Új Kelet, 1994. december (1. évfolyam, 215-239. szám)
1994-12-19 / 230. szám
f/ ZABOLCS-SZATMAR-BEREG MEGYEI HÍRLAP évfolyam, 230. szám Ára: 12,50 Ft 1994. december 19., hétfő Nem kell beutalás KÉSZSÉGÜNK ÉRDEKÉBEN Napokon belül beutaló nélkül jelenhetik meg jó néhány járóbeteg-szakrende- sen. Eddig nem kellett háziorvosi vallatt ahhoz, hogy elmenjünk a tüdő-, bőr- és nemibeteg-gondozóba, nőgyó- 'ászhoz forduljunk, vagy a szemészeten emü veget kérjünk. A jövőben akkor sem 11 beutaló, ha például orr-fül-gégészet- , sebészetre, baleseti sebészetre, uroló- ára, bőrgyógyászatra készülünk. A rendelet része annak a négy évre szóegészségügyi szervezési programnak, nelyet a közelmúltban fogadott el a korány. A programról dr. Kökény Mihály, Népjóléti Minisztérium politikai államkára tájékoztatta a Vasárnapi Híreket. A vő év elején a népjóléti miniszter irányí- sával tárcaközi népegészségügyi bizott- g alakul. A tagok az elképzelések szent a különböző jogszabályokat egészség- ;delmi szempontból elemzik, és mindent egtesznek, hogy javuljon közérzetünk, íészségi állapotunk. Vitanapot kezdemé- yez majd a kormány, s négy-öt milliárd rint is kerül betegségmegelőzésre. A ter- ;k szerint dohányzásleszoktató ambulan- ák nyílnak, látványos küzdelem kezdő- k a szenvedélybetegségek ellen. Lelki készségünket ugyancsak óvni kívánják, megelőzésre szánt pénzből ezért jut an- ak a kormánybiztosnak is, aki a mentál- giénés programokért felel. Márciusig jóváhagyja a T. Ház az egész- gbiztosítás jövő évi költségvetését. Ezzel egy időben megjelennek azok a jogszabályok, amelyek újraszabályozzák a táppénzt, a gyógyszertámogatást, a forgalmazás, törzskönyvezés rendszerét, a gyógyszerreklámokat. Az elképzelések szerint a munkanélkülivé válók nem vehetik igénybe a táppénzt, az előírások azt is meghatározzák majd, ki a keresőképes. Információnk szerint elkészül az az alaplista, amely a támogatott gyógyszerek fajtáit tartalmazza. Bár a listát egyelőre nem hozzák nyilvánosságra, annyi biztos, hogy a vérnyomáscsökkentők, a szívgyógyszerek és más olyan készítmények, amelyeket éveken át szednek a rászorulók, orvosi vényre olcsón lesznek kaphatók. Nyárra megváltozik az egészségügyi intézményekben a teljesítményfinanszíro- zás rendszere. Többek között azért, hogy a hibás pontrendszer okán az ambulánsán gyógyítható betegeket ne utalják kórházba. Megalakul az Országos Egészségügyi Tanács, amelynek tagjai lesznek a biztosító, a kormányzat képviselői mellett a tulajdonos önkormányzatok, a kamarák, az érdekképviseletek. Törvény készül az elmebetegek jogállásáról, kidolgozzák a foglalkoztatás és az iskolaegészségügy szabályait, s elkezdik újrafogalmazni azt az egészségügyi törvényt, amelyet 1972- ben fogadott el a parlament, s amely azóta a toldozgatásokkal együtt is elavult. (A Vasárnapi Hírek nyomán) k r ± ____________ A fenyőillat és a diós beigli íze mellett ekem a koncertek lágy zenéje is a fülem- cseng, ha a karácsonyra gondolok. S ár az ablakon kopogtatnak az ünnepek, mikor december 19-én este hét órától átészalkán a művelődési központban ezdetét veszi a karácsonyi koncert. A elépő 300 és 400 forint. Nézzük, kiket hallgathatnak meg az deklődők ezen az estén. Fellép a szálkái 6-os iskola énekkara, az 5-ös iskola és a zeneiskola kamarakórusa, valamint a bet- lehemesek. A műsornak meghívott vendégei is lesznek. Gór Nagy Mária színitanodájának végzősei közül Zakariás Éva és Szabó P. Szilveszter lép fel. A közreműködők között lesz Ullman Zsuzsa, Bartóczi Attila, Varga Miklós, Bódi Magdi és a Zig-Singers, valamint a Pro Musica leánykar, Szabó Dénes vezényletével. MEGYEI KÉPVISELŐK Ma délelőtt ünnepi külsőségek között veszik át megbízólevelüket a megyei közgyűlés újonnan megválasztott tagjai. A 48 képviselő választja majd meg — legkésőbb péntekig — a megyei közgyűlés elnökét és alelnökét. ESKÜT TETTEK AZ ÚJ NYÍREGYHÁZI KÉPVISELŐK Akár történelminek is nevezhetjük a pillanatot: december 16-án, pénteken este Nyíregyházán egyszerre két képviselő-testület tagjai sétáltak át a Kossuth téren. Este hat órától a római katolikus templomban karácsony- váró ünnepi hangversenyt rendeztek, ahová meghívót kapott a város régi közgyűlésének minden tagja valamint az újonnan megválasztott képviselők is (házastársukkal együtt). Innen sétáltak át együtt a Városházára, ahol a díszteremben fél nyolckor megkezdődött az új képviselő-testület alakuló ülése. Zeke Árpád, az új testület korelnökének megnyitó szavai után elköszönt Mádi Zoltán, az eddigi polgármester, akinek búcsúszavait követően Csabai Lászlóné megválasztott polgármester, majd a jelen lévő 34 új képviselő letette a hivatali esküt (egy képviselő még nem vehette át a megbízólevelét, mivel megválasztása után óvás érkezett, s a bíróság még nem döntött az ügyben). Az újonnan beiktatott polgármester köszöntő szavaiban elmondta: azt szeretné, ha tisztességes, nyílt közélete lenne a megyeszékhelynek, ha a testületben helyet kapott képviselők pártállásra tekintet nélkül a város érdekeit tartanák szem előtt. Azt mondta: „...Kicsi vagyok, gyenge és nő... Azt remélem, hogy képviselőtársaimtól minél több segítséget kapok ahhoz a munkához, ami az elkövetkező négy évben vár rám, ránk...” Az eseményen elismerések átadására is sor került. Még az előző képviselő-testület döntött úgy, hogy Nyíregyházáért Emlékérmet adományoz három városbeli személyiségnek. Dr. Fábián Lajos, a testület jogi és közigazgatási bizottságában végzett kimagasló tevékenységéért, Kovács Rita hosszútávúszó a világbajnoki ezüstérméért, Kovács László vállalkozó pedig a város gyarapodása érdekében kifejtett tevékenységéért vehette át a rangos kitüntetést. Ezután Mádi Zoltán leköszönő polgármester bejelentette, hogy a mindenkori polgármester rendelkezésére álló keretből a városi rendőrkapitányság dolgozóinak jutalmazása mellett döntött. Dr. Illés Kálmán rendőrkapitány és a kapitányság tíz rendőre részesült a város elismerésében. Végezetül Mádi Zoltán mosolyogva bejelentette, hogy egy titkot is hagy utódjára: ez pedig a hosszú testületi ülések szünetében feltálalt úgynevezett „rettenetes szendvics” Az új képviselők első szavazása — az alakuló közgyűlés napirendjét hagyták jóvá receptje, aminek elfogyasztása után a döntéshozói munka tetemesen felgyorsult... Az alakuló ülés munkáját ezt követően felfüggesztették, az ülés december 28-án folytatódik, akkor már érdemi döntéseket is kell hoznia a testületnek. Remélhetőleg akkorra eredménnyel érnek véget a most folyó tárgyalások a pártok, szervezetek között, és megválaszthatják az új alpolgármestert vagy alpolgármestereket valamint a szakmai bizottságok vezetőit. Az ünnepi esemény állófogadással zárult, ahol kötetlenül ismerkedhettek a régi és új képviselők. A régi és az új polgármester: Mádi Zoltán és Csabai Lászlóné az eskütétel pillanatában (Harascsák Annamária felvételei) A héten öttalálatos nem volt! A négyesek 771 411, a hármasok 5 238 forintot érnek. Átvitt nyeremény: 100 millió Ft. Nyerőszámok: 50, 53, 64, 68, 71 Joker: 112640 Telitalálatos Joker nem volt! Átvitt nyeremény: 4 135 841 Ft. LOTTÓ Az adatok véglegesek! Hatos LOTTÓ nyeremények: Az ötösök 80 895, a hármasok 162 forintot érnek. Nyerőszámok: 6, 7, 10, 32, 37, 44 Pótszám: 12 Telitalálatos Joker nem volt! Átvitt nyeremény: 4 135 841 Ft. Az adatok véglegesek! arapjon rá! Rí T>1?Kitűnő zene, riportok, játékok, érdekességek. Naponta 12 órától 20 óráig JU GJ íí, Q if Síig 70,88 MHz _________