Új Kelet, 1995. január (2. évfolyam, 1-26. szám)

1995-01-11 / 9. szám

UJ KELET BELFÖLD 1995. január 11., szerda 5 Farsang van! Puskás Gvula A farsang a nagy mulatozások, bálok ide­je, a véget érő tél ünnepélyes búcsúztatása. Amikor útnak indultunk, hogy megkérdez­zünk néhány járókelőt, azt szerettük volna megtudni, hogy az emberek fontosnak tart­ják-e ezt a hagyományt. Orosz György lakatos: — Nekem nem lesz farsangom, mert kül­földön dolgozom, és nem leszek itthon. Ha itthon lennék, akkor a két gyerekem iskolai és óvodai ünnepségére mennék el. A felesé­gemmel sajnos nem mehetünk szórakozni, mert a gyerekeket nem tudjuk kire hagyni. Máté Imre nyugalmazott százados:-— Én már nem megyek bálba, csak a gye­rekeim. Utoljára három éve voltam a gyere­kekkel az iskolában. Csináltam nekik kato­naruhát őrnagyi rangjelzéssel, még érmeket is raktam rájuk, és úgy mentek a bálba. Kissné Pöcsik Júlia iskolatitkár: — A farsangnak egy nagyon jó hangula­tú bulinak kell lennie, nagyon jó társaság­Orosz György gal. A nyíregyházi nyugdíjasklubban kitűnő mulatságok szoktak lenni, oda érdemes el­menni. Én ugyan még nem voltam ott, de meséltek róla. Utoljára iskolás koromban jártam farsangi mulatságon. Most iskolá­ban dolgozom, ott biztosan lesz idén is ilyen buli, de már nem érzem olyan hagyomány- őrzésnek, mint régebben. Szerintem az emberek gátlásosak, és nincs olyan össze­fogóerő, mely egy igazán fesztelen, jó han­gulatú mulatságot megszervezne. Puskás Gyula most szerelt le, munkanél­küli: — Fogalmam sincs, mit fogok csinálni farsangkor. Egyáltalán nem is gondoltam rá, hogy lesz ilyen alkalom. Az általános iskolai meg a gimnáziumi bulikra emlék­szem, de soha nem volt bennem az, hogy felöltözzem, hülyéskedjek, és azt hiszem, mára már kinőttem belőle. Ibrányban la­kom, és ha az ottani pinceklubban lesz va­lami buli, akkor oda elmegyek. Kissné Póesik Júlia Máté Imre Téli előadássorozat — A telet fel kell használni a tanulásra, a továbbképzésre, mert az ismeretek folya­matos bővítése elengedhetetlenül szüksé­ges a jó gazdálkodáshoz — mondja Sallai Pál, a Növényegészségügyi és Talajvédel­mi Állomás igazgatója. Településenként, illetve körzetesítve számtalan hasznos, me­zőgazdasági termeléssel kapcsolatos tanfo­lyamra kerül ilyenkor sor, melyek közül az úgynevezett „zöld kártyás” a legna­gyobb gyakoriságú. A 9/1993. FM-rendelet 80 órában szabta meg a tanfolyam időtarta­mát, amely a növényvédőszerek forgalma­zását, illetve felhasználását szabályozza a tananyagában. AII. kategóriába sorolt nö­vényvédőszerek az igazolvány hiányában nem adhatók ki. A tapasztalatok szerint ezt az üzletekben egyre inkább betartják az el­adók, meglehet nem egy esetben találkoz­tak kölcsönadott igazolvánnyal is. A jó gazda természetesen a maga érde­kében ül be az „iskolapadba”. Ha sikerül is a tanfolyamokat teljes egészében szpon­zorálás vagy a polgármesteri hivatalok költségátvállalása révén ingyenesen meg­valósítani, az igazolvány kiváltásához így is 700 forintos okmánybélyeg szükséges. Mivel a kistermelők leginkább a II. kate­góriájú növényvédőszereket alkalmazzák, a felhasználásukról, alkalmazásukról jó, ha minél több ismeretet szereznek. Legutóbb például ide sorolták a Bi 58 EC és az Ultracid elnevezésű szereket is, melyeket 20-25 éve használnak már a gazdák, s most törölték a III. kategóriából, azaz szabadon nem forgalmazhatóak. Márciusban kerül újból kiadásra, illet­ve a gyümölcstermelők kezébe az éven­ként 10-15 újdonságot tartalmazó könyv Növényvédőszerek, termelésnövelő anya­gok címmel. A valamikori füzetecskéből immáron kétkötetesre bővült könyv a növényvédő állomások hálózatán keresz­tül érhető el, s a könyvesbolti forgalma­zás megkerülésével az ára is kedvezőbb. Sallai Pál igazgató szerint egy osztrák gazda közel egy hónapot fordít évente ta­nulásra, a különböző módszerek megis­merésére, olykor sok-sok kilométer utat megtéve. Saját és közös rendezvényekről egya­ránt beszámolt. Például az AGLUKON GmbH Düsseldorf és a Növényegész­ségügyi és Talajvédelmi Állomás Az alma kalciumos levéltrágyázása címmel tanács­kozásra hív minden érdeklődő alma­termelőt az állomás (Nyíregyháza, Kótaji út 33. sz.) tanácstermébe 1995. január 19- én 10 órai kezdettel. A nem magyar előadókhoz ezúttal nem szükséges szink­rontolmács igénybevétele, hiszen mind­ketten Magyarországon, a Kertészeti Egyetemen végeztek egykoron. (i- gy-) Már nem tabu: „művészi rangra emelték a szexológiát' Az érzelmi-szexuális nevelés megújító! A debreceni Kun házaspár a hetvenes évek közepén kezdett szerelem- szexualitás témakörben foglalkozásokat tartani általános és középisko­lás gyerekeknek. Akkor volt igazán alapkérdés az, hogy ki tegye meg — a szülő avagy az iskola — a gyermek felvilágosítását. Minderről Kun János, aki feleségével, Kun Jánosné Nagy Valériával együtt szerzője a tankönyvvé nyilvánított Szere - tet-szerelem-szexualitás című könyvnek is, a következőképpen vall. „Ha a család­ban olyan lenne a légkör, hogy a felvilágo­sítás természetes lenne, felesleges volna az iskola szerepe, így a miénk is. A szétzi­lált családoknál azonban nem csak az ér­tékvesztést, az anyaszerep, a feleségsze­rep csökkenését, megkérdőjelezését lát­tuk. Él az emberekben egyfajta álszemé­rem is, mondván: ez olyan kérdés, amely összefügg a szexussal, és ez tabu. Ebben a kérdésben a hetvenes évek gyermekei pedig jobban magukra voltak hagyva sze­mélyes gondjaikkal, mint a két világhábo­rú közöttiek.” Csinálni vagy sem —Küldetéstudattal felvértezve tapasz­taltak-e változást? — A nyolcvanas évek elejétől mi is be­kerültünk az iskolákba. Több tanár is kér­te, hogy a mondanivalónk osztályfőnöki órák keretében hangozzék el — válaszol Kun János. — A feleségem pszichológusként, én pedig akkor még versmondóként működ­tem közre. Azt vallottuk, s ez lett a könyv alapgondolata is, hogy csak a biologikum- ra leszűkített szexuális felvilágosítás ha­tástalan marad, hogyha nem hívjuk fel a figyelmet az érzelmekre, a felelősségre. Egy Csokonai- vagy egy Petőfi-vtrset el­mondva, a kettőt egybekapcsolva próbál­koztunk felvilágosítani a szerelem-szexu­alitás témakörében. 1985 óta több mint ötvenezer diák és felnőtt hallgatott meg minket. — Voltak-e, akik ellenőrizték e tevé­kenységüket? — Rosszallással nemigen találkoztunk, s ez, ha úgy tetszik, dicsérje a pedagógus kol­légákat. Azért voltak olyan emberek, akik amikor meghallották, hogy az Ady Gimná­ziumban létezik egy „szeretetművészet” cí­mű tantárgy, azt mondták: „Miért kell a gyermekeket szexre tanítani, úgyis csinál­ják?” Ezzel szembeállítom egy tanítványom mondatát: „Aki a tanár úrhoz jár egy évig erre az órára, az biztosan meggondolja, hogy hol, mikor és kivel feküdjön le.” Kevés el­lenvetés volt, talán egy-két alkalommal tör­tént ilyen. Egyszer például azt mondta egy tanár, éppen egy biológia szakos a Dunán­túlról, hogy „csak nem gondolják, hogy én meg fogom tanítani a gyerekeket a masz- turbációra! Ha rájönnek, csinálják, ha nem, akkor maradjanak meg abban a tudatban, hogy ezt nem is kell csinálni.” Szabadon beszélhetünk —Adott program szerint, adott hallga­tóság előtt végezték a felvilágosítást. Kö­vetkezett-e a szakmai megmérettetés is? —Több alkalommal s több helyen is, így a Magyar Pszichológiai Társaság szervezé­sében háromszáz szakember — orvosok, pszichiáterek, pszichológusok és teológu­sok — előtt. Egyikük — nő volt az illető — a következőket mondta: „Lehet, hogy én többet tudok a női orgazmusról, de ahogy ti elmondtátok...Szóval a felvilágosító előadásaitokkal művészi rangra emeltétek a szexológiát.” Nyíregyházán is több alkalommal jártunk. Hosszúpályiban egy iskolaigazgató úgy hí­vott meg minket az iskolájába, hogy nem­csak több hónapon átjártunk a nyolcadikos osztályokhoz, hanem előadást tartottunk a tantestületnek Érzelmi-szexuális nevelés lehetőségei a felső tagozatban címmel, majd a nyolcadikos gyermekek szüleinek is — szülői értekezlet keretében. A szülők úgy érezték, hogy egy zsilip nyílt meg bennük, mert nem gondolták, hogy ennyire szaba­don is lehet erről beszélni. így vetődött fel az a gondolat, hogy hogyan lehetne te­vékenységünket intézményesíteni, egy ki­csit a tanterv irányába elvinni. Szextanterv a gimnáziumban Négy évvel ezelőtt kezdtünk az Ady Endre Gimnáziumban tantárgyi kísérlet keretében tanítani, harmadikos diákoknak heti két órában, évi 64 órás tematikában. Ezzel párhuzamosan a Pedagógusszakma megújulása projectnél pályáztunk egy 14- 18 évesek számára készítendő szexedu- kációs programcsomag kidolgozására. így született meg a segédanyag, a könyv, amelyből tankönyv lett. Tanmenet készült, a programcsomag pedig egy hang- és egy videokazettával bővül majd. 1994 nyarán a Népjóléti Minisztérium támogatásával jelent meg a Szeretetidőben című köny­vünk, amely a Szeretet-szerelem-szexua- litás című könyv kivonata. Az utóbbiból úgy 500 példány a határon túli magyar nyelvű iskolákba is eljutott már. Érzelmi erejű ösztönkésztetésről van szó, amit nem lehet megoldani úgy, hogy álljunk hideg zuhany alá, oldjunk meg kétszáz matek­feladatot, és majd elmúlik a szexuális vágy. Korábban az iskolákban a családi életre nevelésről nemigen beszéltek. Avagy szó esett a madarak nászáról, a szarvasbőgésről, sőt, felolvastak egy-egy verset is, úgy gondolván, eleget tettek a küldetésüknek. Máskor külső előadót, or­vost vagy védőnőt hívtak, akik a gyerme­kek tanári asztalra tett kérdéseire válaszol­tak, beszéltek a nemi betegségekről, mjd felrajzolták a táblára a nemi szerveket. Ez­zel szemben ma már a gyermekek egysé­ges érzelmi-szexuális nevelést kaphatnak. Varga Attila Petíció a könyvtárak ügyében Még alig hangzott el Fodor Gábor Művelődési és Közoktatási miniszter tájékoztatója arról, hogy a korábbi 36 helyett 29 főosztály fog dolgozni a jövőben a minisztériumban, amikor a megyei könytárigazgatók már kap­csolatba léptek egymással. Mint azt Nagy Lászlótól, a Móricz Zsigmond Megyei és Városi Könyvtár igazga­tójától megtudtuk, a közművelődési könyvtárak vezetői azt sérelmezik, hogy ezzel az átszervezéssel ponto­san a könyvtárügynek nem lesz főosztálya. Pedig az országban a közkönyvtá­rak vannak túlsúlyban, s ezek szak­mai irányítására, fejlesztésére, a mi­nisztériumban a többi főosztállyal való koordinálásra feltétlen szükség van. A jelenlegi megoldással egyál­talán nem lenne a könyvtárügynek gazdája. Pedig éppen most, a készülő közművelődési törvény kidolgozásá­nak keretében kellenének legalább referensi szinten olyan szakemberek, akik a közművelődési feladatokat is ellátó országos könyvtári hálózat fej­lesztésére, átszervezésére szakmai javaslatokat tehetnének. Ugyanígy szükség lenne rájuk a majd elfogadott közművelődési törvényből eredő feladatok koordiná­lására, végrehajtására is. A megyei könyvtárigazgatók éppen e szakmai szempontokat felsorolva küldenek petíciót a Művelődési és Közoktatási Minisztériumban, hogy gondolják át még egyszer a döntésüket, mielőtt az ország közművelődési könyvtárai irá­nyítás híján kaotikus állapotba nem kerülnek. Budaházi István Bemutató a 26. Magyar Filmszemlén Megint tanú Kevés olyan magyar filmet tart számon a közvélemény, melynek képsorai örök élménnyé, dialógusai szállóigévé váltak. Bacsó Péter Tanú című filmje nem "vált volna magyar klasszikussá pusztán azért, mert évekre betiltották, hiszen a „bejege- lés” más rendezők más alkotásaival is előfordult. Pelikán József életének gro­teszk tükre azonban példabeszéd értékű volt: azt a Magyarországot és egy olyan történelmi kort vett nagyító alá, amelyben a nemzetközi helyzet fokozódik, s még egy együgyű gátőr sem tudja függetlení­teni magát a nagypolitika hullámveré­seitől. Pedig a tiszta lelkű, munkájában odaadó Pelikánt egész életében csak egyet­len hullámverés foglalkoztatta: a Dunáé, mely bizony jön, jön, jön... Miért nem hagyta Bacsót nyugodni az ártatlanul meghurcolt, de végül ismét he­lyére került Pelikán sorsa? Egyszerű a vá­lasz: Pelikán továbbra is itt próbál meg­húzódni a Kárpát-medencében, s — bár a történelem jóval kevésbé véres és önké­nyes eseményeket produkált a hatvanas, a hetvenes, a nyolcvanas és a kilencvenes években — Magyarországon semmivel sem lett kevésbé mozgalmas az érdekek összecsapásától hangos élet. Annyira, hogy egy gátőr sem vonhatja ki magát a politikai-gazdasági hullámverésből. Még akkor sem, ha már tudja, hogy az élet nem habos torta, ha nyugdíjas, és csak a cse­répben dédelgetett magyar narancs, Virág elvtárs sírjának gondozása és az áradó Duna érdekli. A Kállai Ferenc jóvoltából feléledt, megpocakosodott, megőszült Pelikán Jó­zsef paradicsomi nyugalomban, szinte boldogan él Oroszváron. Pecázik, ultizik, néha még klarinétozik is. Kiskertjében minden megterem, ami egy embernek kell. a gyerekei pedig — akiket egyedül nevelt — kirepültek. A faluban mindenki becsü­letes embernek ismeri. Pelikán Józsefet, S ez a veszte. Mert a vállalkozói Magyaror­szágon a tisztességnek is árfolyama van. Egy tisztességesnek tartott polgármester háta mögé bújva az üzletből nem lóg ki a lóláb, hívják akár hongkongi érdekeltsé­gű olajkárnak, akár első magyar nemzeti búgócsigagyárnak. Pelikánt be kell hálóz­ni, meg kell vesztegetni, fel kell használ­ni. így hálózza be a távolkeleti partnerek­kel üzletelő Szipák Béla a polgármester­nek kiszemelt ártatlan Pelikánt, aki már megint nem ért semmit az egészből, csak azt, hogy megint jön érte a fekete autó. A végeredmény szempontjából szinte min­degy, hogy ez nem Volga, hanem Merce­des — hiszen Szipák is „csak kérni akar” Pelikántól valamit, ahogy annak idején a rákosista titkosszolgálat vezetője kérte. Az ellenkampány sem Pelikánt veszi célba, hanem a saját zsírosbödönjét félti „az or­szágot kiárusító” Szipáktól. De a csata­mezőn már megint Pelikán találja magát a nagy változások kereszttüzében, s így válik ismét — majdnem — áldozattá. Bacsó azonban csak azt engedi meg, hogy hőséből Megint tanú-t csináljon a történelem. Pelikán nem válhat áldozattá, mert ha sikerülne az ellene tervezett film­béli merénylet, akkor a vásznon nem gro­teszk játékot látnánk, hanem drámát. így azonban Pelikán — s vele minden néző, aki nem akar elveszni a Magyarországon ismét aktuális „nemzetközi helyzet” átte­kinthetetlen szövevényében — levonhat­ja a maga tanulságait, s visszatérhet a kis­kerthez, a pecázáshoz, az ultipartihoz és a klarinéthoz. S a Dunához, ami jön, jön, jön... s bemutatója ünnepi lesz: a 26. Ma­gyar Filmszemle megnyitó előadásán.

Next

/
Thumbnails
Contents