyen, olcsón működtethető. így az élelmiszer- és italkereskedelemmel próbálkoznak a vállalkozók. Ennek ellenére a lakosság döntő többsége, naponta mintegy hétezer ember, nálunk vásárol, s hogy ezt meg is tartsuk, korrekt árversenyt folytatunk. Ehhez jó lehetőségeket biztosít a Pro-Coop lánc, melynek mi is tagjai vagyunk. —fuli — Ipari park, idegenforgalmi centrum, középiskola Nem lesz könnyű Sorozatunk legutóbb tavaly októberben járt Nagyhalász városában. Azóta eltelt három hónap, túl vagyunk egy önkormányzati választáson, megalakult az új képviselő-testület, és körvonalazódni látszik az elkövetkező időszak mindennapjainak tervezete. Legalábbis így tűnik. Vajon mi van a háttérben? — teszem fel magamnak is, Szoboszlai Ottó polgármesternek is a kérdést. — Valóban túl vagyunk a választásokon, amely abszolút csendesen és nyugodtan zajlott le városunkban. Nem voltak látványos atrocitások, nem volt ujjal mutogatás, és nem sértette meg senki a kampánycsendet. Felállt a képviselő-testület is, és elkezdtük az érdemi munkákat. — Mennyire cserélődött ki a testület? — Körülbelül 40 százalékban maradtak benn a régi tagok. — Mivel kezdték a munkát? — A legelső és a legfontosabb teendőnk az új önkormányzati testület működésének összehangolása volt. Csakis ezután kezdhettük el a költségvetés és az ez évi tervek elkészítését. Sajnos, meg kellett állapítanunk, hogy az idén mindenre kevesebb jut. Az önkormányzatok kezdenek lehetetlen helyzetbe kerülni. Jóval rosszabb gazdasági és pénzügyi körülmények közt végezhetjük a munkánkat, mint tavaly.-— Melyek azok az állandó költségek, amelyeket nem lehet kihagyni a költségvetésből? — Az intézményeinket működtetni kell. Ehhez szorosan kapcsolódik az energiaár-emelések finanszírozása. A szennyvízberuházást be kell fejeznünk, mert még egyszer nem kapunk 75 százalékos állami támogatást. Ezentúl is lehetőséget kell találnunk a fejlesztésre. Mivel teljes egészében elkészültek az utak feltúrásával járó munkálatok, rendbe hozhatjuk végre az útjainkat és a járdákat. Az Ibrányi úti közvilágítás megoldása is időszerű, és el kell kezdeni a Csuha-Kállay kúria felújítását. Kivitelezési tervünk már van, és támogatási szerződést is kötöttünk. de ez korántsem elég. További támogatókat keresünk, és a megyei önkormányzat segítségére is számítunk. Különösen fontos a rendőrőrs felállítása. Ez halaszthatatlan feladat, amelyhez, úgy érzem, jogosan várjuk a megyei rendőr-főkapitányság anyagi támogatását. — Mindezekre milyen összeg jut az éves költségvetésből? — Várhatóan 260-280 millió forintból gazdálkodhatunk 1995-ben. Ebből a pénzből a fejlesztésekre 90 millió forintot mindenképpen ki kell szorítanunk. Csak 70 millió kell a szennyvízhálózatra, és körülbelül 20 millió forint szükséges a többihez. Ha ezen felül szeretnénk fejleszteni, hitelt kell fölvennünk. Intézményeink fenntartására és felújítására 2-3 millió forintnál nem jut több. Ebből következik, hogy nem tudjuk olyan szinten tartani az épületeket, mint amilyenen szükséges lenne. —A felsorolásban nem említette az F kategóriás porbléma rendezését... — Nem véletlen. Ezt az ügyet a tavalyi költségvetésből rendeztük. Minden feszültség és bírósági tárgyalás nélkül dűlőre jutottunk. Itt általában a bérek biztosítása jelenthet gondot. — Munkahelyteremtő beruházásokat terveznek? — Természetesen. Elsődleges feladatunk, hogy munkahelyeket teremtsünk, de nehezíti helyzetünket, hogy még nincs elfogadott költségvetésünk. Annyi azonban bizonyos, hogy nagyon szűk keretek között mozoghatunk. A településen kezd megfogalmazódni egy ipari park létesítésének a gondolata. Közművesítve, nagy kedvezményekkel adnánk el a telkeket a vállalkozóknak. Ezentúl pedig a már előbb említett rendőrőrs megalapításával és a Csuha-Kállay kúria tervek szerinti felújításával is teremtünk munkahelyeket. A kúriában helyet kapna egy Városi Galéria is, ahol szintén foglalkoztatnánk pár embert. Az ötlet egyébként Morvái Tibor tanár úrtól származik. Kezdeményezésére felvettük a kapcsolatot a megyebeli kortárs művészekkel, akiknek állandó kiállítási lehetőséget biztosítanánk, és katalógust készítenénk az ajándékozott tárgyakról. Az emberek nagyon örültek ennek a lehetőségnek, és ezúton is szeretném megköszönni mindenkinek a segítőkészséget és támogatását. Egészség- ügyi laboratóriumot indítunk be az év folyamán, ez két munkahelyet jelent. Bár nem rövid távú a célkitűzés, de talán a legfontosabb feladatunk a négyéves terveinkben egy középfokú oktatási intézmény létrehozása. Mindezek mellett természetesen továbbra is célunk az idegenforgalmi és turisztikai centrum folyamatos megvalósítása. Úri Mariann Születni kell erre Vannak régi, ősi mesterségek, amit ma már nagyon kevesen művelnek, pedig az általuk előállított termékek egyre jobban ritkaságszámba mennek. Lehet kontárként utánozni őket, de valami mindig hiányozni fog, hogy tökéletes legyen. Talán éppen azok az évszázados hagyományok, amit a szakmák jeles képviselői vittek és adtak tovább. Sokan szívesen tanítanák a szakma fortélyait, ha lenne kinek. így van ezzel Nagyhalászban Lippai Sándor bácsi is, aki közel hetven éve űzi a kosárfonó-mesterséget. Három gyereket nevelt, de egyik sem viszi tovább a szakmát. Ezen nem sokat bánkódik Sanyi bácsi. Miért is bosszankodjon olyan dolgon, amiről nem ő tehet. Ebben a munkában most van a fő szezon. Tavasz előtt, a mezőgazdasági munkák kezdetére, no meg a végére kellenek a különféle szállítóalkalmatosságok. — Valamikor nem is győztük csinálni a kosarakat meg szekérkast, de mostanság nincs olyan kereslet rá. Kosarakat még kötök, de szekérkast már nem. Az utolsót '86-ban készítettem, Újfehértóra vitték el egy kiállításra — mondja a 81 éves mester. — Korábban kik voltak a vásárlók és a megrendelők? — A harmincas évek elején kezdtem a gazdaságoknak dolgozni, százszámra vitték a kosarakat, előtte meg a gazdáknak. Utána jöttek a téeszek, akkor nekik dolgoztam. A Tüzépnek 19 telepét láttam el megyében fás- és szeneskosárral vagy 28 éven keresztül. A tejszövetkezetnek majd a tejiparnak túróskosarakat készítettem, többezres tételben. A megyén túlról is voltak megrendelőim, még Pannonhalmáról is ide jöttek túróskosarakért. Aztán kilenc évet a Háziipamak is dolgoztam, főleg kutyakosarakat csináltam nekik, amit Franciaországba vittek. — Azt meg sem kérdezem, hogy köt-e még kosarakat, mert látom, hogy most is nagyon dolgozik van. Min munkálkodik most? Fura egy formája van ennek a kosárnak. — Ez egy kutyakosár lesz, itt, helyben rendelték meg. Korábban már csináltam egyet, de a kutyus időközben megnőtt, és kell egy nagyobb. Amúgy mostanában nem sok megrendelésem van. Egy-két kosarat elvisznek azért. Tudja, két dolog miatt csinálom még — mert hál’ istennek még bírok dolgozni —, jól jön egy kis megélhetési pótlásnak. Aztán meg ennyi év után úgy belém rögződött, hogy nem tudom abbahagyni, ha megcsinálok egyet, megnézem, és azt mondom magamban, örülök neki, hogy ezt még én csináltam. — Tekintsünk vissza egy kicsit a múltba. Hogyan lett kosárfonó? •— A kézügyességem gyerekkoromtól megvolt, mert ehhez nem árt, ha van — mondja nem kis büszkeséggel Sanyi bácsi. — Ötéves koromban ruhát meg csizmát az én keresetemből vettek a szüleim. — Már akkor kosarat font? —Áh... dehogy. Paprikajancsit, bodzapuskát, papírszélforgót..., szóval játékokat csináltam. A zsidó iskola mellettünk volt, és ott adtam el. Majd egyszer volt egy bemutató az iskolában kosárfonásból, de nem nagyon érdekelt, inkább szalmából fontam szatyrot meg kalapot. Végül egy újabb bemutatón már megtetszett, és 12 évesen elkezdtem kosarat fonni. Volt egy kis huncutság is a dologban. Apám részesarató volt, és nekem is menni kellett aratni. Az meg nem nagyon tetszett. Az első kosarakat 1927-ben adtam el a nagyhalászi vásárban, és rögtön vettem egy kabátot, nadrágot és egy kalapot is. Az apám sose mondta, hogy feküdj le, csak azt, hogy kelj fel, és menjünk a mezőre. Aztán ő is rájött, hogy ebből is lehet pénzt csinálni, így aztán maradtam otthon kosarat fonni, persze az aratásokon azért részt vettem. — Kosarakon kívül mit készített még? — Említettem a szekérkast, kutyakosarakat, a túróskosarakat, aztán alom-, gazdasági és szenes kosarakat. Meg bekötöttem én mindenféle üveget és korsót is decis nagyságútól az ötvenliteresig. — Milyen vessző kell ehhez? — Van vagy 120 féle fűz. Ez most, amiből dolgozom, közönséges vöresfűz, és a Tisza partjáról van. De van telepített füzesem is, mert valamikor a működési engedélyt csak akkor adták meg, ha volt sajátom. —Gondolom, hogy korábban, amikor nagyobb keletje volt a kosaraknak, nem egyedül dolgozott. — Őszi szezonban öt-hat ember is dolgozott, így sokan megtanulták a mesterséget, de ma már senki sem csinálja rajtam kívül. — Ki veszi át a stafétát öntől? — Azt már én nem tudom, születni kell erre, hogy valaki ezt csinálja... Fullajtár András
