Új Kelet, 1994. december (1. évfolyam, 215-239. szám)

1994-12-14 / 226. szám

UJ KELET

H

MEGYÉNK ÉLETÉBŐL

H

II

1994. december 14., szerda

3

„Keret" még van, csak pénz nincs

Szemlencsére várva

Szerkesztőségünk telefonbejelentés alapján értesült arról, hogy a Jósa András Megyei Kórház szemészeti osztályán a szembe beültethető műlencsére váró, az arra előjegyzett betegeket az orvosok kénytelenek voltak hazakülde- ni. A nyilvánosság mellőzését kérő bejelentő tudomása szerint erre azért kerülhetett sor, mert vagy a szemlencse, vagy pedig a beültetéshez szükséges pénz elfogyott. Ezzel kapcsolatosan kerestük meg dr. Csüllög Ferenc osztályvezető főorvost, megyei szemész szakfőorvost a kórház szemészeti osztályán.

Dr. Csüllög Ferenc főorvos úr elöljáróban elmondta, hogy a két feltételezés közül az utóbbi a valós hír, már amennyiben hímek tekinthető ez az eset, abból a szempontból, hogy közlése révén bármi is megoldódna az ügy kapcsán. Szemlencsékkel tehát rendelkeznek. —Amiért a betegeket haza kellett küldeni, az egészen más: amit lehet, mind az orvos, mind a beteg szempontjából bosszantónak, sőt felháborítónak, a gyógyító munka akadályoztatásának nevezni — mérgelődött mintegy magának is sorjázva a történetet a főorvos úr. De miről is van szó?

A műlencsék beültetésére szürkehá- lyog-műtét után kerül sor. A szemészeti osztály ezt viszonylag rövid ideje, 1992 nyarától végzi. Idővel egyre több beteg esetében vált szükségessé ez a beavatkozás, e műtétek tehát felfutóban vannak, a reális „igény”, szaknyelven „beállási szint” mostanra körvonalazódik a szemészeti osztály számára. Az osztály az évre vonatkozóan kapott egy keretszámot, melyet a főorvos úr már korábban kifogásolt, melynek révén az Országos Egészségbiztosítási Pénztár pótlólag már 50 darab műlencse beültetését engedélyezte. Vagyis ez évben az eredetileg 331 keretszámmal megállapított beültetések helyett 381 -re lett volna módjuk. Lett volna, ha...

...ha a főorvos úr nem kapott volna

„telefonos felszólítást” a kórház gazdasági igazgatójától, dr. Nagy Jánostól, aki közölte, hogy ebben az évben már egyetlen darab műlencse-beültetésre sincs lehetőség kerettúllépés miatt. Előzőleg a kórház orvosigazgatója, dr. Séra Gyula megbeszélésre hívta Csüllög főorvost dr. Havasi Sándor főorvossal, a Megyei Egészségbiztosítási Pénztár osztályvezetőjével együtt. E megbeszélés viszont Csüllög főorvos úr előtt ismeretlen okból elmaradt, jött viszont helyette a már említett telefon. A főorvos, ennek megfelelően cselekedve, december 5-tel leállította a szemlencse beültetését, a betegeket pedig kénytelen-kelletlen hazaküldték. — Nagyon kényszeredetten tettük ezt — mondta a főorvos úr, s hozzátette —, a betegek joggal érezhették becsapottnak magukat!

A főorvos úr még aznap levelet küldött az Országos Egészségbiztosítási Pénztár illetékes osztályvezetőjéhez, amelyben vázolta a történéseket. A levélből az is kiderül, hogy az eredetileg és pótlólagosan rendelkezésre álló keretszámot — a 381 beültetést — nem lépték túl. A leállítás napjáig a szemészeti osztályon ilyen műtétre 366 esetben került sor. Előjegyzés szerint még 15 szemlencse-beültetést kellett volna megcsinálniuk. A kereten belül. A betegek f>edig várnak, várjanak. Jövőig.

— Hogy mi lesz jövőre? — kérdez vissza Csüllög főorvos úr. Kezdődik minden elölről, ám jobb nem lesz, az biztos. Nemcsak a szemészetet „téveszti itt szem elől” a kórház vezetése, más kollégák is csak füstölögnek, olykor már magukban. Arra van fedezet, hogy óriási pénzekből átvilágítsák ezt a hatalmassá, önmagát túlnövő intézményt. Már végeztek, de például a szemészetre még a lábukat sem tették be. Én pedig naponta levelezek, tárgyalok a már előjegyzettek ügyében, ezt talán sikerül megoldani még ez évben.

Lefler György

Érdekes könyv megyebeli szerzőktől

Atflcmtiszi

beavatások

Az érdekes és izgalmas könyvről az egyik íróval beszélgettünk.

— Kik az Atlantiszi beavatások

szerzői?

— K. Márki és Bigara, vagyis Késmárki László és Szabó Gabriella Judit. Mindketten pedagógusok vagyunk, László költő és esszéíró — válaszolja Gabriella.

— Miért atlantiszi...?

— Mert atlantiszi eredetű, egyetemes szimbólumokkal ismertet meg játékos formában.

— Hogyan épül fel a könyv?

— Az egész történet egy beavatási centrumban játszódik, ahol ÖSVÉNYEK, JÁTÉKOK, BEAVATÁSOK követik egymást. Az ÖSVÉNYEK kalandos helyzetleírásokat adnak, és felkészítik az olvasót az előtte álló feladatra. A próbatételek JÁTÉKOK — mindegyiket a szerzők alkották, mindegyik valós beavatást szimulál —, melyekhez szabály és kivágható játéktér tartozik. A játékmezők hátoldalán azért nincs szöveg, hogy akkor is végigolvasható legyen a könyv, ha már a játéktereket kivették belőle. Egyébként mindegyik játéknál példajáték segíti a könnyebb megértést. A próba teljesítése után a Mester a Világ legrejtettebb titkaiba avatja be az olvasót. A BEAVATÁSOK mondatai — melyek az egyik szerző, Késmárki László esszéiből származnak — medi- tációs objektumok. (Az olvasó tovább gondolja, átéli: így válik igazi tudásává.)

—Miben különböznek a könyvbéli játékok az eddigiektől?

— A könyvünkben található játékok nem az erőszakra, a másik legyőzésére nevelnek, hanem önmagunk tökéletesítésére, testi, lelki, szellemi harmóniánk megteremtésére. Egyéni játékok, de egyszerre többen is játszhatják. Olyan játékok, melyek mindenkinek sikerélményt nyújtanak, a különbség csupán abban lehet, hogy *.i mennyi idő alatt teljesíti a feladatokat.

— Kiknek íródott a könyv, kiknek ajánlja?

— Elsősorban családoknak ajánlanám. A tizen- és huszonévesek különleges játékokhoz jutnak általa, az idősebb korosztály pedig bölcseletekhez.

— A szórakoztatáson kívül mit nyújt még ez a könyv?

— Fokozza a jobb agyfélteke működését, ezáltal az olvasónak nő a munkabírása, az életenergiája, kreativitása, ember- és természetszeretete. Mai racionális — bal agyféltekés — világunkban ezekre az értékekre is szükség van ahhoz, hogy életünk sikeres legyen.

— Hol kapható jelenleg könyvük?

— Azt szeretnénk, ha már karácsonyi ajándékként eljuthatna az érdeklődő olvasókhoz, ezért 200 forint plusz 100 forint utánvéttel megrendelhető Szabó Gabriella Judittól, Géberjén, Petőfi út 1/c. szám alól, de néhány utcai standnál is meg lehet vásárolni.

Szamosi István

Sikerek nyomában

Nyelvművelők, prózamondók

Drukkolunk az ifjú nyelvművelőknek — írtuk tegnapi számunkban, s épp tegnap tudtuk meg azt is, hogy csak egy kislányért kellett izgulnunk. Ugyanis a hétvégi, Budapesten megrendezett Péchy B lanka-emlékversenyről Hailemariam Zsaklin, a Krúdy Gyula Gimnázium 6/3 osztályos tanulója az országban a második legjobb prózamondóként térhetett haza felkészítő tanárával, Durucz Istvánnéval.

— Nagyon izgultam, már csak azért is, mert a megyéből egyedül nevezhettem be a versenyre, s tudtam, hogy rajtam áll, mi lesz az eredmény a megyét illetően is — mondja a nyíregyházi születésű kislány, aki „furcsa” nevét etióp édesapjától kapta. Tanárnője azonban elárulja, hogy nem szereti, ha ezt kihangsúlyozzák, mert ő magyarnak érzi magát, sőt tősgyökeres nyíregyházinak.

— A vers- és prózamondást általában együtt rendezik meg, s mivel általában a versmondók vannak többségben, ott az első három helyezettet díjazzák. A prózásoknál csak egyetlen díj volt, a legelső, amit egy határon túli lánynak ítéltek oda. Csak a verseny után mondták meg nekem, hogy én lettem volna a második.-—Persze nem ez volt az első rendezvény, amin részt vettél, hiszen nemrég tértetek haza az érmindszenti zarándoklatról, s úgy tudom, Orosz Judittal együtt már továbbjutottatok a megyei prózamondó döntőjébe is.

■— Egyelőre nem tudom, hogy mivel szeretnék foglalkozni, ha a gimnázium felsőbb osztályaiba kerülök, és utána is. Az azonban biztos, hogy nagyon szeretem a magyart, s talán ezek az eredmények segítenek majd a későbbi döntésben és a felvételi vizsgán is.

—Mit szóltak az osztálytársaid a legutóbbi eredményhez? Ezt azért kérdezem, mert jómagam is elindultam egy-két megmérettetésen, és bizony inkább irigyeket, mint barátokat szereztem a sikeremmel.

— Szerintem az én osztálytársaim nem is tudják, hol jártam a hét végén, mert én sem

árultam el nekik. Nem szeretem a feltűnős- ködést, és szerintem ez nem is olyan nagy dolog, ami miatt különböznék tőlük. Mivel nem volt rá keret, díjat se kaptam, úgyhogy magamban és a családomon belül örültünk annak a második helyezésnek. Ma már azonban inkább a csütörtöki döntőre koncentrálok, ami a Megyeháza dísztermében lesz.

Egy régebbi csoportképen jobbról Zsaklin és mellette Mariann

Mi még csak ezután fogjuk megünnepelni Móricz Zsigmond születésének 115. évfordulóját, bár Szentendrén — igen nagy sikerrel — már megelőztek bennünket. A dologban azonban annyi jó van, hogy Nagy Mariann, a Krúdy Gyula Gimnázium 2. c osztályos tanulója igen előkelő helyet mondhatott magáénak az ebből az alkalomból megrendezésre került országos Móricz Zsigmond prózamondó versenyen.

—Az iskolai versenyen válogattak ki erre a feladatra, s az utazásról a megyei könyvtár gondoskodott. Szentendrén aztán az ország minden részéről összesen kétszáznyol- can találkoztunk, s nyolc zsűri párhuzamosan, huszonhatosával bírálta el, hogy ki az a huszonnégy diák, aki másnap a döntőben szerepelhet — újságolta Mariann, akit már mindenki színésznőnek szán, mégsem vonzza ez a pálya. Mint mondta, az orvosi egyetemre szeretne felvételizni, de megfordult már a fejében az is, hogy újságíró legyen.

— Persze szerencse is kellett ahhoz, hogy bejussak a döntőbe, hiszen a huszonhatból lehettek öten, hatan is nagyon jók, és csak hárman mehettek tovább. Jómagam Móricz Zsigmond Pillangó című novellájából mondtam el egy részletet, és nagyon az elején kerültem sorra: harmadikként.

Az sem lett volna jó, ha a végre maradok, mert addigra már biztosan nagyon ideges lettem volna, így aztán örültem annak, hogy hamar letudtam, bár nem is hiszem, hogy a zsűri emlékezett volna rám.

— Annyira azért igen, hogy a tizenkettedik helyre sorolt, ami abból a kétszáznyolcból igen szép eredmény.

— Nem a babérok miatt járkálok ezekre a versenyekre, hanem azért, hogy a régi ismerősökkel találkozzam. Most is voltak ott érmindszenti, pesti vagy esztergomi versenytársak, bár most mégsem mentünk el bulizni este, mert fáradtak is voltunk, és a tanárnő sem engedett a másnapi megmérettetés miatt.

Persze sikerült mégis egy kis csalafintaságot elkövetni, mert csak azoknak biztosították a szállást, akik bejutottak a döntőbe. Egyik osztálytársamnak, Tógyer Edinának sajnos ez nem sikerült, de egyedül sem akart nekivágni az úrnak hazafelé. Ekkor derült ki, hogy a szentmiklósiak nem tudták, hogy kétnapos lesz a rendezvény, és bár bejutottak a másnapi döntőbe, semmilyen váltóruhát meg cuccot nem hoztak magukkal, így hazamentek, és másnap újra jöttek. Természetesen elkértük tőlük a szálloda- és kajajegyet, és nem is sejtették, milyen változatos menüből maradtak ki. Ebédre ugyanis rántott hús volt, s ezt harmonikusan követte vacsorára egy kis rántott hús.

Ennek ellenére azért nagyon jól éreztük magunkat.

Herczku Tünde

A sztrájk első órái

A vasutas szakszervezetek, a MÁV és a kormányzat hétfő esti tárgyalásai eredménytelenül végződtek. A szakszervezetek nem kaptak garanciát a jövő évi plusz 4 százalékos béremelésre, ezért hétfőn este tíz órától sztrájkolnak a vasutasok.

A nyíregyházi vasútállomáson este nyolc óra után néhány perccel a váróteremben és a peronokon körülbelül kétszáz utas várakozott. Nyugodt, békés, majdhogynem családias volt a hangulat, amit petárdarobbant- gatás sem tudott megzavarni. Az utasok sok mindenről beszélgettek, csak a hamarosan kezdődő 36 órás sztrájkról nem.

— Talán még nem tudják?

— Várható volt a sztrájk, és a hírekben is hallottam — mondta Kálmándi Erzsébet, a posta dolgozója, aki Kemecséről jár be munkahelyére. Nem értek egyet a nyomásgyakorlásnak ezzel a módszerével, ilyen alapon a bérből és fizetésből élők nagy része sztrájkolhatna. Egyébként a munkaidő-beosztásom miatt a 36 órás csökkentett vonatforgalom nem okoz gondot.

—Nem értük egyet a sztrájkkal—mondta anya és lánya Tiszavasváriból, nevüket nem árulták el. — A célok eléréséhez más eszközöket kellene alkalmazni.

Piskóti György a dohánygyárban dolgozik, Téglásról jár be mindennap.

— A hírekben hallottam, hogy 22 órától sztrájkolnak a vasutasok. Szolidáris vagyok velük. Úgy tűnik, a munkahelyem is. Vonatbérletem van, a főnököm azt mondta, ha busszal jövök be, a jegy árát kifizetik. Véleményem szerint nem kapják meg, amit követelnek, hisz ez példát adhat más cégeknek is. A vasas dolgozóknál is eléggé feszült a hangulat.

Kilenc óráig több vonat indult el az állomásról, és már csak 50-60 utas várakozott, köztük sok román és ukrán „turista”.

Rumann Józseféi, Oszlászki Sándor taxisokkal beszélgettem a sztrájkról, ők is a rádióból értesültek a demonstrációról.

— Másfél napig nekünk is kevesebb lesz a bevételünk. Nem tudom, miért vacakol a kormány azon a négy százalékon. Adják meg

nekik. Ebben az országban a bérből és fizetésből élők nincsenek megfizetve. Négy éve egy egész ország állt mögénk a taxissztrájk idején. Meg is ígért a kormány mindent, aztán néhány héttel később annyival megemelték a benzin árát, amennyi miatt mi tiltakoztunk. Talán ha négy éve csatlakoznak hozzánk, eredményesebb lett volna egy közös demonstráció. Véleményünk szerint nem kapják meg a vasutasok, amit követelnek.

Jászai Sándor állomásfőnökkel fél tízkor beszélgettem.

— Egész éjszaka az állomás területén maradok. Munkatársaimat szolgálatba lépéskor eligazítottam a megállapodásban rögzített minimális alapfeladatok pontos ellátásával kapcsolatban. A vonatoknak csak ötödé közlekedik megyénkben, mint „békeidőszakban”. A vasúti szolgáltatás csökkentése másfél nap alatt mintegy ötvenezer embert érint. Az éjszakai műszak több mint száz dolgozójából hárman írásba adták, hogy nem kívánnak a sztrájkolókhoz csatlakozni. A magam részéről nem értek egyet a sztrájkkal, tárgyalni kellene továbbra is. A kollektív szerződést meghosszabbították, a tízszázalékos béremelést megkapjuk. Az viszont nevetséges, hogy be akarják vezetni az ösztönző teljesítménybérezést. Próbálták ezt már korábban is, de eredménytelenül. Hogyan lehet egy pénztárost teljesítményarányosan fizetni? A jegyeladás nem (csak) tőle függ. Azzal sem értek egyet, hogy a MÁV vezetése és a központi szakszervezetek döntötték el, hogy mely vonatok közlekednek. Bennünket meg sem kérdeztek. Munkatársaim — már akik dolgoznak—egy része csökkentett bért kap a másfél napra, a többiek semmit.

— Ha esne a hó, lenne, aki takarítana?

— Az alapszolgáltatásba a sínek, váltók takarítása is beletartozik, éppúgy, mint egy vasúti baleset, katasztrófa esetén a kárelhárítás.

Este tíz óra. Öt vonat még nem indult, várják az InterCityt, hogy az utasok tovább mehessenek Vásárosnamény, Mátészalka,

Debrecen, Záhony és Miskolc irányába. Este tízkor a szolgálati pihenőhelyiségben harmincán várakoznak, hogy ha megszületik a megállapodás, azonnal indulhassanak a menetrendszerű vonatok. A televízió Objektív című műsorát nézik. Finoman szólva távolról sem értenek egyet a kormányzat véleményével. A vasutas-szakszervezet egyik vezetője bejelentette, amennyiben nem születik a sztrájk után kompromisszum, jövőre addig állnak a vonatok, amíg nem lesz megállapodás. A jelenlévők helyeselnek.

— A kormány csak a kollektív szerződés meghosszabításáról, a fizetések emeléséről beszél — mondta Fintor Ferenc. — A követelésünk harmadik pontja, hogy ne szüntessék meg a vonalakat. Sokan maradnak közlekedési eszköz nélkül, a vasúti dolgozók több mint fele vonattal jár be a munkahelyére. A kollektív szerződés módosítása után több pótlékunk megszűnne vagy csökkenne. Azt mondják, a kis nyomtávú vonatok veszteségesek. Nézzük meg, miért. Míg az autók 60, majd később 50 kilométeres sebességgel mehetnek át egy-egy településen, a kisvonatok tizenöttel. Persze hogy nem veszik igénybe.

— Már az is meghátrálás, hogy az eredeti 20 százalék helyett tízzel megelégedett a szakszervezet — mondta egy vasutas.

— Én haza sem megyek, amíg vége nincs a sztrájknak — mondta egy jegyvizsgáló hölgy.

— Délután beszélgettem az utasokkal, a többségük támogat minket — kiáltanak közbe. — Az ő munkájuk is függ a vasúttól.

Tizenegy órakor öt vasutas kék — sztrájk — szallaggal a karján lement a váróterembe, és tájékoztatta az utasokat az ideiglenes, „harmichat órás” menetrendről.

Kedd reggeli érdeklődésünkre az állomáson elmondták, az InterCity tíz órát késett műszaki okokból. Utasai hajnalban tovább tudtak hazafelé utazni, mert a csatlakozás megvárta őket. Rendbontás nem történt.

Tizenegykor hat rendőr álldogált, sétált az állomáson.

KvZ