Új Kelet, 1995. január (2. évfolyam, 1-26. szám)

1995-01-26 / 22. szám

10 1995. január 26., csütörtök SPORT UJ KELET Kézilabda NB I, női mérkőzés Tisztes helytállás DVSC-Symphonia—Kisvárdai SE 24-17 (12-9) Debrecen, 1200 néző. V.: Atkán, Herczeg DVSC: Szopóczy — Sándorné, Jeddi 7/1, Virincsik 3, Zubkó 2, Csapó 10/2, László 1, Csere: Szamozvanova (kapus), Rozsos 1, Borók, Katkó, Horváth. Edző: Köstner Vilmos KSE: Demeter — Nagy A. 3, Ignatyenkó 3, Agárdi, Hollóné, Prok 5, Szántó 1, Csere: Pataki (kapus), Zelch, Vass, Nagy H. 5/3., Kulcsár. Edző: Berzsenyi Mária Kiállítások: 10 illetve 12 perc. Hétméteresek: 5/3 illetve 4/3. Jeddi és Csapó góljaival kezdődött a mérkőzés, amire a vendégek Prok góljával csak a hetedik percben tud­tak válaszolni. Ezt követően elhúzott a Debrecen 6-2-re, és Berzsenyi edzőnő több poszton is cserét hajtott végre csapatánál, a kapuba Pataki jött bt. Agárdi helyett Ignatyenkó lett a be- állós, és Zelk is feljött védekezni. így a 22. percre 9-4-re, majd a 25. percre már 9-6-ra jött föl a vendégcsapat. Akár szorosabb is lehetett volna az eredmény, de Szopóczy kapuja egyre bevehetetlenebbnek tűnt, szinte csak az ő bravúrjaival tartották a hazaiak a félidő végén a háromgólos előnyt. A második játékrészben ragyogóan kezd­tek a várdai lányok. Nagy Andrea és Ignatyenkó góljaival rögtön (a 31. percben) 12-11-re zárkóztak fel. Ezt követően Prokék kettős emberhátrány­ba kerültek, amit ki is használt a Haj­dú megyei gárda, és 14-12-re növelte előnyét. Úgy látszott, hogy a szabol­csi csapat igyekezett a nyomukban maradni, mert a 45. percben újra egy gólra közelítették meg Csapóékat. 15- 14. Sajnos, ismét kettős emberhátrány­ba kerültek a vendégek, így ismét nö­velni tudták előnyüket Jeddiék, és így alakult ki a végeredmény is. Összességében ötven percig partiban volt a vendégcsapat nagynevű ellen­felével szemben. Sajnos, a második félidőben, amikor kétszer is kettős em­berhátrányba kerültek, mindig elhúz­tak a debreceniek, és olyan előnyre tettek szert, amit már nem lehetett be­hozni. Ettől függetlenül, a csapat min­den tagja dicséretet érdemel, és a nyúj­tott teljesítményük biztató lehet azok­ra a közeli találkozókra nézve, amely­nek a Kisvárda az esélyese. A vere­ség ellenére több jó teljesítmény is volt a csapatban, kiemelkedett Pataki ka­pus, Ignatyenkó, a Nagy ikrek és Prok játéka. Külön dicséretet érdemel az a közel háromszáz kisvárdai szurkoló is, akik elkísérték kedvenc csapatukat, és végig lelkesítették őket. __fun__ Sú lyemelés Hétfőn kezdődik az alapozás Miután a tatai edzőtáborban meg­egyezésre jutottak a legjobb honi súlyemelőink, a nyíregyházi verseny­zők kétnapos tartózkodás után Glück- mann Pál vezetőedzővel együtt haza­tértek az Öreg-tó partjáról. Mint arról már beszámoltunk, a magyar szövet­séggel folytatott megbeszéléseket követően a szabolcsi „erős” fiúk a vi­lágbajnokságig, illetve az Európa-baj- nokságig ötven-ötven százalékot töl­tenek a válogatott edzőtáborban és Nyíregyházán. Ezt a felkészülési ter­vet teljes mértékben a közös érdeke­ket szem előtt tartva alakították ki. A kétnapos tatai tartózkodás után Feri Attiláék személyes ügyek elinté­zése miatt visszautaztak Nyíregyhá­zára. Ezt követően, már a jövő hét hétfőjétől kezdve ismét a tatai központi edzőtábor vendége lesz két hétig Feri, Popa és Németh. Ezzel elindul súly­emelőink számára az úgynevezett ala­pozó-előkészítő időszak. Még ezen időszakon belül, a már fent említett ti­zennégy napon kívül, egy hét nyíregy­házi, s ezt egy újabb tatai együttlét kö­veti, amivel vége lesz az alapozásnak. Az Európa-bajnokságot megelőző hat­hét hetet itthon töltik majd az NYVSC súlyemelői. A szövetségi kapitány eb­ben az utolsó felkészülési részben két­hetente ellátogat majd Nyíregyházára. Egyébként az első tatai táborozáson egy hétig Glückmann Pál is részt vesz. A szakosztály fiatalabb versenyzői is elkezdik a munkát a különböző kor- osztályos nemzetközi viadalokra. Ju­hász István szintén az Öreg-tó partjá­ra utazik. Mivel számára vége az is­kolai vizsgaidőszaknak, négy-öt hetet a felnőttekkel együtt készül saját ver­senyeire. Bobonka Gyula tanítványa, Béres Sándor fogja a legtöbb időt el­tölteni a tatai edzőtáborban, ugyanis a SYDNEY 2000 elnevezésű tehetség­gondozó-program keretén belül körül­belül három hónapig a Komárom me­gyei városka „vendége” lesz. Az edzőtáborozással kapcsolatban megkérdeztük Feri Attilát is, mit szólt ehhez a felkészülési programhoz. — Nekem nemcsak a súlyemelésre kell gondolnom, hanem a családomra is. Romániában hét és fél évig voltam válogatott, ez idő alatt szinte alig ta­lálkoztam a családommal. A szomszéd országban ugyanis az volt a tendencia, hogy januárban bevonultunk a köz­ponti edzőtáborba, és december végé­ig ott készültünk, illetve onnan men­tünk versenyezni. Nagyon kevés hét­vége volt, amikor hazaengedtek ben­nünket. Ezt én itt nem vállaltam. Nyír­egyházán ugyan jól fel tudok készül­ni, mint a válogatott edzéseken, ráadá­sul a feleségemmel és a kislányommal is többet lehetek. A tatai edzőtáborok alkalmával csak péntekig van tréning, hét végére haza kell jönni, mivel nincs biztosítva az étkezés. Amit hét közben dolgozunk, azt az utolsó napok utazása miatt és az ezzel járó fáradalmak miatt elveszít­jük. A költségek is a nyíregyházi klu­bot terhelik — így sokkal jobb, ha itt­hon edzünk. A fent említett ötven-öt­ven százalékot az eredményesség ér­dekében természetesen vállalom, és remélem, a két edzőtáborozási hely­színen a társaimmal együtt fel tudunk majd készülni az Eb-re és a világbaj­nokságra is. Batai Kosárlabda A rájátszás előtt Lezárultak a küzdelmek a férfi ko­sárlabda NB I-ben. A hétvégén elkez­dődnek a rájátszás mérkőzései. Mint már megírtuk, a rájátszás tétje, hogy mely csapatok kerülhetnek a legjobb tizenkettőbe. Az első szakaszban a Nyíregyházi TK-Isobau gárdája a Nagykőrösi KK, a Bajai Bácska KSE, MAFC-Vegyépszer és a Fehérvár KC együtteseivel vív oda-visszavágó mérkőzéseket. Az első talákozót szom­baton hazai pályán játssza a TK-Isobau, amikor is a MAFC-ot fogadják. A ta­lálkozó érdekessége, hogy a főiskolások tavaly is a MAFC ellen kezdték a ráját­szást, és emlékezetes küzdelemben, szoros csatában veszítettek. A sors úgy hozta, hogy a visszavágón kívül még háromszor megmérkőzhettek, sajnos egyszer sem sikerült legyőzniük a mű- egyetemistákat. A nyíregyháziakon kí­vül Dombóvár, Salgótarján és Százha­lombatta került ebbe a csoportba, de a B csoportos együttesekkel játszott ko­rábbi mérkőzések eredményeit maguk­kal hozzák a gárdák. Az alapszakasz lezárultával elké­szültek a statisztikák, most a 13—20. helyen állókat érdemes összehasonlí­tani, hisz velük kell a főiskolásoknak megküzdeniük. Az egyéni teljesítmé­nyeket tekintve Milun Klisura, a priboji gránit vezeti a mezőnyt, akár­csak tavaly. Mérkőzésenként több mint 27 pontot szerzett átlagban, őt csak a bajaiak centere, Vujadinovic közelíti meg, mérkőzésenkénti 26 pont feletti átlagával. A népszerű nyíregy­házi center egyébként eddig 597 pon­tot szerzett, s ha a MAFC elleni mérkőzésig sérüléséből felépül, ott hatszázadik pontját is megszerezheti. A sorrendben Jones (24, MAFC), Maleras (23, Nagykőrös) következik, őket Szrecsko Szekulovics, a balett­mester követi 22 pont feletti átlaggal és 546 ponttal. A mezőnyből húsz pont feletti még Berkics (Salgótarján) és Stevanov (Százhalombatta). Klisura vezeti a mezőnyből végzett dobókísérletek eredményességi listá­ját 66%-kal, és Szekulovics követi 60 %-kal. Ezen a listán a száz pontnál kevesebbet elérőket nem vettük figye­lembe. Nyíregyháza csapata vezeti a mérkőzésenként dobott pontátlagot (95), s — ez a legérdekesebb adat — a mezőnyből a legjobb százalékkal dobó gárda is a TK (66 %). A büntetők értékesítésében viszont többen meg­előzik a főiskolásokat. Védekező le­pattanót is a nyíregyháziak szereztek a legtöbbet mérkőzésenként, tehát ál­talánosságban nem igaz, hogy rosszul védekeznek, ennek ellenére nagyon sok a kapott pontok száma. A támadó lepattanók szerzésében viszont közel sem olyan sikeresek. A mérkőzéseken elért pontpasszok (asistok) száma mu­tat valami képet a csapat kombinatív játékáról, ebben a MAFC jár az élen, de a többieket a Nyíregyháza is jelentősen megelőzi. A MAFC egyéb­ként mind a szerzett, mind az eladott, mind pedig a blokkolt labdák számá­ban is vezeti a mezőnyt. Ennyi talán sok is a statisztikákból, hiszen a mérkőzések a pályán dőlnek el. A Nyíregyházi TK-Isobau gárdája a következő időpontokban játssza mér­kőzéseit: A bujtosi csarnokban: január 28. (szombat), 17.00.: TK—MAFC; feb­ruár 6. (hétfő), 18.00.: TK—Nagy­kőrös; február 23. (csütörtök), 18.0Ó.: TK—Baja; március 4. (szombat), 17.00. : TK—Székesfehérvár. Idegenben: február 1. (szerda), 17.00. : Baja—TK; február 10. (pén­tek), 17.00.: Székesfehérvár—TK; feb­ruár 18. (szombat), 17.00.: MAFC— TK; február 25. (szombat), 17.00.: Nagykőrös—TK. Kisegyesületek figyelmébe! Alakulóban a KEGY Nemrégiben egy baráti társaságban felvetődött, hogy meg kellene alakí­tani a KEGY-et, azaz a KisEGYe- sületek szövetségét. Nem valamilyen vélt vagy valós „ellenségkép” ellen, hanem azért, hogy a tömegsport­egyesületeknek legyen végre egy ér­dekvédelmi szervezete, amely kép­viseli őket és érdekeiket a nyíregy­házi, valamint a megyei közgyűlés sportbizottságában. Dr. Bige Lászlóné, megyénk sportigazgatója: — Remek az ötlet! A tizenhat nagyegyesület már meg­alakította szövetségét. Nem ellenük szövetkeznének a kicsik, hanem az érdekeik képviseletében. Ha kell, szívesen segítek az alapszabály elké­szítésében. A technikai tömegsport­klubokon kívül a KEGY megyénk­ben 200-210 egyesületet tömöríthet magába. A sportági szakszövetségek képvi­selik ugyan bizonyos fokig az érde­keiket, de együttesen valamennyi tömegsportklub érdekét csak a KEGY jelenítené meg. Az egyesü­letek összefogva nyilván többet tud­nak elérni, mint külön-külön. Arra is látok lehetőséget, hogy a KEGY egy idő után tovább fejlődve nemcsak ér­dekképviseleti szervként tevékeny­kedne tovább, hanem a tömegsport­egyesületek kicserélnék egymással tapasztalataikat. Segítenék tanácsa­ikkal egymás munkáját. A közös gondolkodásból csak jó dolgok szü­lethetnének. Virók Ernő, Nyíregyháza megyei jogú város polgármesteri hivatalá­nak, sportreferense: — Jónak tar­tom az ötletet, ez a demokrácia vele­járója. Bármit javasolhatnak, kifejt­hetik a véleményüket, egy fórummal több lenne, és a képviselők is jobban tájékozódnának a tömegsport-egye­sületekről, azok működéséről. Szak­mailag meg lenne alapozva a véle­ményük, és oda kellene figyelni rá­juk. Megyeszékhelyünkön a KEGY közel negyven egyesület érdekeit képviselhetné. Sajnos, tavaly nem volt ilyen ér­dekvédelmi szervezet. A kisegyesü­letek Nyíregyházán a normatív tá­mogatásokon kívül más támogatás­ban nem részesültek, elsikkadt a pá­lyázati rendszer. A korábbi években pedig jól jött az a kevés pénz is, amit a város adni tudott egy-egy rendez­vény lebonyolítására, egy-egy tor­nán való részvételre, szerelésvásár­lásra. Az Új Kelet szerkesztősége igyek­szikfelkarolni a kisegyesületek érde­keit, megszervezni a Kisegyesületek Szövetségének alakulását. Szívesen látjuk a szerkesztőségünkben annak a közel negyven egyesületnek a képviselőjét, véleményét, programját, amelyek a megyeszékhelyen tevé­kenykednek. A fentiekkel kapcsolatban bővebb felvilágosítást Száraz Attila ad. ( — az) Labdarúgás A Graz érdeklődik az ET0 játékosai iránt Ki sem látszik a munkából Bolla Péter, aki Verebes József távozása óta kettős szerepet tölt be az ETO FC Győrnél: a klubigazgatói felada­tok megoldása mellett a vezetőedzői teendőket is ő látja el. Eközben oszt­rák vezetőkkel tárgyalt. Az APA hír­ügynökségjelentése szerint a Grazer AK együttese komoly érdeklődést tanúsít az ETO 20 éves csatára, Herczeg Miklós iránt. — A hír igaz, Herczeg Grazba utazott próbajátékra. Szerdán edző­mérkőzésen lép pályára a Linz el­len, s ezután valószínűleg eldől a sorsa — válaszolta Bolla Péter az MTI munkatársának érdeklődésére. —Minek köszönhető, hogy miköz­ben a magyar labdarúgás egyre süllyed a nemzetközi ranglistákon, a hazai bajnokságban 13. helyen álló ETO—Klausz távozta után fél évvel — újabb játékosát készül el­adni Ausztriába? — Jó kapcsolataim vannak „oda- kinn”. Különben nemcsak Her- czeget, hanem további két másik já­tékosunkat is szerződtetni kívánják. — Ez azt jelenti, hogy ,.kiárusít­ják” az ETO-t? — Szó sincs róla! Egyedül Her- czeget engedjük el, ha megfelel a GAK-nak. — Miért csak őt? — Egyrészt érte ajánlották a leg­többet, másfelől — bár jól jönne a pénz — nem válhatunk meg egy­szerre három meghatározó játéko­sunktól. —Ón hogyan bírja a kettős teher­tételt? — Ha a klub működéséhez szük­séges anyagi feltételek biztosítva lennének, akkor nem lenne baj. így azonban, hogy minden forintért sza­ladgálnom kell, kezdek elfáradni. Számítottam rá, nehéz lesz megfe­lelni ennek a kettősségnek,- de ami­kor elvállaltam az edzősködést, nem volt más alternatíva. —Ha belefárad, föláll-e a kispad- ról? — Előfordulhat. Nem titok, ez csak átmeneti állapot. Szeretnék mielőbb vezetőedzőt szerződtetni. —Mi az akadálya annak, hogy ezt megtegye? — Akik szóba kerülhetnének, máshol dolgoznak. A „szabad” edzők közül — nem szeretnék sen­kit sem megsérteni! — Nyilasi Ti­boron kívül más nem is fordult meg a fejünkben. — Vele tárgyaltak is? — Nem, hiszen csupán egyszer merült föl a neve. Ismerve az ő bu­dapesti kötődését, aligha vállalta volna el a munkát. — Milyen változások történtek a játékoskeretben az őszi idény óta? — Kocsist elengedtük; jött viszont Veszprémből Lantai és Pető. Az ősszel sérült Csertői és Végh újra teljes intenzitással edz. Miriutának a tüdejével vannak gondjai, így ő csak február közepén kapcsolódhat be az edzésmunkába. —Hol tartanak a felkészülésben? — Négy hete dolgozunk. Eddig főleg a fizikai állóképesség javítá­sára helyeztük a hangsúlyt. Hétfőn játszottunk egy edzőmérkőzést a MÁV DAC-cal; további 10-12 ta­lálkozót tervezünk. Sajnos ilyen vi­zes pályákon nem igazán lehet tak­tikai variációkat gyakorolni. — Külföldi túrát nem is tervez? — Lesz egy mérkőzésünk Duna- szerdahelyen. Februárra egyhetes horvátországi edzőtábor ötlete me­rült fel. — Milyen célt kell teljesítenie ta­vasszal a csapatnak? — A biztos bennmaradásét.

Next

/
Thumbnails
Contents