Új Kelet, 1995. január (2. évfolyam, 1-26. szám)
1995-01-10 / 8. szám
UJ KELET SPORT 1995. január 10., kedd Osztá ly ról—osztá lyra NB Ili Váhoiások « NYFC-nél Még csak pár napja kezdte meg a felkészülést az NYFC, de Tóth János klubelnök rendkívül bizakodó: — Meg vagyok elégedve a fiúk eddigi hozzáállásával, jó hangulatban készülünk, egyelőre Nyíregyházán napi egy edzéssel — mondja. — Szombaton utazunk Eger-Tardosra, ahol majd vasárnaptól szombatig napi három tréning szerepel a programban. — Az átigazolásokkal kapcsolatban van-e új hír? — Annyi van, hogy ha ma megállapodunk, akkor Búzás és Thúróczi kettős igazolással tavaszra Rakamazra kerül. Thúró- czinak a fejlődése érdekében van erre szükség, míg Búzás azért kerül a fiókcsapatunkhoz, mert az újonnan érkezettek — Adámszki és Domokos — esélyei jobbak a csapatba kerülésre. Dúró Tamásról még nem döntöttünk, péntekig látogatja az edzéseinket, azután döntünk a sorsáról. Velünk készül Paulik is, aki Tiszakécs- kéről Nyírbátorba igazolt, de mi is szeretnénk felmérni képességeit. — Sokakat érdeket, hogy Gubányi Mátészalka helyett miért Nyírbátorba, illetve Búzás Nagykálló helyett Rakamazra igazolt, hiszen az előbb említett csapatok NB Ill-as csapataiban játszottak? — Mind a két fiúnak év végén lejárt a kettős igazolása, és emellett megvette Búzást Rakamaz, míg Gubányit Nyírbátor. Ez nem azt jelenti, hogy nem segítjük például a Kállóiakat, hiszen Ónodi és Hudák továbbra is kettős igazolással náluk marad. — Mi lesz Sira sorsa? — Sira a mi játékosunk, Mátészalkán kölcsönben van. Több okból is jót tesz az ifjú tehetségnek a szálkái légkör, hiszen elvégzett például egy szakmunkásképzőt, miközben nem veszett el a labdarúgás számára, hanem az NB 111-as találkozókon hétről hétre erősödött. Úgy vélem vele rövidesen számolni kell az NB Il-es csapatnál. Nyáron még nálunk alapoz és utána meglátjuk... (száraz) NB III: Igazoltan hiányzók Mátészalkán Mátészalkán mozgásba lendült a gépezet, január negyedikén újra edzésbe állt a szatmári legénység. Az első, ráhangoló jellegű foglalkozást játékosértekezlet előzte meg, melyen csupa régi arc vett részt. Pénzes András egyesületi elnök ugyanakkor arról tájékoztatta lapunkat, hogy a tehetséges Sira Zoltán a Nyíregyházi FC-vel történt megegyezés alapján február elsejéig a megyeszékhelyi együttessel dolgozik, ezt követően csatlakozik a harmadik vonalban ötödik helyen zárt csapatához. Oláh Béla januárban Kábán látogatja az edzéseket, acsatár megszerzéséről még nem mondott le a hajdúsági vezérkar. Ügyében még e hónapban döntés várható, hisz Mátészalkán nagyon remélik, hogy a labdarúgó leigazolásával már jó ideje kacérkodó kabaiak végre elszánják magukat, s közlik végleges álláspontjukat. Ha Oláh távozik, akkor feltétlenül be kell tölteni üresen maradt posztját. A hiányzók listáját az idegenlégiós Szelihov teszi teljessé, akinek Ukrajnából való visszautazását az irdatlan távolság s annak drága költségei hátráltatják. A középpályás befutását február első napjára prognosztizálják. Érdekes azon információ is, miszerint az irányító Kását megkömyékezte a szomszédvár Nyírmeggyes, ám a labdarúgó a maradás mellett voksolt. Mint megtudtuk, a szalkaiak kiszemeltje volt Vásáros- naményból Berettyón Gábor és Törös. Előbbi nem vállalva a heti öt edzést, Kis- létára írt alá, utóbbinak vételára s igényei akadályozták meg szerződtetését. Hellyel- közzel ismert már az előkészületi mérkőzések dátuma is, a köztes időpontokra való találkozók lekötésére többek közt az NYFC, Baktalórántháza és Nyírcsaholy képviselőivel folyamatban vannak az egyeztetések. Az eddig ismert program: január 21. Ököritófülpös — Mátészalka január 25. Ópályi — Mátészalka (a helyszín még bizonytalan) január 28. Mátészalka — Kisvárda február 1. Mátészalka — Kaba február 15. Mátészalka — Záhony február 22. Kisvárda — Mátészalka március 4. Záhony — Mátészalka március 8. Kaba — Mátészalka. Felhívás! A Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Testnevelési és Sporthivatal sportszervező (menedzser) tanfolyamot szervez, és indít intenzív formában (5 hónap) A tanfolyam középfokú végzettséget ad, és egyben előkészítő a TF felsőfokú főiskolai szintű sportmenedzser szak felvételi vizsgáira is. A tandíj: 30 000 forint. Jelentkezni 1995. január 31-ig lehet. Felvilágosítás a Megyei Testnevelési és Sporthivatalnál (tel: 311-577) Vass Géza sportszervezőtől kérhető. Megyei I. osztály Fecsku marad Nyírkárászon Nyírkárászon január tizedikén vágnak neki a felkészülés sok munkát igénylő feladatának. Már hagyományosan szabadtérre korlátozódik a foglalkozások végrehajtása, dacolva az időjárás viszontagságaival. A játékosok számára rémálommal felérő hosszútávfutásoknak a település környékén fellelhető lankák adnak otthont. Az elmúlt vasárnap játékosértekezleten értékelték az ősszel produkálta- kat, s Jávor Pál vezetőedző, valamint Ragány Ferenc szakosztályvezető az el- hullajtott pontokon kesergett. Megítélésük szerint a játkékosok lábában maradt a jobb szereplés lehetősége, esélyt hagyva az előkelőbb pozíció elérésére. A vezetők a csapat együtt tartásán fáradoznak, s két-három labdarúgóval tárgyalnak erősítés gyanánt, mindenekelőtt támadók jövetelét készítik elő. Távozik Nyírkárászról a kapus Kovács Zsolt, ő Baktalórántházán folytatja pályafutását. Nem tartanak igényt Séta és Kertész játékára, szabadlistára tették a két fiút. Mint arról már beszámoltunk. Dudás Györgyöt szeretnék visszahozni Záhonyból. Korábban szó volt arról, hogy Fecsku Kisvárdára igazol, de most már szinte biztos, tavasszal is a megyei első osztályban igyekszik beváltani a hozzá fűzött reményeket. Tizenkét edzőmérkőzést iktatnak a formábahozási időszakba, valószínűsíthetően a település csapata lesz a Nyíregyházi FC első ellenfele a holt idényben. A már betöltött napok mellett Baktalórántháza oda-vissza, Nyírbátor és Nagykálló együttesével egyezkedik a találkozók tető alá hozása érdekében. Az eddig ismert program: január 29. Nyírkárász—Anarcs február 1. Nyíregyháza—Nyírkárász február 18. Sárospatak—Nyírkárász március 1. Nyírkárász—Sárospatak március 5. Nyírkárász—Kisvárda március 8. Kisvárda—Nyírkárász K.T. FÉLIDŐBEN — FÉLIDŐBEN — FÉLIDŐBEN Tiszavasvári is elkezdte... Hol van Zubanics? az új szervezeti felállásban milyen beosztásban leszek. Ha igényt tartanak a munkámra, akkor azt nyilván továbbra is elvégzem, és ha úgy látják jónak, technikai vezetőként is, mert számomra nem a megnevezés a fontos. Engem csak a futball szeretete tart itt. A beígért 14 órai megbeszélés néhány percet várat magára. A vezetők tanácskoznak, a játékosok jobb híján játszanak. Riskó János sérülten nézi a többieket: — Az újságból értesültem arról, hogy a sérülésem miatt Tiszavasváriban nem tartanak igényt a játékomra. Eddig erről velem senki nem beszélt. Mindenesetre szépen gyógyulok, talán január végén bekapcsolódhatok a felkészülésbe. Fél három után pár perccel Szikszói Lajos vezetőedző a kérdésünkre a következőket mondta el: — Januárban héti egy edzéssel készülünk, februárban közel tíz napra Hajdúszoboszlóra megyünk. Napközis rendszerben készülünk majd, mindennap edzőmérkőzést fogunk játszani az ott edzőtáborozó csapatokkal. A márciusi rajtig heti két edzőmérkőzést tervezek. — Végignézve az arcokat, minden távozóként bejelentett fiú — Zubanics kivételével — itt van, és vannak új játékosok is. Végül is kik azok, akik mennek, és kik jönnek? — Fogalmam sincs, hogy Zubanics miért nincs itt, érdeklődtek utána, állítólag vissza akarják igazolni Ungvárra. Megállapodás még nincs, ma neki itt lett volna a helye. Kurilco, Rása és Riskó is tagja a keretnek, nagy valószínűséggel valóban lesz mozgás Tiszavasváriban, de nem hiszem, hogy ez őket fogja érinteni. Szűcs átigazolása, úgy néz ki, rendben van, Lente Lajos pedig.rövidesen választ ad. Egy. külföldi fiú .edz most velünk, Pitács Gyűri barátjaként érkezett hozzánk. Meg fogom nézni, ha január végéig nálunk marad, többet tudok róla mondani. — A szünetben nyilván Ón is mérleget készített. Miben kell változtatni ahhoz, hogy eredményesebbek legyenek? — Az egész telet végiggondolkoztam. Egy biztos, nekünk már egy közepes szereplés nem elég. A céljaink eléréséhez küzdő szellemű játékosokat kell találnunk, nem elég. ha csak jók. Azokkal akarok együtt dolgozni, akiknek velem együtt az a terve, hogy bennmaradjunk az NB II-ben. A mikor három óra körül eljöttünk, a fiúk nagy kedvvel rúgták a labdát, az elnökség pedig zárt ajtók mögött már egy órája tanácskozott. Vajon milyen csapata lesz Tiszavasvárinak tavasszal? Száraz Attila Fotó: Martyn T egnap délután fél kettőkor lassan szállingóztak a Tiszavasvári Alkaloida SE NB 11-es labdarúgócsapatának tagjai a helyi sport- csarnokba a 14 órai megbeszélésre. Az elsők között érkező Erdei Csaba meglepetten olvasta a hirdetőtáblán az Új Keletből, hogy szóba került az esetleges NYFC-hez való igazolása. Somolyogva mondja a következőket: — Valóban volt róla szó, hogy visszamegyek Nyíregyházára, de egyelőre féléves szerződésem ideköt. Meg aztán nekem és a társaimnak most az a legfontosabb, hogy ne essünk ki az NB II-ből, és ezért igyekszem majd én is mindent megtenni. Az ünnepek alatt vigyáztam magamra, egy deka súlyfelesleget sem szedtem össze. Hogy mi lesz a nyáron? Majd a bajnokság után meglátjuk. A felkészülés előtti megbeszélésre eljött Pét he Sándor is, az Alkaloida Vegyészeti Gyár 34 éves controlling főosztályvezetője, az egyesület — ma még — elnökjelöltje, de szerdától mindenbizonnyal elnöke, egy ötéves és egy tizenegy hónapos gyermek édesapja: — Tisztában vagyok vele, hogy mit vállaltam. Az őszi szezon minden hazai mérkőzésén kinn voltam, és láttam néhány idegenbeli találkozót is. Mióta a jelöltségemet véglegesítették, megpróbáltam még inkább utánajárni a dolgoknak. Sportszerető vagyok, sportolói múlttal rendelkezem — kézilabdázó voltam —, felelősséget érzek helyi lakosként a város sportjáért — ezért vállaltam el hosszas tárgyalások után a megbízatást. - i— Ön régen kézilabdázott. Fia szóba kerül az Alkaloida szereplése, akkor az emberek általában a labdarúgók gyenge teljesítményéről beszélnek rés nem arról, hogy a kézisek remekeIwkz Nemzavarja ez? •— Azt mindenki tudja, hogy a foci az a sportág, amelyik a leginkább szem előtt van. Igyekszünk minden csapatot a megfelelő súllyal kezelni. Nem külön labdarúgó- és kézilabdaklubot akarunk csinálni, hanem sportegyesületet, amelyben van labdarúgó-, kézilabda-, asztali- tenisz- és sakkszakosztály. — Mennyire ismerik a labdarúgókat, a szerződéseiket, illetve a foci szövevényes világát? — Igyekeztem minden információt beszerezni, többször elbeszélgettem az elődömmel. Tamás Géza és Mészáros László segítségével megismertem a játékosaink szerződéseit is. A klub pénzügyeit jól ismerem, mert a gazdasági vezető a gyárban munkatársam. A labdarúgás, véleményem szerint, már ma is szigorúan üzleti alapon működik, hiszen a jobb játékosok ma már komoly áron kelnek el. — Ön szerint ma a fociban sok vagy kevés pénz mozog? — A labdarúgásban nem mozog kevés pénz, inkább ennek elosztásával és fel- használásával van gond. A többi NB Il-es együttes gazdálkodását nem ismerem, de azt hiszem, hogy mi nem gazdálkodunk sem feltűnően sok pénzzel, sem pedig kevéssel. A bennmaradást ezzel a támogatottsággal feltétlenül el kellene érni. Ha ez nem sikerül, akkor sok minden megváltozik a labdarúgók számára Vasváriban. — Szerdán kinevezik a Tiszavasvári Alkaloida SE élére. Mi lesz az első teendője? — Először is minden labdarúgóval személyesen el fogok beszélgetni. Ezután felkeresem a többi szakosztályt is. A kézilabdázókkal például arról fogok tárgyalni, hogy a magasabb osztályba lépésüknek milyen feltételei vannak. A sakkozók és az asztaliteniszezők egy viszonylag zárt közösség, velük nem sok baj szokott lenni, remélem, jól tudok majd velük együtt dolgozni. — Hogyan fog minderre időt szakítani a jelenlegi felelős beosztása mellett? — Ez a legnagyobb problémám, mindenképpen szükség van a munkatársaim megértésére és segítségére. Különösen az elején fontos, hogy türelmet kapjak, később aztán, amikor tisztázódnak a szakosztályok működési feltételei és szabályai, akkor már könnyebb dolgom lesz. Nem akarok napi gondokkal foglalkozni, a napi működésbe beleszólni — mondta első nyilatkozatának végén az Alkaloida elnökjelöltje. Megérkezése után Fecsku István csapatkapitány elégedetten nyugtázta, hogy Zubanics kivételével mindenki visszajött a szünetről: — Örülök, hogy mindenki jókedvűen és optimistán tekint az új esztendőre. Azért remélem,.hogy az elmúlt napokban társaim is elgondolkoztak azon, hogy miként juthattunk oda, hogy most mi vagyunk az NB II keleti csoportjának sereghajtója. Van esélyünk arra, hogy a következő idényt is a másodosztályban kezdjük. Úgy érzem, ha mindenki lezárta a múltat, és csak a bennmaradásra koncentrál, nem lehet baj. Az új elnököt nem ismerem, remélem, hogy mindent el fog követni annak érdekében ő is, hogy elkerüljük az osztályozót. A játékosok érkezése közben egymás után érkeztek a vezetők is. Mészáros László szerdáig még nem akar nyilatkozni: — Továbbra is a labdarúgókért szeretnék dolgozni, óriási csalódás lenne, ha kiesnénk az NB II-ből. Ezért is nem vállaltam tovább az ügyvezető elnöki posztot. Egészségi állapotom javult, amit lehet, megteszek a csapatért — ígérte. Nem sokkal Mészáros úr után toppant be Fitos Sándor, a korábbi szakosztály- vezető: — Egyelőre fogalmam sincs, hogy