Új Kelet, 1994. december (1. évfolyam, 215-239. szám)
1994-12-08 / 221. szám
UJ KELET LABDARÚGÁS 1994. december 8., csütörtök 11 A polgármester jelöltek ismerik a sport helyzetét Májustól jobb lesz? Az NYVSC elnökével a nyáron hosszan taglaltuk az országgyűlési választások eredményét, próbáltuk Pók Istvánnal áttekinteni a sport helyzetét, a jövőbeni helyét. Talán nem haszontalan az önkormányzati választások előtt újra hosszabban szót váltani a megye legnagyobb, és legeredményesebb klubjának vezetőjével. — Ma jobb vagy rosszabb a közérzete, mint nyáron volt? — Egy történettel válaszolok erre. Legutóbb, mint vidéki sportegyesületi vezető egyedül meghívást kaptam a parlament Tudományos Oktatási és Sport- bizottságának az ülésére. Rajtam kívül a Csepel SC és az MTK elnöke volt még jelen. Napirenden az Állami Számvevőszék jelentése volt, mely a sportegyesületek helyzetéről és finanszírozásáról szólt. A megbeszélés végén a bizottság jelenlévő tizennégy tagja megállapította: a mostani helyzetben a sport finanszirozása teljesen áttekinthetetlen, anarchikus állapotok uralkodnak, és végveszélyben van a sport. Mindenki számára egyértelmű volt, hogy változtatni kell. Mindenki tudja, hogy a parlamentnek milyen feszített a munkabeosztása, mennyi fontos törvény vár tárgyalásra, ezért jólesett, hogy a bizottság úgy foglalt állást; a sporttörvénynek májusig a parlament elé kell kerülnie. — Nekem azonban az a meggyőződésem az Ón bizakodása ellenére is, hogy a sport rengeteg hitegetést, beváltatlan ígéretet kap. Oldalas cikket olvashattunk a Sport Pluszban Horn Gyula miniszterelnök úrnak az MTK-hoz való kötődéséről, helyettese, Kuncze Gábor előszeretettel vesz részt sportmegmozdulásokon, újra reflektorfénybe került szintén az újságok jóvoltából, hogy Békési László pénzügyminiszter úr a Magyar Atlétikai Szövetség elnöke volt több éven át, egészen a szöuli olimpiáig. Tehát él az ország vezetőiben a sportszeretet, mégis az 1995-ös költségvetés semmi olyan elemmel nem bővült amely a sportot támogatná. — A sporttörvényt eddig is azért nem hozták létre, mert ebben garanciákat kellene felvállalni a parlamentnek és a kormánynak. Ez azért fontos, mert a jövőben a sportot normatív támogatásra akarják építeni. Elképzelhetetlen, hogy a sportfinanszírozás a következő években is úgy legyen, hogy az egyesületek vezetői a várható bevételi oldalon a kiadások mindössze a húsz százalékát ismerik. Erre tervezni világbajnokságot, olimpiát, egyéb fontos nemzetközi szereplést vagy országos bajnokságot egyszerűen képtelenség. Az elfogadásra váró normatív támogatás lényege pont az, hogy az egyesületek költségvetésének 60-70 százaléka ismertté válna az ország, és az önkormányzati költségvetés elfogadása után. Ez azért lenne fontos, mert minden egyesület a saját bevételét még ebben a nagyon labilis gazdasági helyzetben is nagyjából meg tudná tervezni. A Nyíregyházi VSC esetében ez úgy festene, hogy körülbelül negyvenmillió forintig rögtön tudnánk tervezni a munkánkat, hiszen akkor azt is tudnánk, hogy a 60-70 milliós költségvetésünkhöz 20-30 millió hiányzik. Egyelőre tehát azért nem vállalja fel a kormány a sporttörvény létrehozását, mert garanciákat kellene adni arra, hogy az állam biztosítja a normatív támogatásokat. — Az Ón fejtegetése egy újabb kérdést veti fel. Vajon mi a jobb, ha az állam normatív támogatást ad a sportra, vagy az, ha a vállalkozókat olyan helyzetbe hozza—magyarán lemond az adójának egy részéről —, amivel a vállalkozások segíteni tudják a sportot? — Mind a kettő fontos, de a sport fennmaradásának alapja a normatív támogatás. A sporttörvény biztosítaná azt is, hogy a vállalkozók adójukból mennyit és milyen formában áldozhatnak a sportra. Bár, amennyiben ez megvalósul, azt hiszem a szabolcsi egyesületek akkor sem kerülnek túl jó helyzetbe, mert megyénkben kevés a nagyvállalkozó. Mostohább környezetben dolgoznak a vállalkozók is, mint a Dunától nyugatra levők. — Evek óta kongatjuk a vészharangot, vannak-e még tartalékaik a szakosztályoknak? Lesz-e nekünk Atlantában olyan sikeres válogatottunk, mint volt Barcelonában? — Amikor tartalékról beszélgetünk, akkor ma már csak a szürkeállományra gondolhatunk. Bár, már ez is nagyon kopik. Egyszerűen tudomásul kell venni, hogy a sportban dolgozók jelentős része pedagógus, akiknek nagyjából rendezték a fizetését. A sportban való szerepvállalás nem nyújt kimondottan jó egzisztenciát. Sajnos, egyre többen fordítanak hátat a pályának. Mindenki tudja, hogy válogatottjaink idei nemzetközi szereplése gyengébbre sikerült a 93- asnál, és én mint sportvezető félek Atlantától. Nagyon félek attól, hogy nem tudjuk a következő olimpián megismételni a szöuli és a barcelonai sikereket, mert képtelenek vagyunk megtartani a tehetségeinket. Egyre inkább köztudottá válik, hogy a legjobb magyar edzők külföldön dolgoznak, ma már fiatalkorú labdarúgók szerződnek nyugati klubokhoz. A román vagy ukrán sportolóknak még vonzó az a 15-20 ezer forintos fizetés, amit adunk, de ez ma már legjobbjainknak kevés. Borzasztó, hogy tétlenül nézzük, ahogy legjobb öttusázóink sorban állnak lefelé, vonulnak át a marketingszakmába. Vagy, hogy a vízilabdázók és vívók közül a válogatottak és a tehetséges edzők külföldön keresik boldogulásukat. — Az már ismert, hogy az új önkormányzati törvény értelmében az OTSH megyei sportigazgatóságai megszűnnek, a feladataik átkerülnek a megyei közgyűléshez. Jobb lesz a sportnak ezzel, vagy rosszabb? — Szerintem ez csak előnyökkel járhat. Hiba volt a rendszerváltás után a sportosztályt megszüntetni. Az látta el a megyének az adminisztrációs irányítását, szervezését végezte. Nagyon nagy hiba volt az is, hogy ezzel egyidejűleg kizárták a megyei közgyűlést a sportfinanszírozási feladatokból, ezzel megadni neki azt a lehetőséget, hogy ha akarja támogatja a sportot, ha akarja nem. Szerencsére most már újra kötelező feladattá válik a megye számára a sport támogatása, az ügyeinek rendezése, figyelemmel kísérése. Abban is reménykedem, hogy ezáltal jobb kondícióval rendelkezik majd. —Mit jelent konkrétan ez a jobb kondíció? Az idén a megyei önkormányzat 25 millió forinttal támogatta a sportot. — A legfelsőbb sportvezetéstől Debrecen városa megkapta a „Sport Városa” kitüntető címet. Ez a város a költségvetésének 2,2 százalékát fordította az egyesületekre. Információim szerint 165 millió forintot. Ez egy tisztességes, nagyon jó támogatási arány. Szerintem a példájuk irányadó, és úgy érzem az egyéb fontos feladataik mellett megyénk települései is elbírnának 2 %-ot, vagy közel két százalékot. Ez a szám biztosítaná azt, hogy a teljesen elszegényedett vidéki és megyeszékhelyi egyesületek valahogy megpróbáljanak talpra állni, talán tudnák valahogy az adósságaikat rendezni, és nem az folytatódna az a folyamat, ami már elkezdődött Nyíregyházán is, hogy szakosztályok szűnnek meg. Itt különösen fájó szívvel gondolok a nagyon szép létesítménnyel rendelkező salakmotorosokra. Több tízmillió forintba került a pálya megépítése, sok nemzetközi viadalt megélt. És most szinte egyik napról a másikra megszűnt a szakosztály. Sajnos, ugyanez a veszély fenyegeti megyénk legjobb csapatait is, mondhaton az NYKC-t, az NYFC-t és az NYVSC-t is. — Mennyi lenne tehát az a pénz, amennyit a megyétől és a megye- székhelytől reálisan vár a sportra? — Két-két százalék. — Ön többször is megfogalmazta bírálatát a leköszönő nyíregyházi közgyűléssel, a sportot irányító iroda, és a sportot felügyelő humán bizottsággal szemben. Mit vár az új közgyűléstől? — Ami '93-ban és '94-ben gyakorlat volt, az nem szabad, hogy folytatódjon. Nem is tudtam megszámolni, hogy hányszor tárgyalták újra a sportfinanszírozás ügyét. A jövőben elképzelhetetlennek tartom, hogy a sport minden közgyűlésen szerepeljen. Ez valahol az előkészítők munkáját minősíti. Egy olyan törzskari szervezetet kell működtetni az önkormányzat közgyűlése mellett, amely szakemberekből áll, így nem kerülhet a képviselő-testület olyan helyzetbe, hogy újra és újra meg kell vitatni a sportügyeket. Ezáltal elkerülhetővé válik, hogy lobbizással több pénzhez lehessen jutni, mint amennyit a szakosztály az eredményei után megérdemel. A tisztesség, a szakmai munka, és az eredményesség kell. hogy ezen a területen is számítson a sportügyek megoldásában, a pályázatok elbírálásában, a támogatások odaítélésénél. A sportra jutó pénzből pedig ki kellene már végre venni a BSZCS és a stadion működési költségeit, mert amíg ezek ott szerepelnek, addig nem valós a kép. Az intézményi támogatás rátelepszik, lassan agyonnyomja az aktív sportot. — Elmegy-e vasárnap szavazni? — Természetesen igen. A fiammal és feleségemmel együtt megyünk szavazni. Azt azonban nem árulom el, hogy kire voksolok. — Sportszempontból ki lenne jó polgármester? Gondolom márcsak azért is nehéz erre a kérdésre választ adni, mert az öt jelöltből négynek valamilyen formában a mai napig van kötődése ilyen vagy olyan szinten a sporttal. — A sport számára valóban kedvező a jelöltek összetétele, mind az öt jelölt tisztában van Nyíregyháza sportjának helyzetével. Tudják az elmúlt négy év tapasztalatait. Bizakodó vagyok, de az maradjon meg továbbra is az én titkom, hogy kire fogok szavazni. — Mit vár a következő négy esztendőtől? — Biztos vagyok abban, hogy a jelenlegi helyzetnél rosszabb már nem lehet. Minden egyesület tele van energiával, már csak a belső erőnk motivál és hajt bennünket. Az elmúlt öt-tíz évben a gondok, a problémák ellenére is annyi szép sikert értek el a csapataink, versenyzőink. Olimpiai ezüstérem, világbajnoki címek, NB I-es érmek, Magyar Kupa, tízezres nézőszámú salakmotorversenyek jutnak hirtelen eszembe. Hogyha a jelenlegi helyzettől nem lesz jobb, akkor Nyíregyháza nagyon sokat fog veszíteni. Egy olyan terület hiányzik majd amivel gyakran az országos napilapok első oldalára került a megyeszékhely, és nagyon sok szabolcsi embernek ez volt az egyetlen szórakozási lehetősége, öröme. Kell, hogy legyen annyira körültekintő a következő polgármester, közgyűlés, hogy nem fosztja meg az itt élő embereket attól az örömtől, ami látható egy kézilabdamérkőzésen, futballmérkőzésen, illetve a nemzetközi sikert elért sportolók eredményei láttán. Ha a mai helyzetnél rosszabbra fordul a sport sora, akkor nagyon nagy baj lesz. — Végül egy személyes kérdés. Sokan úgy ítélték meg, hogy az utóbbi évek szélmalomharca, a sokszor kilátástalannak tűnő helyzet megérlelték Önben a gondolatot ahhoz, hogy lemondjon, tíMév után távozzon az NYVSC éléről. Igaz-e a hír, hogy az önkormányzati választások után távozik? — Megválasztásomig, 1996-ig a feladatomat el fogom látni. Ma a napi gondokon túl egyetlenegy fontos feladatom van, hogy az utóbbi négy év különböző átszervezései miatt felgyülemlett adóssághalmazt kifizessük. Ez olyan tételekből jött össze, mint például äz NB I-es labdarúgóklub fenntartása, a kézilabda önállósulásakor itt maradt adósság. vagy a sportkollégium építése. A hátralévő időben ezeknek az elrendezését a legfontosabb feladatomnak tartom. Nem szeretnék - ha elmegyek - úgy távozni az NYVSC-től, hogy adósságot hagyok hátra. Nem tartom személyes tulajdonomnak az egyesületet, eddig is az motivált, hogy versenyzőink minél több örömet okozzanak az itt élő embereknek. Ehhez próbáltam én szerény segítséget nyújtani. Csak akkor kívánok távozni, ha úgy látom, hogy nálam fontosabb beosztásban dolgozó emberek nem viselik szívükön a sport ügyét, akkor valószínűleg én is át fogom értékelni á tevékenységemet. Mert én tudom, hogy egységben, együtt, az élet minden területén segítve lehet csak sikereket elérni. Ez csapatmunka, és amennyiben a csapatban valamelyik csapatrész nem jól működik, ott rögtön problémák jelentkeznek. Csak abban az esetben vagyok hajlandó ezt a munkát esetleges megválasztásom után is végezni, amennyiben olyan irányítói, partnerei lesznek a városnak és a megyének, akik legalább annyira szívükön viselik az itt élők szórakoztatását, ahogy én megpróbáltam az elmúlt 10-15 évben. Egyébként a munkámat egyáltalán nem untam, és nem fáradtam bele. — Köszönöm a beszélgetést. Száraz Attila Archiv felvételünk egy korábbi elnökségi ülésen készült. Pók István beszámolót tart
