Új Kelet, 1994. november (1. évfolyam, 189-214. szám)
1994-11-11 / 198. szám
UJ KELET MEGYÉNK ELETEBOL 1994. november 11., péntek 3 A színváltós étterem Csengerben alig van olyan hely, ahová nyugodt szívvel bevihetnénk ebédelni, vacsorázni, illetve szórakozni a messziről jött vendéget. Ezt az űrt próbálta és próbálja meg betölteni a Virágh- féle családi vállalkozás. — Mint vállalkozó, 1990-től tevékenykedem a vendéglátó- és a szórakoztatóiparban — indítja el a beszélgetést a fiatal cégtulajdonos. A feleségemmel együtt csináljuk, aki előtte óvónő volt, azóta azonban remekül bedolgozta magát. Én sok mindennel foglalkoztam előtte, bár főként a vendéglátóiparban. — Hogyan önállósultak? — Újrakezdési kölcsön indított el, ugyaríis egy ideig munkanélküli voltam. Akkor azonban úgy gondoltuk, hogy belevágunk, és majdcsak kisül belőle valami. Először a sörözőt nyitottuk meg, mert a városban még nem volt ilyen jellegű „intézmény”. Az étterem pedig tavalytól működik. — Ha jól tudom, nem lila volt az eredeti színe... — Valóban, azelőtt zöld — fekete együttesben pompázott, ami egy üzleti kapcsolat eredményeként született meg. A partnereink működtették hét végén a diszkót, és megrögzötten ragaszkodtak ehhez a színhez. Nekik nem is volt gondjuk vele, hiszen a kivilágított teremben még mutatott is valahogy, de nappal siralmas látványt nyújtott az étterem feketében. Végül, mivel nem igazán jöttünk ki velük, felbontottuk a szerződést. így aztán magától értetődő volt, hogy a ránk hagyott „örökségtől” is megválunk. — De miért pont a lilát választották? — Sokan együtt döntöttünk, de talán a feleségemé volt a döntő szó. Azt hiszem, ez egy jól eltalált szín. —Azt hallottam, üzemi étkeztetéssel is foglalkoznak... — Igaz a hír, egy napra 100 forintba kerül az ebéd. — Megbánták, hogy belekezdtek? — Úgy érzem, megérte, bár mostanában egyre nehezebb a dolgunk. Harcolni kell a megélhetésért. Ma már mindenki vendéglátó akar lenni, függetlenül attól, hogy van-e rá képesítése vagy nincs. És ez nagyon nem tesz jót az üzletnek. Úri Mariann Az itt fekvők sokáig maradnak Utógondozó a kastélyban Kétméteres betonkerítés mögött hatalmas fák, árnyas sétányok veszik körbe az ódon épületet. A kocsordi grófi kastély ma a mátészalkai önkormányzat tulajdonában, a területi kórház használatában van. A földszinten reuma- és bőrgyógyászat, az emeleten krónikus utókezelő és gondozó kapott helyet. Családias a hangulat. A betegek, ápolók, orvosok tévét néznek, sétálnak, beszélgetnek. Nem érezni a kórházszagot, a fehér hidegséget. Dr. Kocsár Imrével, az utókezelő gondozó főorvosával hangulatos orvosi szobájában beszélgettünk. — Milyen betegek fekszenek itt? — Terhes nőkön kívül mindenki. A beutalásra különféle indokok vannak. Agyvérzés, agylágyulás, részleges vagy teljes bénulás, gyógyíthatatlan rák, alkoholizmus, és vannak szociális indokból beutaltak is. Nincs tüzelője, ablakán befúj a szél, nem tudja magát ellátni, családja nincs, távol él, nem tud vagy nem akar vele foglalkozni, hát ide kerül, és valószínűleg itt lesz haláláig. Én tanyasi gyerek vagyok, tudom, hogy régen az öregeket lányuk vagy menyük gondozta, egy fedél alatt laktak, de nem ítélek el senkit. A világ megváltozott. A nők is dolgoznak, panellakásokban nem lehet egy magatehetetlen öreget ápolni, aki esetleg még a vécére sem tud kimenni. Szükség van ilyen krónikus, azaz elfekvő osztályokra, bár ezt nálunk még nem igazán fogadták el, pedig már az egyetemen is azt tanultuk, hogy az USA-ban a krónikus és aktív ágyak aránya 60:40. Magyarországon a krónikus betegek is jobbára aktív osztályon fekszenek. — Mi a helyzet a szociális gondozással? — Van egy határ. Ki alkalmas szociális gondozásra, és ki nem? Aki ágyhoz kötött vagy zavart — időnként nem tudja, hogy kicsoda és hol van — az nem. — Hogy állnak pénzügyileg? — Nagyon rosszul, mivel egy beteg ápolási költsége havonta 90—120 ezer forintra rúg. A krónikus betegekre sokkal kevesebb pénz jut, mint az aktívakra, pedig ezek gyakran legyengült szervezetű öreg emberek, akik fel sem tudnak kelni az ágyból, és akiket még részlegesen is nehéz helyrehozni. — Hány ággyal rendelkeznek? — Összesen övenhéttel. Kihasználtságuk általában 80—85 százalékos. — Ez a kórházi részleg a mátészalkai önkormányzat tulajdonában van. A ko- csordiak ezt erősen sérelmezik. Önnek mi erről a véleménye? — Nem tudom Kocsord mihez kezdene az épülettel. A kórház fenntartása gondot okozna a településnek, ráadásul épült itt egy nagy mosoda, ami nemcsak a szálkái kórházat, hanem más intézményeket is kiszolgál. Nekünk talán lenne helyünk Mátészalkán, de ezt nem lehet leszakítani. — Bejövei láttam egy fogorvosi rendelőt. — Régen tüdőszanatórium volt itt. Az ahhoz tartozó igazgatói lakásból lett a rendelő kialakítva, a kocsordi önkormányzat pénzéből. — Feltűnt nekem milyen meleg, szinte családias az osztály légköre. — Egyszerű a magyarázat. Az itt fekvő emberek általában sokáig maradnak, ezért van időnk egymás megismerésére és közvetlenebb kapcsolatok kialakítására. Ez a titok nyitja. Dojcsák Tibor Ne comment expó, avagy népszavazunk? Az országgyűlés döntött, de mivel összegyűlt százezer hitelesített aláírás, lehet, hogy népszavazás dönt majd az 1996-ban megrendezendő expó ügyében. Az, hogy ki mi alapján dönt, valamint hogy megéri -e, további rejtély. Egy biztos, eddig volt vízlépcső(dü)nk, Bős-Nagymaros-ügyünk, és most már van expóügyünk is. Mert mi már csak arra vagyunk képesek, hogy ügyeket csináljunk. Ha tenni akarunk valamit, akkor az nagyon sokszor mindenképpen tengeri kígyóvá, üggyé válik. Beszéljenek hát az emberek: Miterkó Jánosné, a Helyőrségi Klub igazgatója: — Az expódolog politikai illetve mennyiből, de igennel szavaznék. Zákány László honvédezredes: — Egyszerűen nincs kellő információm, ami alapján felelősséggel dönthetnék. Nem tudom, hogy mindez hasznos lenne-e az országnak vagy sem. Ha a megye crdekejó lenne, de Szabolcs-Szatmár-Bereg megyének nem hiszem. Szerintem a választópolgárok nem rendelkeznek annyi információval, ami alapján felelősséggel dönthetnének. Tóth János társigazgató, nyíregyházi Móricz Zsigmond Színház: — Én ezt nem tudom eldönteni, mert mindenki hazudik. Én egy olyan értékelést, ahol a korábbi ellenzék és a korábbi kormány, majd az új ellenzék és az új kormány véleménye megegyezett volna, még nem láttam, nem hallottam. Mi az előnye, mi a hátránya, mennyi pénz folyt be, mennyi pénz nem folyt be, mekkora a büdzsékeret, mennyi kellene és mennyi van vállalkozói alapon stb.? Teljesen követhetetlen. bárNyíregya véleményem, hogy az államnak ebből mindenképp haszna lenne. Sok dolgozót foglalkoztatnának, s ez a csoda a magyar nép számára perspektívát is jelenthetne. Az biztos, hogy a főváros többet profitálna ebből, mint mi, szabolcsiak, de ennek ellenére én igennel szavaznék. Dr. Mádi Tiborné: — Nemmel szavaznék. Szabolcsi ember lévén nekem az az érzésem, hogy mi nem nagyon részesülnénk az expó előnyeiből. Zákány László üggyé vált, innentől kezdve olyan, mint egy nagy óceán, és miután én nem tudok úszni, átúszhatatlan, nem is merek ez ügyben igazán nyilatkozni. Mint civil ember, szerettem volna, hogy legyen, mert előre viszi a fejlődés ügyét. Sajnálattal venném tudomásul, ha nem lenne. Azt hiszem, hogy a mi régiónk is sokat fejlődhetett volna általa, ha másképp nem, megépült volna az autópálya. Nem tudom, hogy mit, miért és hogyan, Vasas István háza szempontjából majdnem mindegy, hogy mi történik. A téma már teljesen hidegen hagy, nem tudok hinni, nem tudom eldönteni, hogy mi legyen. Én azt szeretem, mikor a számok beszélnek, itt pedig mindenki beszél mindent, csak a számok hallgatnak. Egyértelmű, hogy el sem megyek szavazni. Vasas István építési dolgozó: — Őszintén megmondom...ne vegye magnóDr. Mádi Tiborné rossz. Nem érzem sem az előnyét, sem a hátrányát. Bár egy kicsit inkább a hátrányát, mert amit a költségvetésből finanszíroznak, azt a kisemberek zsebéből vonják el. Illés Józsefné vállalkozó: — Nekem az Kiss Ilona Kiss Ilona orvosírnok: — Nem tudom eldönteni, és azt hiszem, hogy azoknak kellene ezt megtenni, akik igazán értenek hozzá. Mint kívülálló, annyit tudok, hogy nem lenne rossz dolog. Halljuk, hogy expó, és gondolunk valamire, de nem tudjuk, hogy ez mit takar, és hogyan térülne meg. Mit gondoljon minderről egy falusi bácsika? Ha ő szavaz, honnan tudja, hogy az jó vagy nem jó. Ha lesz szavazás, szerintem el kell menni, és én akkor igennel fogok szavazni. ra, amit mondok...Egy ilyen kisembernek, egy munkásnak az is jó, ha van expó, de az is jó, ha nincs expó. Ha van expó, az is rossz, ha nincs expó. az is Miterkó Janosné Tóth János it nézem, akkor nemmel szavaznék, mert nem tudom elképzelni, hogy az expó olyan hasznot hozna nekünk, mint amennyibe az itt élőknek kerülne. Az expó az ország nyugati részén és a Budapesten élőknek Illés .lo/sefne Kép és szöveg: Varga Attila A kocsordi kórházi részleg bejárata
