Új Kelet, 1995. január (2. évfolyam, 1-26. szám)
1995-01-10 / 8. szám
u SZABOLCS-SZATMÁR-BEREG MEGYEI HÍRLAP II. évfolyam, 8. szám Ára: 12,50 Ft 1995. január 10., kedd Álláspontegyeztetés később Az MSZP-nek még nincs kialakult álláspontja a kormányátalakítási elképzelésekről, erről a következő hetekben a párt testületi ülésein tanácskoznak majd — szögezte le Csintalan Sándor, a szocialisták ügyvezető alelnöke a találgatásokra reflektálva. A tervek szerint január 21-én ül össze a párt választmánya, s a hónap végén, 28-29-én pedig együttes tanácskozást tart Siófokon az MSZP elnöksége és frakciója. Azután kerülhet sor az egyeztetésre a koalíciós partnerrel. Ennek részleteit azonban a miniszterelnöknek kell majd meghatároznia. Gyarmati István Moszkvában Az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) soros elnökének személyes képviselőjeként Moszkvába utazott Gyarmati Ist\’án nagykövet. Az előzetes terveknek megfelelően a diplomata kedden tárgyalásokat folytat az orosz kormány illetékeseivel arról, hogy az európai együttműködési fórum a gyakorlatban miként vehet részt a cse- csenföldi válság rendezésében. Az út eredményeiről az EBESZ-küldött szerdán Bécsben számol be a szervezet Állandó Tanácsának ülésén. Emelt nyugdíj áprilistól A Nyugdíjbiztosítási Önkormányzat közgyűlése hétfőn jóváhagyta az önkormányzat idei nyugdíjemelésekre vonatkozó javaslatát. Eszerint a nyugdíjakat első alkalommal március 1-jétől emelik, januárig visszamenőlegesen. Az első emelt nyugdíjat áprilisban folyósítják, és egy összegben, külön postázzák a januári-márciusi különbözetet. A közgyűlés 10 százalékos, minimum 800 forintos emelést hagyott jóvá. Az ön- kormányzati képviselők nem támogatták az emelés maximálását, de a közgyűlésen jelen lévő kormányképviselők álláspontja szerint az emelés összegét 3500 forintban kell maximálni. Az önkormányzat javaslatairól a parlamentnek kell határoznia. A nyugdíjak második emeléséről májusban, a gazdasági tendenciák ismeretében dönt az ön- kormányzat. A közgyűlés javasolja a kormánynak, hogy döntsön az állami és a szociális juttatások emeléséről is. Nem emelik a liszt árát Amennyiben a sütőipari termékek drágulnak az nem az alapanyag, azaz a liszt áremelkedése miatt következik be. Ezt Makay György, a Magyar Gabonafeldolgozók, Takarmánygyártók és Kereskedők Szövetségének főtitkára mondta hétfőn az MTI érdeklődésére. A szerződéseket hosszabb távra kötik, így az idei év első hónapjára, illetve hónapjaira már ezek megköttettek. Az esetleges változásokat csak a lejáró szerződéseket követően érvényesíthetik. Támogatás a fürdőknek Az Országos Egészségbiztosító Pénztár várhatóan 20 százalékkal emeli a gyógyfürdő-szolgáltatások utáni támogatását, s az érintett fürdőket — országosan szám szerint hatvanat — összesen 1,3 milliárd forinttal segíti. Újdonság az is, hogy az elmúlt évek gyakorlatától eltérve idén nem félévtől, hanem már januártól megkapják a hozzájárulást. Mindezt Horváth Gábor, a Fővárosi Fürdőigazgatóság vezetője, a Magyar Fürdőszövetség elnöke mondta el hétfőn az MTI-nek. Közvetlenül válasszunk köztársasági elnököt! Torgyán József csütörtökön terjeszti a Független Kisgazdapárt Országos Elnöksége elé azt a határozattervezetet, amelynek értelmében a párt aláírásgyűjtést kezdeményez a köztársasági elnök közvetlen választása érdekében. Amennyiben a javaslatot a január 13- án összeülő országos vezetőség is támogatja, úgy február elején megkezdődhet az aláírásgyűjtés. Ezt Szabó János, az FKgP főtitkára mondta el az MTI-nek hétfőn. MOZGALOM JAPÁN VENDÉGEK A VASÚIÉRT NYÍREGYHÁZÁN A „Nemzeti mozgalom a vasútért” munkacsoport hétfői országos ülésén döntött arról, hogy elvállalja a vonalmegszüntetésekkel veszélyeztetett területeken élők érdek- képviseletét, illetve határozottan fellép a vasútvonalak felszámolása ellen —jelentette be Szabó Béla István, a mozgalom képviselője az ülést követő sajtótájékoztatón. Hangsúlyozta: a leépítés egyoldalúan pénzügyi célokat szolgál, nem veszi figyelembe az érintett területek lakosságának érdekeit, illetve a területfejlesztés és környezetvédelem szempontjait. A mozgalom ezért az 1994. október 27-ei kormányhatározatot minden szempontból megalapozatlannak tartja, és követeli, hogy a vasúti forgalom szerkezetében bekövetkező minden változást előzzön meg komplex, társadalmi-gazdasági elemzés, és az érintettekkel való egyeztetést. A munkacsoport fórumokon tájékoztatja a jövőben a lakosságot a tervezett vonalbezárások várható következményeiről. Továbbá kéri Lotz Károly közlekedési minisztert a koncepció megvitatására. SPORT HÁROM OLDALON A fővárosban eltöltött öt nap után január 8-án délelőtt Sumio Gotoda vezetésével japán küldöttség érkezett városunkba. A pár napos látogatás baráti szálakon alapszik, hiszen a nyíregyházi Cantemus kórus már több ízben is járt Japánban. Sumio úr korábban a japán állami televízió ifjúsági zenei osztályának vezetője volt, ma pedig már ismert zenei személyiségként tartják számon. O és munkatársai nagyra becsülik a Magyarországon folyó zenei nevelést, ezért is utaztak hozzánk az év első napjaiban. Érkezésük estéjén a Cantemus kórus, a Pro Musica leánykar és a Banchieri együttes köszöntötte a vendégeket. S míg hétfőn a társaság egyik fele a Kodály Zoltán Általános Iskolában tanulmányozta a zenei oktatás módszereit, addig a többiek — akiket fotós kolléganőmmel mi is elkísértünk — a Búza utcai óvodában tettek látogatást. Az óvodai foglalkozást a néptáncos csöppségek műsora követte, melynek végén maguk készítette ajándékokkal lepték meg a vendégeket. Ebéd és rövid pihenő után Csabai Lász- lóné köszöntötte délután három órakor a küldötteket. A rövid programsorozat ma délután ér véget. A délelőtti búcsúlátogatások után Sumio Gotoda és társai új tapasztalatokkal fejükben és sok felvétellel kamerájukban hazaindulnak. Mint azt a Kodály Zoltán Általános Iskola igazgatójától, Alexa Lászlótól megtudtuk, ez a látogatás hasznos előkészülete volt a Cantemus kórus nyárra tervezett ja- páni fellépéseinek. Sumio Gotoda úr a Búza utcai óvodában A MELLÉKUTAK (MÉG) NEHEZEN JÁRHATÓK Valahogy az idén elkésett a hó, és sokan vigasztalhatatlanul konstatálták, fekete karácsonyunk volt. Ami késik, nem múlik, mondhatnánk, hiszen vasárnap reggel rákezdte hóanyó a dunnájával, és nem kis munkát adott ezzel a Közterület-fenntartó Vállalat hószolgálatának. Mint azt Papp Lászlótól, a szolgálat vezetőjétől megtudtuk, még aznap éjjelre eltüntették a hat-hét centiméteres havat a fő kivezető utakról és a városban található háromszázötven buszmegállóból. Gondot okozott viszont az Örökösföldön, az Érkerti lakótelepen és a Jósavárosban parkoló kocsik között a munka, hiszen a gépekkel nem tudták megközelíteni a lakótelepek kényes pontjait. Ugyanígy akadályozta a munkát a szabálytalanul várakozó autók sora, ezért netp tudták elkerülni például az Arany János utcán, hogy be ne temessek az út szélén álló kocsikat. Éppen ezért kérik a tulajdonosokat, hogy ha havazik, akkor álljanak máshová, mert a hótoló kocsi sem tudja a végtelenségig tolni maga előtt a felesleges havat. Hogy nem mindenütt volt fekete az út, annak pdig az az oka, hogy környezetkímélő megoldásként csak a nagyobb utakat szórták le sóval, a kis utcákban — mint például a Moszkva utca — csak homokot szórtak a csúszás ellensúlyozására. * * * A vasárnap lehullott hó sok örömet okozott a gyerekeknek, akik ki is használták a fehér lepel adta szánkózási lehetőséget. Másoknak gondot, munkát okozott a havazás. — Vasárnap reggeltől estig valamennyi gépünk az utakon dolgozott — tájékoztatott hétfőn délután Barczi János, a Közúti Igazgatóság ügyeletese. A főutakat többször lesóztuk, így azok csak nedvesek, legalábbis napközben, de járhatók, a forgalomban fennakadás nincsen. Hétfőn az alsórendű útvonalak veszélyesebb helyeit, így a vasúti átjárókat, az útkereszteződéseket és a kanyarok egy részét szórtuk le homokkal, ahogy azt a szabályozók előírják. A mellékutakon előfordult, hogy a járművek „letaposták” a havat, emiatt csúszósak az utak. Információink szerint a vidéki városokban sincs gond, fennakadás a havazás miatt. Egy jó hír, ami az enyhe időjárásnak köszönhető: nappal Tisza- dobnál járnak a kompok. — A megyeszékhely környéki buszforgalomban vasárnap nem okozott fennakadást a havazás, igaz, kevesebb is volt a járat — válaszolt érdeklődésünkre Bartha József, a Szabolcs Volán helyközi ágazatának vezetője. Hétfőn — az útviszonyoknak köszönhetően — kisebb, öt-tíz perces késésekkel érkeztek meg Nyíregyházára az autóbuszok. Sofőr kollégáim elmondása alapján a mellékutakon elég nehéz közlekedni. korábban jobban törődtek takarításukkal. Behavazott gépkocsik arapjon Kitűnő zene, riportok, játékok, érdekességek. M m fi® r~" ........ i O Ny írög 7 Dd © § © 70,88 MHz Ö (42) 310-653 NapoEita 12 órától 24 óráig