Új Kelet, 1994. november (1. évfolyam, 189-214. szám)
1994-11-10 / 197. szám
ÚJ KELET V munderos kis huszárt Macsi Zoltánnak hívják és Hatéves múlt. Továbbra is várjuk i gyermekfotókat. Címünk- 4400 Nyíregyháza. Tüzér u.2. MAGAZIN 1994. november 10., csütörtök 7 Időzített bomba - Qumranból Jeruzsálemből egy jó autóval az út alig több mint egy óra, a szintkülönbség viszont 1150 méter. Lenn már tompán fénylik a Holt-tenger, a parttól néhány száz méterre csupasz, sziklás hegyek. Tövükben egy legalább kétezer éves település romjai. Ez Qumran, a tekrecsek városa. Ma már turistalátványosság a romoktól kőhajításnyira egy barlang, amibe beleesett a Mohamed nevű beduin pásztorfiú kecskéje, de élénk meke- gése jelezte, hogy életben maradt. A fiú utánamászott, és a barlangban cserépkorsókat talált a kecskéje mellett. Volt, amelyik már eltörött, és belőle egy pergamen- tekercs kandikált ki. Ez 1947-ben történt, és a következő években a környező barlangokból mintegy 800 hasonló pergamentekercs került elő, amit a szakma — és ma már a világ közvéleménye — Holttengeri tekercsek néven emleget. És sokak szerint azóta időzített bomba ketyeg a kereszténység majd kétezer éves épületének alappillérei között. A robbanóanyagot — immár fél évszázada — tudatosan elszigetelték a környezettől, nehogy valaki tűzzel közeledjen felé. Most azonban két angol úr, nevezetesen Michael Baigent és Richard Leigh, mintha lángot adott volna a gyúj- tózsinómak, ami azonban várhatóan késleltetve ér csak a veszélyes anyag közelébe. A két angol ugyanis könyvet írt és jelentetett meg 1991-ben Mi az igazság a Holt-tengeri tekercsek körül? címmel, ami idén magyarul is — úgyszintén némi késleltetéssel — megjelent. (Szerény külsővel és viszonylag szerény árral: 386 forint, már a Holnap Kiadónál.) A könyv alcíme szerint: Az évszázad vallási botrányának szenzációs története. Nézzük hát, mi is ez a botrány! Mintegy 170 oldalon arról számolnak be a szerzők, hogy miként sikerült majd fél évszázadon át egy jeruzsálemi egyházi intézetnek — utóbb már a Vatikán támogatásával is — megakadályozni, hogy rajtuk kívül mások is hozzáférjenek az eredeti tekercsekhez, és tudósokhoz illetlen módon a szövegeket sem publikálták. Ez azonban eddig csak tudományos botrány és nem időzített bomba. Az igazi gyuanyag nyilván a tekercsek szövegében van. S nem is abban a részében, amelyek más összefüggésekben már ismert zsidó egyházi iratok másolatai. Az igazi kérdés: miről szólnak még ezek a tekercsek, és mikor születtek egyáltalán? Hát éppen ez az egyik legkényesebb pont: a mikor? Mert abban már nincs vita, hogy ott Qumranban egy olyan ultra-vallásos zsidó, úgynevezett esszénus közösség élt (valószínűleg csak férfiak!), akik egyformán gyűlölték a templomot elfoglaló rómaiakat és a szent előírásokat eláruló, a rómaiakkal kollaboráló főpapokat. Ezért el is vonultak a közeli Masszada erdőbe, amikor rómaiak közeledtek a Holttengerhez, és háromévi ostrom után, Jeruzsálemből érkezett társaikkal együtt, ők is öngyilkosok lettek, semhogy rómaiak rabszolgáivá váljanak. A nevezetes tekercseket vélhetően elvonulásuk előtt rejtették a környező barlangokba, a visszatérés reményében. Eddig nagyjából mindenki egyetért. A „hivatalos kutatók” azonban úgy vélik, hogy maguk az iratok jóval előbb készültek, Krisztus születése előtt egy-kétszáz évvel, és azért tartották „korakeresztény” közösségnek a qumrani esszénusokat, mert mintegy előjeleit találták némely tekercsben a későbbi keresztény közösségeknek. A lassan mégiscsak nyilvánosságra kerülő szövegek alapján független kutatók azonban egyértelműen azt állítják, hogy a tekercsek a Masszadába vonulás előtt, tehát Jézus halála után készültek. S ha ez igaz, ennek félelmetes logikai következtetései lehetnek. A szövegek ugyanis hírt adnak a csoportban egy Nagy Tanítóról, aki megejtően azonos beszédeket tartott, mint a nevezetes hegyi beszéd, akinek tanításai is rendkívül sok hasonlóságot mutatnak a Jézusnak tulajdonított szövegekkel. Ez a csoport azonban Jézus testvérét!!) Jakabot, a rendkívül harcias esszénust tartotta politikai értelemben vett vezetőjének, aki úgy gyűlölte a rómaiakat, hogy a besúgás, együttműködés gyanúja miatt agyon akarta veretni Pált, a későbbi apostolt. (Saját levelei szerint ő volt az egyedüli, aki személyesen nem ismerte Jézust.) Ugyancsak Pál leveleiből derül ki, hogy a rómaiak mentették ki Jakab híveinek kezei közül és menekítették ki Jeruzsálemből. Egyes tudósok — mint erről ez a könyv beszámol — Pál damaszkuszi száműzetését qumrani száműzetésnek tartják, s azt tételezik fel, hogy valóban besúgó volt. A következő pedig: a kereszténységet végül is mai, ismert formájában, részben áz esszénus hagyományokból, a Nagy Tanító képéből, részben sokat utazva és megértve az emberek változó hitigényét, Pál teremtette meg. A könyvben mindez természetesen árnyaltabban, hiszen jóval bővebben van kifejtve, és a laikus olvasó számára, aki objektív szeretne maradni, egyelőre csak az derült ki, hogy komoly tudósok vitatkoznak. Ám nem lenne meglepő, ha a következő évezred első százada ettől a vitától lenne hangos. Bernáth László ál ás sonka őszre
