Új Kelet, 1994. december (1. évfolyam, 215-239. szám)

1994-12-23 / 234. szám

JJ KELET MEGYÉNK ELETEBOL 1994. december 23., péntek 3 Képünkön a mátészalkai egyes ABC látható. Ahogy tavaszodik, és az idő lehetőséget ad a külső dekoráció létrehozására, sor kerül az üzletek átalakí­tására. Húsvétkor már új színek és feliratok, új árcímkék és kirakatok fo­gadják majd az ide betérőket Szünidei programok ♦ A téli szünetre tartalmas elfoglaltsá­got kínál általános iskolásoknak és óvodá­soknak a mátészalkai városi művelődési központ. ♦ December 22-én délután két órától karácsonyi díszek, ajándékok és játékok készítésére hívják a kicsinyeket, de lesz szatmári táncház is, valamint meghallgat­hatják Sípos Bea gitáros-énekes műsorát. ♦ December 28-án délelőtt tíz órától a Csipet Csapat bábcsoport előadását nézhe­tik meg az érdeklődők a színházteremben. ♦ Harmincadikén délután kettőtől a Bessenyei Színkör mutatja be Az elátko­zott farkas című mesejátékát a színház­ban. ♦ Szintén 30-án, négy órától szilvesz­teri SZAKI Diszkó lesz a Hősök téri is­kola tornatermében, melyre csak általá­nos iskolásokat várnak a rendezők. Diszkont Őrben Az újjáalakult Mátészalka és Vidéke ÁFÉSZ második évének zárásához kö­zeledik. A szövetkezet gyökeres átala­kítása sikeresnek bizonyult, a mérleg pozitív, a ’94-es év jelentős nyereséget hozott. Nagy Dezsővel, a Mátészalka és Vidéke ÁFÉSZ kereskedelmi főosztály- vezetőjével beszélgettünk. — A '92-es átalakulás után '93 volt a stabilizáció éve. Az új szövetkezet igye­kezett beilleszkedni környezetébe, abba a társadalmi, gazdasági, politikai struk­túrába. amiben van. Ennek köszönhetően a forgalomcsökkenés megállt. A Fo­gyasztási Szövetkezetek Országos Kong­resszusának ajánlása alapján korszerűsí­tettük szervezetünket, mégpedig úgy, hogy a piachoz alkalmazkodva a vendég­látóipari egységeinket, néhány kisebb kiskereskedelmi egységet és az összes felvásárlótelepet bérbe adtuk. Az élelmi­szereket, napicikkeket forgalmazó üzle­teket, a Kraszna Áruházat, valamint az iparcikkboltokat hagyományos formá­ban üzemeltetjük. Jelenleg 49 boltunk bérleti formában, 37 pedig hagyományos módon működik. — Úgy tűnik, sikeres évet zárnak. — Erre az évre hagyományos boltja­inkba egymilliárd forint áruforgalmat ter­veztünk, ami 8,1 százalékos növekedést jelent az előzőhöz képest. Az élelmiszer­szakmában dinamikusabb, a ruházati és iparcikkvonalon szerényebb növekedést vártunk. November 30-án már az éves tervet időarányosan lényegesen túltelje­sítettük. — A hagyományos módon működte­tett egységeknél milyen változtatásokat vezettek be? — Módosítottuk kínálatunkat, a piac­hoz igazodva. A Kraszna Áruházba be­vezettük a bútorértékesítést, műszaki bol­tunkba pedig a mezőgazdasági eszközök, vetőmagvak forgalmazását. Emellett jelentős összegeket fordítottunk felújítás­ra. Az elmúlt háromnegyed évben 7,5 milliót költöttünk erre, beruházásokra pedig 12,5 millió forintot. Ugyanezen időszak alatt az éves nyereségtervünket is megvalósítottuk. Jelenleg 277 fő dol­gozik nálunk. Az év elején végrehajtot­tunk egy 20 százalékos bérfejlesztést, és már kifizettük a 13. havi bért. A létszám stabilnak tekinthető, elbocsátások nem várhatóak. — Hogy valaki melyik boltba tér be vásárolni, azt leginkább az dönti el, hogy hol kedvezőbbek az árak. Ezen a téren mit tudnak nyújtani? — A szövetkezeti összesenben 18— 20 százalékos árréssel dolgozunk, az egyik legalacsonyabbal a körzetünkben. Feltétlenül meg kell említenem, hogy ’93-ban a megyei szövetkezetek létre­hozták a Nyír-COOP Kft.-t, amely az élelmiszerszakmában és a vegyi-háztar­tási cikkek vonatkozásában fő szállítónk lett. Ez évben ezt a háttér-nagykereske­delmet tőkeemeléssel tovább fejlesztet­tük. Éves szinten az innen beszerzett áru értéke megközelíti a 200 millió forintot! A saját nagyker tette lehetővé, hogy a környező piacnál olcsóbbak lehessünk, és az áruforgalmunk ilyen szépen fejlődjön. A piaci versenyben kiemelt helyet kapott az árverseny, ezért rend­szeresen tartunk akciókat. Ezek kereté­ben november 30-ig 6 millió 300 ezer forint engedményt adtunk a vásárlók ré­szére. Ezen túlmenően a PRO-COOP- lánc keretében két esetben országos ÁFÉSZ-napokat rendeztünk, és minden hónapban árengedményes akciókra ke­rült sor. Ezekbe 45 millió forint áruala­pét vontunk be. Mintegy 4 millió forint kedvezményt adtunk így. Jelenleg is fo­lyik egy akció, melynek keretében de­cember 29-én többek között egy Maruti személygépkocsi kisorsolására is sor kerül. —Beszélt már a múltról és a jelenről, most essék szó a jövő terveiről! — Ezek között szerepel a működési struktúra korszerűsítése, a kínálat egyes területeinek bővítése és egységesítése. A struktúraváltozás keretében Őr köz­ségben a volt bisztró helyén viszontela­dókat is kiszolgáló diszkont-raktáráru- házat létesítünk. A kínálat korszerűsíté­sében, az országos COOP-üzletlánchoz csatlakozva stabil kínálatot alakítunk ki. Ezzel együtt üzleteink külső és belső megjelenése is egységessé válik, olyan­ná, amely csak a COOP-üzletláncra lesz jellemző. —Valahogy úgy, minta Julius Meinl? — Igen, és ennek első lépéseként Má­tészalkán az egyes és a kettes számú ABC átalakítására kerül sor. A profilmódosítás során a jelentkező, mezőgazdasági terme­léssel kapcsolatos igények kielégítésére is törekszünk, ezért nagy, vidéki boltja­inkban és a Kraszna-műszakiban egy erőteljesebb gazdabolti kínálatot fogunk létrehozni, valamint mezőgazdasági kisgépek forgalmazásával is akarunk fog­lalkozni. Fnnek szervezése folyamat­ban van. D. T. Új épület régi feladatokkal Emberhex méltó Otthon Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy kastély Győrteleken. Úgy hívták, Újfalusi-kastély. Eljött 1954, és az épület új elnevezést kapott. Szociális Otthonként emlegetik azóta. Telt-múlt az idő, a vako­lat itt-ott hullani kezdett, a falak vizesek lettek, eljött az ideje egy felújításnak. Az Egészségügyi Bizottság egy előzetes fel­mérés után úgy döntött, a renoválásnál egyszerűbb (valamint hosszú távon ol­csóbb) egy új szárny építése. És lön. El­készült a pavilonépület, és mára beköltöz­tek ide a betegek. Az intézményről, a fejlesztésről, valamint önmagáról Geréné Bélteki Irma beszélt nekünk. — Az intézmény korábban három — a győrteleki, szamosangyalosi és a fül- pösdaróci-részből állt, de a szamos­angyalosi részleg nemrég megszűnt, lakói átköltöztek Győrtelekre. Magamról annyit, hogy az Egészség- ügyi Főisko­lán végeztem ' 86-ban, de korábban is az egészségügy­ben dolgoz­tam. Voltam Tyúkodon az öregek napkö­zi otthonának vezetője, dol­goztam a má­tészalkai városi tanács egészségügyi osztályán, a kisvárdai kór­házban mint intézetvezető főnővér, és végül vissza­kerültem Má­tészalkára. Tulajdonképpen mentem a fér­jem után, aki akkoriban katonatiszt volt, és gyakran áthelyezték. A férjem most rendőr, én pedig ’91-ben megpályáztam ezt az állást. Azóta kijárok ide, Győrtelek­re. Boldog anya vagyok, a nagyfiam húsz, a kislányom tíz éves. Amikor ide kijöttem, egy nagyon leromlott állapotban lévő in­tézetet vettem át. A felszereltség szinte mi­nimális volt, én pedig mindig azt mond­tam, hogy munkát akkor követelhetünk, ha biztosítjuk a megfelelő körülményeket. Két éve kaptunk egymillió forintot textíli­ákra, és ötszázezret gépek vásárlására. Eb­ből vettük meg az automata mosó-szárí­tógépeket, és az elektromos sütőberende­zéseket a győrteleki és fülpösdaróci kony­hába. A lerobbantságra jellemző, hogy volt egy betegosztályunk, ami lóistállóból lett kialakítva az ötvenes években. A költöz­ködés után ezt raktárrá minősítettük át. Ti­zenhárom férőhelyes szobák voltak, ame­lyek nem alkalmasak még egészséges embereknek sem szállásként, pedig sza­kosított szociális otthon vagyunk. Van 42 alkoholista, 144 értelmi fogyatékos és 75 elmebeteg lakónk. — Utóbbiak között mi a különbség? — Az elmebetegség az emberek élete folyamán alakulhat ki, az értelmi fogya­tékosok születésüktől fogva ilyenek. Ná­lunk csak olyan elmebetegek vannak, akik rendszeres gyógyszeres kezelés mellett orvosi felügyeletre nem szorulnak. Nem ön- és közveszélyesek. Havonta egyszer ideggyógyász-elmeszakorvosi felügyelet van, és ha az orvos úgy ítéli meg, akkor a beteget a nagykállói Ideg- és Elmegyógy­intézetbe utalhatja. —Hogy osztják el betegeiket a két hely között? — Fülpösdarócon 75-en vannak, ebből 25 személyt átköltöztetünk ide, Győrtelek­re. hogy csökkentsük a zsúfoltságot. Itt most éppen 186-an tartózkodnak, az össz- dolgozói létszámunk pedig 115 fő a két telephelyen. Mérken is megkezdődött egy 160 férőhelyes pavilon építése, ugyano­lyan, mint a miénk. Az építkezés maga kö­rülbelül 120 millióba került, de ezzel egy időben a konyha rekonstrukciója is meg­történt. Oda most beszerelték a gázt, a gáz­gőz üsttől a burgonyahámozó gépig min­den került, magyarul gépesítve lett. Az új épületben van egy hatágyas betegszobánk, a többi kettő és négyférőhelyes. Az új szárnyban három gondozási részleg lett kialakítva. Mindegyikhez két vizesblokk tartozik fürdőszobával, zuhanyozóval, vécével. A költözködést egy nap alatt vég­rehajtottuk. A gondnokság alatt állók gondnokai, hozzátartozói faliszőnyegek, éjjeliszekrények vásárlásával segítettek a szobák otthonosabbá tételében. Féltem, hogy a gondozottak nem fogják új helyü­ket megszokni, de kellemesen csalódtam, nem okozott nehézséget számukra az át­állás. Az alkoholisták el vannak különít­ve, ők a régi pavilonépületben nyertek el­helyezést. Majdnem elfelejtettem, a fej­lesztés során egy víztisztító berendezést is beüzemeltek nekünk, megtörtént a szennyvízhálózat teljes rekonstrukciója. — Három részleget említett. — Különösebben nem lehet különvá­lasztani őket, talán csak annyiban, hogy fent lettek elhelyezve azok a lakóink, akik jól mozognak és fiatalabbak, pontosan öt- venen, lent pedig két, 55-55 fős részleg található. Mindhárom helyen van egy ápolónői team, amelyik az ott levő bete­gekkel foglalkozik. Ide tartozik, hogy mi­vel szamosangyalosi dolgozóink tömeg- közlekedési eszközökkel nem tudták a munkábajárást megoldani, erről az intézet gondoskodik egy mikrobusz segítségével. Lent kettő, az emeleten egy foglalkoztató van a betegek részére. A kastélyépületben is létrehoz­tunk négyet. Kettőben a bedolgo­zói jogvi­szonyban állók tollat fosztanak, il­letve drótot mentenek, a másik kettő­ben szóra­koztató jel­legű progra­mokra kerül sor. — A dró­tok mentése hogyan tör­ténik? — Nem késsel, ha­nem egy gépre fel­csavarják, és az vágja le a burko­latot. Ide egyébként csak az értelmi fogya­tékosok, azok közül is a megbízhatóak ke­rülnek. Az alkoholistákon, elmebetegeken és értelmi fogyatékosokon kívül vannak itt olyan öreg emberek is, akik — főleg agyérelmeszesedés miatt—olyannyira le­épültek, hogy képtelenek önálló életre.-—Az alkoholelvonó kúra önkéntes ala­pon történik? — Akik nem állnak gondnokság alatt, azoknál igen. Maguktól jönnek, és bármi­kor el is mehetnek, de ez ritkán fordul elő. Gyakran nincs is hová menniük. — Az a kétszázhatvan férőhely, amivel ezentúl rendelkeznek, elég? — Minden intézetben van túljelentke­zés. Nálunk az összes hely betöltése után még 17 ember marad várakozólistán. Na­gyon jól jött a segítség, amit kaptunk, de van valami, amit még nagyon szeretnék. A régi pavilonépületben és Fülpösdarócon a mai napig cserépkályhával fűtünk, nagy szükség lenne a korszerűsítésre, központi fűtés kialakítására. Dojcsák Tibor Iskolai könyvtárak December 21-én ülést tartottak Nyír­egyházán a megyei könyvtárban, melyre a megye könyvtárosai voltak hivatalosak. Az iskolai könyvtárak kri­tikus helyzetben vannak, főleg a kis­településeken. Ennek a helyzetnek a kialakulását nem mindig az anyagi okokban kell keresni — mondta előadásában Balogh Mihály, a Könyv­táros Tanárok Szervezetének elnöke. Beszámolóját dániai példákkal illuszt­rálta, de ott nyilván mások a lehető­ségek. Az ülésen szó volt még a könyvtárosok tisztújító közgyűléséről és a könyvtári tanács novemberi ülé­Heti mérleg Az elmúlt héten is több bűncselek­mény és szabálysértés történt a határát­kelőhelyeken. A záhonyi vámosoknak 34 esetben kellett intézkedniük külön­böző bűncselekmények és szabálysérté­sek elkövetése miatt. Az elkobzott áruk értéke megközelíti a másfél milliót. Is­mét cigarettát és vodkát akartak átcsem­pészni a határon. Biharkeresztesen a vámhivatal kutatócsoportja egy szigorí­tott vámvizsgálat alkalmával közel fél­millió forint értékű különböző régiséget talált, melyeket egy kamion szállítmá­nyába rejtve próbáltak becsempészni az országba. Csengersimánál négy román állampolgár az autóbusz ülései alá, va­lamint csomagjaikban elrejtve próbáltak vodkát, ágynemű-garnitúrákat és alkat­részeket átjuttatni a határon. A belterü­leti vám- és nyomozóhivatal folyamato­san ellenőrizte a piacokat is. A szerve­zett akció alkalmával jövedékkel való visszaélést lepleztek le, a vámárurak­tárakban közel 150 ezer forint értékű mű­szaki cikk és szeszes ital várja további sorsát. Folyamatos volt a háztartási tüzelőolaj-igénylések ellenőrzése is. Az elvont jövedéki termékek után 20 eset­ben szabtak ki bírságot, közel hatmillió forint értékben.

Next

/
Thumbnails
Contents