Új Kelet, 1994. december (1. évfolyam, 215-239. szám)
1994-12-22 / 233. szám
ÚJ KELET MEGYÉNK ELETEBOL 1994. december 22., csütörtök r \ A gyerekeknek segítenek A drámapedagógiáról A legfontosabb a szellemi segítség Természetesen élni? Gyermekkarácsony Én már tudom, hogy az ajándékot nem a Jézuska hozza, hanem az édesapám és az édesanyám veszi meg a boltban. A Jóistenke segíti őket, hogy annyi pénzt keressenek, hogy mindent megvegyenek, amire vágyakozom. Nagyon várom a videót és a sok mesekazettát, hogy testvéreimmel együtt nézhessem. Szeretem az apróságokat is. Szüleimnek már megvettem az ajándékokat. Anyu ajándékát apuval, apuét meg anyuval. Testvéreimnek én választottam ki. hogy szép legyen. Karácsonykor itt lesz papa és mama, nagyon várom őket. mert jó, ha együtt van a család. Jövő karácsonykor már nagy leszek, és a kinőtt ruháimat, játékaimat elvisszük azoknak a gyerekeknek, akiknek nincsenek szüleik, vagy vannak szülei, csak szegények, és nem tudnak sok mindent venni a gyerekeiknek. Amikor meggyújtjuk a csillagszórót, apu furulyázni, én meg énekelni fogok. Ilyenkor mama mindig sírni szokott. F. S. Pedagógusok sokasága ismerkedik immár közel harminc éve a drámapedagógiával Magyarországon. Hazai, nemzetközi kurzusokon sajátítják el a hasznos gyakorlati tudnivalókat, s ki-ki saját eszköztárával is bővítve alkalmazza azt a tanításban. S mint ahogy lenni szokott, ha még többet akar tudni valaki az adott terület tudományából, keresi a lehetőséget a továbbhaladásra. Ilyen lehetőséget kínál a Bessenyei György Tanárképző Főiskola, ahol 1994 februárjában drámapedagógia kiegészítő szak indult az érdeklődők számára. Dr. Margócsi Klárával, a képzés egyik kidolgozójával beszélgettünk a főiskolán folyó munkáról. — Hogyan jött létre ez a szak a főiskolán? — Főként a már végzett hallgatók felőli igény sürgette, akik munkájuk során tapasztalták, hogy szükségük van ilyen jellegű ismeretekre. Hiszen a dráma az iskolákban egy gyakorlati, művészeti munka. —Milyen hazai hagyományokra épült a képzés? — Budapesten működik a Dráma- pedagóigai Társaság, amelnyek kiadványai segítséget nyújtanak az ilyen témával foglalkozó intézményeknek, személyeknek. Az országban, már több főiskolán, évek óta működik drámapedagó- gus-képzés. — Milyen program szerint halad a képzés, van-e valamilyen központi tanterv? —- Nincs központi tanterv, minden főiskola hasonló tematikát dolgoz ki. Alapul a Drámapedagógiai Társaság programjai szolgálnak, amelye- V ________________________________ kel a helyi sajátosságokhoz igazítanak. Nyíregyházán egy baráti kör dolgozta ki a részletes programot, és ennek birtokában kezdtük meg a tanárok gyűjtését (toborzását), akik között nyelvészek, irodalmárok, pszichológusok, színészek vannak. A képzés négy féléve alatt egymással párhuzamosan halad az elméleti és az ehhez tartozó gyakorlati képzés. A tantárgyak között szerepel művészetszociológia, játékpszichológia, kommunikációs tréning, dramaturgia, szerepjáték-elmélet, színházesztétika, hatás- elemzés, tehát megpróbáljuk minden oldalról megközelíteni a drámatanítást. — Kik a hallgatók? — Óvónők, gyógypedagógusok, általános és középiskolai tanárok járnak ide. Az itt szerzett ismereteket minden korosztálynál fel lehet használni, ez is a képzés egyik célja. Egy olyan hosszú távú folyamat megindítása az óvodától kezdve, amely a dráma eszközeivel segíti a gyermekek értelmi, érzelmi fejlődését. —Az itt végzett hallgatók hogyan tudják ismereteiket hasznosítani munkájuk során? — A későbbi gyakorlati munka a gyerekeknek rendezett darabokból, a speciálisan kidolgozott órai improvizáción és előadáson alakul ki. A gyerekek munkájuk során a drámai formák számtalan alakját használhatják ötleteik és érzéseik kifejezésére. A dráma számtalan célt segít. A drámai munkák során fejlődik esztétikai érzékük, megismerik az emberi érzések fajtáit, önbizalmat szerezhetnek, segít saját értékük és viselkedésük pontos megítésélében. V. Z. _____________________________ ...és a piac előtt Egyre többször hallani napjainkban olyan kifejezéseket, mint reinkarnáció, reiki, bioenergia, harmadik szem stb. Az emberek azonban vagy egyáltalán nincsenek tisztában ezeknek a szavaknak a jelentésével, vagy nagyon homályos ismeretekkel rendelkeznek róluk. Viszont többen átéltek már olyan élményt, amit nehezen tudtak mindennapi életükbe beilleszteni. Legyen az csak egy álom, ami később valamilyen formában bekövetkezett. Ezekről az élményekről az emberek nem szívesen beszélnek, mert úgy érzik, ez olyan „nem normális”. Pedig valószínűleg megértésre és talán magyarázatra is találnának a Nyíregyházán működő Természetes életmód klubban. A klub 1991 őszén alakult. Vezetője Bíró Lajos. Alapítók: Szőlősi Tamásné és Szép Éva. Tagjai kezdetben a természet- gyógyászat híveiből és gyakorló természet- gyógyászokból kerültek ki. Célja azonban nem a gyógyítás, hanem a természetes életmód kialakítása volt. Ez a szellem a mai napig megmaradt. A minden hétfőn itt összegyűlő emberek elsősorban baráti beszélgetés keretében próbálnak segíteni egymáson. Ezeket a találkozásokat előadások tarkítják, amelyek témái nagyon változatosak: reiki, talpmasszírozás, testmasszírozás, táplálkozási tanácsok, mozgásterápiák, gyógytermé- kek használata stb. A tagok legfontosabbnak a szellemi segítségnyújtást tartják. Alapfelfogásuk, hogy az emberek önmaguknak okozzák a betegségeket. A valódi gyógyulást így csak önmagunk meggyó- gyítása eredményezheti. A szóba kerülő módszerek pedig az öngyógyító folyamatok beindítását segítik. Például, a természetgyógyász energiát adhat, a gyógyulásban való hitet felkeltheti a betegben. Ha nem ez valósul meg, nincs valódi gyógyulás, csak tüneti kezelés. Minden módszert jónak tartanak, amit tisztességes szándék vezet és eredményes. Az orvos azzal segíthet, hogy diagnosztizál. Ez nem a természetgyógyász feladata. A legeredményesebb, ha az orvos és a természetgyógyász együttműködik. Azonban a veszélyekre is oda kell figyelnünk, mert felkészületlenség és tudatlanság tapasztalható a természetgyógyászok körében is. Egy felmérés adatai szerint a természet- gyógyászok 40 százaléka működése során különböző testi és lelki bajokra tett szert. Ötven százalékuk állapota semmilyen változást nem mutatott. Mindössze 10 százalék volt, aki saját magán is tudott segíteni. Elgondolkodtató a 40 százalék munkája, mert ezek az emberek saját bajaikat is átsugározhatják másokra. A beszélgetések és előadások érintenek olyan témákat is, mint az auralátás, amit mi itt a mai világunkban jobb esetben csodának, rosszabb esetben ideggyógyászati problémának tekintünk. Pedig egyesek szerint ennek olyan természetesnek kellene lennie, mint a szemek használatának. Hiszen az aura egy anyagon túli létsík egyik megjelenési formája. Ezt a dimenziót vagy síkot mi is láthatjuk, de ehhez mentális fejlesztésre van szükség. Az eszközök sokfélék lehetnek — energiatechnika, reiki stb. — de nem szabad olyan dolgokban hinnünk, ami túlságosan könnyű megoldást ad. Olyan módszereket, személyeket, akik kész megoldást kínálnak, kétkedéssel kell fogadnunk, mert ineghasonulást eredményezhetnek. Két fő csapda van: Az álspiritualitás az egyik. Idetartoznak például a több száz fős beavatási szertartások, amelyeken bárki részt vehet. Ezek azonnali megvilágosodást, megváltást, a harmadilk szem megnyitását ígérik. Természetesen szabott áron. Mindezek következménye lehet egy idegi túlterheltség is. A résztvevő ugyanis tévképekbe ringatja magát, és ez meghasonulást eredményezhet. A másik csoportba az ego direkt megnyilvánulásaiból fakadó eltévelyedések tartoznak. Idesorolhatók például a reinkar- nációs tanfolyamok. Az előző életbe való utazások technikája viszonylag egyszerű. De az én, a tudat eközben nincs teljesen kizárva. így, ha valaki erősen akar magának egy magasztos előző életet, akkor megteremti. Lehet például Jézus, Napóleon stb. Terápiás haszna azonban van a re- inkamációs utazásoknak is. Az ember az életben meglévő sikertelenségét, kudarcait próbálja kompenzálni ezekben a tévképek- ben, de rá kell jönnie, hogy a jelent kell elvállalnia, az itt meglévő problémákat muszáj megoldania, az önmagába vetett hitet kell megerősítenie, és nincs szüksége arra, hogy előző élete „nagyságaiba” meneküljön. A résztvevők igyekeznek ezekkel a problémákkal a saját életükben is megbirkózni, illetve a beszélgetések során társaikat is megóvni ezektől a veszélyhelyzetektől. A legjellemzőbb a klub életére a nyitottság. Rohanó, bezárkózó, gyanakvó világunkban igazán üde színfolt ez a baráti közösség, amelynek tagjait egy olyan szellem vezérli, mely már szinte kihalóban van napjainkban: a bizalom szelleme. Végső Zita Karácsonyi forgatag a nyíregyházi közutakon... Magyaros vendégvágás Sok év után először tért haza Magyarországra idegenbe szakadt barátnőm, engedve az itthoni levegő, a hazai tájak vonzásának. Elsőként keresett fel az itthon maradottak közül egy jó kis nosztalgiázás, a régmúlt diákévek felelevenítése reményében. Sajnos, a lakásom nem igazán felelt meg a meghittnek szánt beszélgetés lebonyolítására, a közös emlékekbe való belefeledkezésre annál is inkább, mivel állandó nyüzsgéssel vettek körül bennünket férjeink, gyerekeink. Egymásra kacsintottunk, fogtuk a kabátunkat, és már ott sem voltunk. Egy csendes, diszkrét helyet kerestünk Nyíregyházán, ahol egy kávé, konyak mellett kibeszélhetjük magunkból az elmúlt évek örömét, bánatát. Ám ez nem ment olyan egyszerűen, mint ahogy elképzeltük, ugyanis amelyik szórakozóhely megfelelt volna, ott képtelenség volt parkolni, ahol pedig helye lett volna az autónak, ott nem volt nekünk. A nosztalgiázás utáni vágyon már-már felülkerekedett a bosszúság, amikor hirtelen úgy tűnt, minden összejön. Parkoló is volt, az étterem is megfelelt, így sikerült beülnünk egy hangulatos kis kuckóba, ahol vélhetőleg senki nem zavar bennünket. Kicsit büszkén néztem rég nem látott barátnőmre, amikor is szinte velünk egy időben érkezett asztalunkhoz az első ránézésre igazán szimpatikus pincérfiú. (Mint később kiderült, az előzékenység npm igazán a vendégnek, hanem az autónak szólt, amivel érkeztünk, ami nem tartozik az itt megszokott típusok közé.) Rendeltünk tehát, és külön kérésünknek adtunk hangot, miszerint mindaddig ne zavarjanak bennünket, amíg nem jelezzük újabb rendelési szándékunkat. Úgy tűnt, a felszolgáló vette az adást, meleg, barna szemeiben csak egy pillanatra tűnt fel a mohóság szikrája, ám ekkor még nem tulajdonítottam neki jelentőséget. Kettesben maradva már éppen kisor- sultuk volna, ki kezdje el az elmúlt tíz év történetét, amikor egy másik pincér tolakodott az asztalunkhoz, fittyet hányva előző kérésünkre. No, és ettől kezdve ötpercenkénti váltásban a szóban forgó étterem minden alkalmazottja felvonult az asztalunknál, akár egy díszszemlén, beleértve a takarítónénit és a kis kuktát is a konyháról. Ha ekkor fenti szórakozóhely padlózata kettévált volna alattam, feltehetően elsüllyedtem volna benne, ám így csak piruló arcomat takargattam, hivatkozva az előzőleg elfogyasztott ital alkoholfokára. Midőn kiderült, hogy ebből sem lesz már önfeledt beszélgetés (legfeljebb csoportos demonstráció), úgy döntöttünk, távozunk. Az arcomról a bőr azonban teljes terjedelmében akkor kezdett leválni, amikor a számla kiegyenlítésére került sor. Ekkorra előkerült az elsőként megismert pincér, és saját elhatározásából a barátnőm elé tette a ránézésből fiktív számlát, ami feltehetően tartalmazta az étterem előző évi bevételi hiányát is. Barátnőm rám való tekintettel még mindig nem emelt szót, ám amikor a hétezer forintos számlára két darab ötezrest helyezve a pincérfiú megköszönte, gondolván a fennmaradó 3 000-ről, hogy borravaló, hát mit mondjak, elborult az agya. Közölte a fiúval, hogy ő ugyan osztrák állampolgár, de nem hülye, és nyugaton sok helyütt a magyarokkal kapcsolatban elterjedt rossz vélemények az ilyen és ehhez hasonlók viselkedésből való általánosítás, amit ezen étterem dolgozói most produkáltak. Nem volt hozzáfűznivalóm. Hazafelé menet azon töprengtünk, vajon elég lett volna borravalóra az utazásra szánt pénzük, ha velünk tart az egyébként is bőkezű osztrák férje is?
