Új Kelet, 1994. november (1. évfolyam, 189-214. szám)

1994-11-17 / 203. szám

UJ KELET 1994. november 17., csütörtök 5 AZ UJ KELET KISVÁRDÁN Kisvárdaiak a kormányról Tovább folytatjuk sorozatunkat, hogy miként értékelik az egyszerű polgárok a kormány eddigi munkáját. Kása István, a megyei munkaügyi köz­pont kisvárdai kirendeltségének vezetője: — Kevesebbed valósított meg azokból az intézkedésekből, amelyeket már foga­natosítani kellett volna. Ezt a pénzügyi végzettségem miatt értékelem így. Ko­moly gondok vannak a gazdaságban, amit gyors és drasztikus lépésekkel lehet meg­oldani. A kormány több esetben visszalé­pett, meghátrált, ez szavahihetőségét is megkérdőjelezi. A demokráciában a dön­téseket hosszú folyamat után hozzák meg. Erre most nincs idő. Nem értem, hogy parlamenti többségük ellenére nem tudtak döntést hozni az áfával, az energia-áreme­léssel kapcsolatban. A mi országunk ese­tében a stabilizációt egy kicsit diktatóri­kus eszközökkel lehet csak megvalósíta­ni. Az ellenzéki pártok véleményét is fi­gyelembe kell venni abban az esetben, ha a javaslatuk a stabilizációt, a felemelke­dést segíti. A távol-keleti„kis tigriseknek” is ezzel a módszerrel sikerült a fejlődést beindítani. Lábiscsák János, lottóárus: — Én májusban az SZDSZ-re szavaz­tam. Egy kicsit megalkuvásnak tartom, amilyen döntéseknek — a kormányban — részesei. Tőlük függ, hogyan tudják ma­gukat a választóiknak eladni. Horn Gyula a választások előtt felháborodott, hogy a nyugdíjasoknak milyen sokat kell a gyógyszerekért fizetni. Én meg azt tartom felháborítónak, hogy most emelni akarják a medicinák árait. A vasútvonalak meg­szüntetése egy eszméletlen gondolat. Le­pusztulunk egy sivatagi szintre. Amit meg a kárpótlási jegyekkel művelnek, egyene­sen merénylet. Az eddigi intézkedések­kel azt a kis hitünket is elveszítjük, ami volt. Katkó György kisvárdai a Lili díszáru tulajdonosa: — Szerintem a jelenlegi helyzetben a kormánykoalíció jól végzi a munkáját. Az expó lemondásával egyetértek, a mostani gazdasági helyzetben lehetetlen megren­dezni. Az ellenzék parlamenti munkáját kötekedésnek értékelem, konkrét építő ja­vaslatot nem adnak. Egyetértek azzal, hogy jobban támogatják a mezőgazda­ságot. mint elődeik. A gazdasági megszo­rító intézkedések — senki számára sem öröm, de — szükségesek, elkerülhetetle­nek. Ha az ország lakói a következő két évet kibírják, elviselik, akkor szerintem elkezdődik egy felfelé ívelő időszak. Orosz János helyi lakos: — Ez nem kormány, ez semmi. Én vé­leményt arról mondok, ami létezik, mű­ködik. Egy biztos, iszonyatos mértékű a korrupció a politikusok között. — Amit ígértek, abból nem sok min­den érzékelhető, csak az árak emelkedése — mondta egy gyermekét sétáltató kisma­ma, aki nevét nem akarta elárulni. Áros Lászlóné bolti eladó: Az ígérték, hogy nem lesz áremelés, de nem tartották meg szavukat. Ha rajtam múlna, akkor újraválasztást rendelnék el. Nagyon alacsonyak a bérek, és irreálisan magasak az árak. A parlamentben nevet­séges, hogy ország-világ előtt civakodnak egymással, közben egyre nagyobb réteg süllyed a létminimum alá, és az ország gazdasága is egy kész káosz. Ezt az egész kárpótlást nem lett volna szabad megcsi­nálni. Ezzel is csak pár ember járt jól, a többi meg szegényebb lett. Azokat a ha­talmas összegeket hasznosabb célokra is költhették volna, például egyáltalán nem törődnek a gyerekekkel és a fiatalokkal, előttük a jövő, de kilátástalan. A ter­melőszövetkezeti rendszer is jó volt, kár volt teljesen megszüntetni, most aztán sen­ki sem tudja ebben az országban, hogy ki és mit termel. Radványi Ferenc, a Sportkör alkalma­zottja: — Ennek a kormánynak sokat kell pó­tolni az előző kormány elfuserált dolgai miatt. Én úgy érzem, az eddig eltelt idő nem azt mutatta, hogy jó úton haladnak. Lehet, hogy az önkormányzati választá­sok után többet tudnak majd tenni. Elsősorban az a gond, hogy nem tudják visszatartani az egyes rétegek túlzott meg­gazdagodását. A piacgazdaságban is job­ban kellene nyitni, főleg Kelet felé, mivel itt hatalmas lehetőségek vannak. Több munkahely kellene és meg kéne szüntetni a munkanélküliséget. Ez kihatna az ország közbiztonságára is, kevesebb lenne a bűn- cselekmények száma és a korrupció is. Remélem, hogy a médiaháború is megszű­nik, és akkor az ellenzék engedni fog merevségéből. Egy rendelet, amit nem lehet betartatni — Majdnem hárommilló forintos be­vételt produkál Kisvárdán a belváros nyolcezer négyzetméteren elterülő régi piaca — tudtuk meg Gyüre Istvántól aki a polgármesteri hivatal közösségi cso­portjának vezetője. A „kis KGST-t” az önkormányzat üzemelteti, és egymillió forinttal gyarapítja évente a város kasszá­ját. — Gondolom, a határok megnyitása után megnőtt a forgalom. — Nagyonis. Éppen úgy, mint a me­gye más városaiban, nálunk is megjelen­tek — számuk folyamatos növekedés után stabilizálódott — a csencselők. így 1989-től nemcsak a kis tér vált zsúfolttá, hanem a szomszédos utcákban is töme­gével jelentek meg az ukrán és román „turisták”, hogy bóvlijaikon túladjanak. Szerencsére incidensek, súlyosabb bűn- cselekmények nem történtek, csak a zsebmetszők dolgoztak több-kevesebb sikerrel. Ezért is örült az önkormányzat, amikor két éve egy kft. — igaz, a város központjától távol — megnyitotta a város másik piacát. Azt hittük, hogy mind a magyar, mind a külföldi árusok elfoglal­ják a kulturáltabb környezetben új helyü­ket. Sajnos csalatkoztunk, kevesen éltek ezzel a lehetőséggel. Emiatt is hozott Kisvárda képviselő-testülete — 1992 de­cemberében — egy önkormányzati rende­letet, amely értelmében a piacon csak az engedélyt kiváltott kereskedők árulhatnak. És természetesen bárki, aki saját, szemé­lyes használt ruháit szeretné értékesíteni. Ezekkel az árusokkal nincs is semmi baj. — Csak így áruinak a piacon? — Sajnos nem. Egyelőre egyszerűen nem tudjuk betartatni a városatyák által alkotott rendeletet. A külföldiekkel — bár már kevesebben jönnek — sok esetben nem tudunk mit kezdeni. Néhányan ma­gyarul sem tudnak, tolmácsot kell hívni, hogy el tudjuk mondani, mi a baj. A bün­tetést sem tudják minden esetben kifi­zetni. Sokszor összecsomagolnak, és az egyik kapun ki, a másikon meg be. Nincs annyi piac- és közterület-felügyelőnk, hogy folyamatosan tudjunk ellenőrizni. Több segítség kellene a rendőrségtől is. Szerintünk, a KGST piacokat a vámo­sok — románok, ukránok és magyarok közösen — tudnák folyamatos szigorral még a határon felszámolni. — Úgy tudom, tervek készültek a hely­zet normalizálására. — Azt szeretnénk, ha a belső piacon csak zöldséget, gyümölcsöt lehetne árul­ni. Átépítenénk, növelnénk a fedett te­rületeket és szakboltokat szeretnénk ki­alakítani. Már folynak a tárgyalások — a képviselő-testület már döntött a vételi szándékról — , hogy az új piacot meg­vesszük, és a KGST-t oda tereljük át. A dolgozók is dönthetnek a Tungsramnál Világító csövek A gyár 1975. március 1-jén alakult az akkori MEZŐGÉP telephelyén. Az Egyesült Izzó és Villamossági Részvény- társaság — ma GE-LE TUNGSRAM — alkatrészgyáraként az első évben 332 dolgozónak adott munkát. Az elkövetkező években dinamikus változás kezdődött a termékszerkezet­ben, folyamatosan növekedett a terme­lés, ami kedvező hatással volt a foglal­koztatottakra is. Jelenleg közel ezerfős kollektíva dolgozik a kisvárdai fényfor­rásgyárban, ami ma már a General Electric Lighting Európához tartozó egy­ség. A kezdeti spirálalkatrész-gyártást fel­váltotta a késztermékgyártás, a törpe- lámpagyártás mellett meghatározóvá vált a halogén fényforrások gyártása. Az itt készült termékek jelentős része a nyu­gat-európai piacokon kerül értékesítés­re, de jelen vannak az amerikai piacon is. Termékeik közé tartoznak többek kö­zött az egy és két végén lapított halogén­lámpák, a jármű-segédvilágítási, kerék­pár- és zseblámpák, a háztartásokban használt vonalizzók, de itt készülnek a karácsonyfalámpák is. A gyár munkájáról, az egyes részle­gek működéséről a különböző teamek vezetőivel beszélgettünk... — Az általunk gyártott új termékek technológiája és a gyártósorok a vállala­ton belüli gyártási helyek racionalizálá­si projektjének megvalósításával kerül­tek Kisvárdára — kezdi a beszélgetést Ágoston László, a műszaki és technoló­giai team vezetője. A vonalizzók gyár­tósorai egyrészt az angliai Prestonból, másrészt az ausztriai gyárból kerültek áttelepítésre. Ezek a termékek nagy élőmunka-ráfordítást igényelnek, piaci szempontból igen keresettek egész Eu­rópában. A termékeket közúti jelző­táblák, bútorok, fürdőszobatükrök, bár­szekrények megvilágítására használják vevőink. A gyártástechnológia eltér az eddig megszokottaktól. Jóval magasabb szakmai felkészültséget és szaktudást igényel elsősorban szakmunkásainktól, de a betanított munkát végző munkatár­sainktól is. Nagyon lényeges, hogy ez a lámpagyártási technológia új ismerete­ket is igényel. A gyors és hatékony beta­nulás biztosítása érdekében lehetőségünk volt arra, hogy az angliai és a bécsi gyárban a helyszínen tanuljuk és gyako­roljuk a gyártástechnológiát. Ma már nor­maszintű a termelés mindkét termékso­ron. Az „új” munka sokkal feszítettebb üte­met és tempót igényel a dolgozóktól, ők maximálisan alkalmazkodtak ehhez a kö­vetelményhez. ...— Ha számot vetek az elmúlt évvel, én arra vagyok a legbüszkébb, hogy bővült a gyár és a hozzám tartozó üzem létszá­ma, nem kellett embereket elküldenünk — veszi át a szót Pólyán Ferenc, a két végén lapított ceruzahalogén-gyártás team­vezetője. Ez egyben azt is jelenti, hogy termékeink megállják a helyüket a piacon. Az eredeti tervhez képest mintegy más- félszeresére növeltük a termelést. A sikert a munkatársaimmal közösen értük el, hi­szen rugalmasan alkalmazkodtak a válto­zásokhoz, senki nem próbálta meg kihúz­ni magát a hatékony munka alól. Szíve­sen vesznek részt tanfolyamokon, tovább­képzéseken, sokszor önkezdeményezés­sel. A korábbi időszakban sokszor ütköz­tünk a felelősségátruházás, az érdektelen­ség falába. Ezeket a korlátokat nekünk le kellett és le kell bontani ahhoz, hogy min­den jobban menjen. A követelmény nap­jainkban jóval magasabb, hiszen amelyik vállalat világpiacra termel, annak meg kell felelnie az ISO 9002 szabvány minőségi követelményeinek, előírásainak. Rendkí­vül nagy energiát igényel, hogy az új dol­gozók is beilleszkedjenek ebbe a közös­ségbe, és megfeleljenek a kihívások­nak. A versenyhelyzet azon alapszik, hogy termelésünket és az eladást csak a konku­rencia terhére tudjuk növelni és ez viszont is így van. Ez örökös megújulási kény­szert, maximumot igényel. Midezek elle­nére, vagy éppen ezért jövőre szeretnénk tovább növelni a termelést, mert csak így lehet versenyképességünket és a munka­helyeket megőrizni ebben az igen kemény piaci küzdelemben. Ehhez bizonyos mun­kákat automatizálni kell és mindig arra kell törekednünk, hogy a leghatékonyabbak legyünk. Ezt a termékcsaládot 1991-ben telepítettük ide Nagykanizsáról, ahol a ter­melési csúcs egy millió darab volt, nálunk a következő évben a termelés volumene eléri a 6 millió 700 ezer darabot. Úgy gon­dolom, a számok önmagukért beszélnek. Kocsis Árpád, a gyár legfiatalabb vezetője, az év elejétől az egy végén la­pított halogéngyártásért felel. — A mi gyártásunkat 1993. augusz­tusában szintén Nagykanizsáról telepí­tettük ide, és az indulástól kezdve folya­matosan növekvő kereskedelmi igények kielégítése azt eredményezte, hogy je­lenleg 180 munkatársammal dolgozunk ebben az üzemben. Projektorlámpákat, közlekedési jelzőlámpákat, fotó-, kerék­pár-, autó- és segédvilágítási lámpákat gyártunk. A nyugat-európai piac nagyon magas minőségi kihívást jelent, éppen ezért folyamatos fejlesztéseket tervezünk és valósítunk meg, amelyekkel — remélhetőleg — meg tudjuk majd előzni a versenytársakat. — Nálunk a pénzügyi év december 1-jével kezdődik és november 30-ával fejeződik be — veszi át a szót Orosi Józsefné, humánerőforrás-teamvezető. Csatlakozva munkatársaimhoz, úgy gon­dolom. hogy egy nagyon sikeres évet zár a kisvárdai gyár kollektívája 1994-ben. A mi életünkben egyetlen dolog az ál­landó. a folyamatos változás, aminek megfelelni csak akkor lehetséges, ha változtatunk munkakultúránkon is. Az új termékek fogadása, a termelés bővítése, a 120 új dolgozó betanítása sokkal felelősségteljesebb munkát és odafigye­lést igényelt és igényel vala­mennyiünktől. Segítséget jelent ebben az úgynevezett részvételen alapuló vezeté­si módszer (RAV) alkalmazása, amely­nek az a lényege, hogy a beosztott dol­gozókat is bevonjuk a döntések előké­szítésébe, a vezetői munkába. A gyár­tásban dolgozó munkatársak a döntés jo­gát és felelősségét is átvállalhatják egyes — általuk választott — témakörökben. Jobban magukénak érzik a célokat, bát­rabban hívják fel a figyelmet a feladato­kat hátráltató tényezőkre, a problémák megoldására. Az sem mellékes, hogy ilyen munkahelyi légkörben az emberek kreatívabbak, jobb hangulatban, eredmé­nyesebben dolgoznak. Azt hiszem, ez a fejlődésünk a mi si­kerünk titka. Érdemes odafigyelni egy kínai idézet üzenetére: „Mondd el — lehet, hogy odafigyelek. Taníts—lehet, hogy emlékezni fogok rá. Vonj be — és csinálni fogom" ........ Eb ben a szép csarnokban edzenek a kézilabdás lányok Az oldalakat összeállította Fullajtár András, Kovácsvölgyi Zoltán, Úri Mariann A fényképeket Bozsó Katalin készítette

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents