Új Kelet, 1995. január (2. évfolyam, 1-26. szám)
1995-01-21 / 18. szám
HIRDETÉS Deby Életkorából és írásából adódóan személyisége még formálódik, alakulófélben van. Az egyénisége sem igazán rajzolódott még ki. Figyel önmagára: viselkedésére, gondolataira, stb. Képzeletét nem meri „elengedni”, nem ábrándozik, fellegvárakat sem épít magának. Gyakorlatias ember, minden energiáját a munkájára, a mindennapokra tartogatja. Csakhogy az energiabeosztása révén, amely nem mindig sikeres, a folyamat, a feladat végére nagyon el tud fáradni, nem szívesen vállal magára sokat. Nem túl beszédes, sőt... Érzékeny, inkább azt szereti, ha békén hagyják. Feltétlenül szüksége van még egy biztos támaszra, vagy a szüleire, akik segítséget tudnak nyújtani ügyes-tíajos dolgaiban. De a lelki támaszra is igényt tart. Bár gondjairól, bánatáról nem szívesen szokott beszélni, így csak az veszi észre, aki igazán ismeri jellemét. Megjegyzéseit, kritikáit azonban elég élesen, csípősen is ki tudja nyilvánítani, azzal nincs semmi gond. DODÓ Leveleiket a szerkesztőség címére küldjék. Kérem tüntessék fel nemüket, életkorukat, foglalkozásukat és persze a választott jeligéjüket! UJ KELET KERESZTREJTVÉNY Helyezze el az alábbi szavakat, betűcsoportokat — tíz kivételével — az ábrában! Egy szót segítségül előre beírtunk. A tíz kimaradt szó helyes sorrendbe rakva, a következő vicc csattanóját adja: A házigazda kislánya zongorázik, a vendégek hallgatják. Van közöttük egy zongoraművész is. Odalép a lányhoz és így szól: — Miért nem használja a pedált, kisasszony? (A választ a rejtvényben találja.) Kétbetűsek: AK, DE, ÉN, ID, KA, LÓ, MO. Hárombetűsek: ADÁ, ALÜ, ATI, AUR, EDI, IÁD, IKA, ISR, JVG, NEM, OFI, PÚP, UTA, ÚTA, ÜNŐ. Négybetűsek: AGIP, AJAK. ALÉL, A NÉP, ARAB, DÓRA, EPER. ETAP, FEDÉ, GÚLA, HOGY. ILMA, ILON, ÍRÓS, JUTA, KARÓ, KÁDI, LISI, MERT, NASO, ORAN, TANÚ. Ötbetűsek: AJAKI, AKELA, ALAKI, ALAPI, APADÓ, ATTAK, EDINA, ELADÓ, ELŐRE, ERIKA, ESZIK, ESZTI, ETELE, IKTAT, ÍRMAG, IROTA, KATUS, KÍNÁL, LETÉP, LLANÓ, MÚLIK, ODAAD, OLYAN, OPATA, OTIRA, OZORA, RITKA, SAMOA, TANOK, TATAI, UTÁLÓ. Hatbetűsek: JÓSIKA, KALODA. MOSODA, PALOTA. Hétbetűsek: ELINALÓ, GYORSAN, ITALLAP, JÁTSZOM, KELLJEN. ■ V ■■ A “n " K ■B ■ y i ■ ,« ■B 1 ___l_. ■ r 1 Nyolcbetűsek: ETELKÖZE IKERÍTÉS, KARAMBOL, LÁBFÉKET, MONA LISA. Kilencbetűsek: HASZNÁLNI, ÍTÉLETIDŐ, OLÍVAOLAJ. Múlt heti helyes megfejtésünk: De eddig még nem jött egy sem. A jó megfejtést beküldők közül Dobránszki Lajos nevét húztuk ki, aki postán kapja meg jutalmát. APRÓHIRDETÉSEK INGATLAN Örökösföldön 1+2-es lakás eladó. Érdeklődni: a 454-018-as telefonon lehet 17 óra után. Eladó Fehérgyarmaton a Benczúr utcában kertes, tetőteres nagyméretű ház. Irányár: 6 M Ft. Érdeklődni: tel.: 316-906. Nyíregyházán, a Kossuth u. 4. szám alatt 64 négyzetméteres kétszobás lakás eladó. Érdeklődni: 17 óra után Baricska. Nyíregyháza, Semmelweis utcán 32 négyzetméteres garzonlakás májusi kiköltözéssel eladó. Érd.: Semmelweis u. 10. III/15. Ivanov Erika este 18 óráigFazekas János téren (Nyíregyházán) III. emeleti, 63 négyzetméteres, 2+1 szobás társasházi lakás eladó. Irányár: 1,7 M Ft. Érdeklődni: 42/315családi ház 140 négyszögöl pihenőkerttel eladó, vagy kiadó. Irányár: 7,6 M Ft. Érdeklődni: 42/315-856. Nyíregyházán Westsík úton, 30 négyzetméteres egyszobás, zártkerti ház, 700 négyszögöl gyümölcsössel eladó. Irányár: 650 E Ft. Érdeklődni: 42/315-856. Pazonyi úton főútvonal mellett telket vennék. Telefon: de.: 408-413/12. du.: 456-012. Keresünk a város területén telephelynek alkalmas 2-300 négyszögöles ingatlant, esetleg épülettel is bérleménybe vagy megvételre. Érdeklődni: LLJBRA Ingatlanügynökség Nyíregyháza. Közép u. 43. Tel.: 316-906 Keresünk megvételre megbízással történő értékesítéssel 1-2-3 szobás lakásokat, üzlethelyiséget. Érdeklődni: adó. Érd.: Nyíregyháza, Közép u. 43. Tel: 316-906 ALBÉRLET Albérletet keresünk! Lehet kertes is Nyíregyházán és közvetlen környékén. Érdeklődni: LUBRA Ingatlanügynökség, Nyíregyháza, Közép u. 43. Hosszabb időre garzont vagy másfél szobás lakást keresünk albérletbe Vásárosnaményban, Érdeklődni: a 371-034-es telefonon lehet. BÉRLEf Kozmetikusnak, fodrásznak helyiség kiadó havi 10 ezer forintért. Érd.: Zsólyomi Krisztina Nyíregyháza, Bercsényi u. 8., 8—17 óráig. Tel.: 404- 500 (18 óra után) GARÁZS—BÉRLET es fekete, gyári fényezéssel, kitűnő állapotban szervizeit. Érdeklődni: 06-30 357-730-as telefonszámon. Garanciális, 1 1 hónapos Opel Corsa Swing extrákkal, valamint Opel Corsa üléshuzat igényesnek eladó. Érdeklődni: 06-30 432-358. 1991 és 1993 év között gyártott Opel Corsa személygépkocsit keresek megvételre. Lehetőleg ötajtós kivitelben. Ajánlatokat a 06-30 432-358-as telefonra kérek. Mercedes 2400 D, 81-es évjáratú eladó. Érdeklődni: a 358-595-ös telefonon lehet. Daciát, Arót 8 éves korig; Lada Samarát 10 éves korig továbbértékesítésre átveszünk. Érd.: Nyíregyháza, Közép u. 43. Tel.: 316-906 IFA-alkatrész árusítás az autóbon- tóban;Tünde u. 2. Trabant bontott alkatrészek eladók. Érdeklődni: Debreceni út 219., 10 órától 16 óráig. Telefon: 314-574. ÁLLAT Kétéves kisbéri félvér kancacsikó eladó. Érdeklődni: Nyíregyháza, Csillag u. 35., egész nap. Malacok eladok. Érdeklődni: Smidt József, Nyíregyháza-Újtelekbokor 9. EGYÉB Férfi mountainbike 18 sebességes jótállással új ár alatt, kifogástalan állapotban sürgősen eladó. Telefon: 06- 60 357-730 egész nap. Commodore-64 személyi számítógép floppy-egységgel, lemezekkel olcsón eladó. Érdeklődni: 42/312-016 telefonon Dankőnénál. HIRDETÉSFELVÉTEL: Nyíregyháza, Tüzér u. 2—4. és a postahivatalokban ^OTTK OTTHON INGflTWNÚGVNÖKSéG 4400 Nyíregyháza, Hösök tere 9. fsz. 5. Telefon: (42) 31 5-856 Lakásét, házát, telkét hirdesse, keresse nálunkl 856. Nyíregyházán, az Eperjes utcán, 57 négyzetméteres, 2+1 szobás jó elosztású, parkettás lakás eladó. Irányár: 1,6 M Ft. Érdeklődni: 42/315-856. Pazonyi út elején 70 négyzetméteres, kétszobás, komfortos családi ház, 230 négyszögöl telekkel eladó. Irányár: 1,8 M Ft. Érdeklődni: 42/315-856. Muskátli közben 140 négyzetméteres, négyszobás, összkomfortos családi ház eladó, 140 négyszögöl telekkel, garázzsal. Irányár: 2,8 M Ft. Érdeklődni: 42/315-856. Nyíregyházán, a Vasvári Pál utcán II. emeleti, 70 négyzetméteres, 2+1 szobás felújított lakás eladó. Irányár: 2,8 M Ft. Érdeklődni: 42/315-856. Árok utcán (Nyíregyházán), 62 négyzetméteres, 2+1 szobás, felújított lakás eladó. Irányár: 1,85 M Ft. Érdeklődni: 42/315-856. Pacsirta utcán (Nyíregyházán) 36 négyzetméteres, egyszobás, fürdőszobás házrész sürgősen eladó. Irányár: 1 M Ft. Érdeklődni: 42/315-856. Nyíregyházán Fazekas János téri lakások eladó. Irányár: 1,4 M Ft-tól I, 85 M Ft-ig. Érdeklődni: 42/315- 856. Vasvári Pál utcán (Nyíregyházán), II. emeleti, 65 négyzetméteres, 2+1 szobás lakás eladó. Irányár: 2,3 M Ft. Érdeklődni:'42/315-856. Nyírderzsen 85 négyzetméteres, kétszobás családi ház 3048 négyzet- méter kerttel eladó. Irányár: 400 E Ft. Érdeklődni: 42/315-856. Nyíregyházán, a Bukarest utcán, 200 négyzetméteres, összkomfortos tel.: 316-906 Víkendtelkek igen olcsó árfekvéssel Libabokorban eladók. Érd.: Nyíregyháza. Közép u. 43. Tel.: 316-906 Építési telkek az Orosi út közelében, a város központjától 3,5 km-re, teljes közművesítési lehetőséggel eladók. Érd.: Nyíregyháza, Közép u. 43. Tel.: -316-906 Építési telek bekerítve, félkész tetőteres kis házzal Rókabokorban elGarázs eladó zárt udvarban a kórház meljptt. Érdeklődni: Nyíregyháza, Dohány u. 17. 1/1. Bedő, naponta 17 óra után. OKTATÁS Fizikából és számítástechnikából korrepetálást, oktatást, előkészítést vállalok általános iskolásoknak. Tel.: 447-635. JÁRMŰ Eladó Honda CRX 1,6 i 16 V 19891934- Július 1-tol a ' ;K] új telefonszáma: Új telefonszámon, új szolgáltatások. Az EKO Kft, január 23-tól megkezdi az 1995-ös évre a termékértékesítési szerződések megkötését a termelő partnerekkel az alábbi zöldségekre és gyümölcsökre. Csemege- és léparadicsom, pritaminpaprika negyedek, tv. paprika fúrt, uborka 6-9 cm, 9-12 cm, 12-14 cm, főzőhagyma, karfiol, zeller, sárgabarack, őszibarack,léalma, meggy - cigánymeggy is - szamóca, körte, szilva, birs. A szerződések kötését az EKO Kft. Diszpozíciós helyiségében január 23-tól kezdődően minden munkanap 8-12 óráig folyamatosan végzik az EKO Kft. felvásárlói. A szerződéskötéssel kapcsolatos információkat az alábbi telefonszámokon adunk: 310-283, 314-311/17? m. Első Kelet-Magyarországi Élelmiszeripari, Kereskedelmi és Eszközhasznosítási Kft. 4400 Nyíregyháza, Vasgyár utca 9-13. Tel.: 314-311, Telex: 73-324, 73-428 5 s 3