Új Kelet, 1994. november (1. évfolyam, 189-214. szám)
1994-11-30 / 214. szám
5 „Már az apám is pék volt" Bővülő sülödé Tiszaszalka polgármesteri hivatalához érkezve két hölgyet láttunk befelé sietni az épületbe. Kezükön két-két tálcát egyensúlyozva hordták a finomabbnál finomabb péksüteményeket. Cinkosan súgtam oda kolleganőmnek: Itt már várnak minket. Mit ne mondjak, ráhibáztam. A polgár- mester úr beszervezte nekünk riportalanynak a község egyik vállalkozóját, a SIBA Bt. tulajdonosát, aki eme kis termékbemutatóval igyekezett szemléltetni, hogy mivel foglalkozik. — Már az apám is pék volt. Egy jó pékre mindig szükség van, még a háborúban is. Csaknem jobban vigyáztak rá és a kemencéjére a katonák, mint a saját parancsnokukra. Mert ha nincs pék és nincs kemence, akkor nincs kenyér sem. Anélkül pedig nem élet az élet — kezdi nevetve a beszélgetést Siroki László. — Az Ön eredeti szakmája is pék? — Nem, nem. Csak magánszorgalomból sajátítottam el a pékmesterség fortélyait és ismertem meg szépségét. Gyermekkoromban nagyon sokat segítettem apámnak. így aztán még ha nem is akartam volna, akkor is rám ragadt volna tudása. — Hogyan lett Önből végül is sütöde - tulajdonos? — Debrecenből kerültünk ide a feleségem révén 1982-ben. Ő ugyanis friss diplomás gyógyszerész volt, s felajánlottak neki Vásárosnaményban egy állást. Kaptunk szolgálati lakást is. Tiszaszalkán a Magyar Acéláru Gyárban helyezkedtem el elektromos művezetőként. A kis pékséget jövet-menet láttam, a gyermekkori élmények és emlékek hatására egyre inkább áhítoztam egy saját kis pékségre. Végül is magától adódott a lehetőség 1991 decemberében. Meghirdették eladásra vagy bérbevételre a kis sütödét. Nem sokat haboztunk a feleségemmel, azonnal kivettük. Egészen az utóbbi napokig bérleti viszonyban voltunk, aztán nemrégiben a területet megvásároltuk az önkormányzattól, az ÁFESZ-től pedig megvettük az épületet. —Maga az üzem mennyire szorult felújításra? — A gépek nagyon elavult állapotban voltak, nehéz volt velük dolgozni. Ez alatt természetesen nem azt értem, hogy a termékeink minőségének rovására ment a dolog, hanem azt, hogy sokkal lassabban tudtunk dolgozni, mindig nagyon szorított bennünket az idő. Ez ellen azonban a megvételig nem tudtunk semmit tenni, hiszen a gépeket is béreltük. A tulajdonosi viszony rendezése után azonban jóval könnyebb lett a helyzetünk. Vettünk egy új kemencét, amelyet már be is üzemeltünk. Mondanom sem kell talán, hogy mennyit javult ezzel időben és küllemében is a munkánk. Ez azonban még édeskevés az üdvösséghez. Éppen ezért vettünk még egy kemencét, dagasztógépet és kifliformázót. Ezeket szeretnénk december 10-ig üzembe állítani, hogy az ünnepekre már szebb, frissebb kenyér és péksütemény kerüljön az asztalokra. —Eddig azt hiszem, csak kerülgettük, de mondjuk is ki végre, hogy mi mindent készítenek... — Házi jellegű kenyeret, félbarna kenyeret, sajtos kiflit, gyros kiflit, sima kiflit, zsemlét. — Vajaspogácsát, kakaós tekercset, buktát nem? —Próbálkoztunk vele, mint ahogy eleinte csináltunk rozskenyeret és bamake- nyeret is, de nem volt rá igény. Illetve olyan minimális kereslet volt rá, hogy nem érte meg bajlódni vele. Pedig én szívem szerint csak ilyen rozskenyérféléket süttettnék. Jóval egészségesebb, mint ezek a felfújt termékek. A vásárlók csak a magas és szép ropogós árut keresik. Sok fejlődésre és változtatásra szorulnak még hazánk étkezési szokásai. — Összesen hányán dolgoznak az üzemben? — Ezen a területen, ahol olyan nehéz elhelyezkedni és munkát találni, 16 főnek biztosítunk megélhetést. Sőt mi több, tanulónk is van. Bár igaz, hogy most először biztosítunk gyakorlati oktatáshoz helyet, de a jövőben is részt kívánunk vállalni a szakemberképzésben, s azt hiszem, az sem elhanyagolható szempont, hogy a tanulónak utána munkát is tudunk adni. — Szavaival már egy kicsit előre tekintett a jövő felé. Milyen távlati terveik vannak még? — Legelőször is, hogy ezt az üzemet fejlesszük. Ezentúl pedig szeretnénk egy más típusú élelmiszertermék gyártására is ráállni, de erről korai még beszélni... Alma, fenyőrönk, dió és Sóbiznisz Sózsákról, sóbányáról, sőt, még sóstóról is hallottam már, sógyárról azonban még sohasem. El nem tudtam képzelni, hogy mit is csinálnak ott tulajdonképpen mindaddig, amíg Sutler Mihállyal, a Suller Kft. ügyvezetőjével nem találkoztam. — Ez egy családi vállalkozás — kezdi a bemutatkozást Suller úr. Azelőtt is vállalkozó voltam, hol ezzel, hol pedig azzal foglalkoztam. Ez az üzlet véletlenül jött össze. A Compact meghirdetett egy elfekvő sókészletet, amit én megvettem. Aztán megtetszett a sóértékesítés és sócsomagolás. —Mikor történt mindez, azaz mióta van benne a sóbizniszben? —Tulajdonképpen 1990-től mondhatom magam „sósnak”. Akkor még csak négyen- öten foglalkoztunk ezzel az országban, és bevallom őszintén, sokkal jobban ment az üzlet akkoriban. Legjobb tudomásom szerint jelenleg körülbelül 70-en vagyunk a szakmában. Ettől függetlenül én azt vallom, hogy aki valamit elkezdett, és hosszú távon foglalkozik vele, az úgy is ki fog tűnni a többiek közül. Tehát előbb-utóbb úgy is kibuknak közülünk azok, akik nem élelmesek. Legalábbis nagyon remélem, hogy így lesz, mert nem igazán szeretném feladni és másba kezdeni. —Megéri még csinálni? — Most még igen, de egyre nehezebb. Amikor elkezdtem, nyolcmillió forint alaptőkém volt, és még húszmillió forint hitelt kellett felvennem. El nem tudom képzelni, hogy a mostaniaknak milyen és mennyi gonddal kell megküzdeni, amíg be tudnak indulni az üzlettel. — Csinálni még csak-csak megéri, mert ha nem így lenne, gondolom, már régen abbahagyta volna. De megéri-e beruházni és továbbfejleszteni? —- Nem tudom, más hogy gondolkodik erről, de én mindenképpen szeretném továbbfejleszteni az üzemet. Per pillanat kimondottan sóval (házi és ipari) foglalkozunk, bár ez évben bővítettünk alma- és dióértékesítésre. A későbbiekben pedig fenyőrönkáruval is szeretnénk dolgozni. Már útban vannak az első szállítmányok Romániából és Ukrajnából. — Honnan vásárolták fel az almát és merre értékesítették? — Csak innen a környékről vásároltunk fel körülbelül 2500 tonna almát, és az országban értékesítettük. Csak azért csináltuk ezt, hogy segítsük a környékbelieket. Azonnal és készpénzzel fizettünk az áruért, és ezért nagyon hálásak voltak az emberek. Ugyanígy hazánkban szeretnénk túladni a fenyőárun is. — További távlati tervek? — Elsősorban a már említett üzemfejlesztés és a minél több munkaerő foglalkoztatása a célunk. Ehhez azonban elengedhetetlen a gyáregység teljes körű konstrukciója. Ugyancsak nagyon fontosnak tartom a telepen lévő szennyvíztisztító kihasználását is. Ha ez megvalósulna, nem kellene a községnek építeni egy komplett szennyvíz- tisztító telepet, hanem csak ezt kellene felújítani, bővíteni és esetleg korszerűsíteni. Már jeleztük is ezt a felajánlást a helyi ön- kormányzat felé, akik pályázatot írtak az illetékes minisztériumba. Már csak az ítéletre és a válaszra várunk. Itt már semmi nem múlik rajtunk. Infrastruktúra és korszerűsítés Tiszaszalka sok tennivalót örökölt a tanácsrendszertől a 1990-es választásokat követően. Éppen ezért a megválasztott önkormányzat egy átgondolt és hosszú távú célt állított maga elé a feladatok megfogalmazásakor.-— Rövid távon az infrastruktúra fejlesztése került az első helyre, hosszú távon pedig az intézmények korszerűsítése és felújítása a célunk — kezdi beszélgetésünket Lapos István polgármester. A célok megvalósítására a négy év alatt 88 millió forintot fordítottunk. Ténykedésünk második évében hozzáláttunk a település belső úthálózatának „megfoltozásához”, szélesítéséhez, és a járdák felújításához. Csaknem 11 millió forintot költöttünk rá, hogy megfeleljen a követelményeknek. Korábban a szilárd hulladék kezelése sem volt megoldva, 1992-ben azonban három és fél milliós beruházás keretében megépítettük a szilárdhulladék-telepet. Még ugyanebben az évben kapcsolódtunk be a gázprogramba, hat település összefogásával, Tiszaszalka gesztorsága mellett 230 milliós költséggel épült ki a vezetékes gáz. Korszerű aszfaltpálya és füves pálya is létesült az iskola területén. Itt kell megemlíteni a számítástechnikai oktatáshoz való korszerű gépek beszerzését is. Ön- kormányzatunk gondoskodni kíván az öreg és elesett emberekről is. Ez évben megvásároltuk a téesz-irodaházat, melyet átalakítunk gondozási központnak. ■— Eddig is csupa szépről és jóról beszéltünk. Ejtsünk néhány szót a dolgok árnyoldaláról is! — A négy esztendő váratlan eseményeként jelentkezett a nyári aszály, ami a lakóházak alapjainak törését és a falak repedését okozta. A községben 152 megrongálódott lakóházat vettünk nyilvántartásba, de a kistérségben 448 lakást érint ez a probléma. A megerősítési munkához kaptunk a kormányzattól 10 millió forintot, a megyei közgyűléstől pedig 4 milliót. Eddig már 19 lakóházat sikerült helyreállítani, a többit jövőre szeretnénk rendbe hozatni. Mindez potenciális feladat lesz az újonnan alakuló önkormányzatnak is. A felsoroltakból kiderül, hogy a négy év alatt szép eredményeket értünk el, és mindez önmagáért beszél. Mind ez idáig nem sikerült felszámolnunk a munkanélküliséget. Sajnos ez megélhetési gondokat eredményez. Településünk munkaképes lakosságának csak 29,6 százaléka rendelkezik munkahellyel. A gépipari vállalat megszűnése és a téesz összezsugorodása mind ontotta a munka- nélkülieket. Természetesen működnek nálunk vállalkozások, de ezek eddig elég kis létszámot igényeltek. Nehéz megfelelni a szociális igényeknek. Mindig emberi sorsokban gondolkodva foglalkozott testületünk a rászorulók támogatásával. Másik igen fontos pótolnivaló feladat a telefonhálózat korszerűsítése, bővítése és az új igények kielégítése. Ugyancsak a következő önkormányzati ciklusra marad a tornaterem megépítése és a szennyvíz- hálózat kiépítése. Jelenleg ugyanis gépkocsi szállítja a kommunális vizet a szennyvíztisztító telepre. Egészében véve a település biztonságos működtetése, az intézmények fenntartása és alapellátása színvonalas. Egy már bejáratott és kipróbált kapcsolat nehéz időben kamatozik igazán. Mindig komolyan vettem megbízatásomat, hogy a település érdekeit kell szem előtt tartani. Mint magánember is ennek tudatában cselekedtem mindig, és cselekszem ezután is. Az önkormányzat fogjon össze a vállalkozókkal Sok tennivaló van Ezúttal arra voltunk kíváncsiak, hogy a közelgő önkormányzati választás előtt hogyan vélekednek az emberek a leköszönő helyi önkormányzatról. Elsőként Tiszaszalka lakóit faggattuk. Vancza Istvánné Vancza Istvánné: — Születésem óta itt élek. Pénzügyi előadó voltam egy helyi vállalatnál, ám 25 éves munkaviszony után elküldték, és új munkahely után kellett néznem. Szerencsémre felvettek a Tisza étterembe, jelenleg is ott dolgozom. Nem mindenkinek van azonban ekkora szerencséje. Nagyon sok munkanélküli van a faluban, akik pedig el tudnak helyezkedni, inkább járnak Vásárosnaményba vagy Pestre dolgozni, minthogy itt kínlódjanak. Pedig egytől egyig mind kiváló szakemberek. Éppen ezért kellene az önkormányzatnak összefognia a vállalkozókkal, hogy munkahelyeket teremtsenek. Sokan egy új testülettől remélnek változást. Ugyanilyen fontos lenne a telefonkérdés megoldása. Egyetlenegy fülke van a faluban, de az sem crossbar-rendszerű. Ha valami baj van, nem tudunk gyorsan kapcsolatot teremteni a külvilággal. Az is igaz azonban, hogy az utóbbi időben a vállalkozóknak köszönhetően jelentősen javult a lakosság ellátása. Megnyílt a Zsana butik, így ruhaneműért sem kell a városba bemenni. A fiatalok szórakozási lehetőségei is megnövekedtek a diszkóval. Szabó László: — Én csak 1985-től lakom itt, de azóta elég sokat fejlődött a falu. Változatosabb lett a kiszolgálóegység, több kis bolt, butik nyílt. A munka- lehetőség azonban romlott. Megszűnt a régi FERROMASH gyár, és a mostani Szabó László üzem a régi dolgozóknak csak a 10 százalékát tudja foglalkoztatni. A vállalkozókat kellene megnyerni a munkahelyteremtő beruházásokhoz. Jó lenne egy tornaterem is. Igaz, hogy megépült az aszfaltpálya, de azzal csak nyárra oldódott meg a tornaóra gondja és a sportolási lehetőség. Télen azonban... Vancza Lajos: — Örülünk a gázprogramnak, annak, hogy útjaink nagy részét aszfaltburkolat fedi. Az ABC kihasználtságán kellene javítani, sok az üres hely. Vasárut egyáltalán nem is lehet kapni, még ha szegre van szüksége az embernek, azért is Naményba kell bemennie. Franczel Agnes: — Én a vásárlással mindig bajban vagyok. Egyetlen áruház van a faluban, és gyakran még a létfontosságú dolgokat sem tudom ott beszerezni. Arról nem is beszélve, hogy háztartási eszközöket, műanyagárut egyáltalán nem lehet kapni. Kénytelenek vagyunk gyakran átjárni Vásárosnaményba, ami igencsak fárasztó, hiszen a buszok állandóan tömve vannak. Úgy érzem, hogy ezeket a problémákat meg lehetne oldani! özv. Raczu Jánosné: — Itt születtem 72 éve, és én nagyon jól érzem magam Szálkán. Örülök, hogy gázfűtésnél melegedhetek, hogy felépült a ravatalozó, és hogy kövesút van majdnem minden ház előtt. Én a vásárlást is a faluban oldom meg, hiszen még a piacot is idehozzák mindennap a helyünkbe. kozák (Jyuláne Kozák Gyuláné:—Én elégedett vagyok mindennel. Az árkokat is takarítják rendesen. Nem mondom, hogy nincsenek hiányosságok, de ha egy idegent választunk, az sem tud értünk többet tenni. Az sem fogja négy év alatt megváltani a világot. A falugyűlésen én is ott leszek, és nem hagyom, hogy olyat válasszanak, aki még a nevemet sem tudja! (Folytatás a 9. oldalon.)
