Új Kelet, 1995. január (2. évfolyam, 1-26. szám)
1995-01-11 / 9. szám
UJ KELET BELFÖLD 1995. január 11., szerda 5 Farsang van! Puskás Gvula A farsang a nagy mulatozások, bálok ideje, a véget érő tél ünnepélyes búcsúztatása. Amikor útnak indultunk, hogy megkérdezzünk néhány járókelőt, azt szerettük volna megtudni, hogy az emberek fontosnak tartják-e ezt a hagyományt. Orosz György lakatos: — Nekem nem lesz farsangom, mert külföldön dolgozom, és nem leszek itthon. Ha itthon lennék, akkor a két gyerekem iskolai és óvodai ünnepségére mennék el. A feleségemmel sajnos nem mehetünk szórakozni, mert a gyerekeket nem tudjuk kire hagyni. Máté Imre nyugalmazott százados:-— Én már nem megyek bálba, csak a gyerekeim. Utoljára három éve voltam a gyerekekkel az iskolában. Csináltam nekik katonaruhát őrnagyi rangjelzéssel, még érmeket is raktam rájuk, és úgy mentek a bálba. Kissné Pöcsik Júlia iskolatitkár: — A farsangnak egy nagyon jó hangulatú bulinak kell lennie, nagyon jó társaságOrosz György gal. A nyíregyházi nyugdíjasklubban kitűnő mulatságok szoktak lenni, oda érdemes elmenni. Én ugyan még nem voltam ott, de meséltek róla. Utoljára iskolás koromban jártam farsangi mulatságon. Most iskolában dolgozom, ott biztosan lesz idén is ilyen buli, de már nem érzem olyan hagyomány- őrzésnek, mint régebben. Szerintem az emberek gátlásosak, és nincs olyan összefogóerő, mely egy igazán fesztelen, jó hangulatú mulatságot megszervezne. Puskás Gyula most szerelt le, munkanélküli: — Fogalmam sincs, mit fogok csinálni farsangkor. Egyáltalán nem is gondoltam rá, hogy lesz ilyen alkalom. Az általános iskolai meg a gimnáziumi bulikra emlékszem, de soha nem volt bennem az, hogy felöltözzem, hülyéskedjek, és azt hiszem, mára már kinőttem belőle. Ibrányban lakom, és ha az ottani pinceklubban lesz valami buli, akkor oda elmegyek. Kissné Póesik Júlia Máté Imre Téli előadássorozat — A telet fel kell használni a tanulásra, a továbbképzésre, mert az ismeretek folyamatos bővítése elengedhetetlenül szükséges a jó gazdálkodáshoz — mondja Sallai Pál, a Növényegészségügyi és Talajvédelmi Állomás igazgatója. Településenként, illetve körzetesítve számtalan hasznos, mezőgazdasági termeléssel kapcsolatos tanfolyamra kerül ilyenkor sor, melyek közül az úgynevezett „zöld kártyás” a legnagyobb gyakoriságú. A 9/1993. FM-rendelet 80 órában szabta meg a tanfolyam időtartamát, amely a növényvédőszerek forgalmazását, illetve felhasználását szabályozza a tananyagában. AII. kategóriába sorolt növényvédőszerek az igazolvány hiányában nem adhatók ki. A tapasztalatok szerint ezt az üzletekben egyre inkább betartják az eladók, meglehet nem egy esetben találkoztak kölcsönadott igazolvánnyal is. A jó gazda természetesen a maga érdekében ül be az „iskolapadba”. Ha sikerül is a tanfolyamokat teljes egészében szponzorálás vagy a polgármesteri hivatalok költségátvállalása révén ingyenesen megvalósítani, az igazolvány kiváltásához így is 700 forintos okmánybélyeg szükséges. Mivel a kistermelők leginkább a II. kategóriájú növényvédőszereket alkalmazzák, a felhasználásukról, alkalmazásukról jó, ha minél több ismeretet szereznek. Legutóbb például ide sorolták a Bi 58 EC és az Ultracid elnevezésű szereket is, melyeket 20-25 éve használnak már a gazdák, s most törölték a III. kategóriából, azaz szabadon nem forgalmazhatóak. Márciusban kerül újból kiadásra, illetve a gyümölcstermelők kezébe az évenként 10-15 újdonságot tartalmazó könyv Növényvédőszerek, termelésnövelő anyagok címmel. A valamikori füzetecskéből immáron kétkötetesre bővült könyv a növényvédő állomások hálózatán keresztül érhető el, s a könyvesbolti forgalmazás megkerülésével az ára is kedvezőbb. Sallai Pál igazgató szerint egy osztrák gazda közel egy hónapot fordít évente tanulásra, a különböző módszerek megismerésére, olykor sok-sok kilométer utat megtéve. Saját és közös rendezvényekről egyaránt beszámolt. Például az AGLUKON GmbH Düsseldorf és a Növényegészségügyi és Talajvédelmi Állomás Az alma kalciumos levéltrágyázása címmel tanácskozásra hív minden érdeklődő almatermelőt az állomás (Nyíregyháza, Kótaji út 33. sz.) tanácstermébe 1995. január 19- én 10 órai kezdettel. A nem magyar előadókhoz ezúttal nem szükséges szinkrontolmács igénybevétele, hiszen mindketten Magyarországon, a Kertészeti Egyetemen végeztek egykoron. (i- gy-) Már nem tabu: „művészi rangra emelték a szexológiát' Az érzelmi-szexuális nevelés megújító! A debreceni Kun házaspár a hetvenes évek közepén kezdett szerelem- szexualitás témakörben foglalkozásokat tartani általános és középiskolás gyerekeknek. Akkor volt igazán alapkérdés az, hogy ki tegye meg — a szülő avagy az iskola — a gyermek felvilágosítását. Minderről Kun János, aki feleségével, Kun Jánosné Nagy Valériával együtt szerzője a tankönyvvé nyilvánított Szere - tet-szerelem-szexualitás című könyvnek is, a következőképpen vall. „Ha a családban olyan lenne a légkör, hogy a felvilágosítás természetes lenne, felesleges volna az iskola szerepe, így a miénk is. A szétzilált családoknál azonban nem csak az értékvesztést, az anyaszerep, a feleségszerep csökkenését, megkérdőjelezését láttuk. Él az emberekben egyfajta álszemérem is, mondván: ez olyan kérdés, amely összefügg a szexussal, és ez tabu. Ebben a kérdésben a hetvenes évek gyermekei pedig jobban magukra voltak hagyva személyes gondjaikkal, mint a két világháború közöttiek.” Csinálni vagy sem —Küldetéstudattal felvértezve tapasztaltak-e változást? — A nyolcvanas évek elejétől mi is bekerültünk az iskolákba. Több tanár is kérte, hogy a mondanivalónk osztályfőnöki órák keretében hangozzék el — válaszol Kun János. — A feleségem pszichológusként, én pedig akkor még versmondóként működtem közre. Azt vallottuk, s ez lett a könyv alapgondolata is, hogy csak a biologikum- ra leszűkített szexuális felvilágosítás hatástalan marad, hogyha nem hívjuk fel a figyelmet az érzelmekre, a felelősségre. Egy Csokonai- vagy egy Petőfi-vtrset elmondva, a kettőt egybekapcsolva próbálkoztunk felvilágosítani a szerelem-szexualitás témakörében. 1985 óta több mint ötvenezer diák és felnőtt hallgatott meg minket. — Voltak-e, akik ellenőrizték e tevékenységüket? — Rosszallással nemigen találkoztunk, s ez, ha úgy tetszik, dicsérje a pedagógus kollégákat. Azért voltak olyan emberek, akik amikor meghallották, hogy az Ady Gimnáziumban létezik egy „szeretetművészet” című tantárgy, azt mondták: „Miért kell a gyermekeket szexre tanítani, úgyis csinálják?” Ezzel szembeállítom egy tanítványom mondatát: „Aki a tanár úrhoz jár egy évig erre az órára, az biztosan meggondolja, hogy hol, mikor és kivel feküdjön le.” Kevés ellenvetés volt, talán egy-két alkalommal történt ilyen. Egyszer például azt mondta egy tanár, éppen egy biológia szakos a Dunántúlról, hogy „csak nem gondolják, hogy én meg fogom tanítani a gyerekeket a masz- turbációra! Ha rájönnek, csinálják, ha nem, akkor maradjanak meg abban a tudatban, hogy ezt nem is kell csinálni.” Szabadon beszélhetünk —Adott program szerint, adott hallgatóság előtt végezték a felvilágosítást. Következett-e a szakmai megmérettetés is? —Több alkalommal s több helyen is, így a Magyar Pszichológiai Társaság szervezésében háromszáz szakember — orvosok, pszichiáterek, pszichológusok és teológusok — előtt. Egyikük — nő volt az illető — a következőket mondta: „Lehet, hogy én többet tudok a női orgazmusról, de ahogy ti elmondtátok...Szóval a felvilágosító előadásaitokkal művészi rangra emeltétek a szexológiát.” Nyíregyházán is több alkalommal jártunk. Hosszúpályiban egy iskolaigazgató úgy hívott meg minket az iskolájába, hogy nemcsak több hónapon átjártunk a nyolcadikos osztályokhoz, hanem előadást tartottunk a tantestületnek Érzelmi-szexuális nevelés lehetőségei a felső tagozatban címmel, majd a nyolcadikos gyermekek szüleinek is — szülői értekezlet keretében. A szülők úgy érezték, hogy egy zsilip nyílt meg bennük, mert nem gondolták, hogy ennyire szabadon is lehet erről beszélni. így vetődött fel az a gondolat, hogy hogyan lehetne tevékenységünket intézményesíteni, egy kicsit a tanterv irányába elvinni. Szextanterv a gimnáziumban Négy évvel ezelőtt kezdtünk az Ady Endre Gimnáziumban tantárgyi kísérlet keretében tanítani, harmadikos diákoknak heti két órában, évi 64 órás tematikában. Ezzel párhuzamosan a Pedagógusszakma megújulása projectnél pályáztunk egy 14- 18 évesek számára készítendő szexedu- kációs programcsomag kidolgozására. így született meg a segédanyag, a könyv, amelyből tankönyv lett. Tanmenet készült, a programcsomag pedig egy hang- és egy videokazettával bővül majd. 1994 nyarán a Népjóléti Minisztérium támogatásával jelent meg a Szeretetidőben című könyvünk, amely a Szeretet-szerelem-szexua- litás című könyv kivonata. Az utóbbiból úgy 500 példány a határon túli magyar nyelvű iskolákba is eljutott már. Érzelmi erejű ösztönkésztetésről van szó, amit nem lehet megoldani úgy, hogy álljunk hideg zuhany alá, oldjunk meg kétszáz matekfeladatot, és majd elmúlik a szexuális vágy. Korábban az iskolákban a családi életre nevelésről nemigen beszéltek. Avagy szó esett a madarak nászáról, a szarvasbőgésről, sőt, felolvastak egy-egy verset is, úgy gondolván, eleget tettek a küldetésüknek. Máskor külső előadót, orvost vagy védőnőt hívtak, akik a gyermekek tanári asztalra tett kérdéseire válaszoltak, beszéltek a nemi betegségekről, mjd felrajzolták a táblára a nemi szerveket. Ezzel szemben ma már a gyermekek egységes érzelmi-szexuális nevelést kaphatnak. Varga Attila Petíció a könyvtárak ügyében Még alig hangzott el Fodor Gábor Művelődési és Közoktatási miniszter tájékoztatója arról, hogy a korábbi 36 helyett 29 főosztály fog dolgozni a jövőben a minisztériumban, amikor a megyei könytárigazgatók már kapcsolatba léptek egymással. Mint azt Nagy Lászlótól, a Móricz Zsigmond Megyei és Városi Könyvtár igazgatójától megtudtuk, a közművelődési könyvtárak vezetői azt sérelmezik, hogy ezzel az átszervezéssel pontosan a könyvtárügynek nem lesz főosztálya. Pedig az országban a közkönyvtárak vannak túlsúlyban, s ezek szakmai irányítására, fejlesztésére, a minisztériumban a többi főosztállyal való koordinálásra feltétlen szükség van. A jelenlegi megoldással egyáltalán nem lenne a könyvtárügynek gazdája. Pedig éppen most, a készülő közművelődési törvény kidolgozásának keretében kellenének legalább referensi szinten olyan szakemberek, akik a közművelődési feladatokat is ellátó országos könyvtári hálózat fejlesztésére, átszervezésére szakmai javaslatokat tehetnének. Ugyanígy szükség lenne rájuk a majd elfogadott közművelődési törvényből eredő feladatok koordinálására, végrehajtására is. A megyei könyvtárigazgatók éppen e szakmai szempontokat felsorolva küldenek petíciót a Művelődési és Közoktatási Minisztériumban, hogy gondolják át még egyszer a döntésüket, mielőtt az ország közművelődési könyvtárai irányítás híján kaotikus állapotba nem kerülnek. Budaházi István Bemutató a 26. Magyar Filmszemlén Megint tanú Kevés olyan magyar filmet tart számon a közvélemény, melynek képsorai örök élménnyé, dialógusai szállóigévé váltak. Bacsó Péter Tanú című filmje nem "vált volna magyar klasszikussá pusztán azért, mert évekre betiltották, hiszen a „bejege- lés” más rendezők más alkotásaival is előfordult. Pelikán József életének groteszk tükre azonban példabeszéd értékű volt: azt a Magyarországot és egy olyan történelmi kort vett nagyító alá, amelyben a nemzetközi helyzet fokozódik, s még egy együgyű gátőr sem tudja függetleníteni magát a nagypolitika hullámveréseitől. Pedig a tiszta lelkű, munkájában odaadó Pelikánt egész életében csak egyetlen hullámverés foglalkoztatta: a Dunáé, mely bizony jön, jön, jön... Miért nem hagyta Bacsót nyugodni az ártatlanul meghurcolt, de végül ismét helyére került Pelikán sorsa? Egyszerű a válasz: Pelikán továbbra is itt próbál meghúzódni a Kárpát-medencében, s — bár a történelem jóval kevésbé véres és önkényes eseményeket produkált a hatvanas, a hetvenes, a nyolcvanas és a kilencvenes években — Magyarországon semmivel sem lett kevésbé mozgalmas az érdekek összecsapásától hangos élet. Annyira, hogy egy gátőr sem vonhatja ki magát a politikai-gazdasági hullámverésből. Még akkor sem, ha már tudja, hogy az élet nem habos torta, ha nyugdíjas, és csak a cserépben dédelgetett magyar narancs, Virág elvtárs sírjának gondozása és az áradó Duna érdekli. A Kállai Ferenc jóvoltából feléledt, megpocakosodott, megőszült Pelikán József paradicsomi nyugalomban, szinte boldogan él Oroszváron. Pecázik, ultizik, néha még klarinétozik is. Kiskertjében minden megterem, ami egy embernek kell. a gyerekei pedig — akiket egyedül nevelt — kirepültek. A faluban mindenki becsületes embernek ismeri. Pelikán Józsefet, S ez a veszte. Mert a vállalkozói Magyarországon a tisztességnek is árfolyama van. Egy tisztességesnek tartott polgármester háta mögé bújva az üzletből nem lóg ki a lóláb, hívják akár hongkongi érdekeltségű olajkárnak, akár első magyar nemzeti búgócsigagyárnak. Pelikánt be kell hálózni, meg kell vesztegetni, fel kell használni. így hálózza be a távolkeleti partnerekkel üzletelő Szipák Béla a polgármesternek kiszemelt ártatlan Pelikánt, aki már megint nem ért semmit az egészből, csak azt, hogy megint jön érte a fekete autó. A végeredmény szempontjából szinte mindegy, hogy ez nem Volga, hanem Mercedes — hiszen Szipák is „csak kérni akar” Pelikántól valamit, ahogy annak idején a rákosista titkosszolgálat vezetője kérte. Az ellenkampány sem Pelikánt veszi célba, hanem a saját zsírosbödönjét félti „az országot kiárusító” Szipáktól. De a csatamezőn már megint Pelikán találja magát a nagy változások kereszttüzében, s így válik ismét — majdnem — áldozattá. Bacsó azonban csak azt engedi meg, hogy hőséből Megint tanú-t csináljon a történelem. Pelikán nem válhat áldozattá, mert ha sikerülne az ellene tervezett filmbéli merénylet, akkor a vásznon nem groteszk játékot látnánk, hanem drámát. így azonban Pelikán — s vele minden néző, aki nem akar elveszni a Magyarországon ismét aktuális „nemzetközi helyzet” áttekinthetetlen szövevényében — levonhatja a maga tanulságait, s visszatérhet a kiskerthez, a pecázáshoz, az ultipartihoz és a klarinéthoz. S a Dunához, ami jön, jön, jön... s bemutatója ünnepi lesz: a 26. Magyar Filmszemle megnyitó előadásán.
