Új Kelet, 1994. november (1. évfolyam, 189-214. szám)
1994-11-07 / 194. szám
UJ KELET SPORT 1994. november 7„ hétfő 9 XIII. Hélia-D Ifjúsági Atlétikai Eurépa-bajnokság Vége az atlétikai idénynek, a versenyzők, edzők megpihenhetnek, s közben már tervezhetik, hogyan készülnek a következő szezonra. Mit kell másképpen csinálni, mikor kell erősebben dolgozni, hogy a versenyeken jobb eredményekkel bizonyíthassanak. A nyíregyházi atlétikai élet vezetőinek és szereplőinek azonban nincs idejük a pihenésre. A jövő júliusi ifjúsági atlétikai Európa-bajnokság megrendezéséig már csak nyolc hónap van hátra, ezért már gőzerővel folynak az előkészületek. A hétvégén két neves vendége volt a helyi szervezőbizottságnak, velük is az előkészítés időszerű feladatairól és a szponzorálás lehetőségeiről tárgyaltak a szervezők. A két vendég, Szalay Péter és Császári Attila szombaton az Új Keletnek nyilatkozott tapasztalatairól. A szövetség sajtóképviselője Szalay Péter az ismert sportújságíró, aki több mint huszonkét évig az MTI sportosztályánál dolgozott, a nagy világversenyeken az elmúlt időszakban mindig ott volt. Először mint a magyar hírközlő szerv tudósítója, később egyre gyakrabban, mint egy-egy nagy verseny sajtófelelőse. A neves újságíró az AIPS — Nemzetközi Sportújságíró Szövetség — atlétikai albizottságának alelnöke. így természetes, hogy a nyíregyházi kontinensviadal idejére őt nevezték sajtó- és televízió delegátusnak a szövetségből. — Milyen ügyek miatt érkezett most Nyíregyházára? — Végre itt vagyok, ugyanis régen készülök városukba. Nekem, mint a szövetség sajtódelegátusának kötelességem az előkészületek során tartani a kapcsolatot a szervező- bizottsággal, elsősorban annak operatív vezetőjével, illetve a sajtófőnökkel. Természetesen az is hozzátartozik a felada- terfihöz. hogy'a helyszínen ellenőrizzem a feltételeket. Jelenleg a média területén dolgozom, de nem mint újságíró. Egy nagy telefontársaságnak, a Westel 900 GSM-nek vagyok a médiamenedzsere, s mivel ez a cég most fejleszti országos hálózatát, ezért munkahelyi elfoglaltságaim miatt nem tudtam elutazni. Pedig már nagyon időszerű volt a látogatás. Ez az első tájékozódó felmérés, aminek alapján tájékoztatom a szövetséget. Későbbiek során, még majd újabb látogatásokra kerülhet sor, most örömmel állapíthatom meg, hogy nemcsak szakértő emberek, hanem jó helyszín is várja a jövő évi junior EB-t. Sztártalálkozó — Ön jól ismeri az atlétikát, a nagy világversenyeket. Mennyire fontos ma ezek rangsorában az ifi kontinentális bajnokság? — Nyugodtan állíthatom, egyre nagyobb jelentősséggel bírnak. A versenyzők ilyenkor kiváló eredményekkel hívják fel magukra a figyelmet, emellett az itt indulók közül kerülnek ki a későbbi világsztárok. Szóval az európai atlétikában jelentős rangot kivívott versenyt rendez majd városuk. Minden egy helyen lesz — Nyilván alaposan ellenőrizte a sajtóra váró feltételeket. Mi a véleménye az itteni lehetőségekről? —- A sajtó munkatársai általában három fontos dolog álapján értékelik egy-egy versenyen a munkakörülményeket. Az első az, hogy milyen a szállásuk, biztosítva vannak-e a nyugodt pihenés feltételei, s a szálláshelyről a verseny helyszíne könnyen megközelíthető legyen, ez Nyíregyházán adott. — Mi a második feltétel? — Az, hogy a helyszínen milyenek a körülmények. Örömmel hallottam, a városi stadionban az egyik tribünt lefedik, s ott nyolcvan-száz sajtóhely kerül kialakításra. Ezt azért is becsülöm, mert ez még a budapesti felnőtt EB-n is gondot jelenthet. Az is nyilvánvaló, hogy ezeken a helyeken biztosítani kell a közvetlen telefonösszeköttetést és a személyi számítógépek használatát. Úgy látom ezekkel sem lesz gond. A harmadik feltétel az, hogy milyen gyors az információs rendszer, s van-e lehetőség a sportolókkal találkozni és beszélgetni. — Ezekkel mi a helyzet, megfelelnek a nemzetközi elvárásoknak? — Először is azt emelném ki, hogy itt minden, szállás és verseny egy helyen lesz, ez eleve megkönnyíti az újságírók feladatát. Másodszor, a főiskola tornacsarnokában fogják elhelyezni a sajtóközpontot, ahol megfelelő munkakörülmények biztosíthatók a sajtó munkatársai számára. Nem leküzdhetetlen táv — Budapesten elsősorban újságírók közt tapasztalható egyfajta értetlenség, hogy miért pont Nyíregyházán, úgymond a világ végén rendezik majd meg a viadalt? — A távolság Budapesttől valós, de ezt nem szabad felnagyítani. Gondos szervezéssel ez a kérdés is megoldható, magam is tapasztaltam ma, hogy nem “leküzdhetetlen” a táv, s ódzkodó kollégáimat figyelmeztetném, ezeket a junior versenyeket általában nem a fővárosok szokták rendezni. — Újságírók között még az a kérdés is felvetődött, hogy lehetséges-e innen televíziós közvetítés. — Aki egy kicsit is ismeri a tévézést, az tudja, hogy ez a Magyar Televíziónak már legalább tizenöt-húsz éve technikailag nem probléma. Jobb lenne, ha ők is egy nagyszerű lehetőséget látnának ebben a feladatban. Lehetőséget arra, hogy több európai országban bemutatkozhatnak egy sportesemény kapcsán. Egyébként, ha jól tudom ebből a stadionból NB I-es labdarúgó-mérkőzést már egyenesben is közvetítettek. — Lenne még egy kérdésem. Mint kiderült a Westel 900 GSM alkalmazásában áll. Várható-e, hogy ez a cég is támogatja az Európa-bajnokság megrendezését? — Igen, támogatni szeretnénk, hogy pontosan milyen formában erről még nincs végleges megegyezés. Egyébként a Westel 900 GSM-nek egyik hídfőállása Nyíregyháza, az elsők közt kapcsoltuk be hálózatunkba városukat, s itt működik a második vidéki irodánk, ahol szolgáltatásaink, a készülékek is megvásárolhatók, illetve bármilyen kérdésben felvilágosítást adunk leendő megrendelőinknek. Újabb szponzor: az Adidas A sportkedvelőknek nem kell bemutatni Császári Attilát, a neves sportember először úszóként ért el kiváló eredményeket, majd sportágat változtatott és öttusázóként remekelt tovább. Azt már talán kevesebben tudják, hogy az Adidas Hungária Kft. munkatársa, jelenleg is ott dolgozik, mint a kft. termékmenedzsere. Ő is Nyíregyházán járt, hogy a szervezőbizottság tagjaival tárgyalhasson. A versenybírók egyenruhája — Miről tárgyaltak Orendi úrral ? — Elmondanám, hogy nemcsak Orendi úrral tárgyaltunk, meglátogattam márka- képviseletünket a D & V Kft-t, amely márkaboltunkat is üzemelteti. Nagyon fontos számunkra, az Adidas Hungária Kft-nek, hogy az országnak ebben a részében is jelen vagyunk. A szervező bizottság operatív vezetőjével egy szponzori szerződés előkészítéséről tárgyaltunk. — Milyen eredményeket hoztak a megbeszélések, végül is megegyeztek? ■—Azt hiszem sikeres tárgyalásokat tudhatunk magunk mögött. Megállapodásunk szerint a versenybírók, szervezők formaruháit mi készítjük majd el. S ha az atlétikai szövetség is áldását adja rá, akkor a magyar atléták is adidasban fognak szerepelni a jövő évi versenyen. Ez milliós nagyságrendű támogatást jelent majd a szervezéshez. — Eta egy vállalkozás a sportot szponzorálja, gyakran felmerül a kérdés, miért? Az önök esetében ezt nem is kell magyarázni. Mégis, az atlétika fontosabb mint a többi sportág? —Nem, számunkra minden élsport egyformán fontos. A magyar atlétákkal azonban már több mint tíz éve kapcsolatban vagyunk. Az is nyilvánvaló, hogy az utánpótlás támogatása legalább annyira fontos, mint a felnőtteké. — Milyen terveik vannak? — Szeretnénk tovább fejleszteni márkakereskedéseink hálózatát, a tizennegyedik néhány napon belül nyílik Dunaújvárosban. Nyíregyházán az áruházban nyit a márkakereskedésünk egy újabb üzletet. „Number one”: a futás — Élsportoló volt, ma mennyi ideje jut arra, hogy a márkatermékeket ki is próbálja? — A tegnapi nap éppen jó példa volt. Reggel negyvenperces futással kezdtem a napot, aztán délután egy amatőr tenisz- versenyen indultam, ahol is azon morfondíroztam, miért is kellett nekem reggel futnom. De ez már olyan automatizmus, mint hogy a szemüveges ember este nem felejti el levenni a szemüvegét. — Ma melyik a legkedvesebb sportág, amit gyakorol? —A futás a “number one”, azt mindenhol lehet gyakorolni és mindig változatos. De lovagolni is szoktam. — No és az úszás? — Azt csak akkor gyakorlom ha a szörfömről a vízbe potyogok. Révay Forma 1 — Japán nagydíj Semmi sem dőlt el Az időjárás vasárnap sem fogadta kegyeibe a Forma 1-es versenyzőket a suzukai versenyen. A szombati előfutamokhoz hasonlóan szakadó esőben zajlott a Japán Nagydíj. Miután a brit Brundle egy kanyarban kicsúszott, félbe kellett szakítani a közdelmet. Az újraindítás után Damon Hill volt a leggyorsabb, s megnyerte a futamot. A második helyen befutó Schuma- chernek nem volt szerencséje ezen a napon, hisz a lefújás előtt még ő vezetett. így most minden az utolsó futamon, november 13-i Ausztrál Nagydíjon dől el. Legalábbis az első két hely sorsa mindenképpen. Jelenleg ugyanis Schumacher már csak egy ponttal vezet az összetett versenyben Hill előtt. Az ausztráliai záró versenyen régen látott küzdelemre számíthatnak a sportág rajongói, az utolsó években nem volt olyan helyzet, hogy a végső döntés a legutolsó körre maradjon. Suzukában Hillt és Schumachert Alesi és Mansell követte a befutási sorrendben. Labdarúgó NB 1,13. forduló Vasas—Stadler FC 0-0, EMDSZ Sopron—Parmalat FC 3-0 (1-0), PMSC Fordán—Zalaegerszeg 3-0 (2-0), Vác FC-Samsung—Békéscsaba 0-1 (0-0), Nagykanizsa—UTE-Novabau 1-1 (1-0), Csepel—BVSC 2-4 (1-1), Kispest—Győr 1-2 (0-1), Debrecen—Ferencváros 2-0 (2-0) 1. UTE—Novabau 2. Kispest HFC 3. Ferencváros 4. Békéscsaba 5. BVSC 6. Debrecen 7. PMSC 8. Zalaegerszeg 9. Vác FC 10. Győr 11. Csepel 12. Stadler FC 13. Nagykanizsa 14. Sopron 15. Vasas ló. Parmalat FC A bajnokság állása 13 10 2 13 8 2 13 8 2 13 7 4 13 7 1 13 6 2 13 5 3 13 5 2 13 4 3 13 5 2 13 4 2 13 4 2 13 4 2 13 3 3 13 3 3 13 1 5 1 41-15 32 3 29-16 26 3 31-20 26 2 24-17 25 5 29-20 22 5 17-20 20 5 16-20 18 6 19-31 17 6 19-22 15 6 16-17 14 7 12-14 14 7 11-15 14 7 11-15 15 7 24-28 12 7 18-23 12 7 12-24 8 Teremkrossz Nyíregyházán A már hagyományossá vált terem- krossz-versenyt újra megrendezik Nyíregyházán, a Bujtosi Szabadidő Csarnokban. A november 19-20-án zajló vetélkedő érdekessége egyébként, hogy az országban most már csak Nyíregyháza rendez ilyen jellegű eseményt. A Budapest Sportcsarnok lemondta a motoros randevút, így maradt a nyírségi főváros. Erről az eseményről kérdeztük Tompa Andor csamokigazgatót. — A fővárosi visszalépés után csak Nyíregyháza tudja megrendezni ezt a versenyt, mivel csak mi rendelkezünk saját tulajdonú pályával — válaszolt az igazgató. — Ez egy közös rendezvény lesz a VEGA MOTOR SPORT klubbal. Ez az egyesület egyébként Kökényest György saját klubja. így ő rendezőként és menedzseri szinten is részt vesz a rendezvényen. Erre a vetélkedőre a csarnokot kibérelték, így nem saját rendezvény. Ezt mi saját magunk nem tudnánk megrendezni, mivel óriásiak a költségek. A résztvevőknek fizetni kellene, sőt, a „nagymenők” rajtpénzt is kérhetnek. Tehát marad a bérbe adás lehetősége. Nyugodt szívvel mondhatom, hogy a színvonalas versenyhez a motor szövetség teremkrossz ágazata, szponzorokkal a háta mögött megfelelő anyagi fedezettel rendelkezik. A mi feladatunk a pálya biztosítása és karbantartása. Minden évben ugyanis annyira tönkremegy a verseny után, hogy csak nagy anyagi áldozatok árán lehet rendbehozni. Például a nagy ugratóhoz használt színpadi elem — több napon keresztül a motorok folyamatos terhelésének van kitéve — annyira lepusztul, hogy szinte teljesen ki kell cserélni. A szabadidő csarnok — beleszámítva ezeket a kiadásokat is — jóval olcsóbban tudja bérbe adni a küzdelemhez szükséges helyeket, mint a Budapest Sportcsarnok. Valamikori ára a BS- nek egy napra, erre a rendezvényre, egymillió forint volt. Ezzel szemben mi 150-200 ezer forintért adjuk ki a csarnokot, ami szerintem egy napra korrekt __________________________________ ös szeg. Ennél az árnál azért figyelembe kell venni, hogy gyarkorlatilag tíz napig nem működik a csarnok. Nem lehet semmilyen sportrendezvényt szervezni, mert négy napig tart a berendezés, két nap a verseny, és a maradék idő alatt kell újra rendbehozni a küzdőteret, illetve a többi részt. Az itt működő szakosztályoknak már a verseny szezon kezdeténél szólunk, illetve velük egyeztetünk, így ez a kiesés nem okoz fennakadást a mérkőzéseknél. Ezt a rendezvényünket a megyében egyébként nagyon várják, hisz tavaly is négyezer ember tekintette meg. Talán most már nyugod- tabbak lehetünk, mert az egész program percre pontosan megvan, és az előkészületekkel is időarányosan állunk. A program szombaton reggel kezdődik, mivel akkor indul a pálya tesztelése, ami körülbelül két órán át tart. Utána délután van egy hivatalos edzés, ahol minden versenyzőnek végig kell menni a pályán. Akkor, ha még valahol hibát észlelünk, azt kijavítjuk, és öt órakor lesz az első hivatalos rajt. Reményeink szerint két-háromezer néző fog kilátogatni a két nap alatt, de ezt természetesen befolyásolja az időjárás is, mivel rossz idő esetén az emberek is nehezebben mozdulnak ki otthonukból. A jegyek ára naponta százhúsz és százhetven forint lesz, ami úgy gondolom, hogy nem túl nagy ár egy teljes napi kikapcsolódásért. Két napra szóló kombinált belépő ezúttal nem lesz. Körülbelül négyszáz méteres pálya lesz kialakítva. Ami érdekes, hogy a versenyzők a két küzdőtéri kapun el fogják hagyni a csarnokot. Visszatérve a versenyzőkre, jó nevű motorosok neveztek, közel harminc résztvevőd árunk. Futamonként 8- 10 versenyző fog indulni, amiben benne van a balesetveszély, és az óriási kockázat. Talán ezért is annyira látványos ez a sportág. Nagyon bízom abban, hogy a kilátogató kedves közönség jól fog szórakozni, és sok nagyszerű futamot tekinthet majd meg az ügyes motorosok révén. Batai János ____________________________________/