Új Kelet, 1994. november (1. évfolyam, 189-214. szám)
1994-11-24 / 209. szám
UJ KELET 1994. november 24., csütörtök 7 Nevelőszülő hét gyerekkel Nem könnyű anyának lenni, főleg akkor, ha egy asszony egyedül neveli gyermekeit. Válása után azonban Koczogh Ferencné, Jolika, nem mindennapi lépésre szánta el magát. Saját két csemetéje mellé állami gondozott apróságokat vett ki az intézetből. Jolikával Ibrány- ban, a nevelőszülők értekezletén találkoztunk össze. Míg a többi anyuka gyereknevelésről beszélgetett, mi félrevonultunk egy csendes sarokba, hogy pár szót válthassunk egymással. — Honnan jött az ötlet, hogy nevelőszülő legyen? — kérdem, miután elhelyezkedünk a kis íróasztal mellett. — Amikor elváltam a férjemtől, úgy éreztem, szükségem van valamire, ami eltereli a gondolataimat. A tévében láttam egy műsort, mely nevelőszülőkről szólt. Akkor éreztem először, hogy ez az, amit szívvel-lélekkel tudnék csinálni. — Mit szóltak ehhez a gyerekei? — Édesanyám után ők voltak az elsők, akiknek előadtam terveimet. Mindent részletesen megbeszéltünk, és megegyeztünk abban, hogy ahogy lehet, magunkhoz veszünk egy kisgyereket. Ennek már öt éve. —Mi történt azóta? — Tovább bővült a családunk. Saját lányom és fiam mellett még öt gyereket nevelek. A két legidősebb kislány hathat éves, van egy négyéves kisfiam, egy kétéves lányom, és a legkisebb legényke egyéves. —Gondolom, nincs ideje unatkozni... — Hát, bizony elég sűrű a napi programom. A nagyfiam kollégista, így hétköznap csak hat gyerekről kell gondoskodnom. Reggel elég korán kelek. Megetetem a jószágokat, felébresztem a legidősebb lányomat, aki iskolába jár. Elkészítem a reggelit, aztán költögetni kezdem az ovisaimat. Reggeli után elviszem őket az óvodába, hazafelé menet az apróságokkal bevásárolok. Otthon főzök, vasalok, takarítok és beindítom a mosógépet, ami mindennap végigfut néhányszor a programon. Ebéd után a két kicsi alszik, aztán megyünk a nagyobbakért. Sétálunk egyet, hazaérve játszunk, mesét néznek, majd vacsorázunk. Aztán fél nyolckor elkezdődik a lefektetés ceremóniája. —Lehet, hogy hután fog hangzani, én mégis megkérdezem. Tud különbséget tenni a 7 gyerek között? — Egyáltalán nem. Számomra már a legelső pillanattól kezdve minden gyekoc/.ogh Ferencné, Jolika rek egyformán kedves. Mind az öt gondozottat sajátomnak érzem. —Egy ekkora családban sok az éhes száj. Mennyi pénz kerül hónap elején a családi kasszába? — Meg fog lepődni, de nem sok. A gyerekek után járó pénzzel, a családi pótlékkal és a hivatásos nevelőszülőnek járó fizetésemmel együtt 80 ezer forint. — Nehéz lehet beosztani ezt a jövedelmet. — Bizony az. Minden fillérnek külön megvan a maga helye. Csak tejre havonta 4000 forintot költünk, és akkor még nem vettünk semmi mást. Kénytelen vagyok disznót tartani, hogy legalább a hús ne kerüljön pénzbe. Mert hát a gyerekek hál’ Istennek jó étvágyú- ak. Míg Jolika beszél, félrehajtott fejjel hallgatom őt, és csak csodálni tudom. Fáradtságnak, kimerültségnek a nyomát sem látom rajta. Szemeiből.sugárzik a melegség, amikor a hét gyerekről beszél. — Hogy hívják otthon a kicsik? — szólalok meg pár pillanatnyi hallgatás után. — Anyukának. Úgy négyéves koruk körül mindegyiknek megpróbáltam elmagyarázni, hogy nem én szültem őket, ám azt hiszem, még nem nagyon értették a szavaimat. — Pár hét múlva itt a karácsony. Mi minden kerül a fenyőfa alá? — Ezt még konkrétan nem döntöttem el. A fiúk videojátékot szeretnének, a lányok babaházat és babát, az egyik édességet, a másik mesekönyvet. Egyelőre hallgatom a kívánságlistát, aztán megpróbálok úgy dönteni, hogy minden gyerekemnek egyformán jó legyen. Sikli Tímea Szép, tiszta élet Hivatás vagy foglalkozás? Molnár György mindenesetre nem tud szebbet elképzelni annál, mint hogy pék legyen. Távol a gépek zajától, a szálló liszttől, egy csendes irodában ülünk le beszélgetni. — Mi kell a jó kenyérhez? — kérdem, miközben az elénk tett köménymagos kiflit kóstolgatom. — Sok minden. Kezdve a jó kovásztól és liszttől egészen a tudásig, szakértelemig. Legfontosabb azonban, hogy az ember igazán szeresse azt, amit csinál. — Ha már a munkaszeretetnél tartunk, hogy lett pék? — Most tényleg meséljem el? — néz rám, és a szemében huncut fény csillan. — Hát jó — dől hátra a fotelben, amikor rábólintok. Sényőn laktam, ahol volt egy szomszédom, akivel jóban voltunk. O elszegődött Sátoraljaújhelyre péktanulónak. Amikor az egyik hétvégén hazajött, mondta, hogy ott van lehetőség még sportolásra is. Nekem felcsillant a szemem, mert nagyon szerettem rúgni a labdát. El is mentem a következő évben jelentkezni, de akkor már nem vettek fel vidékieket, így Tiszadobon, a Gyermekváros műhelyében tanultam ki a mesterséget. Ez 1970-ben történt. — Ha jól tudom, művezetőként dolgozik itt. Milyenek a mai fiatalok? — Sajnos nem olyan rugalmasak, mint f Molnár György pék mi voltunk. Úgy érzem, ők már nem szívvel-lélekkel gyúrják a cipónakvalót. Többségük végigjárja a három évet, aztán máshol keres megélhetést. — Ennyi év után van olyan munka, melyre jobban rááll a keze, vagy egyformán nyúl a kalács- és kiflitészta után? — Szerintem egy jó szakembernek mindenhez egyformán kell értenie. — Mi jut először eszébe, ha azt mondom, kenyér... — Kenyér? Az számomra olyan, mint egy szép, tiszta élet. S. T. Koós János 35 éve a pályán „Micsoda nagyszerű dolog" Ezzel a slágerrel kezdte műsorát Koós János Geszteréden. A showműsorból most sem hiányozhatott a dalok mellett mintegy másfél órán keresztül az elengedhetetlen humor. így volt teljes a műsorcsokor vendégeivel, Dékány Saroltával, Havasi Viktorral és Kertész Gyulával. — Minek köszönheti népszerűségét? — Elsősorban magamnak, pontos, szorgalmas munkámnak. A nehéz periódusokat áthidalva, mosolyogva készültem, és azon törtem a fejemet, hogy milyenek azok a mesterfogások, amiktől az ember hosszú életű lehet a pályán. Sokat köszönhetek családomnak, elsősorban feleségemnek, Dékány Saroltának. Pályafutásom immár 35. évfordulóját szeretném barátaimmal jövő áprilisban a Kongresszusi Központban megünnepelni. —A közönség láthat-e újra Hofi—Koós showt? — Nem tervezünk közös fellépést. De örömmel jelentem, hogy kialakult egy új ilyen páros, a Bajor—Koós. A Vidám Színpad közönsége november 25-én láthat bennünket az Élettől keletre című műsorban. — Még mindig olyan elkötelezett Fra- di-drukker, mint régebben? — Az ember a labdarúgást nem hónapokra, hanem egy életre megszereti. Manapság nem láthatok Nyilasit, Albertet, Töröcsiket játszani, de ez nem azt jelenti, hogy nem megyek ki a meccsre. Szeretjük, szeretem ezt a játékot, és a mai napig kimegyek és „ordibálok”, mint a többi szurkoló. # — Igaz, hogy fia már háromórás korában Fradi-klub tag lett? — Gergő március 27-én született egy órakor, a barátom fél kettőkor lefényképezte. Miután a fotót a kezembe adta. fél háromkor az Üllői útra mentem, és megcsináltattam a fényképes igazolványt. — Miért tartják híres kutyagazdának? — Én hoztam be hazánkba a legelső moszkvai őr fajta kutyát. Ő a Volga nevet viselte, két hónapja pusztult el, de maradt a másik, Cézár.. — Máig megmaradt a kutyája és Ön között a mindennapi „ elbeszélgetés” ? — Hazatérés után a ház ajtaját nyitva hagyom, ő leül velem szemben, és mindig kihozok valami kis csontot neki. Utána 5-10 percig beszélgetünk, függetlenül attól, hogy esik a hó, vagy szakad az eső. Dékány Saroltát arról kérdezem, nem érzi-e úgy, hogy családjáért föladta szólóénekesi karrierjét: —Egyáltalán nem, hisz a férjem műsoraiban a mai napig énekelek. Ennyi nekem elég is. — Sokat köszönhetünk fiammal és lányommal kiváló feleségemnek — teszi még hozzá Koós János. — Hisz nélküle nem tartanék itt. Boró Orsolya *uj Koós János feleségére! és Havasi Viktorral ( Mindennapi kenyerünk^ A ropogósra sült kenyér illata már mesz- sziről száll felénk. A friss, meleg kifli ízének emlékére még a nyál is összefut a szánkban, míg végigsétálunk a Nyírség Sütőipari Kft. II. számú sütödéjének a folyosóján. A kovászillatú műhelyben halkan duruzsol a dagasztógép, a táblánál fürge kezek adagolják, formázzák a péksüteményeket. A tíz éve működő üzemben hétköznapokon 160 mázsa, hétvégenként 240 mázsa kenyér készül. Nyíregyháza mellett a gyárrész több települést is ellát. Az egyébként két műszakban dolgozó pékek hétvégeken éjjel-nappal a kemencék mellett állnak, hogy mindennap friss kenyér kerüljön az asztalunkra. A vajaszsemle ízét azonban megkeseríti a tudat, hogy a közeljövőben ismét áremelkedés várható a pékáruk területén. Az alapanyagok, a benzin, az áfa- és főleg az energia-áremelésnek miatt számunkra sokkel többe fog kerülni a kenyér. (Harascsák Annamária képei)
