Új Kelet, 1994. december (1. évfolyam, 215-239. szám)

1994-12-03 / 217. szám

6 1994. december 3., szombat UJ KELET Kedves kis Kató! Hamarjában írok, hátha még megelőzöm, hogy kidobd a gyönyörű térítődét, csak mert nem vitte ki belőle a foltot a mosás. Ha egy foltot nem sikerül elsőre kivenni, az még nem jelenti azt, hogy örökre ott marad. Pró­bálni kell így is, úgy is. Azokat a mosószereket meg folttisztító­kat, amiket a tv-ben kiabálnak, köztünk le­gyen mondva, én nem tartom csodaszerek­nek. Az én időmben ezek nélkül is tiszta lett az abrosz. No, de ma már másképpen van. Mindenfélére számítva leírom neked néhány gyakrabban lecseppenő, kibomló ételnek, italnak a kitisztítását. Én azt mon­dom, először ezzel próbálkozz, csak aztán pocsékold azt a drága univerzális tudom- énmit rájuk. Kezdem a reggelinél. Kávé, tea: kézmeleg, mosószeres vízbe áztasd, aztán szesszel vagy hidrogén-per- oxiddal tisztítsd. Vaj: mosd olyan forró vízben, amit csak elbír. Lekvár: áztasd kézmeleg, mosószeres vízbe, ha kell használj hidrogén-peroxidot. Kecthup: öblítsd hideg vízben, áztasd mosószeresben, ha kell, használj denaturált szeszt. Mustár: hideg vízzel öblítsd, folyékony mosószerrel mosd. Gyümölcs, gyümölcslé: szórj a foltra sót, ha beitta hideg vízzel öblítsd le és áztasd folyékony mosószerbe. Végül olyan meleg­vízben mosd, amilyet elbír. Ha ezután még látszik valami, háztartási ammóniákkal vagy hidrogén-peroxid oldattal kezeld. Cékla: azonnal tedd hideg vízbe, és hagyd benne éjszakára. Aztán jól dörzsölj bele higítatlan folyékony mosószert. Ha még látszik, boraxot tegyél rá. Zsír: hideg zsírfoltnál tégy úgy, mint a vajnál. Forrónál azonnal dörzsöld be fo­lyékony mosószerrel és öblítsd ki. Próbál­hatod még háztartási benzinnel, acetonnal, eceteszenciával és frissen kinyomott cit­romlével is. Napraforgóolaj: itasd fel, tisztítsd szesszel és eceteszenciával. Bor: azonnal szórd be sóval, ha beitta fél óráig áztasd hideg vízben, azután mosd. Szőnyegen is hatásos. Az oldószereket, amiket írtam, gyógy­szertárban veheted meg. A tisztításhoz szükséges dolgokat előre elkészítve, gyor­san elérhető helyen tartsd, hogy ne kell­jen keresgélni. Mielőtt folttisztítót használsz, nézd meg egy nem látható helyen, hogy nem ve- szi-e ki a ruha színét. Ne keverj össze különböző oldószerket, ha az egyikkel nem sikerült, öblítsd ki, és csak azután próbáld a másikkal. Ha valami kiborul, azonnal vedd ki a foltot, mert különben nagyon beleeszi magát. A zsírfolt kivételével a többinek jó áz- tatója a hideg víz, ne tégy rájuk azonnal forró vizet, mert azzal csak belefőzöd az anyagba. Oldószeres ronggyal mindig körbe-kör- be haladj a folton kívülről befelé, a folt alá pedig tégy egy ruhát, hogy beszívja. Ha lehet, oldószeres tisztítás után mosd ki az anyagot. Ajjaj, most látom csak, hogy én meg összetintáztam a blúzom ujját — nekilát­hatok a tisztításnak magam is. Ölellek hát, kedves húgom! Emmi nénéd Főzés mikrohullámon A mikrohullámú sütőben való főzésnél fontos tényező az idő. A főzés nagyon gyors, s akár másodpercekkel való túlfőzés esetén is élvezhetetlenné válhat az étel. A kisebb nagyságú hozzávalók gyorsabban főnek, mint a nagyobbak. Kedvező, ha egyforma darabokra vágjuk az alapanya­gokat. A szabályos alakú, egyenletes vas­tagságú ételek könnyebben, gyorsabban főnek. Ellenkező esetben a vékonyabb ré­szeket helyezzük az edény közepe felé. Ehhez hasonlóan az ételek puhább részei — például a spárga vége, brokolli rózsái — kerüljenek a tál közepe felé. Az egy­forma alakú, önálló darabokat — gomba, burgonya — kör alakba pakoljuk a tálra úgy, hogy annak közepe üres maradjon. Azonos ételfajtákból nagyobb mennyiség elkészítése több időt vesz igénybe, mint­Előétel Tojássaláta (4 személyre) Hozzávalók: 8 db főtt tojás, 0,2 kg vö­röshagyma, 0,02 kg só, őrölt bors Elkészítése: A megfőtt tojásokat áttör­jük, sóval, borssal ízesítjük. Kevés hideg libamáj zsírját hozzáadjuk, salátalevélre tálaljuk. Főétel Fokhagymás pisztráng Hozzávalók: 4 db pisztráng, 0,02 kg só, 0,20 1 olaj, 0,5 fej fokhagyma, őrölt bors ízlés szerint. Elkészítése: A megtisztított pisztráng belsejét sóval, borssal ízesítjük. A dara­ha kevesebbet készítenénk. Azonban a mennyiséggel nem nő arányosan a főzési idő. Tudnunk kell, hogy a csont jól vezeti a hőt, így a mellette lévő húsrészek gyor­sabban főnek. A zsíros rész magába vonja az energiát, és a környező sovány húsrész is átfő. A hűtőből kivett hidegebb alap­anyagok hosszabb ideig főnek, mint a szobahőmérsékleten tartottak. A felsorol­takból gondolom kitűnik, hogy mennyire nehéz a pontos főzési időt megadni. Ezért azt ajánlom, hogy mindig a feltüntetett leg­rövidebb ideig főzzünk, aztán ellenőrizzük az ételt. Ha szükséges, tegyük néhány percre a készülékbe. Ne feledjük, a nem eléggé megfőtt étel még megfőzhető, de a túlfőtt... A jó háziasszony hamar kiismeri „mikróját”, ha működését az első hetek­ben jól megfigyeli. bokra vágott fokhagymát beletesszük. Roston megsütjük. Köret: Burgonyapüré vagy hasábburgo­nya trzsébe/ köröző és Éttéré Blaha Lujza sétány 37. Tel: 479-700 Gyermekeink egészsége A gyomor és bélrendszer baktériumok okozta megbetegedései Nagyon sok betegség megelőzhető lehet­ne csak azzal, hogy ha a normál emberi mér­céket — kulturált életvitel, személyi higié­né, önmagunkra és másokra való odafigye­lés — maradéktalanul betartanánk. Van­nak tipikus higiénés betegségek. Erről foly­tatjuk a beszélgetést dr. Dolinái Tamással, a nyíregyházi kórház II. gyermekosztályá­nak osztályvezető főorvosával. — A baktériumok okozta betegségek közül az egyik legtipikusabb a Staphy- lococcusok által okozott ételmérgezés. A beteg láztalan, híg, vizes székletet ürít és hány. Jellemző a folyadékháztartás felbom­lása. Általában huszonnégy óránál tovább nem tart, antibiotikumos kezelés nem szük­séges. A folyadék- és elektrolitpótlás vi­szont annál fontosabb. Hasonló tüneteket okoznak, és szintén gyakoriak a kólibaci- lus által okozott fertőzések. Előfordul csecsemőkorban, felnőttkorban. Ez az uta­zók betegsége is. Egyik jellemző formája a dél-amerikai, chilei és mexikói utazókat támadja. Mindkettő megelőzhető, ha figye­lünk a higiénés viszonyokra. Az úgynevezett batulizmust durva higi­énés hanyagság okozza, ugyanis a lóürülék és a talajfertőzöttség terjeszti. A toxin fel­szívódása után 12-24 óra múlva hasi gör­csök, agyideggörcsök keletkeznek, később a légzőizmok bénulása következik be. An­titoxin injekcióval kezeljük, az idegi funk­ciókat vissza kell állítani, sokszor a beteg életét csak a gépi lélegeztetés menti meg. Sajnos itt huszonöt százalékos az elhalálo­zás. — Vannak járványszerűen előforduló bélbetegségek is. Ezek vagy tömeges étel- mérgezés formájában, lokalizáltan jelent­keznek, vagy — sokszor a fertőzött ivóvíz miatt — nagyobb területet érintenek. — Ilyenek például a salmonella okozta fertőzések. A hastífusznak 10-14 nap a lap- pangási ideje. Kisebb hasmenések soroza­tát légúti tünetek előzik meg, elhúzódó láz jelentkezik, majd bőrkiütések. Három hét után bélvérzés, bélösszeszakadás, béllyuka- dás és hashártyagyulladás jelentkezik. Leg­fontosabb itt a megelőzés, a kommunális higiéné betartása. Van ellene védőoltás, kezelhető antibiotikumokkal, folyadékpót­lással, a só- és vízháztartás megőrzésével. A klasszikus salmonella-betegség 6-48 órán belül jelentkezik hasfájással, fejfájás­sal, izomfájdalommal. Zöldes, nyálkás, híg, gyakori székletürítés jelentkezik, mely eset­leg véres is lehet, magas láz kíséri. A tüne­tek egy hét után megszűnnek, de a kór­okozóürítés egy hónapig is megmarad. Itt is legfontosabbb a folyadék, és a só- és víz- háztartás pótlása. Megfelelő konyhatechni­ka alkalmazásával és a nyers tojás kerülé­sével megelőzhető. A vérhas (disentéria) hatására elhalásos tünetek alakulnak ki a vékonybélben. A vezető tünetek 2-4 nap múlva alakulnak ki. Keringészavar, vérnyomásesés, hányás, véres, nyálkás gyakori székletürítés, hasi görcsök, folyamatos székelési inger heve­sen jelentkeznek. A tünetek a kezelés elle­nére is napokig tartanak. A beteget dehid­rálni, diétáztatni kell, szükség esetén anti­biotikumot kap. Három egymás utáni szék­letürítés esetén nyilvánítjuk gyógyultnak. — Van néhány olyan kórokozó, amely az állatokban megtalálható, de nem bete- gíti meg őket, az emberi szervezetbe kerül­ve viszont tüneteket okoz. Hogyan védekez­hetünk ez ellen? — Említsünk meg egyet: Camp- hylobacter okozta bélhurut. A beteg vi­szonylag jó állapot mellett néhány napig véres, nyálkás, bűzös székletet ürít. Ez a baktérium a vékonybél falának gennyes gyulladását okozza. Széklettenyésztés alap­ján célzott antibiotikumos kezeléssel jól kezelhető. Madarak, rágcsálók, emlősök bélcsatomájában van ez a kórokozó, mely a feldolgozás során kerülhet a fogyasztásra szánt részekre. Leggyakoribb terjesztője a fertőzött étel és a fertőzött víz. — Beszélgetésünk alatt világossá vált, hogy az említett betegségek megelőzhetők. Halljunk néhány tanácsot! — Figyeljünk önmagunk és környeze­tünk higiénés magatartására. Csak jól meg­tisztított, friss nyersanyagot használjunk ételalapanyagnak. A hőkezelés nagyon fon­tos. A modem konyha (például az alacsony hőfokú párolás) szakszerűtlen alkalmazása veszélyforrás lehet. Nyers és félig főtt vagy sült állati eredetű ételt ne fogyasszunk, a zöldség- és gyümölcsféléket mossuk tisz­tára. Nagyon vigyázzunk gyermekeinkre, mert ők fogékonyabbak a betegségekre, és a kis testsúly miatt a folyadékvesztés nagy veszélyeket rejt magában. (Következik: Az ifjúkori egészségállapot gyermekkorra visszavezethető okai) F. Sípos József December ca zöldséfgeskertben Kezdjük talán a fagy védelemmel. Az ar­ticsókát száraz lombbal vagy istállótrágyá­val vegyük körbe. Az áttelelő salátát és hagymát a hótakaró nélküli komoly hide­gek ellen óvjuk fenyőgallyakból készített takaróval. Ugyanígy járjunk el a spenót­tal és a mezei salátával is. A leveles kel akkor válik ízletessé, ha lombját megcsípte a dér. A bimbós kelről szedjük le a kis bim­bókat, és helyezzük a mélyhűtőládába vagy vermeljük el. Vermeléskor a leveleket ne szedjük le, mert megfelelő fagy védelmet nyújtanak. Ha a metélőhagyma-töveket szedjük fel, ráz­zuk le róluk a homokot, és több napon át hagyjuk a szabadban, hogy megfelelő hi­deghatás érje őket. Ezután nagyon kevés földdel cserepezzük be, s egymás után ál­lítsuk a szobaablakba hajtani. A párkányon hajtatott metélőhagyma gyorsan hozza az aromás, zöld leveleket. Zöldéstároláskor szellőztessük a haj­tatóágyat, amíg az idő nagyon keményre nem fordul. A vermet enyhe időben nyis­suk ki, néhány hétre való zöldség­félét szedjünk ki, s ezután ismét takarjuk be. Ha hidegebbre vált az idő, a verem te­tejére hordjunk még takaróföldet. Végül a szerszámoskamrában pakoljunk össze, a kerti eszközöket tisztítsuk meg és úgy rakjuk el. A magvakat a rágcsálók elől a kerti házból vigyük fel a lakásba. Édes­szájúnknak Rigó Jancsi Négy tojássárgáját kikeverek 8 dkg cukorral. A tojásfehérjét kemény habbá verem, majd hozzáteszem a kikevert sárgát, s óvatosan hozzáadok 6 dkg lisz­tet, melybe 2 dkg kakaót keverek. A sütőlemezre papírt helyezek, a piskóta­masszát egyenletesen rákenem, majd 180 fokos előmelegített sütőben körül­belül 12-15 perc alatt megsütöm. A sütőből kivéve kevés liszttel behintem a felületét, s a papírral együtt visszafor­dítom a forró sütőlemezre. Itt hagyom kihűlni. A piskótalapot lehűlés után két egyforma darabra vágom. Egyik lesz a sütemény teteje, amelyet langyosra ol­vasztott, evőkanállal elkevert 8 dkg cso­koládémasszával vékonyan bekenek. Amikor megfagyott rajta a bevonat, me­leg vízbe mártott éles késsel feldarabo­lom. Ezután krémet készítek. Harminc dkg étcsokoládét gőz fölött megolvasz­tok. Közben 8 dl jól lehűtött tejszínből kemény habot verek. Kevés habbal gyorsan simára keverem az olvasztott csokoládét, majd a többi habot is hoz­zátéve elkeverem nyolc dkg átszitált por­cukorral. A krémet egyenletesen ráke­nem a második piskótalapra, és ráhelye­zem az előre feldarabolt telőlapokat. Fél órára a hűtőbe teszem, majd felszelete­lem. Jön a tél Adventi gondolatok Pilinszky Jánost olvasva Lassan álomba merül a természet, a fák, a növények elszórják a leveleiket. Csend lesz, hiszen a vándorok is elmen­tek már, a többiek pedig téli álomra szen- derülnek, vagy próbálják átélni — ha keservesen is — a telet. Átélni, átvészelni ezt a nagyon mos­toha időszakot. S az ember? Az ember a természet részeként benne él a nagy egészben. Mégis. Az elszunnyadó ter- |mészet befelé fordít, a lét igazi belső |forrása felé. Mert az ember más, mint a |természet. Egyszerre ura és szolgálója |ás az egésznek. Önmagát valósítja meg átt, a földön, s ebben a korai szürkület­ben kap még nagyobb erőre az ember szellemi élete is. Az elmúlás virágait letéve mindenszentekkor és a halottak napján már valóban kezd befelé fordul­ni az élő. Akaratlanul is fölmerül benne Tamási Áron Ábelének önvizsgáló kér­dése: „mi célra vagyunk a világon?” Mert akaratlanul is látjuk, s érezzük is — idegrendszerünkön átfutva a halált. Ám ez csak a látszat, mert ennek a tar­talma az élet, az emberi élet. A halotta- ink tisztelete , szeretete is az élet része. Á szülőföld mellett a „halóföld” szere­tető is, hiszen még a nemesebb állatok, ha érzik elmúlásuk közeledtét, megke­resik halóföldjüket, s mennek oda elmúl­ni. S az embernek tudni kell, hogy mi #z, hogy szülőföld s halóföld. Mert e ácettő közöttit tölti meg tartalommal, Élettel. „Mi célra vagyunk a világon?” „hogy valahol otthon legyünk benne.” Nem elmúlni akar az ember, hanem ön­nön belső energiáit fölhasználva foko­zott kedvvel munkálkodni. Egyedül ő tudja a helyét a minden- ségben, s ha a szemét a Tél küszöbén a szikrázó csillagokra emeli, nemcsak az egészet látja, hanem azt is, ami már túl van azon is. Ábelként, akit hazaérkezve elönt valami nagy szeretet, amiben ben­ne van minden és mindenki, aki csak él a világon, s még az ég és a föld is. Ma- . gához öleli a kutyát, s legurul vele a | dombon. Lent a völgyben felnéz a nagy j hegyekre, s úgy érzi, hogy immár örök- | ké élni fog. Budaházi István

Next

/
Thumbnails
Contents