Új Kelet, 1995. január (2. évfolyam, 1-26. szám)
1995-01-24 / 20. szám
UJ KELET 1995. január 24., kedd Görög katolikusok Nyírcsaholyban Búzaszentelés és zarándokút Nyírcsaholy lakossága az átlagosnál vallásosabb, buzgóbb templomlátogató. Ezt érzékelheti a vasárnap délelőtt erre járó, miközben áthalad a falun. Az utcák ilyenkor megtelnek, mindenki a templomokba igyekszik. Az elenyésző református kisebbség mellett két nagy f&lekezet található a faluban. A kisebb görög katolikus, és a nagyobb lélekszámú római katolikus. Nyírcsaholy egy többszörösen betelepített ősi falu. írott források 1260 körül említették először a Csaholy nevet, és az első lakosok között már volt orosz előnevű. A betelepítés később is folytatódott, elsősorban tótok jöttek ide. így jött létre a két közösség. Becslések szerint ma az itt élők háromötöde római, kétötöde görög katolikus vallású ember, ha a cigányokat nem számítjuk. Ők az előbbiek közé tartoznak. A múlt század közepén egy fatemplom helyére épült a római templom, a görög pedig 1917-ben készült el. A nyírcsaholyi görög katolikus egyházközség 1920-ban lett önálló, addig Fábiánházának volt a filiája. Szüld Elek volt az első papja. Sokat köszönhet neki a község. Minisztériumi összeköttetéseinek köszönhetően az ő idejében épült a görög iskola, két szolgálati lakás, a parókia, a községháza szolgálati lakással, valamint a római iskola és szolgálati lakás. Ilmáik János, Nyírcsaholy görög katolikus lelkésze sorrendben negyedik ezen a poszton, 8 éve vezeti a megközelítőleg 710 fős közösséget. Nemrégiben nagy öröm érte, január 11 -én megszületett az első unokája, Eszter. — Máriapócsi születésű vagyok, ott nevelkedtem, középiskoláimat Nyíregyházán végeztem, akárcsak teológiai tanulmányaimat. Miután ’68-ban felszenteltek, egy bodrogközi faluba kerültem. Összesen öt falum volt. Néhány esztendő múltán Rozsályba helyeztek, ahol kilenc falunak voltam tíz éven át görög papja. Az ország legkeletibb része képezte a „birodalmamat”. A római katolikus lelkésszel felváltva miséztünk. Nekünk Rozsályban és Méhtelken volt templomunk, és én építettem egyet Tisztaberekén ’86-’87-ben. A befejezést követően kerültem ide, Nyírcsaholyba. Azonnal hozzáláttunk a templomtorony újjáépítéséhez. Működésem alatt ez már a harmadik ilyen munkám volt. Aztán három éven belül a templom külsejét is felújítottuk. Beindult az iskolai hitok t a t á s . mégpedig ’89 szeptember elsejével, vagyis hamarabb, mint azt a rendszerváltás engedte volna. A polgármester és az iskolaigazgató nem tiltakoztak, sőt, segítették a munkákat. Most azon kevesek közé tartozunk, akik elmondhatják, hogy minden hittanórájuk délelőtt van. Csoportonként heti kettő az iskolában és egy hittanóra az óvodában. Nem kötelező, ennek ellenére százszázalékos a részvétel. Ifjúsági csoportunk is működik. A közép- és felsőiskolások hittanórája péntekenként este 7 órakor van az egyházközségi irodában. A 24-25 fős létszámból egy-egy alkalommal 18-20-an jelennek meg. —Milyen ingatlanokat igényeltek vissza? . — Valamennyi államosított tulajdonunkat, vagyis a templom melletti iskolát és a kétlakásos szolgálati épületet. Az egyik már a közeljövőben visszakerül, ezt közösségi házként szeretnénk üzemeltetni. A másik lakás és az iskola eredeti funkcióját fogja betölteni a továbbiakban is. Szeretném elmondani, hogy gondot fordítottunk a régi szokások megőrzésére, illetve felelevenítésére. Ilyen szokás a máriapócsi gyalogos zarándoklat, amit ’88 augusztusában kezdtünk el. Megközelítőleg 120-150-en megyünk, főleg fiatalok. Először féltem, hogy nem fogják bírni a távot, de kellemesen csalódtam. Ezenkívül tavaly voltunk búzát szentelni. Ez a hagy orr) ápya Szent György-ünnep körébe tartozik. Énekelve, zárt menetben kimegyünk a falu határába a búzaföldre, majd a négy égtáj felé fordulva evangéliumot olvasunk, imát mondunk, és szentelt vízzel megszenteljük a határt. Ezek olyan szokások, amelyek más egyházközségekben is élnek ugyan, de már a templomokba szorultak. — Vannak tervei más szokások életre keltésére, esetleg építkezésekre? — Régen a vízszentelések a község kútjánál zajlottak, és ha vízkereszt vasárnapra fog esni, akkor ezt a szokást is kihozzuk a templomból. Továbbá folytatni fogjuk a szomszédos egyházközségek fiataljaival rendezett ifjúsági összejöveteleket. Egyébiránt úgy érzem, hogy most nem új épületekre, hanem a meglévők fenntartására, megerősítésére kell koncentrálnunk. Dojcsák Tibor Arccal Szalka felé Fejlesztések ötvenévenként Nyírcsaholy. A Mátészalkától öt kilométerre elterülő két és félezer lelkes falu nevének hallatán több dolog is eszébe juthat annak, aki egy kicsit is ismerős errefelé. Először talán a község lakóinak mélyen gyökerező vallásossága az, ami egymáshoz és a világhoz való viszonyukra is rányomja a bélyegét. Békés, szorgalmas emberek lakják az egymástól néhány lépésre elhelyezkedő házakat. Üres telket itt alig látni, minden talpalatnyi helyet kihasználnak, megbecsülnek, és tisztán tartanak a csaholyiak. A következő kép, ami lelki szemeim előtt megjelenik, a széles főúton hömpölygő csorda. Bár az utóbbi években visszaesett, a környező településekhez képest még mindig jelentős Nyírcsaholy szarvasmarha-állománya. A falu napjainkban az intenzív fejlődés időszakát éli. Mátészalkához viszonyított távolsága térben tíz évvel ezelőtt is a maihoz hasonló volt, de időben, vagyis fejlettségben jóval a város mögött volt. A század első felében, 1934-38 között zajlott le egy nagy fejlesztési hullám, majd ötvenéves helybenfutás következett. A startpisztoly ’86-ban dördült el újra, és ezzel Nyírcsaholy Mátészalka után indult. Erről a még le nem zárult időszakról a falu polgármestere, Sitszté László adhatja talán a legteljesebb képet, mivel 1985 július elsejétől ő áll a falu élén. — Mielőtt tanácselnök lettem, a helyi termelőszövetkezetben voltam szállítási vezető. Akkoriban a fejlesztésekre minimális összegek álltak rendelkezésre, és azok mindössze két- háromszáz méter járda építésére voltak egy-egy évben elegendőek. Minden beruházásba ősszel kezdtünk bele, mivel csak az augusztusi féléves beszámoló után derült ki, mennyi pénz maradt. Nagyobb dolgokra városi, megyei egyeztetés után kapott pénzt a település. így valósult meg 11 éve egy négy tan termes iskola, ’82- ben egy ötven fős óvoda, és ’84-ben a ravatalozó. Elkészült egy Mátészalka és térsége fejlesztési koncepció, amely tervbe vette Nyírcsaholy és Mátészalka összeépítését. Az elképzelés szerint először a főút mellett kertes házak épülnek, majd ezek háta mögött újabb utca kialakítására kerül sor. A terv a megvalósulás útjára lépett. Kiépült a vízhálózat, aztán ’92-re a telefonhálózat is megvalósult. Utóbbi kapcsán jelenleg is több mint 200 igényt tartunk nyilván, amelyek kielégítésére az előzetes Matáv- ígéretek szerint 1996. január 1. után kerülhet sor. A nagy lökést a ’91-es választások utáni pályázati rendszer hozta meg, különösen az önálló települések esetében. Tíz éve készíteni kellett Szabolcs-Szatmár-Bereg megyéről egy felzárkóztatási programot. Ebben mi meghatároztuk az utak portalanítását, telefonhálózat kiépítését, gázhálózat megvalósítását, a szennyvízhálózat megoldását, egy ötszáz adagos konyha létrehozását, a másik oldalról pedig megfogalmazódott, hogy a mezőgazdaság részéről milyen fejlesztések szükségesek. Feldolgozóüzem, gépek, istállók, Krasz- na-híd. Tíz évvel ezután elmondhatjuk, hogy ezek közül a szennyvízhálózat, az iskola és a tornaterem van már csak hátra, de ezeket egyelőre tudjuk pótolni. Nem szerepelt a felsorolásban, de szintén megvalósult álom az új orvosi rendelőnk, amit mindenféle támogatás nélkül építettünk. — Az új Kraszna-híd tényleg szép, kimentem megnézni, de nagyon nehéz megközelíteni. — Szilárd út ott belátható időn belül sajnos nem lesz, de mint az összes földutat, ezt is feltöltjük időnként homokkal. Ennyire van lehetőségünk. Nemcsak a földutakkal van baj, hanem a szilárd burkolatúakkal is. Sajnos, az útépítés, felújítás kizárólag önkormányzati pénzből nem megoldható. Ahogy ezek az utak le vannak robbanva, egy-két éven belül járhatatlanok lesznek. Ezen a problémán a szennyvízhálózat építésekor lehetne segíteni, ha támogatást kapnánk. — Nagyon fontos a falu számára a vasútállomás. Szó volt róla, hogy az önkormányzat kezelésébe adnák az állomást, és a vonalat bizonyos helyeken. Nyírcsaholy tudná ezt vállalni? — Tudok erről az elképzelésről, és a vasútról készült állapotvizsgálatról is. Nem normális dolog egy ilyen lerobbant közúti és vasúti hálózatot egy fejlett ország szakembereivel felülvizsgáltatni gazdaságossági szempontból. Szégyen az is, hogy Budapesten öt év alatt két Duna-hidat építenek, máshol pedig emberek százezreit zárják el egy európainak mondott életnívó megvalósításának lehetőségétől. Kérdésére válaszolva, ha az állam nem tudja fenntartani, akkor az önkormányzatnak honnan lenne rá pénze? Ha ezt bezárják, az önkormányzatnak két lehetősége marad. A törvényben előírt feladatok rovására, vagy az amúgy is munkanélküli lakosság megadóztatásával vállalja fel a működtetést, a másik verzióban pedig tudomásul veszi a falu pusztulását. — Vannak a községben munkahelyek? — Sajnos, 76 dolgozójával az ön- kormányzat a legnagyobb munkáltató. Kereskedelmi vállalkozásokon kívül mindössze egy-két kisiparos van a faluban, több semmi. Bár ha úgy vesszük, az egész falu vállalkozókból áll, hiszen mindenki a földet túrja. Csaholy mindig jószágtartó volt. Régen 4000 szarvasmarha és közel annyi sertés volt a faluban. Ma, ha mindent összeszedünk kisborjútól a tehénig, akkor van 400 darab, és minden második lakosra jut egy malac. Ebből lehet látni az emberek elszegényedését. — Ez köztudottan vallásos falu. Milyen az egyházak és a falu vezetése közötti viszony? — Nagyon jó, ez abból is látszik, hogy nálunk vezették be talán először a megyében a tanrendben a hitoktatást. A tankönyvellátásba az egyházi kiadványok is beletartoznak, a hitoktató pedig a tantestület teljes jogú tagja. Az egyházi tulajdonú épületek jó állapotban vannak, két iskolára, valamint három szolgálati lakásra elidegenítési és terhelési tilalom van bejegyezve. Ebben a hónapban kerül vissza a korábbi öregek napközi otthona a görög katolikus egyház tulajdonába. —Mondana egy pár szót a jövő feladatairól is? — Az intézményeink, a hivatalok berendezése az elmúlt 7-8 évben kicserélődött, az iskolában komoly számítástechnikai fejlesztésre került sor, a hivatalba pedig szükséges lesz két számítógép. Biztos, hogy az elkövetkezendő négy év az előzőnél nehezebb lesz. Jelenleg még nincs költségvetésünk, de a közmeghallga- tásos koncepció alapján legfőbb feladatunk az intézmények működtetése, a mezőgazdaság segítése és a ’96- os szennyvízhálózat-fejlesztés előkészítése. Dojcsák Tibor A pálinkafőző múzeumigazgató Cservenyák László — személyét több oldalról is meg lehet közelíteni. O a Szatmár Múzeum igazgatója, a Rotary Club mátészalkai alapszervezetének elnöke, a Mahatma Ghandi Emberi Jogi Szervezet főtitkára, de most mindenekelőtt mint nyírcsaholyi polgár fontos számunkra. A falu közösségi életéből is kiveszi a részét, ő itt a római katolikus egyház képviselő-testületének- az elnöke. Eredendően nyírcsaholyi, itt született 1961. december 12-én. Mátészalkán, az Esze Tamás Gimnáziumban végezte középiskolai tanulmányait, majd a Bessenyei György Tanárképző Főiskolán szerzett földrajz—rajz szakos tanári diplomát 1985-ben. Ebben az évben kötött házasságot is, felesége tanárnő, a mátészalkai ötös iskola dolgozója. Most Olivér nevű kisebbik fiukkal van gyesen. Nagyobbik fiuk hétéves, és a jól csengő Gábor Áron névre hallgat. —Hogyan lett a tanárból múzeum- igazgató? — Amellett, hogy az ötösben tanítottam, 1986-tól a Kossuth Lajos Tudományegyetem hallgatója voltam. Vörös diplomával végeztem el a néprajzkutató szakot. A Szatmár Múzeumhoz ’89-ben kerültem dr. Farkas József múzeumigazgató meghívására. Elődöm nyugdíjba Vonulása után, ’91 szeptemberétől megbízott, 1992. január 1-től pedig kinevezett igazgatója lettem az intézménynek. A közművelődési teendők mellett kutatással is foglalkozom. Nyírcsaholy története és néprajza címmel ’93 karácsonyán jelent meg a szülőfalum és lakóhelyem történetét bemutató munkám. Ez fejezi ki legjobban lakóhelyemhez való kötődésemet. Először szűkebb hazám történetét igyekszem feltárni, innen tágul a horizont Szatmárra, Magyarországra és a nagyvilágra. Szüleim szintén Nyírcsaholyban élnek, szomszédok vagyunk. Édesapám a helyi szeszfőzde tulajdonosa és üzemeltetője. Ez is családi tradíció. A nagyapámé volt a szeszfőzde, államosították, de néhány éve visszakerült a mi tulajdonunkba. Hogy a folytonosság teljes legyen, két diploma és bölcsészdoktori fokozat mellett én is megszereztem a szeszipari üzemvezetői képesítést! — Dolgozik is az üzemben? — Egyelőre nem, de ha édesapám nyugdíjba megy, akkor biztos megélhetési forrásként, másodállásban számításba jöhet. Az első mindenképpen a múzeum. — Felesége és Ön is Mátészalkán dolgoznak, de Nyírcsaholyban élnek. Nem gondolt még arra, hogy egy városba, esetleg nagyvárosba költözzenek, ahol nagyobb perspektívák nyílnának meg Önök előtt? — Engem gyök^eim, családom, minden Nyírcsaholyhoz, Szatmárhoz, Mátészalkához köt. Továbbra is itt kívánom szolgálni az egyetemes, a magyar kultúrát és tudományt. Én ide tartozom. Dojcsák Tibor
