Új Kelet, 1995. január (2. évfolyam, 1-26. szám)

1995-01-05 / 4. szám

ÚJ Karr ________ I Do mokos Nyíregyházán folytatja Mint már hírű! adtuk, a Nyíregyházi FC vezetősége és Domokos Béla szóban meg­állapodott, hogy a csatár tavasszal a pi­ros-kékeket erősíti. Az is köztudottá vált, a játékos távozása elé nem gördítenek aka­dályt Sényőn, megfelelő anyagi ellenszol­gáltatásért hozzájárulnak átigazolásához. Szilveszter napján ültek tárgyalóasztalhoz a két klub képviselői, s nyélbe ütötték az üzletet Eszerint immáron végleges, a hu­szonhat éves labdarúgó a megyeszékhe­lyi csapat színeiben folytatja pályafutását. Abban is megállapodtak a felek, hogy a pénzről nem nyilatkoznak, azt üzleti titok­ként kezelik. Pehely Zoltán, a sényőíek szakosztály- elnöke elmondta, Domokos helyére nem kívánnak új játékost szerződtetni, Valerij Capatina átveheti a megüresedett szerep­kört. Apropó, Capatina. Korábban olyan információk is szárnyra keltek: a moldáv légiós esetleg követi társát az NYFC-hez. Ennek a feltételezésnek nincs valóságalap­ja, a szőke fiú ki tan a harmadik vonal újon­cánál. Visszatérve Domokosra, nem minden­napi vargabetűt vett karrierje alig több mint f»l év elteltével. Emlékezhetünk rá, az elmúlt esztendő tavaszán még Fehér- gyarmaton kergette a labdát, majd próba­játékon szerepelt Kiskőrösön. Mivel kút­ba esett szerződtetése, a megyei első osz­tályú együttestől Sényőre tette át székhely­ét. Most újabb ugrással az NB II-ben igyekszik majd riogatni a védőket. Keve­sen vallhatnak magukénak ilyen ritmusú előretörést, bár az tagadhatatlan, ő azon ritka egyéniségek közé tartozik, aki a befejező csatárokban szűkölködő magyar futballban még képes megdobogtatni a szurkolók szívét. Teremlabdarúgás Címvédőként Sindelfingenben A Daimler-Benz ifjúsági labdarúgótor­nát a német kiírók, szervezők a földkerek­ség legrangosabb utánpótlás teremesemé- nyének nevezik. Hogy ez így van-e, ki tud­ja? De mitagadás, az elmúlt években igen­csak rangos mezőnyt verbuváltak össze a téli idényben, a rendre január első hetében sorra kerülő tini-vetélkedőre. Ami a szórakoztató futball mellett a fon­tosabb: az esemény jótékony célú, a bevételből nem is keveset ajánlanak föl a nélkülöző sorsú embertársak megsegítésé­re. Az esemény rangjának növekedését jól jelzi: míg 1992-ben „mindössze” 28 ezer márkát postáztak az SOS Gyermekfalvak javainak gyarapítására, addig a tavalyi so­rozat végén a szarajevói gyerekek sanyarú sorsának feledtetésére már százezret (!) utalhattak át. Hogy az 1994-es, sindel- fingeni rendezvény szép bevételt hozott, abban „ludas" a remeklő magyar ifjúsági válogatott, amely Ubrankovics Mihály szö­vetségi edző dirigálásával elvitte a trófeát! Mi több, a tomasiker mellett Lisztes Krisz­tián és Herczku Szabolcs - mindketten 5-5 alkalommal zörgettek be a hét teremcsata során a riválisok hálójába - közösen sze­rezte meg a gólkirályi címet. Remek ráadás­ként Lisztes, a Ferencváros és a magyar fut­ball nagy ígérete érdemelte ki a torna leg­jobb játékosa címet is. Ubrankovics mester tehát jól tette a dolgát! Hasonlóan eredmé­nyes szereplést forgat a fejében a 18 évese­ket csütörtökön és pénteken a sindelfingeni „üvegpalota" parkettjére vezénylő szövet­ségi edző, Piski Elemér. Az az edző, aki nem is tagadja: 1994 dicséretre méltó eredménylistáját próbál­ja gyarapítani a teremtornán. A tavalyi sza­badtéri helytállásra okkal kapott jelest a csapat, amely Svájc és San Marino előtt utcahossznyi előnnyel végezve lépett to­vább Eb-selejtező csoportjából, és várja a március-áprilisi, Anglia elleni pároscsatát. (A két válogatott közül a jobbik az öreg kontinens nyolcas döntőjében szerepelhet majd.) Hogy a Piski-csapat rátermett, az aligha vitás, noha a teremben bizonyítani más, mint „odakünn”. Az MB Autó Magyarország Kft. segít­ségét élvező (a szerdai kiutazáshoz fölöt­tébb kényelmes, elegáns Mercedes-busz állt elő a Piski-fiúk örömére) ifjúsági vá­logatott csütörtökön és pénteken összesen négy csoportselejtezőt vív: Ha megszerzi az első két hely valamelyikét, úgy pénte­ken délután a negyeddöntőben érdekelt. Onnantól kezdve már egyenes kiesés a módi. A csoportban kétszer 7, a további­akban kétszer 9 perc a mérkőzésidő. A Daimler-Benz-torna csoportbeosz­tása: 1. csoport: Magyarország, FC Bruges (belga), Fenerbahce (török), 1. FC Kaiserslautern, 1. FC Nürnberg (mindkettő német) 2. csoport: Svájc, Casino Salzburg (osztrák), Tottenham Hotspur (angol), Borussia Dortmund, Werder Bremen (mindkettő német) 3. csoport: Egyiptom, Liechtenstein. Paris SG (francia). Borussia Dortmund, VfB Suttgart (mindkettő né­met) Kik legyenek 1994 legjobb sportolói Szabolcs-Szatmár-Bereg ben? Ha szavaz, Ön is részese lehet a döntésnek. A kitöltött szavazóla­pot január 10-ig kell beküldeni a Megyei Sporthivatal címére: 4401 Nyír­egyháza, Pf. 136. Szavazólap 1994 legjobb sportolói, csapatai és edzője Női sportoló:------------------------------------------------------­Fé rfi sportoló:____________________________________ Utánpótlás korú női sportoló:______________________ Utánpótlás korú férfi sportoló:_______,____________ Nő i csapat:---------------------------------------------------------­Fé rficsapat:_____________________________________ Ed ző:____________________________________________ A beküldő neve, címe:____________________________ LA BDARÚGÁS 1995. január 5„ csütörtök Félidőben a megyei I. osztály Mit hoz a holnap Fehértón? 5. Újfehértó 17 10 3 4 28-11 33 A fehértói legénység zárja a közvet­len élbolyt. Az őszi idény nyitányakor úgy sejlett, nagyszabású inváziót indíta­nak a bajnoki címért — főfeg hazai pá­lyán játszottak elsöprően —, de a hajrá­ra tovatűnt a varázs. Igaz, ekkor nem is annyira a soron következő ellenfél ere­jét súlyozta a szakvezetés, sokkal inkább saját sebeik nyalogatásával voltak elfog­lalva. Az ilyen-olyan okból hiányzó lab­darúgók helyettesítésére — kényszerből — a fiatalokat dobták a mély vízbe, ám tőlük még nem lehet számon kérni, el­várni pedig végképp, hogy átesve a tűz­keresztségen, azonnal eredményességgel párosuljon bemutatkozásuk. Nyisztor Sándor vezetőedző a nyári holt idény­ben váltotta fel a távozását idejekorán beharangozó Sziivási Istvánt, segítségé­vel kukkantottunk be a kulisszák mögé. — Milyen csapatot hagyományoztak Önre örökségül? — Egy erőnlétileg alacsonyabb szin­ten álló társasággal szembesültem — így a mester. — Pluszként nehezedett rám az a teher, miszerint a keret meggyen­gült az átigazolási időszakban. Polonkai és Spisák távozott, helyettük Szűcs és Tóth Attila Nagykállóból, Nagy Béla a szomszédvár Hajdú Vasastól érkezett. Még így is nagyon erős játékosanyag állt rendelkezésre, az első három hely vala­melyikének megszerzése reális tervnek tűnt. — Mikor csúszott homokszem a gépe­zetbe? —- Mondom, a keret alkalmasnak lát­szott, hiszen harmadik vonalat is meg­járt játékosokra támaszkodhattam. Igen ám, de októberben Tóth Attila bevonult katonának, a tizedik fordulóban megsé­rült Szűcs, s elvesztettük Szalókit. A csa­tár abbahagyta, vállalkozásba fogott, mely lekötötte idejét, s sérülése is gátol­ta. — Csak a balszerencse okolható az el­ért ötödik helyért? — Mindenképpen csalódás az ötödik hely. Mint fentebb már szóltam róla. a tizedik forduló volt a fordulópont. Ad­dig tartott ki a nyári alapozás után fel­szedett erő, csökkent a játékosok edzés­munkája is. Pedig tíz mérkőzésen hu­szonhárom pontot gyűjtöttünk, gólkü­lönbségünk imponáló, 19-4 volt. Talá­latainkból Szaióki egymaga nyolcat vál­lalt, s ez érzékelteti, milyen veszteséget jelentett kiválása. Az utolsó hét meccsre gödörbe kerültünk, otthon kétszer is vesztettünk, különösen a nyírkarásziak győzelme bántott, ők egyedül minket tud­tak megverni vendégként. Nem akadt sen­ki a csapatban, aki megtartsa a labdát, a védelem nem bírta a ránehezedő nyomást, érthetően hibázásra kényszerültek. Mini­mális arányú kudarcokat éltünk át, mert Miért mondott le a vezetőség? Újfehértón négytagú, vállalkozókból álló vezetőség intézte a labdarúgó-szak­osztály ügyeit. Mint azt Nyisztor Sán­dor vezetőedző elmondta, a téli szünet­ben bedobták a törülközőt, elegük lett. Hogy miből, arra Papp Ferenc szak­osztályvezetőtől kértünk választ. — Rövid leszek: az elapadt önkor­mányzati támogatás miatt. A korábbi években két és fél millió forintot adtak a futballra, de volt olyan év is, mikor három és fél milliót szántak erre a célra. Tavaly egymillióval segítették az egye­sületet, ebből is csak nyolcszázezer fo­rint jutott a labdarúgó-szakosztálynak. Ennyiből — ez már több helyen is bebi­zonyosodott — manapság képtelenség minőségi csapatot összehozni, sőt. az értékeink megtartása is lehetetlen. Ha a régi támogatást élvezhetnénk, mi. vál­lalkozók összeadnánk a hiányzó millió­kat, akár NB 111-as csapata is lehetne a városnak. — Van még visszaút? — Január 9-én lesz az egyesületi köz­gyűlés. Megmondom őszintén, nem sok esélyt látok maradásunkra, ehhez a hi­vatal rugalmasabb együttműködésére lenne szükség. A még fennálló veze­tőség rendbehozatta az öltözőket, vil­lanyvilágítással ellátott edzőpályát épí­tettünk, mindezt jórészt saját zse­bünkből. Azt hiszem, megszolgáltuk a komolyabb támogatást! Többet kisajtol­ni a pénztárcánkból nem tudunk! Füg­gőben van a játékosok ügye is, nem lepődnék meg, ha tavaszra kicserélődne a keret, és sokán más csapat után néz­nének. egyszerűen nem akadt épkézláb támadónk. — Egyénileg ki nyújtott kiemelkedőt? — Garapko kapus produkciójával messzemenőkig elégedett vagyok, s amíg bírták kondícióval, Lácza Feri valamint Nagy Béla megfelelt, ők köze! sem estek úgy vissza, mint társaik. Egyértelműen csalódást okozott Tóth Attila. Szűcs és Kovács teljesítménye. Védelmünk tagjait dicséri, hogy a mezőnyben a legkevesebb gólt kaptuk. — A játékosok mennyiben tehetők felelőssé a bajnokság hajrájában nyúj­tott halovány futballért? —- Küszködtek, akartak valamennyi­en, ám tartalékos összetételben csak ennyire képesek. Jó példa a Záhony elle­ni mérkőzésünk, akkor a már említett hi­ányzókon kívül még az eltiltott Ötvöst is nélkülöztük. A cserék közel sem ütötték meg a kezdő emberek szintjét, nagyon kikaptunk. A szurkolók is megcsappant létszámban látogatták hazai mérkő­zéseinket, ez külön büntetés volt számuk­ra. — A bajnokság egésze milyen benyo­másokat ébresztett Önben? — Négy-öt csapatön látszik, hogy rendszeresen edzenek, náluk szisztema­tikus munka folyik. A mezőny nagyob­bik felén viszont kiütközik, hogy amatőr körülmények között dolgozhatnak. Ahol áldoznak a focira, ott hamar lehet ered­ményt felmutatni, de ha kiveszik a pénzt, akkor megy minden tovább a régi kerék­vágásban. Nem is tudásbeli, a feltételek közötti különbség emelhet csapatokat a csúcsra, taszíthat a mélybe. Talán én va­gyok maximalista, de nem tartom magas színvonalúnak a megyei első osztály küz­delmeit. — Tavasszal sikerülhet feltornázni ma­gukat a dobogóra? — Át kell értékelnünk céljainkat. Je­lenleg ugyanakkor azt sem tudom, egyál­talán maradok-e a csapat élén. Újfehértón lemondott a vezetőség, s én is követtem példájukat. Szerződés köt június 30-áig, de tőlük kaptam bizalmat, úgy helyes, ha ilyen szituációban várakozó álláspontra helyezkedem. A kérdésre válaszolva, a mostani játékosállomány arra elég, hogy az élbolyban végezzen. Kérdés, ki távo­zik a keretből, és persze igazolni is mu­száj lenne. Ötvös mellé nagyon .elkelne egy befejező csatár, mert gólok nélkül nem lehet eredményt produkálni. — Borús a kép, ezek szerint lőttek a merészebb terveknek? — Igen, pedig hét olyan — húszas éve­inek elején járó — labdarúgónk van, aki a jövő nagy csapatának gerincét alkot­hatná. Az önkormányzat kezében a dön­tés, a napokban tisztázódik, hajlandók lesznek-e anyagi áldozatot hozni, meg­menteni a csapatot a széthullástól. Ah­hoz képest, hogy nyáron még NB Ill-as álmokat szövögettünk, most a csapat egybenlartása is nehézségekbe ütköz­het. K. T. Kislétai mozgás Lassan újra előbújnak fedezékeikből a csapatok. Ä csikorgó hideg elől, ahol te­hetik. tornatermekbe menekülnek, igye­kezvén erőt gyűjteni a tavaszi feladatok­hoz. Kislétán január 9-cn látnak munká­hoz. heti három edzés szerepel a program­ban. Természetesen a hónap túlnyomó ré­szében fedett helyiségben tartják a foglal­kozásokat, erre a közeli Nyírbátor és Pócspetri jól felszerelt sportcsarnoka, il­letve tornaterme kínál lehetőséget. Februárban aztán már kimerészkednek szabadtérre is, a megyei első osztályú baj­nokság korai rajtja indokolttá teszi a fel­készülés, a formába hozás meggyorsítá­sát. A vezetők nyolc-kilenc edzőmérkőzés lekötésén ügyködnek. Tiszavasvárival két­szer találkoznak, de partnerük lesz Nagy- kálló és Kállósemjén is. Kisléta a tizenegye­dik helyen várhatja a folytatást, s hogy fel­jebb tornázzák magukat, a táblázaton seré­nyen igyekeztek felfrissíteni a keretet. Vásárosnaményból a gólerős Berettyón Gábor tart hozzájuk, a csatár már aláírta átigazoló lapját, ahonnan már csak a be­regiek pecsétje hiányzik. Munkácsi Heves megyéből érkezik, s a tervekben szerepel egy kapus jövetele is. Kiszemeltjük a Haj- dúdorogon futballozó Horváth József, neki a napokban Budapesten vizsgálja meg ra­koncátlankodó térdét Berkes doktor. Az operáción átesett játékos lába időnként bedagad, ezen igyekeznek segíteni a fő­városban. Ha az alapozáskor terhelhető lesz, szerződtetik a bal oldali középpá­lyást. Az ősszel a csapatban kölcsönjátékos- ként szóhoz jutott Óz. aki visszatért ko­rábbi kenyéradóihoz Terembe, örosz Zsolt februárban bevonul katonának Nyíregyházára, de talán a bajnoki össze­csapásokon részt vehet. Ha a kiszemelt kapus leigazolása realizálódik, tizenhe- tes keretből válogathat Czirbik Richárd játékos-edző. Napok óta folynak a találgatások arról, hogy Kiprich József, a holland Feyenoord magyar csatára tavasszal már a Ferencváros­ban játszik-e, vagy sem. Konkrétumról ed­dig nem esett szó, ezért is szólaltatta meg az ügy kulcsfiguráját, a Feyenoord elnökét Pósfai Gyula, az MTI munkatársa, aki tele­fonon hivatalában érte utol Jouri van de Hetiket.- Elnök úr! Mit szól ahhoz, hogy magyar lapjelentések szerint Kiprich József hama­rosan malajziai túrára utazik a Ferencvá­rossal?- Igazán? Erről még nem is hallottam! Mesélje a részleteket!- Inkább arra lennénk kíváncsiak, adott esetben elengednék-e Kiprichet a Ferencvá­rosba?- Most semmiképpen, legfeljebb az idény végén. Mivel akkor lejár a szerződése, nyá­ron szabadon igazolhat bárhová.- Egyáltalán, megkeresték Önöket Buda­pestről a csatár szerződtetése ügyében?- Nem. Eddig egyetlen magyar klubtól sem érdeklődtek iránta. Igaz, nyolc egye­sülettől nyolc ajánlatot kaptunk, de mondom, magyar részről egyet sem.- Elárulná, hogy mely klubokról van szó?- Nézze, Kiprich igen népszerű Hollan­diában, több csapat szívesen vinné, de itt üzletről van szó, így megértheti, hogy nem mondok neveket.- Megfelelő ajánlat esetén kész-e Ön el­engedni Magyarországra Kiprich Józse­fet?- Hát, ha komoly kérőről van szó, ak­kor elképzelhető. Ismételten hangsúlyoz­nom kell azonban, hogy eddig még egyet­len magyar csapattól sem kerestek meg eb­ben az ügyben.- Egyébként jelenleg mennyi Kiprich ára?- Megbocsásson, de a játékosaink nem kirakati tárgyak, ezért az árcédula sem lóg ott a nyakukban...

Next

/
Thumbnails
Contents