Új Kelet, 1995. február (2. évfolyam, 27-50. szám)
1995-02-01 / 27. szám
SZABOLCS-SZATMÁR-BEREG MEGYEI HÍRLAP II. évfolyam, 27. szám Ára: 12,50 Ft 1995. február 1., szerda Nagy Sándor nem Ágazati, területi kampányt kezd az MSZOSZ, ha a kormány a szak- szervezetek elutasítása ellenére mégis a Parlament elé terjeszti a Munka törvénykönyve módosítási javaslatait. Ezt Vágó János alelnök jelentette be a keddi sajtótájékoztatón. Az alelnök nem tartotta valószínűnek, hogy Nagy Sándor, az MSZOSZ elnöke lesz az új pénzügyminiszter. A sajtóértesülésekre utaló kérdésre válaszolva ezt személyes véleményként mondta el. Szerinte az SZDSZ-nek nem jelentene megfelelő garanciát az MSZOSZ elnökének személye, másrészt Nagy Sándor — az alelnök által ismert — legutóbbi álláspontja szerint szakszervezeti tisztségviselő kíván maradni. Országgyűlés Kedden öt óra előtt néhány perccel befejezte munkáját az Ország- gyűlés. A képviselők utolsó napirendi pontként lezárták a köztisztviselők jogállásáról szóló törvény- módosítás általános vitáját. A Parlament február 6-án 15 órakor ül össze legközelebb. Közlekedés Márciusban várhatóan több éves előkészítés után a kormány elé kerül a közlekedésfejlesztési koncepció. Folynak a MÁV-val kapcsolatos állami feladatokról és kötelezettségvállalásokról szóló tárgyalások. Nincs megtorpanás a hírközlési és autópálya-fejlesztésekben — közölte Lotz Károly közlekedési, hírközlési és* vízügyi miniszter a tárca előtt álló ez évi feladatokról tartott keddi sajtótájékoztatón. Alkotmánybírósági közlemény Az Alkotmánybíróság befejezte az életüktől és szabadságuktól politikai okokból jogtalanul megfosztottak kárpótlásáról szóló törvény alkotmányossági vizsgálatát. A testület február 6-án, hétfőn 11.00 órakor kezdődő nyilvános ülésén hirdeti ki határozatát — tudatta az MTI-vel az Alkotmánybíróság. Ismét pecsételnek Megszűnt az úgynevezett „inte- getős” ellenőrzés a magyar határ- állomásokon, elsősorban a nemzetközi bűnözés visszaszorítása érdekében. Krisán Attila ezredes, a Határőrség szóvivője kedden az MTI kérdésére elmondta, hogy valamennyi belépő külföldi állampolgár útlevelét elkérik, és abba bepecsételik a belépés napját. A kilépő külföldiek útiokmányát is ellenőrzik annak érdekében, hogy megállapítsák: jogszerűen tartóz- kodtak-e a Magyar Köztársaság területén. Moszkva téri buszbaleset Valószínűleg a sofőr mulasztása okozta hétfőn a Moszkva téri buszbalesetet — válaszolta kedden az MTI-nek Tóth Vilmos rendőr őrnagy, a BRFK illetékese. Tájékoztatása szerint az igazságügyi járműszakértő és az Ikarus-gyár szakembereinek keddi vizsgálata egyértelműen kizárja, hogy műszaki hiba okozta volna a szerencsétlenséget. Emellett megállapították: ahhoz, hogy a jármű felhajtson a 15 centiméter magas padkára, a vezetőnek gázt kellett adnia. A rendőrség szakértője érthetetlennek minősítette, hogy a sofőr nem használta a vészféket, amellyel akár a lejtőn is megállíthatta volna a járművet. A Honvéd Kórház Traumatológiai Osztályán megtudtuk: folyamatosan javul Kazup Lászlónak, a baleset súlyos sérültjének állapota. Túljutott az életveszélyen, ám előreláthatólag még legalább egy hétig az intenzív osztályon kell maradnia. KEDDEN LESZERELTEK Tegnap végre országszerte elérkezett a sorkatonák által a behívó kézhezvétele, de még inkább a bevonulás óta várva várt nagy nap, a leszerelés napja. A tervezettnél két héttel korábban hagyhatták el a fiatalok a laktanyákat. A Honvédelmi Minisztérium ezzel is segíteni kívánta őket a civil életbe történő beilleszkedésben. A nyíregyházi Vay Ádám laktanya alakulóterén a megyeszékhely három alakulatának kettőszáztíz sorkatonája sorakozott fel — egyelőre — utoljára egyenruhában, hogy a lesze-, relési ünnepségen részt vegyen. Havasi Tibor ezredes a Magyar Honvédség Nyíregyházi Helyőrségének parancsnoka ünnepi beszédében többek között elmondta: POLGÁRMESTEREK KONFERENCIÁJA A polgármesterek konferenciájának ma a nyíregyházi Váci Mihály Művelődési Központ ad otthont. A konferencia célja, hogy segítséget nyújtson a megválasztott tisztségviselőknek a mindennapi munkához, a feladatok eredményes megoldásához. A konferencia délelőtt 10 órakor dr. Kara Pál, a Belügyminisztérium önkormányzati államtitkár-helyettesének előadásával kezdődik, majd szó lesz az önkormányzati fejlesztésekkel kapcsolatos aktuális teendőkről, a vagyongazdálkodás időszerű feladatairól is. — A leszerelő fiatalok minden elismerést megérdemelnek, hiszen a honvédség egyre nehezebb gazdasági, anyagi feltételei mellett is a meghatározott őr-, harci és szakfeladatokat elsajátították, megfeleltek a követelményeknek, elvárásoknak. A napi munka mellett a versenysportra is jutott idő, több fiatal országos eredményt ért el lövészetben. A becsületes és jó munka elismeréseképpen tizenhármán őrmesterré, hárman szakasz vezetővé, huszonhármán tizedessé, harminchétén pedig őrvezetővé léptek — igaz már csak tartalékosként — elő. Két katonánkat ezerötszáz- ezerötszáz forintos pénzjutalomban részesítettünk. A Magyar Honvédség Újrakezdési Alapítványának kuratóriuma a kerületi katonai parancsnokság javaslatára kiemelkedő munkájáért — a helyőrség legjobb katonája — Honvári Zoltán tizedesnek pénzjutalmat adományozott. — Bár a Magyar Honvédség pénzügyi helyzete nem a legjobb — folytatta az ezredes úr —, lehetőségeinkhez mérten a laktanyából távozó fiatalokat anyagilag is támogattuk. Kedden reggel százkilenvenhét sorkatona 838 ezer .forint leszerelési segélyt vehetett át, ami a Honvédelmi Minisztérium költségét terheli. Havasi Tibor ezredestől megtudtuk még, hogy a legközelebbi bevonulások február 15-16-án lesznek, a katonai esküt pedig a tervek szerint március 11-én teszik le az újdonsült sorkatonák. AZ ÚJ KELET REKLÁMCSOPORTJÁNAK ÚJ TELEFONSZÁJIAA: (42) 312-816 Ingyenes az apróhirdetés az Új Keletben február 1-től Ha Ön a lapban található hirdetési szelvényt kitölti és azt kivágva vagy fénymásolva beküldi a szerkesztőségbe (Nyíregyháza, Tüzér utca 2.) akkor apróhirdetése a beérkezést követően a lehető leghamarabb megjelenik! A DANONE-HONVED A TANÁRKÉPZŐ KŐVETKEZŐ ELLENFELE A KOSÁRLABDA MAGYAR KUPÁBAN arapjon Kitűnő zene, riportok, játékok, érdekességek. i i? a ff © g to © g a 70,88 MHz ?? (42) 310-653 t