Új Kelet, 1994. december (1. évfolyam, 215-239. szám)

1994-12-10 / 223. szám

IJ KELET MEGYÉNK ELETEBOL 1994. december 10., szombat 3 Miért érte baleset a Mikulást? Késik a táppénz Sok olvasónk telefonált, hogy a pos- ás — pontosabban a pénzzel érkező Dostás — nemhogy kétszer, de egyszer sem csengetett még, és a nyugdíjasok, táppénzen lévők esetében, tekintettel a Mikulás érkezésére, ez nem kis gondot okozott. — Ami a nyugdíjat illeti, pontosan meg van határozva egy nyugdíjkifizetési naptárban, hogy kinek melyik napon kell megkapnia a pénzt — mondta a posta kézbesítési osztályának munkatár­sa. — Ennek minden hó utolsó tizenhá­rom munkanapján kell megtörténni. Magát a naptárt ez évre még tavaly meg kellett, hogy kapják, az 1993. decem­beri nyugdíjjal együtt. Akik közben mentek nyugdíjba, azok is kapcsolatban álltak a kézbesítővel, tehát tudomást kellett szerezniük a naptár létezéséről. A jövő évben érkező nyugdíjról szóló beosztást most kell megkapniuk az idő­seknek, az aktuális fizetéssel együtt. — Egyik olvasónk a Mosolygó Antal utcában lakik. Biztosan tud erről a rend­szerről. mégis panasszal fordult hozzánk. — Egy pillanat alatt megnézem, mikor kell megkapnia a pénzét... Ebbe az utcá­ba december 15-én kézbesítjük a pénzt, addig is kétjük, legyen türelemmel! —A táppénzek esetében azonban köt­ve hiszem, hogy ez a rendszer működne. — Sajnos, sokan reklamálnak nálunk is személyesen vagy telefonon. El kell, hogy mondjam azonban, mi nem va­gyunk bank, akik ülnek a pénzen, s amennyiben megvan a fizetésre a fede­zetünk, azonnal kikézbesítjük. A tapasz­talat ellenben az, hogy a cégek késnek az átutalással, s ezt a mulasztást a pos­tára kenik, jöjjön ide reklamálni a dol­gozó. Hogy a dolgot ne hagyjuk ennyiben, szúrópróba szerűen éppen felhívtunk egy céget, mikor utalták át a pénzt, me­lyet a táppénzen lévő dolgozók csak 6- án kaptak meg. Kérdésünkre nagy csodálkozás volt a válasz, hiszen ők a december 5-én ese­dékes táppénzt már november 30-án fel­adták, és december 1-jén átutalták. Hogy az ufók nyelték-e le azt a leg­rosszabb esetben is négy napot, nehéz lenne kideríteni, mindenesetre a pana­szosnál csengető kézbesítő nemes egy­szerűséggel konstatálta messiásként való üdvözlését. — Sok a munka, és csúszik a kézbesítés. — Nekem azt mondták, hogy a csa­ládi pótlék azért késett, mert a postára csak egy bizonyos összegű pénz mehet el, és ha az nem elég a névsor szerinti elosztásban mindenkinek, akkor majd másnap megkapják az ábécésorrend végén lévők is. Persze aki Zs betűs, az lehet, hogy csak harmadnap jut a pénz­hez... — elmélkedett egyik ismerősöm, aki nemrég hasonló helyzetbe került. Persze ő elég pesszimistán látja a hely­zetet, mert szerinte eddig rendben volt minden, s csak ezután lesz majd igazi kavalkád, már ami a pénzek kikézbesí­tésének változásait illeti. ...A sort folytathatnám még a gyesen, gyeden lévőkkel és társaikkal, de úgy érzem, nem ez a lényeg. A lényeg csak az, hogy szépen tudjuk köríteni gyer­mekeinknek, hogyan csúszott el, na nem a kézbesítés, hanem a Mikulás, törte ki a lábát, és roncsolta össze a szánkóját, és mennyit kell várni arra, míg felgyógyul, és mégiscsak elviszi a csomagot meg a vir­gácsot a kis csizmákba. herczku wmi Közeledik a szeretet ünnepe. Szaloncukrot kapnak a rászorultak Kömörőn Iskolai évkönyv Biztos, hogy osztja azon véleményemet a 2. Számú Jókai Mór Általános Iskola, mely szerint kilencven év egy ember éle­tében is nagyon nagy dolog. Hogy miért pont őket említem? Talán az olvasó előtt sem titok, hogy az iskola is ennek a bizo­nyos kilencedik x-nek a megünneplésére készül. Persze ha azt mondom, hogy a szülinapra csak 1996-ban kerülhet sor, akkor azt is hihetnénk, hogy egyelőre csak tervezgetnek. A 1994-95-ös tanév végére azonban már kézzelfogható eredmény is lesz. Nem csigázom tovább az érdeklő­dést, elárulom, hogy az iskola egy közel kétszáz oldalas kiadvány létrehozásán fá­radozik, amely dokumentumok alapján tárja fel az elmúlt évtizedek történetét. A sors hozta úgy, hogy jövőre már valószí­nűiig egyházi tulajdonban lesz az intéz­mény, ezért — az eddigi korszak lezárá­saként — szeretnék egy kicsit előrehozni az évfordulót. Itt tolmácsolom az iskola kérését. Szí­vesen látnák volt öregdiákok, pedagógu­sok feljegyzéseit, fényképeit és emléke­zéseit a kedvenc tanárokról, diákokról, hogy még hitelesebben szóljon az évkönyv az alma mater egykori eseményeiről. Mint azt a tanári karból alakult szerkesztő- bizottság munkájáról megtudtuk, eddig két alternatíva vetődött fel a kiadvány tartal­mával kapcsolatban. Az egyik az, hogy a jelenlegi tanárok, diákok névsora sem maradhat ki, a másik elképzelés szerint azonban időszakokra lebontva kellene a névsort kiaio.i, a huszonöt, ötven- és het­venöt éves iskolai emlékekből. Ehhez azonban tényleg azoknak a segítségére lenne szükség, akik abban az időben va­lamilyen formában kötődtek az iskolához. Váiják továbbá azoknak a szponzorok­nak is a támogatását, akik a megvalósítás anyagi hátterét biztosítanák, hiszen mint­egy ezer példányban való megjelentetés is háromszázezer forintos terhet jelentene az iskolának. A támogatás mértékétől függ tehát az is, hogy mennyibe kerül majd annak, aki az évkönyv tulajdonosa szeret­ne lenni, hogy hány példányban lesz kap­ható, s lesz-e utánnyomás. Ha azt számol­juk, hogy a jelenlegi iskolai tanulók, taná­rok hétszáz példányt kapnak, igencsak korán fel kell kelniük a volt tanulóknak, pedagógusoknak ahhoz, hogy abból a maradék háromszáz darabból egyet biz­ton megszerezzenek. Az iskola azonban komoly reményeket fűz hozzá, hogy támogató alanyokra ta­lál, akik megkeresik őket a Színház utca 3. szám alatt, s mindenki elégedett lesz nemcsak a tartalommal, hanem a megva­lósulással is. . Herczku Tünde Elsősorban a keleti piacokkal kell foglalkozni! Merre tovább, mezőgazdaság? Kelet-Magyarországi Regionális Konfe­renciát rendezett szerdán a Magyar Agrár- tudományi Egyesület, a Magyar Tudomá­nyos Akadémia Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Testületé és a Friedrich-Naumann Alapítvány Nyíregyházán, a Tudomány és Technika Házában. A régió mezőgazdasági kérdéseivel fog­lalkozó tanácskozás előadói között szere­pelt dr. Manninger Sándor, a Földműve­lésügyi Minisztérium helyettes államtitká­ra, aki a megye mezőgazdasági helyzetét elemezte előadásában. — Idén már többször jártam Nyíregy­házán — mondta dr. Manninger —, és ez azt mutatja, hogy igyekszem a térség prob­lémáival foglalkozni. Lehet, hogy nem olyan eredményesen, mint azt az itt élők elvárnák, de ennek ellenére sok minden­ben próbálok segíteni, és talán néhány do­logban sikerül is, úgy a kutatás, mint a ter­melés vagy a térségfejlesztés, a nemzet­közi kapcsolatok terén. Nagyon sok jó kezdeményezést tapasz­taltunk, és elismerést érdemelnek azok az egyetemen, főiskolán, a megye különböző intézeteiben dolgozók, akik sokat tettek azért, hogy a megye szélesebbre tárja ke­leti kapuit. Gratulálok a városnak, a me­gyének, mert rengeteget fejlődött egy év alatt is annak ellenére, hogy még nagyon sok probléma van a térség mezőgaz­daságában. Bízom benne, az itt élők is úgy látják, hogy igenis van megoldás, ehhez a kormányzat és a tudományos testületek is segítséget nyújtanak. Úgy tűnik, hogy sok külkapcsolat ala­kul kedvezően, elsősorban az agrárpiaci és agrárfeldolgozói területen. Vannak rossz példák is, a keleti piacok összeomlásával sajnos elég sok feldolgozókapacitás tönk­rement. Az alma iránt újra megélénkült a kereslet, keleten és nyugaton egyaránt. Keresik a minőségi almát és a léalmát is. Ilyenkor Sajnos kevés az alma, nincs elég eladnivaló. Remélem, a közeljövőben el­jutunk oda, hogy be tudunk vezetni egy intenzívebb termelési rendszert, és két- három év alatt a legmodernebb fajtákat iS szüretelhetjük. A földkárpótlást, remélem, egy éven belül be tudjuk fejezni. Sok helyen már a Betörő krampuszok Felfokozott, mondhatni túlfeszített izgalommal énekelték december 6-án a nyíregyházi 1. Sz. Napközi Ottho­nos Óvoda óvodásai: Mikulás, Mikulás öreg Mikulás, Jó, hogy jössz, jó, hogy jössz. Minden gyerek vár! Már azt hitték, hogy hozzájuk el sem jön a várva várt Mikulás, hiszen december 5-én betörtek óvodájukba, aznap a feldúlt termekbe be sem me­hettek. Pedig ők jók voltak, nem is szok­tak és soha nem is fognak olyan rossz dolgokat csinálni, mint a Mikulás he­lyett. éjszaka érkezett krampuszok. Ezúton üzenik a hívatlanul betoppa­nóknak, hogy csúnya dolog a kisgyer­mekek örömét elrontani. Még csú­nyább dolog szétdúlni az egész óvo­dát, cigarettázni a csoportszobákban, megrongálni az óvoda berendezési tárgyait. Elítélendő, sőt, egyenesen büntetendő, ha valaki a kisgyerme­kektől ajándékot lop (színes tévé, videó, magnós rádió stb.)! Még elítélendőbb, ha valaki meg- dézsmálj^a Mikulás előkészített cso­magjait, a gyermekeknek szánt ba­nánt, mandarint, szaloncukrot. Mindezekért nagy-nagy VIRGÁCS jár — ezt küldenék a kéretlenül érkező, neveletlen krampuszoknak az 1. Sz. Óvoda óvodásai és Szombathy Jánosné ' óvodavezető vége felé közeledik, de ez nem jelenti azt, hogy megoldottuk a kárpótlási problémá­kat. Addig, amíg valakinek nincs tulajdon­lapja, és amíg nincs jelzáloglehetőség, ad­dig elég nehéz lesz a földre komolyabb hitelt felvenni. Ebben igyekszünk minél hamarabb előrejutni, és bízom benne, hogy komoly kormányzati segítséggel ez egy-két éven belül megoldódik. A nagygazdaságok privatizációja sem megy problémamentesen, és ezt vélemé­nyem szerint jól megoldani nemigazán lehet, hiszen rossz és kevésbé rossz meg­oldások vannak. A meglévő állami gaz­daságokat a jelenlegi kormányzat elkép­zelései szerint tovább kell privatizálni, bár én ezzel szakmailag nem teljesen értettem egyet, mert véleményem szerint jó lett volna, ha térségenként egy-egy ilyen gaz­daság állami tulajdonban marad, első­sorban a biológiai alapok védelme és ter­jesztése szempontjából, másodsorban az ilyen gazdaságok integrációs szerepet tud­nának felvállalni. A privatizációs politika azonban nem mindig kíváncsi a szakma véleményére. Úgy néz ki, hogy az erdőgazdaságok visszakerülnek a tárcához, vagy legaláb­bis állami tulajdonban maradnak. Ma az erdőnek olyan társadalmi, egészségügyi és köznevelési jelentősége van, amely nem engedi meg, hogy véletlenszerűen és nem igazán komoly tötvényi lehetőségekkel korlátozott privatizációra kerüljön. Bízom benne, hogy új lehetőséggel, állami aka­rattal, új erdőtörvénnyel jobban meg tud­juk védeni a magyar erdőt. Ebben az év­ben az erdőfelújításokra egymilliárd fo­rint körüli összeget tudtunk biztosítani, jövőre ez mintegy 1,4 milliárdra nő. Az agrárágazat a nemzeti összterme­lésből jelenleg 10-11 százalékkal része­sedik, ez azt mutatja, hogy Magyarország agrárállam. Az ipari, fejlődő államoknál ez két-három százalék körül mozog. Re­mélem, hogy a 10-11 százalék egyelőre nem fog sokat csökkenni, a mezőgazdaság legalább olyan gyorsan fog fejlődni, mint az ipar, és a lehetőségeinket jobban ki tud­juk használni. Idén a mezőgazdaság elég jól produkált, a gabonatermésünk megha­ladta a korábbi évek termését. Mintegy 2-7 millió tonna exportlehetőségünk van búzából és kukoricából, ezt egy kis export- támogatással talán ki is tudjuk használni, bár a világpiaci árak meglehetősen nyo­mottak, és a különböző kelet-európai vámlehetőségek eléggé korlátozzák a lehetőségeinket. A kukorica 10 százalékos exporttámo­gatást kap, és akkor a takarmánynövénye­ket is eredményesen tudjuk értékesíteni, annál is inkább, mert az állatállomány csökkenése miatt ezeknek a feletetése nem lehetséges. A gabona feldolgozottsága jó, az ebből készült liszt- és tésztaféleségek is exporttámogatást igényelnek. Ebben az évben az agrárexport-támogatásunk 25 milliárd forintot tesz ki, ez nagy összeg a korábbi évekhez képest, de kell is ahhoz, hogy elérjük azt a 2,2 milliárd dolláros exportelképzelést, amit reméltem, hogy a következő két-három évben hárommilli- árdig el tudunk vinni. Az állattenyésztés sajnos a megyében is rossz helyzetbe került. A privatizáció, a piacösszeomlás és az aszálykárok együt­tes hatása miatt talán a térségben a leg­rosszabb. A szarvasmarhatelepek kihasz­náltsága mindössze 30-40 százalékos, de remélem, hogy ez hamarosan javulni fog, és feltöltik a telepeket. A sertésállomány javulóban van, és nemcsak az önellátást, de az exportot is tudjuk produkálni. Ezen a területen, úgy látom, nincs nagyobb gond, nagyon jók az átvételi árak. A térség agrárkiviteléről az a vélemé­nyem, hogy nemcsak a nyugati, hanem — elsősorban! — a keleti piacokkal kell fog­lalkozni. Nagyon jó lehetőségeink vannak, és akad néhány szép eredményünk is, pél­dául hibridkukorica-vetőmagból az elmúlt két évben többet adtunk el a FÁK országa­iba, mint korábban bármelyik országba. Elsősorban a termékminőség határozza meg az exportlehetőségeinket, sokkal ko­molyabban kell venni a minőségi paramé­tereket. Komoly feladataink vannak. Egy­részt meg kell felelnünk a nyugati igények­nek, amelyhez egyre inkább közelítenek a kelet-európai elvárások is. Úgy gondo­lom, hogy ennek érdekében a Nyírség és környéke sokat tett eddig, és tesz ezután is. Vasas László Nem volt megfelelő kommunikáció Nagy felelősség (Folytatás az 1. oldalról) Egyvalami biztos. Nyírtelek körzeté­ben, egy körülbelül negyven négyzetki­lométeres területen a szokásoshoz képest jelentősen megnövekedett a víz foszfát­tartalma, néhány helyen jóval túl is lépte a szabványban megengedett értéket. Ez főként a kis vízfogyasztású települések környékén — Gyulatanyán és Bedőbo- korban —. valamint Nagycserkeszen kö­vetkezett be. Móricz István azt nehezményezte, hogy a nyírteleki fél nem informálta erről a Nyitvicsavot. Ők úgy szereztek tudomást az ügyről, hogy a lakossági panaszok víz­hiányról tanúskodtak Nyíregyháza néhány lakónegyedében. A nyírtelekiek ugyanis leállították a Nyíregyháza felé vezető csővezeték működését azért, hogy meg­tisztítsák a vizet. A déli tároló kiürült, sze­repét az északi vízmű próbálta átvenni tel­jes kapacitással. November 30-án fél nyolc és nyolc óra között kiürült a vízto­rony, ez okozta a vízhiányt. Információk hiányában Móricz István utasítást kért a szolnoki központban székelő vezérigazgatótól, utalva arra, hogy eddig ismeretlen okból jelentős foszfátfel­futást tapasztaltak. A vezérigazgató nem adott egyértelmű választ, és semmilyen intézkedésre nem adott utasítást, mind­emellett nem foszfátfelfutásról, hanem erős vas-mangán koncentrációról beszélt. A Nyitvicsav és az ÁNTSZ közös la­boratóriumi vizsgálatot végzett a régió több pontján, és több helyen szabvány fö­lötti foszfátértéket mértek. A Nyírtelek környéki települések mint­egy húszezer lakója magas foszfáttartal­mú vizet használt, körülbelül öt napon ke­resztül. Aggodalomra azonban a lakosság részéről semmi ok, ugyanis Csontos Gyu­la elmondta, hogy a magyar szabvány na­gyon szigorú, és a megengedett foszfát­koncentráció többszöröse sem okoz sem­milyen egészségkárosodást. A vegyi szenynyeződés — ellentétben a bakteri­ális fertőzéssel — a vízfogyasztás mér­tékének megfelelően kiürül a rendszer­ből, sőt, a többi vízmű vizével kevered­ve tovább hígul. A legnagyobb probléma az, hogy nem volt megfelelő kommunikáció az illetékes felek között, és az érintett területek lakói sem kaptak semmiféle tájékoztatást a szennyeződésről. Dr. Kalocsai Gábor, a Nyitvicsav jo­gásza szerint a nyírteleki vízmű vezető­sége szerződésben foglalt kötelezettségé­nek nem tett eleget akkor, amikor nem tá­jékoztatta időben a Nyitvicsavot. A sajtótájékoztatón kiderült, hogy a két fél között rugalmatlan a kapcsolat. Az ügy tanulsága az, hogy a jövőben nagyobb hangsúlyt kell fektetni a koordi­nációra, és többet kell tenni a szolgáltatás minőségének javítása érdekében. Ebben minden vízszolgáltatással foglalkozó fél­nek egyformán nagy a felelőssége. (VL)

Next

/
Thumbnails
Contents