Új Kelet, 1995. január (2. évfolyam, 1-26. szám)

1995-01-05 / 4. szám

Ui KELET

1995. január 5., csütörtök

7

Vizsgaidőszak a tanárképzőn

Izgatott csoportok meilett haladunk el a Bessenyei György Tanárképző Főiskola folyosóin. Vannak akik az utolsó „pillanatig” tanulnak — mások csak átfutják a jegyzeteiket, s türelmesen várakoznak. A legjobb azonban azoknak, akik túl vannak a feszültségen, vagyis a vizsgán.

Az egyik szobából Bogár János IV. éves nappali tagozatos biológia—testnevelés szakos hallgató lép ki. O már végzett.

—Milyen tantárgyból vizsgázott?

— Genetikából kollokváltam — hármasra.

Mivel jegyzeteit rakosgatja, megkérdezzük:

—Mit kell, kellene tudni a genetikából?

—Általában mindent. A laikusok úgy ismerik, hogy „örökléstan”. Ez azonban így nem teljes, hiszen magába foglal még más

tudnivalókul iv lev ismernünk kell a kroBogár János

moszómákat. tudnunk kell a betegségekről és a legfontosabbról, a DNS-ről, mint örökítő anyagról.

—Nehéznek találta a vizsgát?

— Maga a tantárgy érdekel. Ám, ha igazán meg akarja tanulni az ember, akkor sok időt kell fordítani arra, hogy a részleteiben is elmélyüljön.

—A többi vizsgái?

— Ez a harmadik vizsgám volt, a másik kettő négyesre sikerült. Január 12-én lesz még egy nehéz vizsgám — élettanból. Most egy-két napot „lazítok,” s aztán erre a kollokviumra készülök.

—Hogy telt a szilvesztere?

S/ííkebhcsaládi körben löiiöuem. Saj

nos, igazán nem tudtam „elengedni” magam, hiszen lelki szemeim előtt már a januári vizsgák lebegtek.

— Mit vár az új évtől?

— Szeretném sikeresen elvégezni a főiskolát. Aztán tanítani szeretnék itt a megyében. Olyan helyre mennék szívesen, ahol a kezdő pedagógust támogatják, és az értelmes munkát megbecsülik.

Jakab Hona tűnik a leendő vizsgázók közül a legnyugodtabbnak. Jegyzeteit nem tartja a kezében, megfontoltan várakozik a „megmérettetésre”.

—Nem izgul? — kérdezzük.

— Kicsit igen, de nem látszik rajtam. A szakmámból adódik. Ugyanis BM-dolgozó vagyok.

— Ezek szerint munka mellett végzi a főiskolát...

— Igen, II. éves művelődésszervező szakos, levelező tagozatos hallgató vagyok. Eddig öt sikeres vizsgát tudok magam mögött. Ez lesz a hatodik — mondja optimistán.

— Milyen témakörből vizsgázik?

— Lényegében gyakorlati jegyért felelek pszichológiából, a deviancia tárgyköréből. Ha ez is sikerül, készülnöm kell egy nagyon komoly szigorlatra, a hónap közepén.

—A szilveszter?

— Zajosan, baráti társaságban töltöttem. Persze, tudat alatt már a január szigorlat is ott volt...

—Mit vár az 1995-ös évtől?

— Én legalább olyannak várom—s kívánom is hogy legyen —, mint az 1994-es volt.

Btulaliázi István

Vizsgára várva

Játszanak, énekelnek

Vállajon, az óvodában a gyerekek éppen a délutáni alváshoz készülődtek ottjártunkkor.

Reményi lózsefné óvodapedagógus készségesen fogadja a látogatókat. Mint elmondta, az óvodások már megebédeltek (a menü lebbencsleves és rakott káposzta volt.) A fürdetés után Heinrich Jánosné dajkával lefekvéshez készítik a negyven közép- és nagycsoportos óvodást,

A napirendek változatnia). A kötelező foglalkozások mellett jócskán jut idő a játékra is. Elsősorban a játsz va tanulás a fontos. így a matematika világa, környezetük megismerése. az ének-zenei nevelés, a datianulás is könnyebb. A testi nevelés mellett az egész sétrre való nevelés is szempont. Sokat rajzolnak • 1 elsősorban a környezetükről -- de szeretik rajzolni a meréngut ákat is. A szabadidős programokban a sétákon kívül igen sok, a kreativitásúkat leginkább fejlesztő Játékot tanítanak meg a vállaji óvodásokkal.

fi. 1.

Nyírbátori múlt és jelen

A szakképzési irány változatlan

Az iskola legújabb, s azt hiszem, legszebb neve: Bethlen Gábor Szakközép-, Szakmunkásképző és Szakiskola. A gyökerek messzire nyúlnak, hiszen Nyírbátorban 1873-ban, a megyében az elsők között kezdődött el szervezett keretek között az iparos tar.oncok és segédek tanítása és oktatása. Akkoriban nekünk már furcsának tűnő szakmákat is tanultak, így a csizmadia, kalapos, kotélverő, rézműves, rézöntő, szappanfőző, szíjgyártó és tímár mesterségeket is elsajátíthattak a tanoncok. A mai iskola régi elődje 1884 és 1938 között Községi Szakirányú Iparostanonc Iskola néven működött, az 1948-as államosítást követően pedig szinte évről évre változott a neve. Mindezek felelevenítésében Pásztor József, a nyírbátori Bethlen Gábor Szakközép-, Szakmunkásképző és Szakiskola igazgatója segít nekem.

—1950-ben MTH 186. Sz. Iparitanuló Iskola volt a neve, 1951 -ben pedig beolvasztották a nyíregyházi MTH. 250 Sz. Iparitanuló Iskolába. 1957-től fiókisko- laként működött, mint MŰM 140. Sz. Helyiipari Fiókiskola. Tehát gyorsan változtak a nevek, ám a szakképzés iránya

nem változott. A gazdasági és igazgatási önállóságot 1971-ben kaptuk meg — mondja mindezt már mosolyogva az igazgató —, s a tanulók száma is ötszáz fölé emelkedett. 1981-től 1992-ig már nekünk is volt csengeri, kihelyezett iskolai képzésünk.

— Tehát az ipari tanuló képzésben is megvalósult az állatvilágból ismert csirkenevelési elv. A kotlósszár- nyakalól kikerülve, tíz év elteltével önök is „kotlösokká", anyaintézménnyé váltak.

— Amikor Nyírbátorban megépült a Minőségi Cipőgyár, akkor a keleti országrészre testálták azt a szerepet, hogy a szovjet piacot cipővel kielégítse. Be is jártak szakmai képzésre hozzánk, Csengédről, az ottani cipőgyárból is, ám a bejárás, avagy aNyírbátorban lakás nem volt egyszerű számukra, így megvalósult az az ötlet, hogy ott Csengerben, az általános iskola mellett egy szakmunkásképzős osztályt is indítsanak, így született meg akkor a mi cipőfelsőrész-készítő kihelyezett tagozatunk.

— Nyilvánvaló, hogy a hetvenesnyolcvanas években a gyakorlati oktatás a jóI működő környékbeli gyárakra épült.

— Ez valóban így volt, már azért is, mert nekünk nem volt tanműhelyünk. Elsősorban fémipari szakmákban képeztünk sok gyermeket szakmunkássá, hiszen a Csepeli Szerszámgépgyár nyírbátori üzemegységének egykor több mint ezer dolgozója volt. A Minőségi Cipőgyár, a Ruhaipari Szövetkezet, a Faipari Szövetkezet és a Mezőgép Vállalat is sok szakmunkást alkalmazott, így nyilván, mi is faipari, ruhaipari szakmákban képeztünk munkaerőket. A ruhaipari szakmai képzésben a gyári közvetlen kapcsolat annyira megmutatkozott, hogy egy időben csak férfiruha- készítőket képeztünk, majd, mikor hosszútávú szerződések alapján másra volt szükségük, akkor átálltunk a nőiruha-készítő szakmunkások képzésére.

— 1987-ben átadták az iskola új épületét, rá egy évre pedig az új tanműhelyt. Minden jól ment, s az iskola is teljes gőzzel működhetett volna, ám 1989—

90-ben a gazdasági változások is elkezdődtek.

— Ez egy nem várt helyzetet hozott. Én úgy érzékeltem, hogy a nyolcvanas évek végén Nyírbátorban csúcson volt a szakmunkásképzés és az üzemek is — minden feltételrendszer megadva — a legjobb helyzetben voltak. Ekkor a gazdasági körülmények megváltoztak, a munkaerőutánpótlás, képzés iránt az igény visszaesett — egyik napról a másikra — ugyanakkor az általános iskolából kikerültek létszáma viszont nem csökkent. Az új gazdasági elvárásoknak megfelelő átalakítások egyik eredménye az lett, hogy_ a csengeri cipőipari tagozatú fiókiskolát 1991-ben átadtuk az ottani gimnáziumnak, és megkezdtük a kétéves szakiskolai képzést fémipari és ruhaipari szakmákban. 1992-ben egy újabb fejlesztés eredményeként a helyi Báthory István Gimnáziumtól átvettük a cipőipari szakközépiskolai képzést, illetve beindítottuk a kereskedelmi szakmunkásképzést. Tehát így alakult ki az iskola mai képzési szerkezete.

— Nyilvánvaló, hogy a termelőüzemek leépültek illetve részben megszűntek, így például a fémipari szakmai képzés szakmaszáma visszaesett. Am ugyanakkor Önök beindítottak a ruhaipari betanított munkások szakiskolai képzése mellett egy fémipari betanított munkás képzést is!? Mindezt azzal lehet magyarázni, hogy például fémipari munkaerőre szükség volt a gazdasági válság után is, csak nem a kvalifikált munkaerőre, hanem a betanított munkásra?

— Valóban, ez így értelmezendő, s ezt így iehettesszegezni. Például esztergályosra s lakatosra a továbbiakban is szükség volt, így indultak 28—36 fős osztályok, ám szerszámkészítőre és marósra a helyi, környékbeli iparnak nem volt szüksége egyáltalán, illetve csak annyira, hogy a korábbi teljes osztály helyett szakmacso- portnyi (félosztálynyi) tanulószám jöhetett össze. A ruhaiparban pedig nem szakmunkásként, hanem betanított munkásként is el lehetett helyezkedni, arról nem beszélve, hogy a helyi lányoknak csak ez a lehetőségük maradt meg az elhelyezkedésre. Az oktatás szerkezet szerinti felépítése tehát háromsíkú, van kétéves szakiskolai képzési forma, van szakmunkásképzés három éven keresztül, illetve van szakközépiskolai képzés is 4+1 év alatt, s a negyedik év végén megszerzett szakmai érettségi mellett, az ötödik év alatt technikusi minősítést is szerezhetnek a nálunk tanulók. A szakközépiskolai képzésben új az informatikai és számítás- technikai „szak” működtetése s az itt tanulók a negyedik év utáni közismereti éretségit követően V. évi, operátori, ok- tatástechnológusi, középfokú programozói avagy kiadvány szerkesztői képzésben részesülnek majd.

1992 áprilisában felvettük Bethlen Gábor nevét. Bethlennek hagyományai vannak itt, hiszen a tulajdonuk volt Nyírbátor, s ő az iparpolitikát is támogatta.

— Sok a bejárójuk — állapítom meg egy iskolai statisztikát figyelve, amelyből kiderül, hogy ebben az évben 617 tanulójuk van, melyből 249 fő a helyben lakó s 52 a kollégista, ám 316-an mindennap bejárni kényszerülnek.

— A volt járás területéről: Kálló- semjénből, Balkányból, Nyírmihály- diból. Nyírlugosról, Nyírgyulajról. Ofehértóról stb.., úgy huszonegynéhány településről. A cipőipari szakközépiskolai képzésben az egész megye területéről érkeztek tanulók. A kollégiumot a gimnázium működteti, ahol 150-160 fő bentlakása — így az 52 fő bethlenesé is — megvalósul, ám ez csak szükségmegoldás. hiszen a gimnazista s a szakmunkástanuló életritmusa eltér egymástól. A mi gyermekeink nem csak fél nyolcra járnak tanulni, hiszen a váltott hetes gyakorlat alkalmával bizony reggel hatra mennek dolgozni, ez pedig egy kollégium életében zavart okoz. Vagy, ha éppen délután kettőtől dolgoznak, későn mennek haza! Ez is problémás, hiszen ebben az esetben délelőtti felügyeletet kell biztosítani.

—A megoldás terén optimista?

— Én mindig reménykedő voltam, s azt hiszem az is maradok. Az iskola tervei nemcsak egy tanműhely, tornacsarnok s iskolarész terveit tartalmazták, hanem további kollégiumi rész, konyha és az „u” alakú komplex épületegyüttest lezáró uszodáét is. A tervek erről szóltak, ám a pénzügyi keret mindig módosult. Most a legnagyobb gondunk a bejáró gyermekek étkeztetése, de remélem egyszer ez is megoldódik majd.

Kép és szöveg: Varga Attila