Új Kelet, 1994. december (1. évfolyam, 215-239. szám)
1994-12-19 / 230. szám
7 ÉVFORDULÓ Család nélkül Nincs a földön szebb ünnep a karácsonynál, amikor együtt ünnepel a család. Ha az ünnepekről beszélünk, egyértelműen saját szeretteink jutnak eszünkbe, a fenyőillat, gyertyafény, színes ajándékcsomagok, átérezzük az ünnep előtti bevásárlás, készülődés hangulatát, a szoba közepén felállított fenyő meghittséget, nyugalmat, békét árasztó légkörét. Izgalomtól sugárzó gyermekarcok, szemükben visszatükröződik a csillagszóró fénye. Felemelő érzés tölt el bennünket, amikor a csöppnyi kis kezek remegve, ügyetlenül bontogatják a színes papírt a csomagokról a fenyőfa tövében, elkerekedő szemekkel emelik ki belőlük a régóta áhított babát, kisautót vagy képeskönyvet. Könnyet csal szemünkbe az állítat, szivünkben túlcsordul a szeretet, a pillanat varázsa magával ragad. 4 Közben talán meg sem fordul a fejünkben, hogy ez valahol másként is lehet, hisz sajnos nem minden gyermeknek adatott meg, hogy karácsonykor a családjával ünnepelhessen. Azok a gyerekek, akikről az állam gondoskodik, talán sohasem ismerik meg az érzést, milyen lehet odabújni apuhoz-anyuhoz, és együtt csodálni a csillogó karácsonyfát, megfeledkezve minden rosszról, minden bajról. A nevelőotthon, legyen az bármilyen otthonos, legyen ott akármilyen családias a légkör, nem pótolhatja az ünnep varázsát, nem sugallhatja azt a mélyről jövő szeretetet, amit a család nyújthat. Honnét is tudhatnák ezek a gyerekek, milyen lehet az a boldog várakozás, ami a szentestét megelőzi, milyen érzés lehet eggyé válni a szeretettel a fenyőillatú félhomályban az ünnep semmihez sem hasonlítható hangulatával. Az ő ajándékukat nem az édesanya csomagolja féltő gonddal nagy titokban, az ő karácsonyfájukra nem az édesapa aggatja fel a tündöklő üveggömböket. Az ő ünnepi vacsorájukat nem anyu szorgos keze készítgeti, és a terített asztal bősége nem az apu pénztárcáján, hanem az államkasszán múlik. S vajon azok az édesanyák és azok az édesapák hogyan élik meg az ünnepet, akiknek gyermeke állami nevelőotthonban tölti a karácsonyt? Nem hiányzík-e nekik az őszinte gyermeki mosoly, a puha, simogató kis kezek, a hálás ölelések a szeretetnek ezen a feledhetetlen ünnepén. Mi lehet fontosabb ezeknek a szülőknek a saját gyermekük boldogságánál? Hogyan élhetnek abban a tudatban, hogy karácsony estéjén egy nevelőtanár kíván boldog ünnepeket csemetéjüknek. Egyáltalán lehet-e boldog az a szülő, akinek a gyermeke állami gondozott? Karácsonykor semmi esetre sem. Ösztöndíj Hollandiában „Velem tették meg, amit vele szerettek volna" Valami nincs sehol életre szóló, feledhetetlen élményt jelent... Tóth András a Bessenyei György Tanárképző Főiskola végzős hallgatója magyar-angol szakon. Január elejétől Hollandiában, Utrecht városában tanul, így egyelőre búcsút int a főiskolának. A részletekről így mesélt: —Eredetileg Angliába szerettem volna kijutni, de nagyon örülök ennek a lehetőségnek is. A Tempus Alapítvány ösztöndíját nyertem el. Az idáig megtett út nagyon nehéz volt. Magyarország felsőoktatási intézményeiből sokan pályáznak minden évben az elnyerhető ösztöndíjakra. Szakdolgozatot kellett benyújtani, ajánlást szerezni szakértőktől. Ezenkívül figyelembe vették az elbírálásnál az adott nyelvből elért eredményeket is. Sokat segített a főiskola külügyi osztályán Farkas Anita is. Az ajánlásokat a főiskolánkon dolgozó vendégtanároktól kaptam. Szakdolgozati témaként a századforduló angol drámairodalmát választottam. Az anyagiakkal nem lesz gond, annyi pénzt kapunk, amennyiből fedezhetjük kiadásainkat, bár Hollandiában nagy drágaság van. Távolabbi terveim között szerepel, hogy a félév után szeretnék kint dolgozni. Hajdú Gabriella úgy is van, aki baráti szóval szólt, azt igaznak is véltük. Sokat, keservesen kellett csalódnunk. Nem ismertük a szerepjátszásokat. Aztán Miska hirtelen halála után rám szakadt minden. Velem tették meg, amit vele szerettek volna. Én hozzá tartoztarr Váci Mihályhoz, de nem voltam Váci Mi hály. Köd vett körül hamar, sűrű köd, az állásomat el kellett hagynom, a korábban ölelő barátból elfordított fejű ismeretlen lett. Nincs szándékomban a panaszkodás, az önsajnál tatá^meg végképp, de nem volt könnyű... Miska szocialista volt, de ellene minden bürokráciának, korrupciónak, szolgalelkűségnek, rangkórságnak. A mai „irodalomcsinálók” kritikája vele szemben: (egyébként Miska ’56-tól párttag sem volt!) ugyan a Kádár-rendszert bírálta, de elszakadni mégsem tudott, ezért hát a „meg kell neki bocsátani, de el kell őt bocsátani” ítélet született. A hovatartozást illetően: a Farkasréti temető egyik legeldugottabb részén kapott sírhelyet. (Említésül, mert több nyíregyházi, megybeli iskola is kereste, s csak nehezen bukkantak rá, Váci Mihály sírja a temető főútján haladva, az első bal oldali mellékúton letérve, a 6/3-as parcellában van, a sírt kopjafa jelzi.) — Mint kisiskolás mondom. Vietnamban, 1970-ben halt meg... — Igen. Időm sem volt a temetéssel, a sírral való foglalkozásra, Hanoiba kellett mennem, s gondolhatja azt az érzést: míg én az utasok között, ő ugyanazon gép rakterében, koporsóba zárva. — Régen járt Nyíregyházán? — Váci mama temetésén jártam itt utoljára. A korábbi vonattal jöttem, hogy szétnézhessek egy kicsit; a temetőben meg a Bartók Béla utca 32. számú házban voltam, Miska itt nevelkedett. A házban jelenleg egy nagyon aranyos képzőművész házaspár él. Ez az utca szinte semmit nem változott. A belvárosra meg egyszerűen nem ismerni rá! Nagyon sokat fejlődött Nyíregyháza, s én kívánom is az itt élőknek, hogy sorsuk jóra forduljon, szebb és boldogabb életben legyen részük. Most női polgármestere lett a városnak, ez nekem külön öröm, s az, hogy MSZP-s. — Talán még a nevét is tudja? Hiszen csak tegnap volt a választás. — Csabai né, megjegyeztem. Tudja, ha Nyíregyházáról, a megyéről hallok, rögtön jobb a fülem. Lefler György Népművelők találkozója A Népművelők Egyesülete Szabolcs- Szatmár-Bereg megyei szervezete december 19-én 10.30-kor évadzáró taggyűlést tart a Kölyökvár földszinti klubtermében. Az egyesület vezetősége tájékoztatást ad az éves tevékenységről, illetve a kecskeméti Országos Művelődési Otthoni Konferencián elhangzott szakmai problémákról. Klubfoglalkozás a VMK-ban Klubfoglalkozásra várja tagjait a Sza- bolcs-Szatmár-Bereg megyei ICO-klub vezetősége december 17-én szombaton 9.30- ra a Váci Mihály Városi Művelődési Központ 43-as termébe. A programban szerepel a Muzsikáló Orvosok ünnepi hangversenyének meghallgatása. A vezetőség karácsonyi meglepetéssel is várja a tagokat. túlra, Amerikába szeretnének eljutni, ám ezt sokszor az anyagiak hiánya akadályozza meg. A különböző alapítványok támogatásával azonban Európa országaiban gyarapíthatják nyelvtudásukat. A kint töltött hosszabb-rövidebb idő egy ______________________________ sá gát: nekem címzett rövid önéletrajzban tudatta, hogy ő verseket ír, s hogy milyeneket, arról győződjek meg magam is. Tetszettek... — Illyés Gyulától a pályanyitó és egyben pályazárótól idézek: „ ...miután megkedveltem mint költőt, megkedveltem mint embert is őt. Okét. Sosem tisztáztam, s az ő jelenléte nélkül most már nem is akarom tisztázni azt a — már a baráti érintkezéskor támadt — sejtelmemet, hogy bemutatkozásra szánt verseit nem ő küldte hozzám, hanem a felesége, az ő tudta nélkül." Hogyan is történt hát? lehetne beszélni. Az „irodalmat” mindig is a középszerűek szerették maguknak tudni, aki tőlük több volt, azt igyekeztek azonnal lenyesni, kiszorítani. Miska nemegyszer mondta: — „Lehet, hogy nekem üldözési mániám van, de engem tényleg üldöznek is!” Sokat vállalt magára, a közélet gondját-baját. Talán ezért is volt az, hogy a nagy „elit” körében közutálatnak örvendő alak lett már életében. Ő nem tudott és nem is volt hajlandó más lenni, mint aki valójában volt. Amikor „bekerültünk” az irodalmi életbe, mi tátott szájjal hallgattunk mindenkit. Mindketten vidékiek voltunk, s úgy hittük, amit mondanak, az Néptáncgála a VMK-ban A közelmúltban nagy sikerű néptáncestet rendeztek a Váci Mihály Művelődési Központban. A műsorban nagy sikerrel szerepelt a budapesti Bartók Béla Táncegyüttes utánpótláscsoportja. Csonka Róbert fotói a fiú- és lánycsoport fellépésének egy-egy emlékezetes pillanatát örökítették meg Vasvári lap Decemberben ünnepli ötéves megjelenését a tiszavasvári önkormányzat lapja, a Vasvári Hírmondó, ami havonta jelenik meg. — Igyekszünk minden olyan dologgal foglalkozni, ami a város polgárait érinti, legyen az probléma vagy öröm — mondja Jávor Zoltán, a lap felelős szerkesztője. — A jövőt illetően többet szeretnénk írni a település külső részeiről, mint például József- házáról vagy a szorgalmatosi részről. Rendszeresen közöljük a legaktuálisabb havi programokat, beszámolunk a városházán történt, a lakosságot érintő döntésekről. Ismertetjük az új törvényeket is. Természetesen nagy részletességgel számolunk be a város aktuális kulturális és sportéletéről is. Ifu) Azt hiszem, minden diák vágya, hogy egyszer eljusson külföldre, és egy kinti egyetem hallgatójaként megismerje az ottani diákéletet. A legtöbben a tengerenMegyénk, Nyíregyháza szülötte, Váci Mihály karácsony első napján lenne 70 éves. Az évforduló tiszteletére jelent meg a Felső-magyarország Kiadó köteteként a költő válogatott verseinek gyűjteménye Valami nincs sehol címmel. A könyvpremierre december 12-én Nyíregyházán, a Móricz Zsigmond Megyei és Városi Könyvtárban került sor, melyen a költő özvegye is részt vett. Váci Mihály né Juhász Máriával, a fővárosban élő egykori irodalomtörténésszel és költőfeleséggel ez alkalomból találkozhattunk és beszélgethettünk a könyvbemutatót követően. —A hivatalos rész utáni kötetlen beszélgetésen Máriának szólították. Tehetem én is ezt, Mária? — Hogyne! Ki vagyok békülve a Máriával, egyébként Miska, ő mindig Marinak hívott. — Hogyan ismerkedtek meg? — Munkakapcsolat révén. Miska akkor a Művelődési Minisztériumban dolgozott, az egyetemeket felügyelte, jómagam pedig az egyetem egyik szakbizottságában tevékenykedtem. Az első találkozásra 1953 őszén került sor, majd ez egyre sűrűbbé vált, s 1954 márciusában már össze is házasodtunk. Én egyáltalán nem tudtam, hogy „költőfeleség” lettem, illetve akkor még nem is lehettem az, mert az első kötete, az Ereszalja, 1955-ben jelent meg. Házasságkötésünk után pár hónappal az asztalra tett papírköteg árulta el Miska poétaVáci Mihályné Juhász Mária — Miska küldte el Illyés Gyulához a verseket, s mert egy ideig nem érkezett válasz (vidéken tartózkodott Illyés), a sürgető levelet már én írtam. A versek elküldésében természetesen ösztönző, támogató szerepem volt. — Volt egy időszak, amikor szinte csak Váci-verseket adtak elő; Major Tamás egy Ki mit tud? alkalmából a szó jó értelmében a versmondók szemére is vetette. Manapság nem divat Váci Mihály, sőt, mintha elfelejtenék, kirekesztenék... — Igen. Sajnos ez így van. Erről sokat Méreiné Juhász Margit 1902. december 17-én született Kemecsén Méreiné Juhász Margit. A középiskolát Nyíregyházán végezte, majd Budapesten lett bölcsészhallgató, s itt szerzett magyar—latin szakos tanári oklevelet. 1933-ban kerül Nyíregyházára, a Leány ne ve lő Intézetbe tanárnak. Férjhez ment, majd bekapcsolódott a Bessenyei Kör munkájába. Egyik lelkes szervezője volt annak, hogy Bessenyei hamvait 1940- ben Bakonszegről Nyíregyházára hozzák. Közben verseskötetei, regényei jelentek meg. Azt üzenem Adámnak című versével, valamint a Meótiszi ének című ifjúsági regényével ért el sikert. 1946-tól Budapesten élt, az MTA könyvtárának volt tudományos munkatársa. Több hangjátékot írt a rádió számára, elsősorban ismeretterjesztő szándékkal (Bessenyeiről, Kölcseyről, Krúdyról.) Születésének 70. évfordulóján egykori iskolája jogutódjában, a Zrínyi Ilona Gimnáziumban emléktáblát avattak fel tiszteletére. Budaházi István Sts>-ycMJUJI «(A. ^ fafajt «I«.. 'Iz. Innen-onnan
