Új Kelet, 1994. november (1. évfolyam, 189-214. szám)
1994-11-04 / 192. szám
UJ KELET MEGYÉNK ELETEBOL 1994. november 4., péntek 3 Ismernek bennünket a megyében A szemlélettel baj van Újdonsült földtulajdonosok Szakértelem nélkül nem megy — A jogelőd, a Rákóczi Mgtsz szétválása után, két évvel ezelőtt alakultunk meg kilencven fővel és harmincmillió forintos alaptőkével — mondja Lukács Béla, az ibrányi Ipari és Mezőgazdasági Termékeket Ellőállító és Forgalmazó Szövetkezet (IMTEF) elnöke. — A termelőszövetkezetben korábban is működött ipari főágazat, ami tíz évre tekint vissza. Az IMTEF-et azok a kollégák hozták létre, akik korábban az ipari ágazatban dolgoztak. Gyakorlatilag hasonló termékeket gyártunk most is, mint már tíz évvel ezelőtt is. — Vagyis? — Autóbuszok, kamionok számára légrugó-fémfegyverzeteket. Ez elengedhetetlen alkatrésze a járműveknek. Ezek az eszközök olyanok, mint a személyautók lengéscsillapítói. Amiket mi készítünk, pneumatikusak, levegővel működnek. A termékeket a Taurus Pálma üzemmel kooperációban gyárjtuk. Nagy kihívás volt számunkra, hogy a Taurus megszerezte az ISO 2000 minősítő tanúsítványt. Nyugat-Európa piacaira az ezredforduló után csak az ilyen védjegyű termékek juthatnak be.. Mi is megfeleltünk a követelményeknek. — Itthon az autóbuszok gyártása visszaesett. Hogyan maradtak a pályán? — A Pálma mindig újabb és újabb piacokat tudott felkutatni, így sikerült áthidalni a gazdasági nehézségeket. Korábban néhányfajta alkatrészt gyártottunk nagy mennyiségben, most kevesebbet, de jóval több típusban. Saját szerszámkészítő kis csapatunk tervezi és gyártja le azokat a kisgépeket, amikkel háromszázötvenféle légrugó-fémfegy- verzetet gyártunk, évente több ezer darabot. Kapacitásunkat teljes mértékben lekötötték már. —A kilencven tag mekkora termelési értéket produkál? — Kilenvenen alapítottuk a szövetkezetét, hatvanan dolgozunk az üzemben, és ebben az évben 60 milliós árbevételt érünk el. Jövőre ez még a harmadával több is lesz. A növekedés műszaki feltételei adottak, létszámbővítést nem tervezünk. —-Mivel foglakoznak még? — Amennyiben szabad kapacitással rendelkezünk, présgépünket és elektrosztatikus festőberendezésünket használjuk ki. Ismernek minket a megyében. Nagy mennyiségben fémtömegcikkeket gyártunk. Lenne erre igény, de nem mindig tudjuk kielégíteni. :—A szövetkezet nevében benne van, hogy mezőgazdasági... — Ez egy alternatíva. Amennyiben a fémipari tevékenység valamilyen oknál fogva beszűkülne, a tagok földjeit művelnénk közösen vagy bérmunkában azokét, akik ezt igénylik. —Mi hátráltatja az elnök munkáját? — Az emberi mentalitás. Nem tudatosodott még mindenkiben, hogy megfelelő minőségi terméket kell gyártani, és tartani a határidőket. Csak a megtermelt javakat lehet újra elosztani. E szemléleti gondok miatt néhány munkatársamtól búcsút kellett venni. Manapság a földek újraosztásának korát éljük. Rengeteg ember lesz egyik napról a másikra földtulajdonos, akár fontosnak tarja ezt, akár nem. De jelenthet-e biztos megélhetési forrást a föld az újdonsült gazdák számára? Ezzel a kérdéssel kerestük fel Szénégető Lászlót, a megyei földművelésügyi hivatal vezetőjét. — Az újonnan földhöz jutó polgárokat alapvetően három csoportra lehet osztani. Az első csoportba tartoznak azok a munkanélküliek, akik törvényes, tisztességes módon szeretnének boldogulni, és ezt a termőföld segítségével próbálják elérni. Ha a munkanélküli részesül járadékban, vagy jövedelem- pótló támogatásban, akkor ennek a jövedelmének nagyjából a felét élelmiszerre fordítja. Vegyünk egy egyszerű példát! A gyerek a boltban megkíván egy doboz kefirt, mely-- nek az ára körülbelül húsz forint, és aminek az elkészítéséhez nem kell mást tenni, csak megvárni míg a tej megalszik. A munkanélküli — de gazdálkodó — apa leadja a megtermelt tejet literenként mintegy húsz forintért, a gyerekének pedig megveszi a két deci kefirt ugyancsak húsz forintért. A munka nélkül lévő és a mezőgazdaságból megélni próbáló ember -— akár tetszik akár nem — egy kényszerű élethelyzetben van, és mindent még kell tennie azért, hogy mindezek ellenére a lehető legjobban éljen. Ezért ki kellene használnia minden fizikai és szellemi adottságát, továbbképzési, szaktanácsadási lehetőségét. A munkanélküli falusinak a lehető legnagyobb mértékben az önellátás felé kellene fordulnia — elsősorban az élelmiszer-ellátás területén. Egy külföldi út során az osztrák paraszt tizenhétfajta terméket tett le a tanulmányon részt vevők elé, és ebből csak kettő volt olyan amit a boltban vásárolt! És az osztrák paraszt nem szégyelltél Büszke volt rá, és joggal. Akkor a magyar paraszt miért szégyellné? Természetesen a falusinak ehhez segítséget kellene nyújtani. Ez véleményem szerint a Népjóléti Minisztérium és a Földművelésügyi Minisztérium közös feladata lenne. Egy szociális munkaprogram keretében adott életmodelleket lehetne felállítani és konkrét tanácsot adni az úgymond kényszerből gazdálkodóknak, azoknak akiknek nincs más lehetőségük, csak a föld. Néhány hektár föld és néhány tehén alapvetően meghatározhatja egy család életformáját. Fontos, hogy az állás nélküli is dolgozzon, hogy ne essen ki abból a munka adta életritmusból, mely az emberi lét alapfeltétele. A második csoportot azok a földtulajdonosok képezik, akik mellékállásban foglalkoznak a földdel, ebből csak egy plusz- jövedelmet szeretnének kicsiholni. Vegyük alapul újra a szomszédos Ausztria példáját! Itt a földdel foglalkozók 75-80 százaléka mellékállásban űzi a gazdálkodást. Nagyon fontos momentum, hogy ott — hazánkkal ellentétben — óriási a fotó értéke, 200 000-600 000 schil- lingbe kerül egy hektár. (Ez napi átváltási áron több mint tízszeresét jelenti forintban — a szerk.) Nem biztos, hogy mindig jól jövedelmez a föld, de a kincsképzésnek ez az egyik eszköze. Ausztria jövőre belép a Közös Piacba és a földárak máris 30-50 százalékkal zuhantak. Az osztrák mezőgazdaság tehát túlszubvencionált — ezt a példát követnünk öngyilkosság! A magyar gazda tiszta jövedelmet akar látni a földből, és ilyen gazda a jelenlegi felparcellázódó mezőgazdaságban rengeteg lesz, számuk több millió is lehet. Ez jelenti a legnagyobb veszélyt, mert az oly fontos szakértelemnek a hiánya itt nagyon kiütközik. A mellékállású földművelők nagy többsége valószínűleg nem fog tudni nyereségesen termelni — éppen a szakértelem és az eszközök hiánya miatt. Néhány sikertelen év után minden bizonnyal vagy eladják, vagy bérbe adják a földjüket az azt jó gazda gondjával kezelő rátermetteb vállalkozónak, szövetkeztnek, vagy kft.-nek. Én inkább a bérbeadást javasolnám, mert így nálunk is a kincsképzés jó eszköze lehetne a föld. Még a jelenlegi potom földárak mellett is az egyik legjövedelmezőbb befektetés lehet a föld. Ha valaki most nem kap az alkalmon. azt talán majd a fiai vagy az unokái fogják felelősségre vonni amiért elkótyavetyélte a földet. A vidéki polgári társadalom kialakításának mindenképpen legfontosabb vagyontárgya lesz a termőföld. A harmadik csoportba az a réteg sorolható, amely tehetségesebb, rátermettebb és várhatóan főállásban a földművelésből akar megélni. Ezek az emberek —ha még nem ren- delkeznek kellő szaktudással — mindenképpen kérjék szakemberek — falugazdászok, szak- tanácsadók, vagy akár iskolai végzettségtől függetlenül —, tapasztalt emberek segítségét. Példának okáért Magyarországon jelenleg 39 búzafajtát termesztenek és mindegyik más technológiát igényel. Tudni kell, hogy mi a végcél és annak alapján kell kiválasztani a megfelelő fajtát. Csak azok a gazdák fognak fennmaradni a piacon, akik olcsón termelnek nagyon jó minőséget, van piacuk és van szakértelmük. Ma ebben a követelményrendszerben a szakértelem a leggyengébb láncszem. A mezőgazdaság olyan összetett ágazat, melyet nem lehet távirányítással, táv-szak- tanácsadással és a gazda szakértelme nélkül működtetni. A természeti és a közgazdasági adottságokat mindig a helyszínen kell tanulmányozni, ott ahol a vállalkozó meg akar belőle élni. Vasas László KvZ Hadrendbe állva... Nem árt, ha a ranglétra alján kezdjük Ha a szőnyeg szélére kell állni, az sejtésem szerint azt is jelenti a rendőröknél, hogy kitüntetés jutalom, vagy előléptetés áll a házhoz. Népes táborral tették ezt nemrég az '56-os ünnepségen a művelődési központban, akik közül Gábor István mint soron kívül előléptetett rendőr százados jöhetett le a dobogóról. Hogy ez miért érdekes? A fiatalemberre bármilyen foglalkozást saccolnék, csak éppen azt nem, hogy rendőr. Haja katonásan rövid, és szakállt viselt. Mellesleg jól ismerem, és most látom először egyenruhában. — A zene volt a legjobb az ünnepségen. Bárki bármit is mond, nekem nagy élmény volt Beethovent élőben hallgatni — jegyzi meg a sokadik gratuláció után. — Maga az előléptetés pedig teljesen váratlanul ért, egyáltalán nem számítottam rá. Persze a lelkem mélyén megmosolyogtam, hogy annak idején főhadnaggyá is jutalomból léptettek elő. Éppen most töltöm a bűvös tizenharmadik évet a cégnél. 1982-ben járőrként indultam, némi továbbtanulási szándékkal. Sajnos, nem az álmaim szerint alakult, hiszen én az erdészeti egyetemet néztem ki magamnak. Nem panaszkodom azért így sem, mert a főiskolás éveim — ahogy akkor mondták, a Police Akadémián -— csodálatosan teltek. Abban a korban voltam fenn Pesten, mikor a rendszerváltás utáni éveket írtuk. Rengeteget jártunk társadalmi munkára, s miközben elsörözgettünk, lefestettünk egy kerítést. Ma már ezek a dolgok kihaltak, elsikkadtak, a társadalom egyes részei el- idegenedtel egymástól. Visszatérve a régi szép időkre, nagyon sokat tanultam akkor, melyek közül ma is kamatozik néhány tapasztalat. Azóta tudom, hogy aki jó rendőr szeretne lenni, nem árt, ha a ranglétra alján kezdi munkáját. Az ember megkóstolgat ezt is, azt is, embereket, helyzeteket ismer meg. —Milyen szakon végeztél? — Az úgynevezett pályakezdő időszakban kiderült, hogy a mentalitásom alkalmassá tesz a bűnügyi szak elvégzésére. Persze ezt a munka jellege is diktálta, hiszen itt az élet árnyoldaláról van szó, s mai napig vallom, hogy azért vagyok rendőr, hogy elkapjam a betörőt, a nemi erőszakot elkövetőt és a bűnözőket. A tanulás után visz- szamentem a bűnügyi vizsgálati alosztályra. Itt egyfajta másodfázisú munkát végeztem, vagyis a bűncselekmény után, ha kiderült az elkövető kiléte, a kihallgatástól a vádemelési javaslatig tartott a feladatom. Eléggé irodához kötött munka volt, mely teljes leterheltséggel járt. Az új idők hozták ezután a rendőrőrsök alakítását. A kollégák kérésére és személyes vonzalmak miatt vállaltam részt a rakamazi rendőrőrs beindításában. Kemény munka volt, hiszen a gazdasági helyzet miatt ugyancsak elszaporodtak a bűncselekmények. Nem nagy volumenű dolgokba csöppentünk bele. de voltak apró balhék, főleg terményés állatlopások. Azt kellett szem előtt tartanunk, hogy az öregember utolsó húsz tyúkja legalább annyit vagy többet jelentett neki, mint a gazdagnak a Mercedese. Sokszor nyugtatgattuk a károsultakat, ami úgy érzem, sokat jelentett nekik. Fontosnak tartom, hogy a rendőr segítse, szolgálja a sértetti oldalt, ha megérdemli. Nem a bírságoláson van a lényeg, hanem azon, hogy felvilágosítsuk az illetőt, hogy szereljen lámpát a biciklijére, mert meghalhat az úttesten. — Persze most már nem ott dolgozol.-— Másfél évig tartott rakamazi pályafutásom. Ezután hívásra kerültem a megyei közlekedési vizsgálati osztályra. Nehezen adtak az előző helyről. Most már nem bánom, hogy eljöttem, jól érzem magam, hiszen valamivel nyugodtabb a légkör. Általában gondatlanságból eredő baleseteket kell kivizsgálni. Iszonyatos tragédiák nyomon kísérői vagyunk, s ehhez tartozik a hozzátartozók segítése is. Nem mindennapi eset egy közlekedési baleset, s az ilyenkor szükséges tennivalókról tájékoztatjuk az érintetteket. Persze nehéz közömbösnek maradni, ha valaki másnak a hibájából veszti el közvetlen hozzátartozóját. Ennek ellenére nyugodtabbak az estéim, s régi álmomat teljesíthetem, mert jut idő a festészetre is. — Úgy tudom, soha nem tanultad a festészet mesterségét, képeid mégis egy beérett, tapasztalt festőre engednek következtetni laikus szemmel. — Gyermekkoromban pályáztam néhány képpel, de tudatosan soha nem foglalkoztam az ecset művészetével. Kedvenc témám az állatok, a természet megfestése, s jó páran keresnek meg konkrét javaslattal. Talán itt merül ki régi erdészeti tervem, hiszen meghatározó pontja lett az életemnek a természetjárás, a vadak megfigyelése, fotózása. Rendszeresen megveszem a kiadásra kerülő képes természetkönyveket, folyóiratokat, ahonnan az ötleteket szerzem. Ha festek, repül az idő, s míg a televízió előtt azonnal elalszom, a képek fogva tartanak éjfélekig is. — Nem volt még gondod a külsőddel? — Semmi kivetnivalót nem jelentett eddig a szakállviselet. Egy-két idősebb kollégában azonban még megvan a régi szemlélet, miszerint a rendőrnek csupasz, frissen borotvált arccal, ballonkabátban kell rónia az utcákat. Felsőbb szinten persze jó a hozzáállás, megszoktak egy- néhányunkat így. Az biztos, hogy nem vagyunk sokan. Személy szerint kényelmi dolog is közrejátszik, hiszen nyolc éve szükséglakásban élek, és a téli palotában — ahogy én hívom — nem olyan természetes, hogy minden reggel borotválkozni tudjak. Másrészt pedig nem kell a rendőrről húsz méterre világítani, hogy az illető rendőr. Herczku Tünde
