Új Kelet, 1994. december (1. évfolyam, 215-239. szám)

1994-12-16 / 228. szám

ÚJ KELET Kézilabda NB I Javítani az őszi mérleget Kisvárdai SE—Alcoa Köfém SE A kisvárdai NB I-es női kézilabdacsa­pat is elérkezett az őszi utolsó mérkő­zéséhez. Már csak ők tartják a frontot a megye NB-s csapatai közül. A szezonbú­csúra, a szurkolók legnagyobb örömére, hazai pályán kerül sor, a mezőny utolsó helyén álló Köfém csapata ellen. Az ellenfél nem remekelt ebben a sze­zonban, hiszen pont nélkül sereghajtók. Az utóbbi években a Kisvárda oda-vissza megverte őket, az esélyek latolgatásánál ezt mindenképpen figyelembe kell venni. Az elmúlt évi gárdából többen abbahagy­ták a játékot, és edzőváltás is volt. így el­vileg meggyengültek, és az átigazolásaik sem sikerültek, aztán három fordulóval ezelőtt újabb mestercsere volt, Zupkó Ti­bort Babiczki Tibor váltotta fel a kispa- don. Igaz, ez a váltás mintha használt vol­na nekik, mert jobb játékkal rukkoltak elő az azóta lejátszott meccseken, de nyerni így sem tudtak. Még annyit tudni kell ró­luk, hogy van egy jó kapusuk Gergely sze­mélyében, aztán oda kell figyelni az uk­rán beállós Moszkovszkajára is. Nagyon jó a balszámyuk, a gólerős Horváth Len­kével és Lázár Anikóval. A kisvárdai lányokat kellőképpen fel­dobta a legutóbbi zalaegerszegi idegen­beli siker, és így nagyon jó hangulatban készülnek a szezonzárásra. Szerencsére Berzsenyi Mária edző mindenkire számít­hat, mivel nincs sérült a csapatnál. Egy csere viszont lesz, Kulcsár felépült, és így visszakerül a keretbe. Ezenkívül az edzőnő úgy tervezi, hogy az eddig keveset szó­hoz jutott játékosok is bizonyítási lehető­séget kapnak ezen az összecsapáson. Ter­mészetesen csak akkor, ha a kezdő gárda megnyugtató előnyre tesz szert, és nem lehet baj. A mérkőzés esélyese minden­képpen a hazai gárda, és a szakvezetés kötelező győzelmet vár. Ugyanis a Köfém elleni győzelemmel javíthatja az ősz mér­legét a Kisvárda, ami ötven százalékos is lehet, és 7-8. helyen várhatják a tavaszi folytatást. A rendezők egyébként telt ház­ra számítanak a holnap 17 órától kezdődő találkozón, és aki a mérkőzést választja szombat esti kikapcsolódásnak, az remél­hetőleg jól fog szórakozni. —fali— Kosárlabda NB I B Elcsúsztak az „olajváros" parkettáján A Nyíregyházi Tanárképző Főiskola SE férfi kosarasai az „olajvárosban” vendég­szerepeitek szerda este. Mint már tegnapi tudósításunkban olvashatták, a főiskolások vereséget szenvedtek a százhalombattai csapattól. A harmadik vereség előtt kalan­dos utazás várt a TK-sokra. Kora délután érkezett autóbuszuk Budapestre, de a dél­utáni csúcsforgalomban komoly nehézsé­get okozott a főváros átszelése. Négy óra körül mindenki felsóhajtott az üléseken, feltűnt a NOVOTEL Szálló, s innen már könnyebb lett volna az út. Az autóbusz motorja pont a szálló melletti felüljáró te­tején mondta be az unalmast. Szerencsére a lendület még egy pár száz méteren ke­resztül továbbvitte, s így nem okozott ko­molyabb forgalmi fennakadást, s pont egy autószerelő műhelye előtt állt le. Sajnos, az autószerelő csak a benzinüzemű gép­járművekhez volt felszerelve, így csak ab­ban tudott a műhely tulajdonosa, Csányi úr segíteni, hogy taxikat hívott, sőt előzékenyen egy pár játékost a saját gép­járművén vitt el Százhalombattára. Nos, ezek után rövid bemelegítés jött, s máris feldobták a labdát. Azt el kell ismerni, a vendéglátók sportszerűen viselkedtek, s megvárták a későn jövőket. A mérkőzésen álmosan kezdtek a főiskolások, ami a körülmények miatt nem csodálható. A vendéglátók az első percek után végig vezettek, bár minimális előny­nyel. A második játékrészben öt perc után beindult a TK-s gépezet, ekkor Kozma többször is Borosnyai Szabolcsút hozta helyzetbe, aki három perc alatt ötször szer­zett kosarat, s már öt ponttal a vendégek vezettek. A vége előtt kilenc perccel a hazaiak kiegyenlítettek, aztán átvették a vezetést, s azt nem is engedték ki a kezükből. A főiskolások több vitatott sze­mélyit is kaptak ebben az időszakban, Szekulovics, Borosnyai Szabolcs és Klisura sorban kipontozódtak. Ehhez az is hozzájárult, hogy a TK-t szorította az idő, s ezért személyi hibákkal szakították meg a hazaiak támadásait. Sajnos, a múlt szombati formáját senki nem tudta igazából átmenteni erre a talál­kozóra. Kozma Tamás megszokott irányí­tójátékát nyújtotta, de egy korai sikerte­len távoli dobókísérlete után sokáig csak közelről dobott. Klisura betörésekkel most nem próbálkozott, palánk alatt a megszo­kottnál bizonytalanabb volt. Szekulo- vicsot többször, jó időben szerzett kosa­rai dicsérték, míg Borosnyai Szabolcs három percen át azt mutatta, amire képes, de nagyon lassan melegedett be. Boros­nyai Balázs elmaradt korábbi játékától. Az egész mérkőzés során alig gyűjtött támadó lepattanót a TK-s gárda, az első félidőben a védekezésük is gyenge volt. Az ellenfél edzőjének igaza lehetett: „ma este mi jobban akartuk a győzelmet, ez döntött a javunkra”. Azt, hogy a kalandos utazás mennyire befolyásolta a játékosok formáját, utólag nehéz lenne megmondani, de hogy befo­lyásolta, az biztos. Ilyen előnyt az elkövet­kezőkben egyik ellenfélnek sem engedhet meg a TK. Az is igaz, hogy a busz elrom­lása előre nem látható esemény volt. A főiskolás csapat vezetői és játékosai elé­gedetlenek voltak a bírók teljesítményé­vel is. Ebben nem szerepünk bíráskodni, egy tény, az első félidőben mintha egy­más ellen fújtak volna, aztán a végén sok kétes szabálytalanságot befújtak a vendé­geknek. Nehéz állást foglalni, mert a ke­mény játékot ma minden bíró egyénileg és eléggé esetlegesen bírálja el. Egy biz­tos, a játékvezetőt meccs közben nem le­het leváltani, s ítéletét sem megváltoztat­ni. Az állandó reklamálás ezért nem segít, inkább csak ront a helyzeten. A szerdán nyújtódnál sokkal többre ké­pes a TK. Ezt legközelebb szombaton Sió­fokon be is bizonyíthatja. R. Z. Az élcsoport állása a 19. forduló után: 1. Nyh. TKFSE 2. Dombóvár 3. Salgótarján 4. Szeged 5. Battai KE 16 3 1790-1604 0,921 15 4 1700-1525 0,895 14 5 1690-1550 0,868 11 8 1494-1476 0,789 11 8 1574-1441 0,789 Az első öt csapat még hátralévő mérkőzései: Nyíregyháza: i. Siófok, i. Dombóvár, o. Pécs; Dombóvár: i. PVSK, o. Nyíregyhá­za, o. Siófok; Salgótarján: i. Baja, o. Veszprém, i. Batta; Szeged: o. MEAFC, i. Budafok, o. MALÉV; Battai KE: i. Veszp­rém, o. Baja, o. Salgótarján. Elnöki pozícióban A baktalórántházi sportegyesület elnö­ke Kormány Béla, aki civilben a helyi Nyírség Kft. ügyvezető igazgatója. Vele beszélgettünk személyéről és a sporthoz való kötődéséről. — Mutatkozzon be, kérem, a kedves ol­vasóknak! — Ibrányban születtem 1944-ben, azon­ban már több mint huszonöt éve Bakta- lórántházán lakom. Általános iskolába Ibrányban jártam, középiskolai tanulmá­nyaimat Abaújszántón, a mezőgazdasági technikumban végeztem, utána pedig Bu­dapesten felsőfokú raktározás- gazdálko­dási és külkereskedelmi képzettséget sze­reztem. Az első munkahelyem a MÉK-nél — a korábbi Zöldértnél — volt. Ezt követően kerültem Baktára. ahol kirendelt­ségvezető helyettes, 1985-től kirendeltség­vezető lettem. Négy esztendővel ezelőtt, a rendszerváltás és a gazdasági átalakulás idején érdemeltem ki a Nyírség Kft. ügyve­zető igazgatói posztját. Nős vagyok, két gyermek apja. Feleségem óvónő, fiam Debrecenben felsőfokú külkereskedelmi iskolára jár, lányom a Sárospataki Refor­mátus Gimnázium elsőéves hallgatója. — Honnan a sport iránti szeretete? — Fiatal korom óta kedvencem a sport, ezen belül a foci. Ibrányban az ifjúsági gárdában bűvöltem a labdát, de egy súlyos sérülés 22 éves koromban véget vetett fut­ballista karrieremnek, pedig sokak szerint nem voltam tehetségtelen. — Hogyan történt a balesete? — A szentendrei Kossuth KFSE színei­ben játszottam bemutatkozó mérkőzé­semet a Budafok ellen, amikor megsérül­tem. Felugrottam fejelni, ami után olyan szerencsétlenül estem a földre, hogy porc­korongsérvem lett. — Hogyan került Szentendrére? — Annak idején, az NYVSC bajnoki összecsapásai előtt a Spartacus II — mely Kormány Béla a megyi I. osztályban tanyázott —játszot­ta találkozóit előmérkőzés keretében. A Szpari II-vel az ibrányiak mérkőztek meg, és én öt gólt lőttem a megyeszékhelyiek­nek. Ekkor figyeltek fel rám a szentend­rei vezetők, akiknek legénysége a Szpari I-gyel mérte össze erejét. — Régebben volt sportvezetői múltja? — Nem, teljesen új dolognak számított az elnöki teendők ellátása. — Mióta tölti be ezt a beosztást? — Az egyesület elnökévé 1982-ben választott meg a sportközgyűlés úgy, hogy egyedül én voltam jelölt. Társadalmi meg­bízatásban vagyok ebben a funkcióban, kizárólag a sportág szeretete miatt. Nem éppen hálás poszt, mert ha nem megy a csapat szekere, legtöbbször az edzőt és a vezetőséget veszik elő, őket támadják a legjobban. Nem titkolom, előfordult — annyira siralmas állapotok uralkodtak —, hogy benyújtottam a lemondásomat, amit azonban nem fogadott el a vezetőség. — Milyen gondolatok foglalkoztatják a jövőt illetően? — Magánéletemben szeretném megér­ni, hogy a gyerekeim felnőttként önállóan állják meg helyüket a nagybetűs Életben, és érjék el céljaikat. Azt kívánom, a fele­ségem egészségi állapota ne romoljon to­vább, és sokáig lehessen mellettem. A munkámban megteszek minden tőlem telhetőt, hogy a cégem nyereséges maradjon, széles piaca legyen, ne kritizál­ják az emberek a kft. termékeinek minő­ségét, hanem dicsérjék. A sportban szép sikerekre vágyom. A labdarúgókat szívesen látnám az NB IH- ban, míg a kézilabdázók által dobott gó­loknak is örömmel tapsolnék. A vágyam, hogy a település ifjúsága kulturáltan vi­selkedve a sportlétesítményekben vezes­se le felesleges energiáját, s ennek révén szellemileg és fizikailag is fejlődjön. Az biztos, hogy az elkövetkezendő esztendőkben a munkában és a sportban elérendő eredményekhez türelemre, akaraterőre és kitartásra lesz szükség. Tóth Mihály Röptében Pihenőn a A röplabda megyei első osztályban befejeződtek az 1994/95. évi bajnok­ság őszi fordulói. A bajnokságban részt vevő kilenc leány serdülő, hat női felnőtt és hét férfi felnőtt csapatunk jól megérdemelt téli pihenőjüket tölti, hisz minden gárda becsületesen végigküz- dötte az őszi szezont. A küzdelmeket a megyei szövetség hibátlanul szervezte meg, bár néhány mérkőzésen problé­ma merült fel a bíróküldéssel kapcsolat­ban. Ugyanis néhány szakvezető, a szö­vetséggel egyeztetett mérkőzés-időpon­tokat megváltoztatta, amiről a szövet­séget elfelejtette értesíteni. így történ­hetett meg, hogy az eredeti időpontban a mérkőzés játékvezetője elutazott a színhelyre, csak éppen „derbi” nem volt, és a tisztelt bíró dolgavégezetle- nül tért haza. E negatívum mellett nyu­godtan lehet mondani, gördülékenyen zajlottak a fordulók. Értékelve a mérkőzéseket, a női serdülő bajnokság „B” csoportjában szereplő Fehérgyar­mat kiemelkedő teljesítményt nyújtott, hisz a nagy hagyományokkal rendelke­ző nyíregyháziak előtt veretlenül áll az első helyen. A serdülő-mérkőzések színvonala változó volt, a csapatok já­tékosai tehetségesek, és szép jövő áll előttük. A felnőtt női csoporban aTisza- vasvári csapatának szereplése az előző évihez hasonlóan kimagasló volt. Ko­rábban a serdülő bajnokságban szereplő 23. Sz Általános Iskola gárdájának tel­jesítménye is dicséretes, hiszen az ál­talános iskolás gyerekek a felnőttekkel vették fel a harcot, s megállták a he­lyüket. A felnőtt férfiak viadalsoroza­tában is nagy küzdelem folyt és szín­vonalas, jó mérkőzések voltak. A Röp- papa igen nagy meglepetést okozott, mivel elsőségét egy rangadónak is beil­lő mérkőzésen biztosította a Start-Spor- tulával szemben. Összességében, a baj­nokság küzdelmei, mérkőzései jók vol­tak, helyenként igen színvonalas és lát­ványos meccseket láthatott az érdek­lődő közönség. csapatok S végül a bajnokság őszi végered­ménye: Női serdülő „A” csoport 1. Penyige 6 5 1 15:5 11 2. Tiszakóród 6 4 2 13:6 10 3. Rozsály 6­6 1:18 6 Női serdülő. ,,B’ ’ csoport 1. Fehérgyarmat 5 5­15:0 10 2. Tiszavasvári 5 4 1 12:3 9 3. Arany J. DSK 5 3 2 9:7 8 4. Eü. Szakiskola 5 2 3 7:10 7 5. Zrínyi Gimnázium 5 1 4 4:12 6 6. 107. sz. DSK 5­5 0:15 5 Női felnőtt: 1. Tiszavasvári 5 5­15:2 10 2. Arany J. DSK 5 4 1 14:4 9 3. 23. Sz. Ált. Isk. 5 3 2 10:6 8 4. Zrínyi DSK 5 2 3 6:9 7 5. Fehérgyarmat 5 1 4 3:14 6 6. Nyházi TKFSE II. 5­5 2:15 5 Férfi Felnőtt: 1. Röp-papa 6 6­18:7 12 2. Start-Sportula 6 5 1 17:4 11 3. ÉVISZ 6 3 3 12:10 9 4. Nyházi MGFSCII. 6 3 3 11:13 9 5. Rozsály 6 2 4 7:12 8 6. Nyházi TKFSE 6 1 5 7:15 7 7. Mátészalka: a csapat eredményeit a sző­vétség törölte A tavaszi forduló kezdete: 1995. március 11-12. Ülőröplabda Az országos első osztályú bajnokságon befejeződtek az alapbajnokság mérkőzései. A két nyíregyházi csapat az első két he­lyet foglalja el a tabellán, így nyugodtan várhatják a rájátszás mérkőzéseit. Az alapbajnokság végeredménye: 1. PIREMON 2. Start Sportula 3. Nagykanizsa 4. Tatabánya 5. Vác 6. Szombathely 7. Bp. Halassi SC 8. Ajka 21:1 19:4 15:10 14:10 12:12 7:15 3:18 0:21 14 13 12 11 10 9 8 7 Megjegyzés: A bajnokság első négy he­lyezettje tavasszal az első-negyedik he­lyért, míg a mögöttük lévők az ötödik-nyol­cadik helyért játszik. Batai János Teke Véget ért a szezon a teke NB Il-es bajnokságában is. Megyénk két férfi­csapata, a TAURUS és a SZÉSE játé­kosai még levezetésképpen két hagyo­mányos versenyen is összemérték tu­dásukat. A Hoffman Kupa eredménye A csapatversenyt a SZÉSE gárdája nyerte. Egyéniben 1. Mártonfalvi Mik­lós 530 fa, 2. Varga Imre 507 fa (mind­ketten SZÉSE), 3. Hankóvszki József 506 fa (TAURUS). Tizenkettek megyei bajnoksága Ezen a versenyen a szakosztályokból azok a játékosok vettek részt, akik az ősz folyamán a legjobb eredményeket érték el csapatukban. Eredmény: 1. Varga Imre 722 fa, 2. Benke István (SZÉSE), 700 fa, 3. Spisák László (TAURUS) 688 fa, 4. Márton­falvi Miklós (SZÉSE) 677 fa, 5. Tálas Miklós (TAURUS) 660 fa, 6. Koleszár Miklós (SZÉSE) 660 fa.-fuli­Kosárlabda NB II, nők Nyíregyházi TK—DATE 61-55 (31-26) Legjobb dobók: Simon Katalin 28, Juhász Anita 13, Dudás Mónika 10. Halász Györgyi edző: — Jól össze­szedtük magunkat ezen a mérkőzésen. Ezt bizonyítja az is, hogy a mostani győzelmünket olyan csapat felett arat­tuk, aki a bajnokságban eggyel előttünk állt. Nagy segítségére van gárdánknak a sérüléséből nemrégiben felépült Si­mon Kati, mint ahogy az az ered­ményből is látható. Örülök a győzelem­nek, és meg vagyok elégedve a lá­nyokkal. Krasznai Gázkészülék! w # Nálunk megtalálja a megoldást! CS & (S TERRANOyA CENTRUM ES BEMUTATÓTEREM KAZÁNOK KOMPLETT NYOMÁSMÉRŐ C-18 ............... .......43 500 Ft SZ EKRÉNYEK MG-1......................6 100 Ft SC-24............ .......55 000 Ft G­l (zöld)...... .......8 950 Ft GF-2 5 pp...... KO NVEKTOROK ...........18 250 Ft GF-30 nn.......... .......20 850 Ft GF-35 pp...... ...........19 550 Ft GF-4 0 pp......... .......24 250 Ft F8-50pp........ ...........22 550 Ft TERMO ÖV. kazánokra 15 év garancia Az árak az áfát tartalmazzák! Kaphatók még más típusú kazánok, vízmelegítők és szerelési anyagok. TERRANOVA NEMES VAKOLATOK kis- és nagykereskedelmi értékesítése, szaktanácsadás. Nyíregyháza, Virág u. 2. (a lovas szobornál) Tel.: (42) 341-971

Next

/
Thumbnails
Contents